Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-03 / 53. szám
Petőfi Népe III 2004. Március 3., szerda K / 1 ecske és környéke Szerkeszti: Szász András _______Hírek_______ VÉ RÜKET ADTÁK. Minden év február végén véradást szerveznek a lakiteleki népfőiskolán. Az elmúlt héten pénteken a hatvanhét jelentkező közül hatvanötén nyújthatták oda karjukat, hogy másokon segítsenek. Természetesen nemcsak az ott dolgozók, hanem a településen élők is vállalták azt, hogy megszúrják őket. Varga Sándor polgármester jó példát mutatva, az elsők között volt, aki vért adott. VÁROSHÁZI HÍREK. Ezzel a címmel szeretne megjelentetni a tiszakécskei önkormányzat egy hírlevelet, amelyben többek között a városházán hozott döntéseket és határozatokat is leírnák az olvasóknak. A havonta megjelenő kiadványt minden család ingyen kapná meg. Az újság finanszírozásra az önkor- • mányzat ebben az évben egymillió forintot különített el a költségvetésében. Az előkészítések szervezésével dr. Kovács Jenő jegyzőt bízták meg. RENDELETBŐVÍTÉS. Bővítet te szociális rendeletét a tiszakécskei önkormányzat. Ezek után az is kaphat támogatást, aki a lakás célú tartozás ki- egyenlítésére, vagy lakások fenntartására kér pénzt. Eddig ilyen még nem volt. A támogatást azonban csak az veheti igénybe, akinek legalább hat hónapos tartozása van, de nem régebbi, mint tizennyolc hónap, és a tartozás összege meghaladja az ötvenezer forintot. BUSZVÁRÓK. Két új buszvárót is épít a tiszakécskei önkormányzat. A régiek lemezből és vastag üvegből készültek, ami nem volt esztétikus. Ráadásul az egyiket, a Fő utcán lévőt, az elmúlt évben egy teherautó ledöntötte, így hónapokig nem is tudtak behúzódni sehova sem azok, akik vártak a buszra. A városgondnokság szakemberei a napokban hozzákezdtek az új, buszvárók építéséhez. A másikat a templom előtt építik fel. A fából készült várók már lé- ‘ nyegesen szebb képet mutatnak majd a város központjában. SPORTBÁL. A Lakiteleki Torna Egylet jótékonysági bált rendezett a hétvégén a művelődési házban. Az egyesület célja az volt, hogy a befolyt összeg- . bői a labdarúgócsapatot támogassák. TANYAVILLAMOSÍTÁS. Szentkirály lakóinak jelentős része él még tanyákon. Éppen ezért az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a külterületen élők elektromos áramhoz jussanak. Már évek óta folyik a tanyavillamosítási program. Az elkövetkezendő időben Szentkirály-alsó területén nyolc fogyasztó számára válik elérhetővé az elektromos áram. A beruházásra a regionális fejlesztési tanácstól ötmillió forintot nyert az önkormányzat. A település külterületén már ' csak néhány olyan tanya van, ahol nincs villamos energia. Közülük csak egy az, amely lakott, a többibe gazdálkodás szempontjából szeretnék beköttetni az elektromos áramot. ■ ^ tekintse meg a tavasz új színeit a cP‘ eCfbé' üí ^ üzleteiben: Kiskunfélegyháza, Gorkij u. 4. Kiskunfélegyháza, Mártrírok u. Kecskemét, Csányi út 1-3. Kecskemét, Nagykőrösi u. 12. g Soltvadkert, Kossuth tér 1-3. 1 Álmennyegző és vőfélytalálkozó A zenekar fújta és húzta, a vőfélyek pedig beköszöntötték a vacsorát. fotó: szentirmay tamás Lakodalomban érezhették magukat azok, akik az elmúlt hétvégén részt vettek a művelődési ház által szervezett rendezvényen. A megszokottól eltérően nem egy, hanem négy vőfély konferálta az estet, és négy zenekar játszott. Na és az ifjú pár sem volt az igazi. Gátér Vőfély és lakodalmas zenekarok találkozóját rendezték Gátéron. A helyi Vincze Sándor, aki már húsz éve vőfély, és több mint ötszáz lakodalomban vett részt, mutatta be a zenekarokat. A gátéri Vakulya Istvánt és társát Hevesi Istvánt, már jól ismerik a település lakói, hiszen számtalan meny- nyegzőn játszottak már. A Summás zenekar Csanytelekről érkezett, míg Szombathelyi Péter és együttese Tömörkényből. A fiatal generációt Gyovai Norbert és felesége képviselte, akik szintén helybéliek. A vőfélyek közül a kiskunfélegyházi Répás József sem ma kezdte, hanem huszonöt éve. Az ő háta mögött több mint hatszáz lakodalom áll. A baksi Kovács Sándor is húsz éve jár lakodalmakba. Őt is közel ötszázszor kérték fel, hogy legyen vőfély. Az utánpótlást a gátéri Kiss Zoltán képviselte, aki még csak fél éve ismerkedik a szakmával, és öt lakodalmon van túl. A vőfélyeknek az volt a feladatuk, mint egy lakodalomban. A vacsora beköszöntése, egy-egy tréfás beszólás és persze a pohárköszöntő sem maradt el. Amíg a zenekarok helyet cseréltek a színpadon, szórakoztatták a vendégeket. Az egyik szünetben megérkezett az ifjú pár is. A különlegesség az volt bennük, hogy ellenkező neműnek öltöztek, mint amilyenek valójában voltak. Egy másik szünetben a helybéli Kismakkos zenekar Nyírségi lakodalmast adott elő. Vincze Sándor elmondta, hogy nem a vetélkedésen volt a hangsúly, hanem azon, hogy szórakoztassák a vendégeket és egymást. A gátériaknak nem titkolt szándékuk az, hogy hagyományt teremtenek a találkozóból, ezért jövőre is megrendezik. ■ Fejlesztésekre is Tiszakécske Az elmúlt héten elfogadták a képviselők a település 2004-es költségvetését Ebben az évben 2,867 milliárd forintból gazdálkodik a kécskei önkormányzat Hitel felvételét nem tervezik. A működési kiadásuk ugyanakkora, mint az előző évben volt, és most is szigorú feltételek mellett gazdálkodnak. Már tavaly elkezdte az oktatási és nevelési intézmények átvilágítását az önkormányzat, mivel a közalkalmazotti bérek előteremtése, több településhez hasonlóan, Tiszakécskén is nagy gondot jelent. Megállapították, hogy a minimális feltételekhez viszonyítva, még 60 millió forinttal többet is költenek. Ezért ebben az évben is a szigorú előírások mellett gazdálkodnak. Elbocsátásokat és leépítéseket nem terveznek, igaz béremelés sem lesz. Arra törekszenek, mondta Kovács Ernő polgármester, hogy az intézményeket biztonságosan tudják üzemeltetni. A 2003-as pénzmaradvány miatt, jelentős fejlesztésre nyílik lehetőség. A legnagyobb beruházásuk a szennyvízcsatorna építése. Erre ebben az évben több mint egymilliárd forintot terveztek. A beruházás megvalósításban természetesen a lakosság is részt vesz. Az idősek otthonát is szeretnék bővíteni, amire pályázatot nyújtanak be. A tervekben közel 140 millió forint szerepel az építkezésre. A művelődési központ fűtése már elavult, ezért az is felújítják, és egyúttal az akadálymentesítést is megvalósítják. Erre tízmillió forintot terveztek. A Holt-Tisza környezeti hatástanulmány elkészítésének revitalizáfutja ciós terve, a második szakasz partrendezésé, áteresz építése is szerepel az idei tervek között, amire tízmillió forintot szán az önkormányzat. Régóta tervezik, hogy a Béke és a Szolnoki út kereszteződésben körforgalmat alakítanak ki. A tervekben a saját forrás 9,5 millió forint. Természetesen az intézmények felújítására is marad pénz. Támogatják a lakosság kezdeményezését, ahol járdát és utat akarnak építeni. Erre nyolcmillió forintot tesznek félre. Ettől függetlenül borotva élen táncol az önkormányzat a költségvetés megvalósításban, fogalmazott Kovács Ernő. Meg kell nézni minden forintot, hogy hova költenek, mert csak így tudnak eredményesen gazdálkodni. Kérte, hogy ebben az intézmények is partnerek legyenek, mert csak velük együtt lehet megvalósítani az elképzeléseket. ___ m Cs aládi délután a zárdában Benedlgta nővér az óvodásokkal foglalkozott. Nemcsak játszott velük, de a meggyújtott gyertya fénye mellett énekeltek is. Tiszaalpár Játék és lelkigyakorlat. így lehet összegezni azt a szombat délutáni családi rendezvényt, amit a Bencés-nővérek közössége szervezett. A gyerekek, a nővérek irányításával töltötték el a délutánt. Természetesen a játékban az éneklésben, a rajzolásban is a katolikus vallás játszotta a főszerepet. Addig míg a gyerekek, játékosan tanultak, a felnőttek a kolostorban lelkigyakorlaton vettek részt. Magdolna nővér, a zárda vezetője, bemutatta Tóth Zoltánt és Rostás Sándort, akik missziós feladatokat látnak el. Sándor atya a magyarországi missziós papok igazgatója, aki nemcsak a nagyböjtről beszélt, de a dél-amerikai munkájáról is. Bemutatta azokat a tárgyakat, amelyeket argentin indiánok készítettek. A gyerekeknek elmesélte, hogyan csípte meg a madárpók. A nővérek kis uzsonnával is kedveskedtek a jelenlévőknek. Ezt követően közös szentmisével és hamvazkodással zárták a délutánt. ■ Közös szennyvízberuházás Tiszakécske - Lakitelek - Tiszaalpár A három település minél hamarabb szeretné megvalósítani a szennyvízberuházást. A cél elérésében az látszik a legjobb megoldásnak, ha az elképzeléseiket közösen valósítják meg. Korábban úgy volt, hogy Nyárlőrinc és Szentkirály is csatlakozik a beruházáshoz, de ők önállóan, minden valószínűség szerint, biológiai rendszerrel oldják majd meg a szennyvíztisztítást. Tiszakécske egy részén már megoldott a szennyvíz elvezetése. Működik is egy tisztítómű, aminek a kapacitása nincs kihasználva. Ezért is gondolták azt, hogy Lakitelek és Tiszaalpár is rácsatlakozhatna. Bár korábban a lakiteleki önkormányzat úgy döntött, hogy önállóan fogja megoldani a tisztítást, most egyelőre felfüggesztik ezt a határozatukat. Uniós pályázaton ugyanis azok a települések részesülnek előnyben, ahol a lakók száma meghaladja a tizenötezret. Tiszakécskének tizenkétezer lakosa van, ami azt jelenti, hogy egyedül nem pályázhatnak. A tiszaalpáriak szerettek volna Kécskéhez kapcsolódni, de ha a lakitelekiek nincsenek benne a beruházásban, akkor ők eleve kiesnek, mivel Lakitelek a két település között helyezkedik el. Ezért született a napokban olyan döntés, hogy a három település próbálja meg közösen megvalósítani a szennyvíztisztítást. A lakosok száma így meghaladja a húszezret, és ezáltal nem zárják ki magukat az uniós pályázatból. Szerencsés esetben akár már 2005-ben, vagy 2006-ban elkezdődhet a beruházás. Amennyiben viszont nem nyernek az uniós pályázaton, akkor más pályázati lehetőség után kell nézni. Ebben az esetben azonban nem valószínű, hogy 2010-ig sikerül megvalósítani a szennyvízcsatornázást. ■ KÉZMÜVESFOGLALKOZÁS. Rendszeresen tartanak kézművesfoglalkozásokat a tiszakécskei művelődési központban. Legutóbb Kapásné Cseh Anikó vezetésével bohócokat készítettek a gyerekek, különböző technikával. fotó: sz. t. Csendesebb lesz Tőserdő Lakitelek-Töserdő A nyáron csendesebb lesz majd Lakitelek és a hozzá tartozó tőserdői üdülőövezet A képviselő-testület ugyanis korlátozta - főleg az üdülőterületen - az éjszakai zenés szórakozások napjainak a számat és idejét Évek óta problémát jelent, hogy Tőserdőben, nyári időszakban hangosan szól a zene a vendéglátóipari egységekben, de egyes üdülőkben is. A település jegyzőjéhez, ezzel kapcsolatban, több alkalommal is történtek bejelentések. Nemrégen az önkormányzat korlátozta a lehetőségeket. A környezetvédelmi rendelet megtiltja a szabadtéri rendezvényeket, illetve a zenegépek szabad térben való használatát. A rendelet alól azonban van kivétel. A település belterületén a sportpályán majális, juniális vagy sportmérkőzések esetén. A község utcáin, például szüreti felvonulás alkalmával, a kijelölt útvonalon. A Tisza-parti szabadtéri színpadon, és az előtte lévő tisztáson, a kempingben, a Tősfürdő előtt lévő parkolóban, vagy a Tőserdő kapujánál május 1-től augusztus 31-ig, havonta csak két alkalommal szólhat a zene. A rendezvények maximum háromnaposak lehetnek és ott, valamint a vendéglátóipari egységekben csak hajnali egy óráig van arra lehetőség, hogy valaki ilyen módon próbáljon szórakozni. A zene hangereje azonban nem haladhatja meg a hatvan decibelt. Az önkormányzat ezzel a rendeletével azoknak akar kedvezni, akik az üdülőterületen pihenni szeretnének, nem pedig a hangos zenét hallgatni. ________________■ Any akönyvi hírek | Születtek: Trungel-Nagy Kolos (anyja neve: Keserű Gabriella), Márki Mária Magdolna (Domán Piroska Mária), Borzai Zsófia (Lukács Mónika), Födi Melinda Andrea (Tóth Andrea Erzsébet), Besze Kornél László (Borbély Zita Mária), Kardos András Bence (Molnár Szilvia Ida), Varga LászDRÓTFONAT és HULLÁMOSÍTOTT FÉMSZÖVET a gyártótól. s Telefon: 06-20/3119-375 j ló (Andó Ildikó), Kovács Mónika (Szepesi Anikó Szilvia). Meghaltak: Szója Julianna, Eszik Istvánné Ágoston Mária, dr. Papp Antalné Fekete Mária, Olajos György - Kiskunfélegyháza, Grezsa István - Móricgát, Kallai József - Bugac, Márkus Jó- zsef - Szeged._____________■ AK CIÓS ÁRON! Csatornázás, bádogozás Horganyzott csatornák szerelése Anyagárral együtt: 1100 Ft/fm Tel: 20/9231-719; 76/441 -61 oj