Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-23 / 69. szám

2004. Március 23., kedd MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal A Duna-Tisza köze A-tól Z-ig BAJA. A helyi Szívzűr Klub meg­szervezte és beindította a szíve­sek ingyenes gyógytorna foglal­kozásait, amely minden kedden 16-tól 17 óráig tart a központi is­kola tornatermében. A rendszeres összejöveteleken közösen tanul­ható meg a gyógyuláshoz és a megelőzéshez szükséges moz­gás- és légzéstechnika. BAJA. A bajai művelődési köz­pont munkatársai a beteg gyer­mekeknek szerveznek játszóhá­zat mára. Színes madarakat ké­szíthetnek kartonból a kis bete­gek a kórház gyermekosztályán délután 3 órától. A játszóházat Hosszú Judit és Kollerné Harmat Ildikó vezeti. BAJA. A Magyarországi Németek ÁMK-ja gimnáziumának aulájá­ban rendezik meg az iskolai pro­jektbemutató Európa-napot és kórustalálkozót március 27-én, szombaton 10 órakor. BÁCSBOKOD. Baseball ütővel vertek fejbe egy fiút. Szombaton hajnali fél 2-kor a Bajai Kórház sürgősségi osztálya jelentette az esetet a rendőrségen. Ismeretlen tettes aznap Bácsbokodon, a Stadler-bár előtt baseball ütővel elvert egy 16 éves borotai fiút, aki a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, mivel a fejbőre felre­pedt. DUNAVECSE. Meghalt az a ke­rékpáros férfi, akit egy személy­autó gázolt el hétfőn Dunavecse főutcáján. Az áldozat 52 évvel ez­előtt ugyanezen a napon szüle­tett. A gázoló Renault Solt irányá­ból Budapest felé tartott. Az autót vezető 51 éves budapesti férfi va­lószínűleg nem tartott kellő oldal­távolságot, úgy előzte meg a vele azonos irányban haladó kerékpá­rost. Elsodorta a biciklist, aki olyan szerencsétlenül esett földre, hogy sérüléseibe a helyszínen be­lehalt. JAKABSZÁLLÁS. Március 31- én, szerdán Pomogáts Béla író lesz a vendége a helyi általános is­kolának. A 11.45 órakor kezdődő programot a közelgő költészet napja alkalmából szervezte az in­tézmény. KECSKEMÉT. Bűnszövetség­ben, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt nyomoznak a kecskeméti rend­őrök ismeretlen tettesek után. Az illetők Kecskeméten az Alföld Áruház külső üzletsorán a hen­gerzár feltörésével kinyitották egy butik ajtaját. Mintegy félmillió fo­rint értékű szemüveget vittek el az üzletből. KISKUNHALAS. Körültekintés nélkül lépett az úttestre hétfőn reggel egy 10 éves kiskunhalasi kislány, akit egy érkező személy- gépkocsi elütött. Az eset a Szé­chenyi út és a Bajza utca kereszte­ződésénél történt. A lánykát sú­lyos lábsérülésekkel szállították kórházba. KISKUNHALAS. Ismeretlen tettes surrant be múlt csütörtö­kön délután egy halasi lakóház­ba, ahonnan egy lezáratlan szekrényből 1 millió 700 ezer forintot tulajdonított el. Hasonló eset történ aznap Kiskunmajsán is, ahol kulccsal juthatott be az elkövető egy társasházi lakásba, ahol egy ruhásszekrényben megtalált 80 ezer forintot vitte magával. KISKUNMAJSA. Ünnepélyes alapkőletételt tartanak csütörtö­kön délelőtt a Jonathermál Rt. gyógyfürdőjében, ahol egy új, 300 négyzetméter vízfelületű multifunkciós medence építését kezdik el. Az új medencéhez négy csúszdát is építenek, me­lyek közül a leghosszabb 120 méteres lesz. A gyermekmeden­ce mellett egy 250 négyzetméter alapterületű játszóteret is kialakí­tanak. A tervek szerint az új léte­sítményeket már júniusban bir­tokukba vehetik a termálstrandra látogatók. KISSZÁLLÁS. Múlt csütörtökön a község belterületén haladva, nem adott elsőbbséget tehergép­kocsijával egy 46 éves bajai férfi, és emiatt összeütközött egy sza­bályosan haladó személygépko­csival. Az utóbbi járműben ülő helybéli házaspár tagjai közül a 81 éves asszonyt súlyos sérülé­sekkel szállították el, míg az autót vezető 80 éves férje könnyebben sérült meg. KÖMPÖC. Hamisgyanús 10 ezer forintossal fizettek a napokban az egyik virágárusnál Kömpöcön. Az eladó már csak az ismeretlen vásárló távozása után vette észre, hogy becsapták. KUNADACS-KUNPESZÉR. El­készült a két községet összekötő útszakasz terve, amely engedé­lyeztetés alatt van. A mintegy ki­lenc kilométer hosszú út beruhá­zása több mint 350 millió forintba kerül majd. A megvalósuláshoz a térség településeinek megközelít­hetőségére kiírt pályázatra jelent­keztek az érintett önkormányza­tok. Ha sikeres lesz a beadvá­nyuk, úgy e vidéken élők régi ál­ma valósulhat meg. KUNSZENTMIKLÓS. A meg változott jogszabályoknak meg­felelően a városi tűzoltóság pol­gári szolgálatosokat nem alkal­mazhat. Holott ez átlagosan évente 5-6 személyt jelentett. Ép­pen ezért a múlt év második felé­ben három főállású tűzoltót fel­vettek, s így nyolc lánglovag van a településen. Egyébként ez a lét­szám is kevés, hiszen a működé­si körzetben több mint 21 ezer ember él. A tűzoltóság munkájá­nak segítésére a képviselő-testü­let 3 millió forintot szavazott meg a legutóbbi ülésen. MADARAS. Pénteken este egy 38 éves madarasi férfi feljelentést tett a bajai rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki a helyi Béke tsz marhatelepéről körülbelül 500 ki­logramm marhatápot eltulajdoní­tott. A helyszínen elfogták B. M. 25 éves madarasi lakost, őt gyanú­sítják a rendőrök a bűncselek­mény elkövetésével. Ugyanis az általa vezetett személygépkocsi­ból került elő az ellopott táp. A bűncselekménnyel okozott kár 30 ezer forint, mely a lefoglalással megtérült. SOLT. Már a lábon álló nád sincs biztonságban a tolvajok elől. Solt külterületén ismeretlen tettesek február-március hónap­ban egy 20 hektáros nádas egy- harmad részét levágták és ellop­ták. A terület tulajdonosát mint­egy 250 ezer forint kár érte. Az ügyben a kalocsai rendőrkapi­tányság nyomoz. SZABADSZÁLLÁS. Jelenleg két színvonalas kiállítást is ajánlanak a városban az érdeklődőknek. Az egyik a városháza tanácstermé­ben van, ahol rendőr relikviákat (öltözékeket, kitüntetéseket, jel­vényeket, dokumentumokat stb.) láthatnak. A József Attila Közös­ségi Házban bemutatott textil­munkák a helyi Csőke József és a kecskeméti Napraforgó Foltvarró Kör tagjainak kézügyességét, ízlé­sét dicsérik. Az előző tárlat e hó­nap végéig, az utóbbi április 3-áig látható. TASS. Az idén több mint 331 mil­lió forintból gazdálkodik a helyi önkormányzat. E pénz jelentős része - majd 282,5 millió forint - működésre megy el, de fejlesztés­re is terveztek 35 milliót. Törlesz­tik a szennyvízberuházást, sokba kerül az útjavítás, a csapadékvíz- elvezetés, a világítás-korszerűsí­tés és sorolhatnánk tovább a leg­szükségesebb beruházásokat. Természetesen pályázati önerőre is kell, hogy jusson. _________■ ÉN EKLŐ PEDAGÓGUSOK. A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében a Kodály Iskola dísztermé­ben adott nagy tetszést arató koncertet a Kecskeméti Pedagógus Énekkar. Vezényelt: Erdei Péter, a Kodály Intézet igazgatója._______________________ __ __ fotó: banczik Róbert Me nnyi hal van a Holt-Tiszában? Folytatás az 1. oldalról A Bács-Kiskun Megyei Bíróság úgy ítélte meg, hogy a mintegy 77 millió forintból csak 3,5 millió a megalapozott, mert nem találta jogosnak az eszközökre és az ingatlanra alapozott követelést. Ez ellen mind a két fél fellebbezett. A tulajdono­sok azért, mert a követelést még a megítélt ösz- szeg vonatkozásában is teljes mértékben megala­pozatlannak tartották. A napokban a Szegedi íté­lőtábla előtt megtartott tárgyaláson további 4 mil­lió forinttal emelte követelését a kft., ami így 81 millió forint lett. A tárgyalás eredményeként a megyei bíróság ítéletét helyben hagyták az eszkö­zökre és az ingatlanra vonatkozóan. Ez azt jelen­ti, hogy az elszámolás körébe nem lehet bevonni az eszközöket és az ingatlant. A halállomány te­kintetében viszont az ítélőtábla nem találta meg­alapozottnak a lefolytatott eljárást és hatályon kí­vül helyezte. Szakértői vélemény beszerzését tar­totta szükségesnek a halállomány meghatározá­sára, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Bács- Kiskun Megyei Bíróságot. A megismételt eljárás várhatóan néhány hónap múlva lesz. __■ MU NKANÉLKÜLI JÁRADÉKOSOK fl MEGYÉBEN (2004. JANUÁR) Tárgyhavi Változás az előző Változás az előző év zárólétszám hónaphoz azonos időszakához Körzetek Index Index, fő fő % fő % Kecskemét 1949 48 102,5 158 108,8 Baja 1144 23 102,1-412 73,5 Kalocsa 1143 132 113,1 63 105,8 Kiskőrös 603 32 105,6-12 98,0 Kiskunfélegyháza 657 87 115,3-147 81,7 Kiskunhalas 581 3 100,5 37 106,8 Bácsalmás 590 88 117,5 72 113,9 kiskunmajsa 249 34 115,8-31 88,9 Kunszentmiklós 563 83 117,3-39 93,5 Tiszakécske 369 118 147,0 20 105,7 Összesen: 7848 648 109,0-291 96,4 Forrás: megyei munkaügyi központ Japán gyermekkórus Kecskemét A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál egyik legérdekesebb rendezvé­nye lesz holnap délután fél hat­kor a Kodály Iskolában. A Japán Állami Televízió és Rádió Gyer­mekkórusa lép fel. Az 1952-ben alapított kórus jelenleg 250 fős, ebből most a legfelső korosztály, 72 gyermek érkezik Kecskemét­re. Karnagyuk Furuhashi Fujio, a Japán Kodály Társaság ügyve­zető igazgatója és a Japán Kó­rusigazgatók Egyesületének el­nöke. A Kodály Iskolában rende­zett koncert előtt 15 órakor dr. Szécsi Gábor polgármester fo­gadja a kórust a városháza dísz­termében. A képviselő-testület ekkor rendkívüli szünetet tart, a gyerekek pedig egy japán és egy magyar dalt énekelnek el a köz­gyűlés tiszteletére. __________■ Ra blók a restiben Jánoshalma Kifosztottak két játékautomatát a jánoshalmi vasútállomás resti­jében. A tettesek csütörtökön este tíz óra után tértek be a presszóba. A felszolgáló elmon­dása szerint az egyikük hátulról átkarolta, majd a WC-be tusz­kolta. Az ismeretlen férfi az il­lemhely ajtaját rácsukta a 21 éves nőre és a kilincset felhúzva tartotta. Társa ez idő alatt feltört két játékautomatát - a rongálási kár 50 ezer forint - és az azok­ban lévő mintegy 250 ezer forin­tot eltulajdonította. A tettesek egy sötét színű autóval mene­kültek el a helyszínről. Az ügy­ben a halasi rendőrkapitányság nyomoz. pn-információ Aranyhomok expo Kecskemét Március 26-27-28-án rendezik meg az idei Aranyhomok Expo Élelmiszer- és Agráripari Szakki­állítás és Vásárt Kecskeméten, a főiskola Kertészeti Főiskolai Ka­rán (Erdei Ferenc tér 1-3). Az ünnepélyes megnyitót Németh Imre földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter mondja 26- án 11 órakor. Szakmai konferen­cia és borverseny is lesz. ■ i K&H lakáshitelek 14,4% ~ kamattal még mindig kedvező feltételekkel akár 30 millió Ft akár 20 évre Baja. Szentháromság tér 7. (06 79 424 391 Baja, Vörösmarty u. 4. 06 79 523 360 Kalocsa, Szent István király u. 28. 06 78 565 020 Kecskemét, Nagykőrösi u. 9/a 06 76 511 900 Kecskemét, Dobó krt. 7. 06 76' 502 380 Kiskőrös, Petőfi tér 2. (06 78 312 119 Kiskunhalas, Bokányi D. u. 1. 06 77 520 910 í Kiskunfélegyháza, F’etőfi tér 2. (06 76) 463 463 SACS-ÖSKUR MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA S C H A M B E I OFCOMMERCE | AND INDUSTRY \ I BÁCS-KISKUN C051KTY I Széchenyi-kártya igénylése a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál Kamaránknál igényelhető - állami támogatás és kezességválla­lás mellett - a Széchenyi-kártya, mely 500 ezer vagy 1-2-3-4- 5 millió forint keretösszegű hitellehetőséget biztosít egyéni és társas vállalkozások számára. A hitelkérelem folyamatos. Ed­dig közel ezer hiteligény érkezett be kamaránkhoz. Örömmel mondhatjuk el, hogy ma már az igénylők közül sokan használ­ják a kártyát. A vállalkozások megbízhatóságát jelképező Széchenyi-kártya egy nemzetközileg is elfogadott, Mastercard típusú üzleti bankkártya, melynek segítségével a vállalkozások egyszerű el­járással, gyorsan juthatnak a működésük során felmerült és el­számolható kiadások kiegyenlítését szolgáló hitelhez. Az érdeklődők teljes körű tanácsadást, a részletes feltételekről tájékoztatást kapnak a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyfélszolgálati irodáiban, ahol az igényléshez szükséges nyomtatványok is átvehetők: Kecskeméten, a kamara székházában, az Árpád krt. 4. szám alatt hétfőtől péntekig 8.00-12.00 óráig, csütörtökön 8.00-16.00 óráig (Tel.: 76/501-502 Fax: 76/501-504); Kalocsán, a Bátyai út 2. (Tel./fax: 78/566-220); Kiskunhalason, a Szilády Áron u. 7. (Tel./fax: 77/428-493); Baján, a Szentháromság tér 4. (Tel./fax; 79/427-320 alatt) alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents