Petőfi Népe, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-07 / 32. szám
Petőfi Népe - 11. oldal Elmaradtak a várakozásoktól mm 2004. Február 7., szombat Sebestyén az élen Műkorcsolya-Eb / Budapest Nagyszerűen sikerült Sebestyén Júlia és Pavuk Viktória rövidprogramja a Budapest Sportarénában zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnoksá- gon, így előbbi az élről, míg utóbbi - hatalmas meglepetésre - a harmadik helyről várja a mai kűrt. A tavalyi kontinensviadalon bronzérmes Sebestyén hibátlanul ugrotta meg a tripla flipet, majd a tripla Lutz- dupla toe-loop kombinációt, s a dupla Axel is kifogástalanul sikerült neki. Előadásában és lépéskombinációiban sem lehetett kivetni valót találni. A program utolsó eleme egy szépen kivitelezett Biellmann piruett volt, amit óriási tapssal jutalmazott a négyezer fős publikum. A gyakorlatot 5,3 és 5,8 közötti technikai, valamint 5,4 és 5,9 közötti művészi pontszámokkal jutalmazták a bírók. Sebestyén remek produkciója már csak azért is sokat ér a folytatásra, mert riválisai sorra rontottak. Csupán két kivétel akadt, igaz a magyar közönség legnagyobb örömére, az egyik az élete első világversenyén szereplő Pavuk Viktória volt. A 18 éves magyar hölgy a mezőnyből egyedüliként ugrott meg hibátlanul két triplából álló - Lutz és toe-loop-kombi- nációt, a többiek - köztük Sebestyén - vagy rontottak vagy a háromfordulatosra már csak egy duplát mertek „rátenni”. Ezután érezhetően az önbizalma is megjött Pavuknak, s ugyancsak gyöSebestyén Júlia nyörűen kivitelezte a tripla flipet, valamint a dupla Áxelt. A lépés- és forgáskombinációk sem okoztak neki gondot, s talán csak az előadásmódja lehetett volna egy kicsivel hatásosabb. A közönség és a bírók nem maradtak hálátlanok: előbbiek vastapssal, utóbbiak 5,0 és 5,7 közötti technikai, valamint 4,8 és 5,7 közötti művészi pontokkal honorálták produkcióját. A legnagyobb esélyesnek tartott, Irina Szluckaja mögött tavaly ezüstérmes orosz Jelena Szokolova csak a hatodik helyről várja a folytatást. A kűrre ma 13 órától kerül sor. *** Csütörtökön hatalmas meglepetésre nem a címvédő Jevgenyij Pljuscsenko, hanem a francia Brian Joubert nyerte a férfiak versenyét. Tóth Zoltán a 25. helyen zárt. Jégtáncban a papírformának megfelelően az original után is az orosz Navka, Koszto- marov duó állt az élen. A Hoffmann Nóra, Elek Attila páros pedig két pozíciót visszacsúszva a tizedik helyről kezdte tegnapi kflrjét, melyet lapzártánk után rendeztek. ______■ _________Hírek__________ CZAGÁNY, SCHÓBER. A Vasárnapi Petőfi Népe megyei sportoldalán ezúttal a kecskeméti kézilabda került a célkeresztbe. Egyoldalas összeállításunkban megszólal a kézilabda szakedző Czagány Károly, aki szerint ellehetetlenítették a városban a sportágat. Nyilatkozik a témában Schóber Ottó volt nemzetközi kézilabda játékvezető is, aki jelenleg a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola direktora. TENISZ. Taróczy Balázs, a Magyar Tenisz Szövetség szakmai igazgatója és a Davis Kupacsapat kapitánya lemondott posztjáról. Berényi János elnök sajnálja a volt kiváló játékos döntését, de közölte, hogy Taróczy nem szakad el teljesen a szövetségtől. Berényi kiemelte, hogy a szövetség elnökségének gondoskodnia kell Taróczy utódjáról, ezért a vezetőség felkérte a szakmai bizottságot, egy héten belül tegyen javaslatot az új vezetőedző és egyben Davis Kupa-kapitány személyére, akinek megbízása az elnökség mandátumának lejártáig, azaz 2004. december 31-ig szól. KOSÁRLABDA. A női kosárlabda Euroliga utolsó fordulója előtt a MiZo-Pécsi VSK a negyedik, az Euroleasing-Orsi Sopron pedig az ötödik helyen áll csoportjában. A nyolcasokból az első 4-4 jut a két győzelemig tartó negyeddöntőbe. KÉZILABDA. Közel két hónapos szünet után a hétvégén a 14. fordulóval folytatódik a férfi kézilabda-bajnokság, s rögtön egy rangadó gazdagítja a programot: a jelenleg harmadik Dunaferr a címvédő Fotex KC- Veszprémhez látogat vasárnap (15 ó). Miután a kulcsjátékosok a magyar, illetve más nemzeti válogatottakkal a szlovéniai Európa-bajnokságon vettek részt, a két élcsapatnak csupán ezen a héten volt lehetősége a teljes kerettel tréningezni. _a A megyei II. osztály Déli csoportjában szereplő Kunbaja együttese 23 ponttal a 8. helyen zárta az őszi szezont. Ez messze elmaradt a dobogós várakozásoktól, amit az idény kezdetekor tűztek ki a csapat számára. Őszi 15 mérkőzésükből hetet megnyertek, kétszer játszottak döntetlenre, s hat alkalommal hagyták el vesztesen a pályát. Gólkülönbségük: 30-19. A csapat teljesítményéről az edző, Gálfi Imre osztotta meg velünk gondolatait. Kunbaja- Csalódásként ért valamennyiünket (vezetőket, szurkolókat, játékosokat) az őszi szezonban elért 8. helyezés. Határozott célként fogalmaztuk meg a bajnokság kezdetekor, hogy csapatunknak az első három hely valamelyikén kell végeznie. Ehhez minden körülmény adottnak látszott. Működésünkhöz minden feltétel biztosított volt. A játékosállományunk annak ellenére megerősödött, hogy Majoros Zs., Mohácsi A., Sáfár Cs., eligazolt Bácsalmásra, Pálosi László pedig befejezte pályafutását. Hazatért Tompáról Szalai Tibor, valamint leigazoltuk Bácsalmásról Barna Jenőt, Párczen Zoltánt, Kovács Attilát és Páhor Zsoltot. A nyári felkészülésünk jól sikerült, sorra nyertük előkészületi mérkőzéseinket, ekkor még úgy látszott, hogy kitűzött céljaink nem irreálisak. Sajnos az utolsó előkészületi mérkőzésen Barna Jenő súlyosan megsérült, ki kellett hagynia hat fordulót, majd ugyanő az utolsó előtti fordulóban súlyos lábtörést szenvedett. Emiatt hosszú ideig nem számíthatunk rá. Az első négy meccsünkön csak Kiskunhalason ikszeltünk, meglepetésre, a többi mérkőzésünket megnyertük. Ezután következett egy három fordulón át tartó eredménytelen időszak, amely mindannyiunk számára érthetetlen volt. Az utolsó hét őszi játéknapunkon igen rapszodikusan szerepeltünk. Két szezonra való gólhelyzetet hagytunk ki, tucatnál több kapufát lőttünk, és egyik esetben sem befelé pattant a labda. Ma is azt állítom, a csapatban benne van a játéktudás, és a játék képe alapján a dobogós helyezés is. Sajnos a katasztrofális helyzetkihasználásunk okozta azt, hogy a nyolcadik helyről várjuk a tavaszi szezont. Áhhoz, hogy céljainkat elérjük, a rutinos játékosainknak sokkal higgattabbnak kell lenniük, nem szabad „belehalniuk" a játék szépségébe, és nem szabad jobbnál jobb helyzetet keresniük. Biztatónak tűnik, hogy csupán öt ponttal vagyunk lemaradva a dobogós helytől, amit egy jó téli alapozással, és nagyobb koncentrálással elérhetünk. Az őszi szezonban egyenletes teljesítményt Berghoffer László, Szalai Tibor, Kiss László és Simon Tibor nyújtott. Volt egy-két játékosunk, aki egy-egy mérkőzésen kiemelkedőt teljesített ( Kiss Róbert, Kálmán Attila, Párczen Zoltán), de nem tudták állandósítani formájukat. A házi góllövőlistát Weitstem Róbert vezeti nyolc góllal, de úgy gondolom, benne maradt legalább ugyanennyi. Mint a többi támadóban is. Dolgozunk tovább. Ezúton is megköszönöm szurkolóinknak kitartó biztatásukat, támogatóinknak önzetlen segítségüket. Bízunk abban, hogy tavasszal nem csak látványos, hanem eredményes játékot produkálunk. Szeretnénk csatár- és kapusposzton igazolni, de amennyiben nem sikerül, akkor sem esünk kétségbe, mert a meglévő játékosállomány is képes arra, hogy a bajnokság végére ott legyen, ahol az elvárható. Visszavonul a világbajnok Ökölvívás_______ Tegnap bejelentette visszavonulását Lennox Lewis (44 mérkőzés, 41 győzeIem/2 vereség/1 döntetlen), a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú profi világbajnoka.- Nagyon nehéz dolog világbajnoki címet szerezni, de még nehezebb azt újra és újra megvédeni. Úgy gondolom, aki már nem képes 110 százalékot nyújtani a ringben, az jobb, ha befejezi - magyarázta döntését a 38 éves szupersztár a londoni sajtótájékoztatón. - Itt az ideje, hogy jöjjenek a fiatalok. A Londonban született klasz- szis 9 éves korában költözött édesanyjával Kanadába, s az 1988-as szöuli nyári játékokon már új hazájának színeiben lett olimpiai bajnok. Később profinak állt, majd 1992-ben már újra brit színekben szerepelt. 1993-ban lett először világbajnok, miután a WBC üresen maradt trónjáért vívott találkozón legyőzte Tony Tuckert. Címét egy évvel később Oliver McCall-lal szemben vesztette el, aki kiütötte őt a második menetben. 1997-ben aztán visszavágott McCallnak, így újra övé lett az öv. Pályafutása csúcsára 1999. november 13-án ért el, amikor második találkozójukon - a döntetlenre végződött ütközetüket követően - legyőzte Evander Holy- fieldet, így egyesítette a három nagy szervezet (WBC, IBF, WBA) nehézsúlyú vüágbajnoki címét. McCall mellett csupán egy öklöző, az amerikai Hasim Rahman tudta még legyőzni Lewist, utóbbi 2001. április 21-én, ám még abban az évben visszavágott neki is. Lewis Rahman elleni meccsét követően már csak Mike Ty- sonnal (2002. június 8.) és Vitalij Klicskóval (2003. június 21.) mérkőzött. Gene Tunney és Rocky Marciano után ő a harmadik nehézsúlyú, aki pályafutását uralkodó világbajnokként fejezi be. Bravúrtól fosztották meg a bírók a kecskemétieket ________Röplabda________ Botrányos volt a játékvezetés Kaposváron. A kecskemétiek hiába küzdöttek csodálatosan, a bírói ítéletek miatt elveszítették azt a találkozót, amely szorosabb eredményt aligha hozhatott volna. A partjelzői döntéseket - a Kecskemét kárára - hat alkalommal bírálta felül a játékvezető. Extraliga férfimérkőzés: Kométa Kaposvár-Phoenix Mecano Kecskeméti FRC 3:2 (-22, 23, -25, 25, 19). Kaposvár, 600 néző. Vezette: Mocsnik, Adler. Kecskemét: Somodi, Kása, Urfi, Tamás, Nagy P„ Buday. Csere: Kodácsy, Szabó, Rapi, Rácz (liberó). Edző: Karagics Mátyás. A Kecskemét jól felkészült a Kaposvárból. A fiúk tökéletesen megvalósították az elképzeléseket, s uralták a találkozót. Az első szettben végig vezettek a vendégek, és simán nyerték ezt a felvonást. A második játékrész is az övék lett volna, ahol a végjáték ban, 22:23-as állásnál a játékvezetők felülbírálták a partjelzőt: 22:24 helyett a helyieknek adták a pontot. Ezt követően meg is nyerte a szettet a Kaposvár: 1:1. (Ha a kecskemétiek hozták volna a második szettet is, lehet, hogy 3:0-ra nyerik az összecsapást - a szerk.). A harmadik etapot ismét a hírős városi alakulat irányította, s rendkívül szoros csatában, 27:25- re nyerte is azt, 1:2. A negyediket Lezárult a Labdarúgás A soproni rendőrség lezárta a nyomozást Bognár György, a Ma- táv-Sopron labdarúgóklub volt edzőjének, majd ügyvezetőjének ügyében, és vádemelési javaslattá átadta az ügyészségnek. Bognárt még tavaly nyáron jelentette fel sikkasztás vádjával a soproni egyesület. A nyomozás befejeztével a soproni kapitányság kétrendbeli sikkasztás, egy- rendbeli magánokirat-hamisítás és csalás vádjával, azaz vádemelési javaslattal adta át az 50-szeres válogatott labdarúgó ügyét az ügyészségnek. viszont ugyanilyen arányban veszítette el, 2:2. Ebben a játékrészben kissé elfáradt a vendégegyüttes, túlzottan idegessé váltak a játékosok, s nem mindig a legjobb megoldást választották. Jöhetett hát a mindent eldöntő ötödik szett. A záró felvonásban aztán kiállították Somodi Istvánt. A center 4:2-nél egy bírói ítéletet reklamált, mire sárga lapott kapott. Somodi a kártyát tapssal fogadta, a játékvezető erre kiállította őt. Mivel erre a pozícióra nem volt több embere Karagics edzőnek, szélső ütőt, Rapi Róbertét kellett beküldenie centerbe. Az ellenfél közben 10:5-re elhúzott. Ekkor azt kérte a vendégek mestere játékosaitól, hogy kockáztassanak a szervákkal. Meg is lett az eredménye. Sokat blokkoltak a kecskeméüek, ászt is ütöttek, s feljöttek 10:9-re. Döbbenetes bravúr volt kialakulóban, a végén két meccslabdája is volt a kecskemétieknek. Ám a bírók érthetetlenül rendre a hazaiaknak kedveztek. S megnyerték nekik a találkozót. így nagy botránnyal zárult az összecsapás, melyet végig a vendégek irányítottak. Kitűnt: Urfi, Somodi, Nagy P, illetve Geiger, Kovács B. Karagics Mátyás: - Az év legszínvonalasabb mérkőzése volt. A külső körülmények hatása miatt nem tudtunk nyerni. Ennek ellenére gratulálok mindkét csapatnak, mert rendkívül jó meccset játszottak. _______________v. t. nyomozás A Matáv Futball Sportszolgáltató Kft. tavaly július 11-én azonnali hatállyal megszüntette Bognár munkaviszonyát, mert a cég tulajdonosai szerint pénzügyi visszaéléseket követett el és ezzel több mint 10 millió forintos kárt okozott. Bognár a nyomozás alatt is tagadta az ellene felhozott vádakat. Július 21-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy üzled jutalék címén 15 millió forintot követel, amelyre véleménye szerint annak idején szóbeli megállapodást kötött a felügyelő bizottsággal. Ennek az összegnek előlegeként vett fel 10,4 milliót - mondja. a FELHÍVÁS a jánoshalmi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási, Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet {OM szám: 027986, Nyilvántartásba vétel száma: 06-0044-03, AKKREDITÁLT FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET: 0115) a következő képzéseket indítja a februári hónapban: MEZŐGAZDASÁGI GÉPKEZELŐ (OKJ: 31 6280 10) A képzésre jelentkezés teltétele: 8 általános iskolai végzettség 18. év betöltése orvosi alkalmasság Megszerezhető képesítések: • járművezetői igazolvány "T" kategória • mezőgazdasági gépkezelő (OKJ: 31 6280 10) • gépkezelői jogosítvány (83/2003.(VII.16.) FVM.) A képzés időtartama 2004. február 23 - június 11-ig 500 óra A képzés költsége. 210.000,-Ft NEHÉZGÉPLKEZELŐ OKJ 31 5256 03 KÖNNYŰGÉPKEZELŐ OKJ 31 5256 02 A képzésre jelentkezés feltétele: 8 általános iskolai végzettség 18. év betöltése orvosi alkalmasság A képzés időtartama 2004. február 23 - április 02-ig , A képzés költsége: 45.000.-Ft + 20.000.-Ft vizsgadij, (Könnyűgép) 65.000: Ft + 20.000.-Ft vizsgadíj, (Nehézgép), amely az alapvizsgát és egy kezelő jogosítványt tartalmaz. További minden típusvizsga: 8.000: Ft EZÜSTKALÁSZOS GAZDA OKJ 21 6201 01 ; 8 általános iskolai végzettség orvosi alkalmasság Konzultációra épülő távoktatás A képzés kezdete: 2004. február 21. Képzés költsége: 22.000.-Ft + 20.000.-Ft vizsgadíj Jelentkezni lehet a fenti címen Jánoshalma Béke tér 13. telefon:77/401-028; 06-70/3328-945 A képzéshez igénybe vehető kedvezmények: ♦ Regisztrált munkanélküliek:- Munkaügyi Központ képzési támogatása ♦ Munkáltatóknak:- Munkaviszonyban állók munkahelymegtartó képzése. Támogatás mértéke maximum: 80 %- 32/2001. (IX.14.) OM. rendelet szerint szakképzési alap terhére történő képzés. ♦ Magánszemélyek, őstermelők, vállalkozók:- A képzés költségének 30 %-a az SZJA-ból leírható- A képzés költsége költségként elszámolható. 47g0,