Petőfi Népe, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-28 / 50. szám

9. OLDAL Mai magazin Rejtvények, horoszkóp, SMS-posta, hétvégi TV-műsor 13. oldal Petőfi Népe Sport Még mindig sínen a debreceni lokomotív 10. oldal Egy tizenhat éves diák nevével bővült a nemzetközi űrkutatásban részt vevő magyarok névsora. Turczi Dávid egy nemzetközi diákpályázat győzte­seként február elején kilenc napot tölthetett abban a kaliforniai NASA- űrközpontban, ahonnan a Mars fel­színét vizsgáló Spirit és Opportunity űrszondákat irányítják. Dávid test­közelből figyelhette, hogyan végzik munkájukat a szakemberek, sőt, részt is vett bizonyos elemzőmunkák­ban. Hazatérte után Kiss Péter kan­celláriaminiszter is elismerésben ré­szesítette a tudóspalántát, akivel a Parlamentben beszélgettünk. Dávid a Góliátok között Turczi Dávid csodagyerek, és mégsem tűnik annak. Mosolygós srác, akiről el­ső ránézésre nem gondolná az ember, hogy a fizika a kedvenc tantárgya. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 10- es diákja ugyanúgy éli a 16 évesek mindenapjait, mint társai: bulizik, gitá­rozik egy zenekarban, bűvöli a számító­gépet (Édesapja szerint biztosan van barátnője is, csak titkolja.) Mostantól mégis más és több egy átlagos fiatalnál: olyan élményben volt része 16 évesen, amely talán nekünk sosem adatik meg egész életünkben. Kilenc napot töltött ugyanis abban a központban Pasa- denában, az USA-ban, ahol a világ leg­nagyobb elméi irányítják a Mars bolygó felszínét vizsgáló két amerikai űr­szondát.- Teher alatt nő a pálma - mondja mosolyogva az apa. 16 éves, és kőkemé­nyen készült erre már két éve. Tudta jól, hogy mibe fogott bele. Dávid egyéb­ként is olyan típus, aki bírja az abszolút terhelést. Pasadenában sokszor este 11- ig, éjfélig dolgozott, és másnap már kilencre menni kellett a központba. Szó nélkül ment és csinálta - mondja az apa, aki egyébként irodalmár. - Ráadá­sul Dávid egy „derűs pasas”, nem mor- gós típus - fűzi hozzá. Érdeklődésemre, hogy már kis­gyerekként is ilyen volt-e, elkezdi me­sélni, hogyan is kezdődött az egész:- Van egy börzsönyi házunk, és én mindig is amatőr csillagászként kémlel­tem az eget. Ő hét és fél-nyolcéves srác volt, amikor megkérdezte, hogy mit csi­nálok. Mondtam, megyek ki, nézem a csillagokat. Erre közölte: jönni akar. Ka­ron ülő kissrác volt, kivittem és bámul­tuk az eget. Másnap már rángatta a nad­rágomat, hogy újra jönni akar. Aztán el­kezdett könyveket gyűjteni, majd az interneten vadászta az őt érdeklő infor­mációkat. Később jött a szakkör, és így jutott évről évre előrébb. Tizennégy évesen már középfokú államvizsgát tett angolból, most készül a felsőfokúra. Egyébként rengeteg barátja van, sok­szor valóságos búcsújárás van a laká­sunkban. Ami apát és fiút igazán összekap­csolja, az a zeneszeretet. Ez náluk egy nagy közös őrület. Dávid a gitározáson kívül szájharmonikázni is tud, és a sza­xofonnal is tud bánni valamennyire. Dávid egyébként nem egyedüli cse­mete, van egy nyolcéves öcsi is, aki már osztályelső. Ki tudja, mire viszi még a testvérpár. Dávid igazi álma a tovább­tanulás szempontjából egy kaliforniai technikai egyetem, amely szintén Pasadenában van, és amit meg is látoga­tott kint tartózkodása idején. Jelenleg azonban még két és fél éve van a gim­náziumból, úgyhogy most még erre kell koncentrálni. Nem volt könnyű persze kijutni a gimnázium Supernova szakköréből a NASA-központba. Dávid pályázatot írt, amelyben angolul kellett egy ter­vet készíteni arról, hogyan képzelné a Mars-szonda egy napját. Egy ilyen pá­lyázatot természetesen nem lehet csak úgy összecsapni. A Dávidnak segítő Sík Andrással (aki a szakkört is vezeti) bizony hetekig finomítgatták a tervet, aminek meg is lett az eredmé­nye: az ötlet megtetszett a NASA-val együttműködő és a pályázatot kiíró Planetary Society nemzetközi bolygó­kutató szervezetnek. A körülbelül ezer dolgozatból 63 lett döntős. Őket még telefonos vizsgáztatás alapján szelektálták, és így redukálták 16-ra azt a listát, amelyen a mi Dávidunk neve is szerepelt. Épp egy iskolai tá­borban volt, amikor megtudta a hírt.- 15 napot voltam kint Pasadenában, ebből kilenc és felet a Sugárhajtás Labo­ratóriumban, azaz az irányítóközpont­ban - emlékezik. Nem volt egyedül, mert elkísérte édesapja és édesanyja is a nagy útra. Először egy eligazításon vet­tünk részt, aztán irány a Los Ange-les-i rendőrség külön osztaga által őrzött irányítóközpont. A kilencnapos programban egyrészt különböző háttérinformációk, mint pél­dául a szonda által küldött képek elem­zését, feldolgozását végezték, sokszor akár éjfélig is, másrészt jutalomként be­ülhettek oda, ahol a tudósok tervezték az űrszonda mozgását. Dávid azt mondja, az űrszonda mozgatása nem azt jelenti, hogy egy ember ül egy nagy képernyő előtt, joy­stickkai a kezében és irányít (Ez a ha­talmas távolság és időkülönbség miatt eleve nem működne.) Előre megvita­tott terv szerint eldöntik és beprogra­mozzák, hogy merre mozogjanak és milyen feladatokat végezzenek el a szondák. A Spirit űrszonda körülbelül 21-27 métert tesz meg naponta. (Jelen­leg két, NASA által felküldött űrszonda van a Marson, a Spirit és az Opportunity.)- Mindent előre meg kell tervezni, de maga a tervezés is többlépcsős, és több csoport is dolgozik rajta - magyarázza. A szondán található minden műszerrel T Jr •>*'' Jj jUfT ..Karon ülő kis­T srác volt, ki­'Sl vittem, és bámul­Jutalomként be­ülhettek oda, ahol a tudósok tervez­ték az űrszonda mozgását. ugyanis más csoport foglalkozik. A meghívott diákoknak egyébként volt egy olyan feladatuk, hogy a hazájukból hozzanak valamit, ami az adott ország­ra jellemző.- Én egy Rubik-kockát vittem - meséli Dávid. - Ez azért volt érdekes, mert az amerikaiak között is rendkívül népszerű játék. Épp akkor rendeztek egy Rubik-kocka-kirakóversenyt a kör­nyéken. Egyébként az amerikaiak na­gyon jól tudják, hogy ez magyar talál­mány, és nagyon is ismerik a magyaro­kat arrafelé. Először határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy csodabogárnak tartja-e magát, aztán helyesbít, hogy azért talán félig-meddig az. Minden­esetre a hétköznapi arcát bizonyítva büszkén számol be a zenekarról, amelyben gitározik. Rockzenét játsza­nak, így nem meglepő, hogy a Led Zeppelin az egyik kedvenc. Visszatérve a központra, kevés lehe­tőségük nyílt beszélgetni az ott dolgozó mérnökökkel, ugyanis általában rohan­tak, de ha megkérdezték őket valamiről, akkor azért készséggel válaszoltak.- Viszont a velünk lévő tanárokkal, mentorokkal nagyon jó kapcsolatot tudtunk kialakítani - mondja. Dávid édesapja szerint - aki persze a parlamenti látogatásra is elkísérte - a fiú nagyon jól bírta mind a kintlétet, mind az utána következő sajtó­rohamot. Elbúcsúzunk, A parlamenti látogatás után teniszezni mennek a papával, mert hát egy tudósnak a testedzésre is kell időt szakítani... BARANYA RÓBERT Mit kínál önnek a Meditres Egészségház? Az Egészségházban két szinten közel 800 m2 alapterületen 18 kor­szerűen felszerelt és esztétikusán kivitele­zett rendelő és a hozzá- liffUWf íuk tartozó váróterek MriRilrl mellett, a természetes IflUnlnU kiszolgáló helyisége- BGÉSZSÉGHMI ken túl megtalálható a betegek jobb tájékozta­tását biztosító recepció, amely páciens­irányító és beteg előjegyző szerepet is betölt. Egészségmegőrző szűrővizsgálat (me­nedzserszűrés) áprilistól. A vállalati közép- és felső vezetők, vállal­kozók, üzletemberek fokozott stressznek vannak kitéve. Túlhajszolt, egészségtelen életmódjuk a szívinfarktus illetve a rákos megbetegedések rizikófaktorait növeli. Az ilyen típusú ember „nem ér rá megbeteged­ni”, nincs ideje orvosi rendelőben várni, de szüksége van olyan biztonságra, amit az am­buláns szűrővizsgálat megadhat. Ezt kínálja Önnek a Meditres Egészségház A szénanátha új, hatásos kezelése. Rhinolight kezelés A Szegedi Egyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának kutatói igazolták Rhinolight készülékkel megszüntethetők a szénanáthában szenvedő betegek panaszai. Ennek lényege, hogy speciális összetételű fénnyel világítják meg az orr nyálkahártyá­ját. A kezelés mindössze néhány percig tart, és nem jár sem fájdalommal, sem mellékha­tásokkal. A Rhinolight terápiát akkor érde­mes elkezdeni, amikor a panaszok már je­lentkeztek. Az idei kezelések ára a tavalyinál lényegesen kedvezőbb lesz! Az Egészségházban négy háziorvosi ren­delés áll a páciensek rendelkezésére. Kettő gyermekeket, kettő felnőtteket lát el. Társadalombiztosítás finanszírozásával működő, szakrendelések: Hasi UH-diagnosztika, szemészet, ideg- gyógyászat, reumatológia, általános sebé­szet, gyermeksebészet, bőrgyógyászat, orr- fül- gégészet, gasztroenterológia, kardioló­gia. Magánrendelések: nőgyógyászat, pszichiátria, gastroen- terológia, kardiológia, ideggyógyászat, gyer­mekpszichológia, plasztikai sebészet, aspirá- ciós citológia, logopédia, bőrgyógyászat, urológia, foglalkozás-egészségügy, ortopé­dia, gyógymasszázs, gyógytornász, manuál- és lézerterápia. A fent felsorolt rendelésekre a 76/495- 555/101-es telefonszámon időpont kérhető. Keressen fel minket, állunk rendelkezé­sére! H-6000 Kecskemét, Bagoly u. 1/A Tel: 76 495 555/101 Fax: 76 495 555/111 http:// www.meditres.hu e-mail: meditres@externet.hu Teher alatt nő a pálma- Teher alatt nő a pálma - mondja mosolyogva az apa - , 16 éves, és kőkeményen készült erre már két éve. Tudta jól, hogy mibe fogott bele. Dávid egyébként is olyan típus, aki bírja az abszolút terhelést.

Next

/
Thumbnails
Contents