Petőfi Népe, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-21 / 44. szám
Látogasson el a MISTRAL sícentrumba! Egy speciális géppel kényelmetlen sícípőjét lábra formázzuk! MISTRAL SÍCENTRUM Kecskemét, Zimay u. 16. Ciprus: bizakodó magyarok Labdarúgás A magyar labdarúgó-válogatott tagjai bizakodóan és nagyszerű hangulatban várják a románok elleni mai döntőt (14 órakor) a ciprusi nemzetközi tornán, hiszen Lothar Matthäus szövetségi kapitány két győzelemmel debütált a kispadon. A lettekkel szembeni elődöntő győztes találatát szerző Kenesei Krisztián például kijelentette, hogy a csapatnak akkor sem lenne félni valója, ha az ellenfél a legerősebb összeállításában lépne pályára. A szomszédok kerete - akárcsak a magyaroké - szintén a hazai bajnokságban szereplő játékosokra épül, mivel a Nyugat-Európában idegenlégióskodó futballisták a FIFA versenynaptára szerint csak szerdán szerepelhettek. így például a Chelsea világklasszisa, Adrian Mutu csupán az első játéknapon lépett pályára. Lothar Matthäus elmondta: eredetileg is a tornagyőzelem volt a cél, így az eddigi két siker akkor ér igazán valamit, ha csa- pata a finálét is megnyeri. ■ Az atlétikai vb főpróbája Budapest A Budapest Sportarénában 25 ország több mint 600 versenyzőjének részvételével kerül sor február 23-24-én a nyílt fedett pályás országos bajnokságra. A verseny az atléták és a szervezők számára is a március 5. és 7 közötti, budapesti fedett pályás világbajnokság főpróbája lesz. A világbajnokságon használt eszközök, így a pálya és a sportszerek - az időmérő berendezéseket kivéve - is a hét elején vizsgáznak. A szervezőknek lehetőségük nyílik kijavítani az esetleges hibákat, hiszen a bajnokság programja szinte megegyezik a vb-jével. Az érmek átadásának ceremóniája - természetesen a himnuszok nélkül - ugyanolyan lesz mint a világbajnokságon, sőt a doppingvizsgálatra is külön kísérők mennek majd a versenyzőkkel. A verseny színvonalát olyan sztárok emelik, mint a szlovén Jolanda Ceplak, a női 800 méter fedett pályás világcsúcstartója vagy a kubai Yoel Quesada, a férfi hármasugrás 1997-es athéni világbajnoka. Az ob-n a Kecskeméti ARC színei három sportoló képviseli: Boros László és a még csak junior korú Szabó Róbert magasugrásban, valamint Adamik Anna hármasugrásban. A 224 cm-rel fedett pályás magyar csúcstartó Boros László jó eredmény esetén kvalifikálhatja magát a vb-re. A szakemberek szerint a vb-n a magyartól két-három döntős helyezés várható, erre öten (Dobos Gábor, Németh Roland, Szeglet Zsolt, Biber Zsolt, Varga Judit) pályáznak eséllyel. A rendező jogán számonként egy versenyző szint nélkül indítható. így összesen 20-22 magyar atléta szerepelhet majd a világbajnokságon, akiknek személyéről elsősorban az országos bajnokság dönt. ■ Sportműsor Lövészverseny Kecskeméten Szombat SPORTLÖVÉSZET Dr. Szappanos Albert céllövő emlékverseny és a diákolimpia 1. fordulója: Kecskemét, Zrínyi I. Ált. Iskola tornacsarnoka, 8.30-tól. Az emlékversenyen serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt sportlövők vesznek részt. A diákolimpián - mely a Zrínyi Ilona Sportlövész Kupa néven kerül sorra - általános iskolások indulnak. ÖKÖLVÍVÁS Negyedik Vadkert Kupa teremtorna: Soltvadkert, sportcsarnok, 9 órakor. A résztvevők: Kunadacs, T á z 1 á r , Kaskantyú, MTV sportosztálya, a Vadkert FC I. és II. csapata. RÖPLABDA Profi boksz gála: Tapolca, 19 órakor. A főmérkőzésen Nagy János (kispehelysúly) a bolgár Kirkor Kirkorov ellen lép ringbe. A győztes megkapja a WBO jelenleg Nagynál lévő övét, valamint a WBA gazdátlan övét is. A gála egyik mérkőzését a jánoshalmi Csábi Bettina (Felix- Promotion) vívja. A legfrissebb hírek szerint mégsem egy cseh lány, hanem az élete első profi meccse előtt álló debreceni Varga Ágnes lesz az ellenfele. Csábi Bettina: - Csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy vele kell mérkőznöm. 19 éves és már eredményesen szerepelt több szakág amatőr versenyein is, főleg thai boxban. Hajtós, jó mérkőzésre számítok. Magamat tartom esélyesnek, de egy pillanatra sem veszem félvállról a mérkőzést. A legfontosabb, hogy kijöjjenek az elmúlt hónapokban gyakorolt elemek, kombinációk. Nagyon jó érzés lesz újból hazai közönség előtt bokszolni, és óriási megüszteltetés, hogy ezt a tv nyilvánossága előtt tehetem. Extra Liga női mérkőzés: Gödöllő-Phoenix Mecano Kecskeméti RC, 17 órakor. Extra Liga férfimérkőzés, középszakasz: Phoenix Mecano Kecskeméti RC-Kaposvár. Kecskemét, városi sportcsarnok, 18.30-kor. Karagics Mátyás edző: - Úgy hallottam, a rájtászásban mindkét „nagycsapat”, a Kazincbarcika és a Kaposvár is minket szeretne elkerülni. Vagyis a döntőbe jutásért inkább a Dunaferrel játszanának. Ez legyen az ő gondjuk. Mi a középszakaszban annyi pontot akarunk begyűjteni, amennyit csak lehetséges. Ha a dolgok a számításaink szerint alakulnak, akkor a harmadik helyről várhatjuk a folytatást. A játékosok közül Tamás betegség miatt másfél napot kihagyott, de már rendesen edz. Liberónk, Rácz László sérült, kezelésekre jár, de tudja vállalni a játékot. Levontuk a két héttel ezelőtti, kaposvári meccs tanulságait, bizakodva várjuk a rangadót. NB Il-es női mérkőzés: Ráckeve VSE-Bács Tak Mélykút. Ráckeve, 11 órakor. SAKK Vasárnap KOSÁRLABDA NB 1. B-csoportos női mérkőzés: Kecskeméti KC-Bajai Bácska. Kecskemét, városi sportcsarnok, 16 óra. LABDARÚGÁS Előkészületi meccs: Mélykút- Bajai LSE, 14 órakor. NB 1/B-s csapatbajnokság: Nyíregyházi Piremon SE-Széchenyi SE Kecskemét. Nyíregyháza, 11 órakor. NB H-es csapatbajnokság: Kun- szentmiklós ÁMK Bege SE-Tákisz SE Kecskemét, Bajai Spartacus Vízügy SE-OK Travel Kalocsai SE, 10 órakor. Szentes-Köszolg SE Kiskunhalas, 11 óra. ■ Kézilabdás kupahétvége Radulovics Bojana (fehérben), a Ounaferr átlövője hetek óta kiváló formában játszik. epa-fotó Európai kupák A hétvégén ismét hét magyar kézilabdacsapat lép pályára az európai kupákban. A nőknél minden együttes esélyesnek számít, míg a hátrányban lévő férfiak a becsületükért (is) küzdenek. A női Bajnokok Ligájában a biztos negyeddöntős Dunaferr az orosz Lada Toljatitt fogadja (ma, 18 óra). A tét a csoport első helye és az azzal járó viszonylag köny- nyebb folytatás. A dunaújvárosiak január 17-én meglepetésre 22- 21-re nyerni tudtak a rivális otthonában, azonban most ismét győzniük kell, hogy a táblázat élén végezzenek. Ha a Ferencváros pontot szerez a lengyel Bystrzyca Lublin vendégeként (vasárnap, 16.30), szintén a nyolc közé kerül. Ám ha a másik meccs eredménye kedvezően alakul - azaz a spanyol Elda Prestigio nem veri meg a norvég Larvikot -, még a vereség is továbbjutást ér. A fővárosi együttes a legrosszabb esetben is a csoport harmadik helyén zár. Ha így történik, a KEK negyeddöntőjében folytathatja. (A BL negyeddöntőjének párosítását nem sorsolják, hanem a csoportvégeredmény dönt: B2-A1, A2-B1, D2-C1, C2- Dl, míg a harmadikok a KEK negyeddöntőjébe kerülnek.) Az EHF Kupában a Győrnek négygólos hátrányt kell ledolgoznia a spanyol Itxako Estella ellen a nyolc közé kerüléshez (vasárnap, 18 óra). Erre van esélye, azonban a gárda az NB I-ben szerdán váratlan vereséget szenvedett Debrecenben, és ez mindenképpen figyelmezető jel. A KEK-ben a Vác bravúrral nyerni tudott a francia Cercle Nimes otthonában, és ha továbbra is lelkesen játszik, akkor nem lehet gond a nyolc közé kerülés (ma, 17 óra). A férfiak között mindhárom magyar gárda hátrányból várja a negyeddöntő visszavágóját. A Bibén a Fotex KC Veszprémnek tíz góllal kellene vernie a remek formát mutató spanyol Ciudad Reált (ma, 18 óra), míg a Pick Szegednek csupán egy gól a hátránya, de idegenben, a német Magdeburg otthonában lép pályára (vasárnap, 15.30). Az EHF Kupában a Dunaferr 32-30-ra kapott ki a vendég orosz Dinamo Asztrahánytól, így szinte reménytelen a helyzete a vissza- vágón (vasárnap, 12 óra). ■ Hírek A MAGYAR Labdarúgó Liga fel- lebbviteli bizottságának döntése szerint a Ferencváros visszakapta a fegyelmi bizottság által a tavaly május 30-ai Debrecen elleni bajnokit követő botrány miatt levont hat pontot. A bizottság helyben hagyta az első fokú határozatot, azaz az FTC Rt.-nek 40 millió forintot kell fizetnie, s Szeder József volt cégvezető büntetése is maradt egymillió forint. A három zárt kapus mérkőzésre szóló büntetést már letöltötte a csapat. ASZTALITENISZ. Az eredetihez képest egy kategóriával feljebb, azaz az első divízióban szerepel a magyar férfi válogatott a március 1-jén kezdődő csapat-vb-n, Dohában. Az együttesnek tagja Demeter Lehel, a Trans Logistic Kecskeméti Spartacus versenyzője is. KÉZILABDA. Elkészült a női Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása. A Kiskunhalasi NKSE március 10-én 17 órakor fogadja a Dunaferrt. További mérkőzések: Csömör-Vác, Cornexi Alcoa-FTC, Győr-Deb- recen. A továbbjutás egy találkozón dől el. ARANYLÁBÚAK felnőtt teremlabdarúgó-tornát rendeznek február 29-én a kecskeméti Lánchíd utcai sportcsarnokban. Jelentkezni február 26-án délig lehet a helyszínen. ÖKÖLVÍVÁS. A Pulábaií zajló Európa-bajnokságon Ladányi Róbert (57 kg) 38:22-re kikapott a litván Narkeviciustól és kiesett. Balzsay Károly (75 kg) kiváló teljesítményt nyújtva 35:13-ra verte a lengyel Wil- czewskit, ezzel tovább lépett. RÖPLABDA. Extra Liga férfimérkőzés: Kazincbarcika-Phoe- nix Mecano Kecskeméti RC 3:0 (14,21,23). Kazincbarcika, 600 néző. Vezette: Csizmarik, Bodrogi. KRC: Kása, Kodácsy, Nagy, Somodi, Buday, Urfi. Csere: Rácz (liberó), Tamás, Rapi, Hoffart. Edző: Karagics Mátyás. Az első szettben jól játszott a hazai csapat. A pontos, felugrásból elvégzett kemény szerváiknak a vendégek nem találták az ellenszerét. Aztán fordult a kocka: a második játszma közepéig a kecskemétiek irányították a játékot, majd elkezdtek könnyelműsködni és 11:16-ról 21:16-re fordított a Barcika. A 0:10-es sorozat után már hiába kapaszkodott a Karagics- legénység, az a szett is elment. A harmadik felvonás végig kiegyenlített küzdelmet hozott. A KRC 22:20-ra vezetett, aztán 22:22 és 23:23 lett az állás. A vége ismét a hazaiaknak sikerült jobban, akik így győztek. A másik párharcban: Dunaferr- Kaposvár 3:1._____________n Tornatermet mindenhová! Az MSZP városi szervezete tegnap lakossági sportíórumot rendezett Kecskeméten. Az eseményre - melyen a város sportvezetői képviseltették magukat - Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminisztert hívták meg. Kecskemét- A sport mindenkié, a sport egységes, azonban osztott felelősséggel kell viseltetnünk - kezdte beszédét a miniszter. - Gyakran összekeverednek a felelősségek. Nem szabad elfelejtem, hogy én vagyok a felelős a magyarországi hat olimpiai centrumért, ám a kecskeméti uszodáért például a város polgármestere. Természetesen akadnak kivételek: ilyenek a kis közösségek, amelyeknek nincs erejük és pénzük a helyi futballpálya vagy éppen az öltöző rendbetételére. A országban sajnos 700 helyen nincs tornaterem. Óriási hiba volt 40 milliárd forintért felépíteni Budapesten az Arénát, amely alig nyújt többet, mint az 5 milliárdba kerülő debreceni Főnix-csarnok. A különbözetből sok tornaterem épülhetett volna fel. A sportminiszter leszögezte: tavasszal elindítanak egy tornateremépítési programot. Ezen kívül szeretnék elérni, hogy a megyékben minden 10 ezer főnél nagyobb településen tanuszoda is létesüljön. A tornatermek nagy része sajnos a hét végén bezár. Kapacitásukat kihasználva pedig teret kaphatnának itt a szabadidősport művelői.- Az olimpiát követően el kell dönteni, melyik legyen az a 10-15 sportág, melyben versenyképesek tudunk maradni, amelyre büszkék akarunk lenni, amelyekre az utánpótlást is építhetjük - hangzottak a sportminiszter szavai. - Ezek kapnák meg az elsőbbséget és a fő támogatást. Fontos, hogy ne a szövetségek, hanem közvetlenül a sportolók kapják a juttatást. Eddig ugyanis, amíg a szövetségekhez kerültek az állami pénzek, ritkán találták meg a célállomást.- Az utánpótlásnevelés - mint hangúlyozta - nem a szövetségek dolga. Ha az államnak van feladata a különböző szakmák képzésében, akkor ebben is kell, hogy legyen. A tömegesítést az iskolákban kell elkezdeni, aztán majd jöhetnek az egyesületek. De addig a kisiskolás focizzon, kézilabdázzon, kosarazzon, tanulja meg minél több sportág mozgásrendszerét! A Sport XXL utánpótlásnevelő programot márciusban el is indítják. Az iskolák normatív támogatást kapnak, tt** Tegnap délelőtt a Petőfi Népe kecskeméti szerkesztőségében ismerkedő látogatást tett a sport- miniszter, ahol találkozott Hámori Zoltán főszerkesztővel is. A kecskeméti sportfórumot követően Gyurcsány Kiskőrösre utazott. ____________v.t. Kecskeméti Telephelye (Bajnok u. 1/A) felvételt hirdet RAKTÁROS munkakörbe Feltétel:- középiskolai érettségi- targoncavezetői engedély- "B" kategóriás vezetői engedély Előnyt jelent:- ADR-, KKSZ-vizsga- számítógépes felhasználói ismeret Önéletrajzokat és a végzettséget igazoló bizonyítvány fénymásolatát a KITE Rt Bajai Alközpont 6500 Baja, Szegedi út címre kérjük, 2004. március l-jéig. Érdeklődni lehet: Markó Csaba, 06-30/636-16-93. | A Bácsalmási Agráripari Rt. leányvállalata, a BÁCSINNOV Kft. termeltetési lehetőséget biztosít 2004. évben nagy olajtartalmú ipari napraforgómagra o takarmánykukoricára A felhasználandó műtrágyát, vetőmagot, növényvédő szert meghitelezzük. A napraforgó és kukorica vetőmagok (PIONEER, MONSANTO, RUSTICA, SYNGENTA, SZEGED stb.) széles fajtaválasztékban állnak rendelkezésre. Kiemelten ajánljuk a saját forgalmazásban lévő ZOLTÁN hibridnapraforgó vetőmagot, amely éréscsoportjában folyamatosan stabil és kiváló eredményt mutat. Azon szerződő partnereink részére, akik ZOLTÁN vetőmagot vásárolnak, rendkívül kedvező, 0,83%/hó kamattal történő hitelezést biztosítunk. Cégünknél továbbra is megvásárolható a BORDÓILÉ termékcsalád. I Érdeklődni lehet: BÁCSINNOV Kft. 6430 Bácsalmás, Backnang u. 2. Tel.: 79/342-144 Bosnyák Tamásné . Fax: 79/541 -080 Kiss István, 30/45-89-666^