Petőfi Népe, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-20 / 43. szám

2004. Február 20., péntek MEGYEI Petőfi Népe - 5. oldal KORKÉP A Duna-Tisza köze a-tól Z-ig BAJA. Dr. Huszár Pál, a városi kórház főorvosa ad orgona hang­versenyt február 21-én, hétfőn este 6 órától. A zenebarátokat a bajai Ady Endre Könyvtár olvasótermé­be várják. BAJA. A hagyományápolás jegyé­ben német nemzetiségi napokat rendeztek a bajai Szent László Óvo­dában a hét elején. A kicsinyek fánksütésben, kukoricamorzsolás- ban, barkácsolásban és bábkészítés­ben ügyeskedhettek, fotó: rab rita BÁCSBOKOD. Vandál bűncselek­mény történt Bokodon. Kedden je­lentette egy bácsbokodi férfi a bajai rendőrségen, hogy megrongálták a házát. Az ismeretlen tettes leöntötte lakóházának utcai falát, egyik abla­kát, ablakpárkányát és két csatornát bronz színű festékkel. A rongálással megközelítőleg 50 ezer forint kár keletkezett. BÁCS-KISKUN. Hétfőn életbe lé­pett a sertések új azonosítási rend­szere (ENAR, Egységes Nyilvántar­tási és Azonosítási Rendszer), s vál­toztak a sertésszállítás feltételei. A megyei állategészségügyi és élelmi­szer ellenőrző állomás kapcsolattar­tó állatorvosokat jelölt ki a szüksé­ges teendők elvégzésére. Aki serté­seket akar eladni, forgalmazni, szál­lítani, annak a kapcsolattartó állat­orvost meg kell keresnie. Az ő elér­hetőségét a területileg illetékes ön- kormányzatnál lehet megtudni. A sertéseket továbbra is jelölni kell (a jobb fülbe elhelyezett ENAR füljel­zővel), de ezt a megjelölést csak a kapcsolattartó állatorvos végezheti el. Nem kell az önkormányzatnál marhalevelet kiváltani a sertésszál­lításhoz. E jószágokat úgy lehet pi­acra, vágóhídra stb. vinni, ha a kap­csolattartó állatorvos azokat megje­lölte és szállítólevelet állított ki, va­lamint az eddigi állatorvosi igazolá­sok is a rendeltetési helyig kísérik a jószágokat. HAJÓS. Az Alföldi Szőlészek és Borászok Egyesülete az előző évek­hez hasonlóan idén is megrendezi az új borok szakmai kóstolóját. A vörös borok kóstolójára ma kerül sor. Délelőtt 9 órakor a Pincefalu­ban gyülekeznek a vendégek a házi­gazda Pieroth Hungária Kft.-nél, a Bajai út mellett. HERCEGSZÁNTÓ. Az utóbbi évek hagyományának megfelelően idén is Hercegszántón vendégeskedik a Pécsi Horvát Színház. Szombaton 18 órai kezdettel adják elő a műve­lődési ház színháztermében a Noel Coward motívumai alapján, Sanja Ivic által írt Magánügyek című szín­darabot. A mű rendezője Filákovity István, míg Oliver szerepében a hercegszántói születésű Gyurity Ist­ván látható. KECSKEMÉT. Ma délután 5 óra­kor a Liberté Kávéházban dr. Király László György, az APEH elnöke lesz a Hozam Klub vendége. A beszélge­tés témája: Az adózás és az Európai Unió. KECSKEMÉT. Farsang van, ilyen­kor tartják a diákbálokat a középis­kolák. Az ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapítványa, a Kecske­méti Szövetkezeti Iskoláért Alapít­vány február 27-én pénteken este 7 órai kezdettel rendezi az iskola he­lyiségeiben a jótékonysági estnek is tekinthető farsangi bált, amelyen a vacsora és a szórakoztató műsor után hajnalig tart a mulatság a Let's Dance együttes zenéjére. KISKUNFÉLEGYHÁZA. A vidék fejlesztés jövője a Duna-Tisza kö­zén címmel konferenciát tartanak Kiskunfélegyházán, a polgármeste­ri hivatalban február 24-én, kedden 9.30 órakor. A vidékfejlesztés jövője az Európai Unióban címmel Tóthné Mohácsy Gabriella, az FVM Vidék- fejlesztési Programok Főosztályá­nak vezetője tart előadást. Az agrár­környezetgazdálkodás időszerű kérdéseiről Szuda Zoltán, a Dél- Alföldi Régió vidékfejlesztési irodá­jának vezetője beszél. Multifunkci­onális agrárgazdaság a vidékfejlesz­tésben - ez a címe Vájná Tamás ag­rár-környezetgazdálkodási szakértő előadásának. Dr. Kecskés László, a megyei agrárkamara elnöke azt fej­ti ki, hogyan lehet uniós forrást fel­használni egy projekt megvalósítá­sához. Ficsór József, Félegyháza polgármestere a térség vidékfejlesz­tési törekvéseit ismerteti. A rendez­vényt konzultáció zárja. Részvételi szándékot a 76/481-335-ös telefo­non lehet jelezni a szervező Bács Agrárház Kht.-nak. KISKUNHALAS. Betörőpárost vett őrizetbe a Kiskunhalasi Rendőrka­pitányság. A 29 éves halasi nő és a 25 éves, szintén helybeli férfi a gya­nú szerint február 14-én 11 és 16-án 6.30 óra között betört a Szent Imre utcában a Városgazdálkodási Igaz­gatóság telephelyére. Elvittek egy traktort pótkocsival, egy fűnyírót és pénzt, valamint egy számítógépet, összesen 5 millió 15 ezer forint ér­tékben. KOCSÉR. Holnap 19 órától tartja hagyományos jótékonysági bálját a községi általános iskola. A bevé­telt az oktatási körülmények javí­tására fordítja a szülői munkakö­zösség. MÉLYKÚT. Iparosok, kereskedők és szolgáltatók százait várják szom­baton a vállalkozók báljába, a Béke étterembe, este fél 7-re. Számos meglepetést tartogatnak a szerve­zők. Fellép a Probitasz tánccsoport, a Svetnik Joachim Általános Iskola aerobik, valamint a Művészeti Isko­la break-csoportja. A talpalávalót a Tequila zenekar húzza. MÉLYKÚT. Mit rejt az írásunk cím­mel Venczelné Misán Györgyi gra­fológus tart előadást február 27-én este fél 6-kor a mélykúti Fenyő Mik­sa Könyvtárban. NAGYKÖRÖS. A szolnoki önkor­mányzat legjobb fotósoknak kitű­zött díját nyerte el ifj. Papp Elek. A körösi látszerész a tavalyi fotómű­vészeti nyári egyetemen készítette képeit. Most 36 szerző 99 fotója kö­zül emelte ki azokat a zsűri a Tisza- parti városban múlt héten megnyílt kiállításon. TISZAALPÁR. Az Árpád Nyugdí­jas Klub vacsorával egybekötött far­sangi mulatságot rendez holnap a művelődési házban. Az összejöve­telre meghívták az izsáki Ezüst Gó­lya Nyugdíjas Klubot is. TISZAKÉCSKE. Harmadik alka­lommal rendezték meg a polgár- mesteri bált Tiszakécskén, ame­lyet a Móricz Zsigmond szakiskola végzős növendékeinek keringője nyitott meg. Az est bevételét ezút­tal is jótékonysági célra fordítják majd. FOTÓ: SZ. T. Becsapták az örömlányokat, akik most nagygyűlést tartanak? Nagygyűlést rendeznek hétfőn Kecskeméten a prostituáltak. Úgy vélik, hogy az önkormány­zat nem tartotta be, illetve egyoldalúan felrúgta a tavaly velük megkötött megállapodást Kecskemét ____________ A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete tegnap közleményt adott ki. Azt írják, hogy több tucat prostituáltat állítottak elő a rend­őrök az elmúlt napokban Kecskeméten három ut­cából. Jóllehet, tavaly szeptemberben olyan ható­sági igazolást kaptak a jegyzőtől, hogy nem vé­dett e három utca. Vagyis legálisan űzhető ott a prostitúció. Földi Ágnes, a prostituáltak szószóló­ja elmondta, hogy tudomása szerint azóta mind­három helyen önkormányzati létesítményeket hozott létre a város, ezáltal védettek lettek a terü­letek. Erről azonban csak a rendőrséget értesítet­te a polgármesteri hivatal 2003. december 3-án, a prostituáltakat nem. így hiába mutatták az igazo­lást a rendőröknek, azok előállították, és meg­büntették őket. Ezért Földi Ágnes és az egyesület ügyvédje hétfőre találkozót kért dr. Peredi Kata­lintól, Kecskemét jegyzőjétől. A megbeszélés eredményétől függően nagygyűlést tartanak még aznap a városban a prostituáltak, ahol a további lépéseket beszélik meg. Máris kilátásba helyezték, hogy akár a város egész területén - a nem védett övezetekben - foly­tatják ezentúl az ipart. Dr. Peredi Katalin érdeklődésünkre elmondta: tavaly mindössze az történt, hogy hatósági igazo­lást adott ki négy utcáról, amely egy pillanatnyi Képünk illusztráció. fotó: pn-archi'v. állapotot rögzített. Eszerint az igazolás kiadásá­nak pillanatában egyik utca sem volt védett. Az­óta azonban a város egyik részönkormányzata ide helyezte a székhelyét. Emiatt védett lett a te­rület egy része. Arról, hogy a terület mely része nem védett továbbra sem, kérésre új igazolást kaphatnak a prostituáltak. ____________noszlopy Az államfőkhöz szoborügyben Nyílt levél A Magyar Nemzetpolitikai Tár­saság nevében Bíró Zoltán iroda­lomtörténész, a társaság alelnö- ke, Bakos István tudományos kutató, a társaság tagja és Le- zsák Sándor országgyűlési kép­viselő, a társaság elnöke tegnap levelet intézett Mádl Ferenc je­lenlegi és Göncz Árpád volt ál­lamfőhöz. Mint levelükben kifej­tették: a társaság tagjai növekvő aggodalommal tekintenek arra a politikai hecckampányra, amely Teleki Pál néhai miniszterelnök, földrajztudós budapesti szobrá­nak tervezett felállítását kíséri. A társaság tisztelettel kéri a két ál­lamférfit, mint a Magyar Köztár­saság jelenlegi és egykori elnö­két, hogy a Teleki Pál miniszter- elnök személyéhez mindinkább méltatlan támadások közepette is tartsanak ki eredeti álláspont­juk mellett, mellyel vállalták a Teleki-szobor felállítását célul ki­tűző bizottság védilöki feladata­it. A levél aláírói kérik, hogy Mádl Ferenc és Göncz Árpád nyilatkozatával, állásfoglalásával segítse elő a méltatlanul eldur­vult vita lecsillapítását, járuljon hozzá az általuk is tisztelt és nagyra becsült magyar államfér­fi és tudós emberi, szakmai be: cstiletének megvédéséhez. m Ki dönt a Malom telekhatárairól? Folytatás az 1. oldalról Az ügyben megkerestük Marczi Albert szocialista önkormányzati képviselőt, a Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottság elnö­két, aki elmondta: a bizottság elé ez a téma úgy került, mint tulaj­donosi hozzájárulás közterület­használathoz. Az ülés folyamán aztán Katona László képviselőtől, bizottsági tagtól érkezett egy mó­dosító javaslat arra vonatkozóan, hogy egyben a mielőbbi telekha­tár-rendezés érdekében is tegyen lépéseket a polgármester. Ezt a határozatot három igen szavazat­tal, két tartózkodás mellett hagyta jóvá a bizottság. Marczi Albert- nek arról azonban nincs tudomá­sa, hogy a későbbiekben megtör­tént-e a telekhatár-rendezés. Dr. Szécsi Gábor polgármester az ügyben elmondta: telekhatár­rendezés ügyében évente mint­egy száz alkalommal érkezik ké­rés. Ezeknek semmilyen vagyoni következménye nincs, tehát cél­szerű, ha minél gördülékenyeb­ben megy az ügyek intézése. Épp ezért hosszú ideig - pontosabban a legutóbbi, február U-i képvise­lő-testületi ülésig - az volt a-mód- szer, hogy az ilyen ügyeket véle­ményezte a városrendezési bi­zottság, a tulajdonosi jognyilatko­zat megadása pedig polgármeste­ri hatáskörbe tartozott. Ez alka­lommal is ez történt. A bizottság az anyagot megkapta véleménye­zésre. A gond csak az volt, hogy az előterjesztés hiányosan került a bizottság elé, hiszen a telekha­tár-rendezés hiányzott belőle, ezért kellett az erre vonatkozó ja­vaslattal kiegészíteni. Az így elké­szült határozatot a bizottság vé­gül elfogadta. Ezt követően, janu­ár 17-én a polgármester kiadta a beleegyező tulajdonosi jognyilat­kozatot a telekhatár rendezésére, de az erre vonatkozó megállapo­dást azóta sem írta alá. A legutób­bi képviselő-testületi ülésen azon­ban módosítottak egy helyi ren­deletet, amely az ügy szempontjá­ból igen fontos. Ennek értelmé­ben az önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jognyilat­kozatot közterületet érintő telek­határ-rendezés esetén a jövőben csak a közgyűlés jogosult kiadni. Ezt a rendeletmódosítást a képvi­selők elfogadták. A közgyűlés to­vább zajlott, és a nap folyamán, a későbbiekben kellett volna - im­már az új rendelet értelmében - a közgyűlésnek döntenie a Malom telekhatár-rendezése ügyében. Dr. Szécsi Gábor ekkor vonta vissza az előterjesztést. Mint mondta, célszerűnek látta, ha előtte a jogi és ügyrendi bizottság dönt arról, hogy most mi legyen: a régi, akkor érvényben lévő ren­delet értelmében írja alá és egy­ben véglegesítse ő egyszemély- ben a már folyamatban lévő meg­állapodást, vagy pedig az új ren­delet legyen mérvadó, és döntsön a közgyűlés._______________■ Rablópalánták után nyomoznak Rendőrség Gyermekkorúakból álló rabló­bandát keres a rendőrség Kecs­keméten, Egy 10 éves kislányt támadtak meg és erőszakkal el­vették a mobiltelefonját - tudta meg az Objektív Hírügynökség a Bács-Kiskun Megyei Rendőr­főkapitányság saj tószolgálatától. Az utcai rablást szerda délután jelentette be a kislány édesapja. A férfi szerint 14 óra körül a Szé­chenyi sétányon több gyermek­korú személy megtámadta kislá­nyát, s a nyakából kiszakították a mobiltelefonját. A készülék ér­téke mintegy 25 ezer forint. A rabló gyerekek után nyomoznak a rendőrök. ■ Közéleti hír • Az ifjúság helyzete és az új vá­lasztókerületi iroda bemutatása lesz a témája annak a sajtótájé­koztatónak, amelyet Gyürk András országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos elnöke és Endre Sándor országgyűlési kép­viselő, a Fidesz választókerületi elnöke tart február 21-én, szom­baton 12 órakor a kiskunfélegy­házi Fidesz-szervezet Jókai utca 30. szám alatti választókerületi irodájában. _j| Elfogták a cserbenhagyót Kiskunhalas pontot létesített a Bácska Határva- tárőrök 7 óra 28 perckor állították dász Század járőre. Hét óra 5 meg a keresett kamiont. Az 54 Határőrök fogtak el egy cserben- perckor kaptak szóban tájékozta- éves sofőrt és a vele utazó 33 éves hagyásos balesetet okozó kamio- tást egy városi rendőrjárőrtől: nőt (mindketten bolgár állampol- nost szerdán Kiskunhalason. Reg- Dunavecsén egy bolgár rendszá- gárok) átadták a Kiskunhalasi gél az 53-as főút mellett, a Sós-tói mú pótkocsis kamion cserbenha- Rendőrkapitányság járőrének. Csárdánál ellenőrző átengedő gyásos gázolást követett el. A ha- .. ■-^SUZUKI KISKUNHALAS , SUZUKI SZAMUNKRA FONTOS AZ ÖN BIZTONSÁGA! Minden típusú Suzuki alapfelszereltségként Kétoldali légzsákkal, ABS-szel kapható 77/524-330 ÉRDEKLŐDJÖN SZALONUNKBAN! ÉRDEMESI Az Ön márkakereskedője: Béna Autószerviz Kft. 6400 Kiskunhalas, Majsai út 18. sz. Autószalon/ -szerviz: 77/524-330 Fax: 77/524-331 Nyitva: hétfő-péntek: 8-12 és 13-17; szombat: 8-12 óráig Műszaki vizsga és zöldkártya: 77/521-330 és 30/9386-979 Nyitva: hétfő-péntek: 7-16 óráig. RennYmLkct A PENNY MARKET KPT. Magyarország egyik vezető, immár 1996 óta folyamatosan bővülő diszkontláma. KECSKEMÉT, Budai úti és KISKUNFÉLEGYHÁZI üzletébe az alábbi munkakörbe keres munkatársakat: ELADÓ-PÉNZTÁROS. Arait kíuálmik biztos, hosszú távú munkalehetőség, kedvező jövedelme«- s. juttatások, )ó munkakörülmények, szakmai továbbképzések, karrierlehetőség. lia szívesen vesz részt az értékesítésben, ahol egy nagy multinacionális cég megbecsült alkalmazottja tehet, akkor küldje el önéletrajzát (telefonszámát feltüntetve) „Kecskemét", illetve ..Kiskunfélegyháza" jeligére a következő címre. PENNY MARKET KFT., személyzeti osztály, 2351 Alsónémedi, Pf. 12 A PENNY iWARKET KFT. INGYENES ABC-ELADÓ KÉPZÉST SZERVEZ! jelentkezés: önéletrajz vagy az áruházakban található jeleiufe'zesi lap beküldésével ..Tanfolyam' jeligére, az alábbi dinen Penny Market Kft., értékesítési osztály. 2J5I Alsőnémedi. Pf. 12 Érdeklődni a tanfolyammal kapcsolatban: 06 (20) Í39-153

Next

/
Thumbnails
Contents