Petőfi Népe, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-10 / 34. szám

Petőfi Népe 2004. Február 10., kedd és környéke Szerkeszti: Páncsics Hajnalka Szkanderverseny a rácsok mögött Furcsa hely a börtön, különleges az intézetek között. Nem le­het szabadon ki-be járni, szigorú szabályok vannak, amiket be kell tartani. Rács és kerítés vesz körül mindent, a belépte­tő kapurendszerek biztonsága pedig alig elképzelhető egy kí­vülállónak. A solt-nagymajori intézet is szigorúan védett bá­zis. Amikor várják az embert, akkor sem könnyű bejutni, és összeszorul a gyomrunk, amint a kapu csattan a hátunk mö­gött. Nagy volt a nyüzsgés az intézetben az egyik hétvégén, iz­gatottak voltak a fogva tartottak is, hiszen nem mindennapi esemény várt rájuk. A kétszeres szkandervilágbajnok, Szász György és két sporttársa érkezett látogatóba. Az erős férfiak nem ismerkedni jöttek, nem a hely hangulatával akartak fel­töltődni. Abban a biztos tudatban léptek be a kapun, hogy a nap végén ugyanott távoznak is. Az alábbiakban nem csak a szokatlan helyszínen rendezett versenyről számolunk be, ha­nem megismertetjük olvasóinkat a sportág legeredménye­sebb hazai versenyzőjével is. Állampusztai börtön Különös helyszínt, egy börtönt választott Szász György szkander világbajok sportága népszerűsíté­sére. A napokban az Allampusz- tai Büntetés-végrehajtási Intézet solti objektumában fogva tartot­taknak rendezett versenyt. Az in­tézetből összesen 20 versenyző mérkőzhetett a börtön legerő­sebbje címért. A meccseket még 140 társuk nézte, szurkolta végig. Az erőpróbára az intézet ebéd­lőjében került sor. A160 fogva tar­tott rendezett sorban érkezett a te­rembe. Leültek, és egyből megin­dult a beszélgetés. Majd a szín­padra léptek a fehér pólós, idegen sportolók. Szász György kétsze­res világbajnok, Fehér László többszörös magyar bajnok, Kollárovics László szintén több­szörös magyar bajnok. A profik összeállították a húsz nevezett versenyző beosztását, majd kö­vetkezett a szabályismertető. Szász György elmondta, hogy két elvesztőd meccs után a versenyző kiesik. Mindent szabad, azon túl, hogy az egyik lábnak végig a föl­dön kell lennie. A könyök nem csúszhat le a párnáról, indításnál a vállnak az asztallal párhuzamo­san kell állni, és a csuklónak füg­gőlegesen. Annak érdekében, hogy minden szabályos legyen a világbajnok magával hozta saját versenyasztalát is. A párbajok a verseny derekán kezdtek igazán érdekessé válni. Erős emberek feszültek egymás­nak, céljuk az volt, eldöntsék, ki a legerősebb. Nem panaszkodhat­tak a versenyzők, érkezett jócskán biztatás, szóba, füttyben, kiabál­va, dobogva, tapsolva. Előfordult, hogy egy-egy izgalmas, kivétele­sen hosszúra nyúló mérkőzésen belehevültek a szurkolók is a biz­tatásba. Ám, rendbontás nem tör­tén, elég volt a felügyelők, nevelő­tisztek jelenléte és lehiggadtak, visszaültek a fogva tartottak. Elér­keztek a végső összecsapások. Már alaposan kifáradtak az ama­tőr szkanderosok. Ahogy ballag­tak le a színpadról csuklójukat, al­karjukat masszírozták. A helyezé­sek eldöntéséért is éles csata folyt. Bizonyítani akart minden résztve­vő. Eltorzult arcok, összeszedett tartalék energiák, egy utolsó len­dület. Majd kialakult a sorrend. A harmadik helyen Máté Zsolt vég­zett. Második lett Szabó János. Az első hazai börtönbajnokságot pe­dig Koczka Csaba nyerte meg. Mindhárman bent is praktikusan hasznosítható dolgokból összeál­lított ajándékcsomagot vehettek át a világbajnoktól. És következtek a kihívások. A rabok elsősorban Kollárovics Lászlóval szerették volna össze­mérni erejüket. Úgy gondolták, azon a „kicsi” emberen csak sike­rül kifogni. Nem látszott az ereje. Ám a többszörös magyar bajnok nem talált legyőzőre. Mint ahogy a bátrabbak nem bírtak Fehér Lászlóval sem. A világbajnokot vi­szont senki nem akarta komolyan kipróbálni. Egyetlen, játékos mér­kőzésre került csak sor. Majd a szórakozás után követ­kezett a meglepetés. A rabok megsejthettek valamit, mert iszo­nyatos széktologatás kezdődött a teremben. És színpadra lépett a Fresh. A csinos lányok néhány szám után távoztak. Ezt tették a börtön lakói is. Rendezetten, fe­gyelmezetten, minden bizonnyal kellemes élményekkel feltöltődve vonultak vissza a körletekbe. _____A VALÓDI SZKANDER_____ Szász György elmondta, régi vá­gya volt, hogy ilyen különleges helyszínen rendezhessenek egy amatőr versenyt. Hiszen, mint be­vezetőjében a rabokkal is közölte, szerinte ennek a sportnak kifeje­zetten otthonos hely egy börtön. Akárcsak a nagy sikerű Stallone film (Túl a csúcson) egyik jelene­tében, a solti intézetben is voltak nagy mérkőzések. A sportág nép­szerűsítésére pedig igen nagy szükség van.- Nem versenyzőkből van hi­ány, hanem pénzből. A nemzetkö­zi versenyekre is szponzorok se­gítségével, saját pénzből jutunk el. Magyarországon van szkander- szövetség, és több megyében mű­ködnek egyesületek. (A megyénk- beli fülöpszállási egyesület az egyik legeredményesebb az or­szágban.) Ám semmilyen támoga­tás nem kapunk. Hiába kértük többször is a sportminisztert, hogy legalább a nemzetközi utazások költségeit támogassa a minisztéri­um. Választ kaptam ugyan, ami­ben melegen gratuláltak az eddigi teljesítményhez, és sok sikert kí­vántak, ám segíteni azt nem tud­nak. Pedig, alig 10 év, és a szkan­der is bekerülhet az olimpiai sport­ágak közé - mondta Szász György.- Kik segítettek a verseny szer­vezésében, lebonyolításában?- Elsősorban solti barátaim, akik az ötletemet hallva, hogy börtönben kellene versenyt ren­dezni, segítettek megtalálni a hi­vatalos csatornákat. Örültem an­nak is, hogy segítséget kaptam a börtön vezetőitől. Sem a helyi pa­rancsnok, sem pedig az országos vezetés nem támasztott akadályt a verseny rendezésében. Sőt, több, más büntetés-végrehajtási intézettől is megkerestek már, ha­sonló rendezvény szervezése mi­att. Az intézetbe pedig két ver­senyzőtársam kísért el, a kecske­méti Fehér László többszörös ma­gyar bajnok és a kaposvári Kollá­rovics László, szintén több ma­gyar bajnoki cím védője. Ők nem csak a verseny lebonyolításában segítettek, mint bírók, hanem azt követően is. Ugyanis az első bör­tönbajnokság után a fogva tartot­tak kihívhattak bármelyikünket egy erőpróbára. Kicsit neheztel­tem a fiúkra, hogy egyikük sem akart velem nyomni egyet...- Amint említette, ebből a sportból nem lehet megélni. Akkor mivel keresi a kenyérre valót?- Civilben vízvezeték-szerelő vagyok. A barátaimnak is van tisztes polgári foglalkozásuk, Fe­hér László vállalkozó, Kollárovics László pedig autószerelő. Egyi­künk sem egyből ezzel a sporttal indított. Én ugyan már gyerekko­romban is játszottam szkandert. így döntöttük el, ki az erősebb, ki­nek van igaza. Aztán nagyon so­káig nem foglalkoztam vele. Majd, 34 évesem kezdtem el a sportot versenyszerűen űzni. So­kat kell edzeni, kitartónak kell lenni, mert az eredményeket nem adják ingyen.- Hogyan szerezte meg legutób­bi világbajnoki címét?- Alig néhány hónapja Kanadá­ban, Ottawában volt a világbaj­nokság. Veretlenül kerültem a döntőbe, míg az egyik legnagyobb ellenfelemnek, Earl Wilsonnak volt már egy vesztett mérkőzése. A szabály szerint két vesztett meccs után a gyengébb kiesik. Amikor elindították a mérkőzést, nekifeszültem a kezének. Rövid csata volt, rögtön sikerült kibillen­tenem, és puffant a kézfeje. PÁNCSICS HAJNALKA A Tiszti Klub védelmében Kalocsa Az érseki város katonai egye­sületei közösen tiltakoznak Juhász Ferenc honvédelmi miniszternél a kalocsai tiszti klub bezárása ellen. Szer­kesztőségünkhöz eljuttatott levelük tartalmazza, hogy a minisztert arra kérik: vizsgál­tassa felül a döntést. Hiszen az elhatározás szerint a klub bezárása érint minden ott helyet kapó, működő egyesületet, klubot. Nem maradhat meg az ét­terem, a teleház sem. A Kalocsai Honvéd Kulturális Egyesület, a Kalocsai Légvédelmi Katonák Ha­gyományőrző Köre és a Kalocsai Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubja közös levelében a következőkre hívta fel a figyelmet: a döntés olyan rövid határidejű végrehajtást igényel, hogy ezzel lehetetlen helyzetet te­remt minden érintett számára. Gátolja, vagy megszünteti a több­ségében nyugdíjasok, tartalékos katonák, illetve honvédségi közal­kalmazottak eddigi szervezett és aktív közösségi munkáját. A bezá­rás ellen tiltakozók számára külö­nösen szomorú előre látni azt, hogy a honvéd hagyományápolás és a hazafias nevelést segítő folya­mat szakadhat meg Kalocsán és a térségben az intézkedéssel. Ezen kívül a - szintén az épületben mű­ködő - Teleház leállítása nagy veszteséget jelent az informaüka iránt érdeklődők egyre szaporodó seregének. Az intézményben mű­ködő klubétterem tekintélyes részt fog át a város közétkezteté­sében. Ezt sem illik egyik napról a másikra megszüntetni. Érvként hozták fel azt is a levél megfogalmazói, hogy a városban helyőrség működik. Tisztek, tiszthelyettesek, közalkalmazot­tak teljesítenek szolgálatot, akik közül többen rendszeresen igénybe vették az intézmény szolgáltatásait. A minisztert arra kérik, támogassa javaslatukat, hogy amíg Kalocsán katonai szer­vezetek működnek, addig a Kht. intézménye is fennmaradjon. Hi­szen információik szerint a hasz­nálaton kívüli Foktői úti laktanyá­ban a Honvédség inkurrencia raktár kialakítását tervezi. így nö­vekedni fog a honvédség által foglalkoztatottak száma Kalo­csán, ami az intézmény szolgálta­tásai iránti egyre növekvő igényt is jelenti. Végezetül arra kérték a levél aláírói Juhász Ferencet, amennyiben értékesítik, vagy bérbe adják az épületet szavatol­ják számukra - szerződésben rögzítve -, hogy a tiszti klubban jelenleg működő szervezetek a tulajdon, vagy bérlő váltás esetén is kapnak életteret, tevékenysé­gük folytatásához. ■ Bosszantó Táblák Jegyzet Hetek óta gyűlik bennem a bosz- szúság. Egészen aprónak tűnt a problémám, még úgy egy hónap­pal ezelőtt. Akkor tűnt fel ugyan­is Kalocsa egyik fő közlekedési útvonalán, egy hosszú, karcsú piros fehér csíkos tábla. Csator­nafedélen állt és áll a mai napig, az útpálya egyharmadánál. A napokban tovább színesedett a látvány, a hosszú, magas tábla elé odaállt egy alacsony, széles is. Biztos azért, mert a magas nem volt elég széles, könnyen elkerülte az idegen sofőrök fi­gyelmét, és egyszerű volt megke­rülni azt. Balesetveszélyt az át­utazókra jelenthetnek az útaka­dályok, hiszen a városban élők már hozzászoktak. Beletörődés­sel kerülgetik a táblák kettősét. Lehet, hogy csak engem bosz- szant, hogy még mindig ott áll a tábla-pár? ____________páncsics Emelkedtek a tiszteletdíjak Hajós Múlt kedden tárgyalta a hajósi képviselő-testület a nagyközség idei költségvetését. A bevételi és kiadási főösszeg 442 millió 350 ezer forint - nyilatkozta lapunk­nak Schön Ferenc, Hajós polgár- mestere. A köztisztviselők és a közalkalmazottak 6 százalékos béremelésben részesülnek ebben az esztendőben. A képviselők és a polgármester fizetését a tör­vényben előírtak szerint január 1-től emelték. A törvény lehető­séget adott a tavaly nyári emelés­re is, de ezt a polgármester eluta­sította, mivel a különbözet a köz­séget terhelte volna. A mostani emeléssel 396.750 bruttó bér ille­ti meg a nagyközség polgármes­terét. A képviselők saját tisztelet­díjaikat mintegy 65 százalékkal emelték, így ők 33 ezer forintot, a bizottsági tagsággal is bírók pe­dig 39.600 forint bruttó tisztelet­díjat kapnak. A bizottsági elnök képviselő 46.200, míg az alpol­gármester 49.500 forint bruttó tiszteletdíjra jogosult ebben az esztendőben. Ez összesen 6,2 millió forinttal terheli meg a nagyközség költségvetését. A testület ebben az esztendő­ben is támogatja a különböző egyesületek, egyházak éves prog­ramjait. Erre 2,6 millió forintot költ majd Hajós. Ezzel szemben nem támogatja a nagyközség ve­zetősége a két kisebbségi önkor­mányzatot, mivel úgy látják, az állami támogatás elegendő a be­tervezett programok megvalósí­tásához, és a működtetés költsé­geire. A Bursa Hungarica ösztön- díjrendszert 1,1 millió forinttal fi­nanszírozza a költségvetés, míg a különböző szociális juttatásokra 17,5 millió forintot szán a hajósi képviselő-testület - tájékoztatott Schön Ferenc polgármester.

Next

/
Thumbnails
Contents