Petőfi Népe, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-09 / 7. szám
2004. Január 9., péntek MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Kis hírek a Duna-Tisza közéről Baja. A csontritkulás (osteoporosis) népbetegség, de mind férfiak, mind nők körében megelőzhető, kezelhető! A szűrővizsgálat fájdalommentes, körülbelül 5 percet vesz igénybe. Előjegyzés nem szükséges. A szűrést a bajai kórház Izotópdiagnosztikai Laboratóriumában végzik, tb-kár- tyával rendelkező pácienseinknek, naponta: 9.30-tól 13.30-ig. Csátaua. Szigetecske lett a szelektív hulladék tárolásra hivatott gyűjtőszigetből. Az év végén mintegy félmillió forintos kárt okozva egy ismeretlen felgyújtotta a község tulajdonában lévő edényzetet. Ezért az épen maradt üveggyűjtő mellé a település egy műanyag flakonok befogadására használatos gyűjtőt vásárolt. Ez százezer forintot meghaladó váratlan kiadást jelentett. Dusnok. A napokban újjászervezik a település polgárőrségét, a helyi képviselő-testület kezdeményezésére. Jövő pénteken délután 5 órára a település művelődési házába várják azokat a vállalkozókat, akik anyagi támogatással és tevékenyen is részt vennének a megújuló polgárőrség munkájában. Ezen túl olyan dus- noki polgárok megjelenésére is számítanak, akik kedvet éreznek a polgárőri feladatok ellátására. Gara. Eljárás indult egy 29 éves asszonyverő férfi ellen. K. Pál otthonukban bántalmazta feleségét, aki orrcsonttörést szenvedett. Tettére a bajai kórház traumatológiáján derült fény. Hajós. Bontják a Haynald gyermekotthon melléképületét. A megyei önkormányzat tulajdonában lévő épületrész életveszélyessé vált, s a szomszédos általános iskola gyermekeit veszélyezteti. A bontást a tulajdonos finanszírozza, és a munkák befejezése után kezdődik a terület körül egy műemlék jellegű kerítés építése. Jakabszállás. Január 12-én, hétfőn a római katolikus templomban a II. világháború hőseire és áldozataira emlékeznek. A 16 órakor kezdődő szentmise után a temetőben lévő emlékfalnál lesz koszorúzás. Kecskemét. Holnap a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban Újévköszöntő Kakaódélutánt tartanak. Döbrentey Ildikó mesemondó és Levente Péter játékos műsora délután öt órakor kezdődik az Égből pottyant mesék alapján. A belépődíj egy-egy pohár kakaót foglal magában, jegyek elővételben a pénztárban kaphatók. Kiskunfélegyháza. A doni áldozatokra emlékeznek január 12- én, hétfőn Kiskunfélegyházán. A megemlékezés délután 3 órakor a vasútállomással szomszédos Öreg-laktanyánál kezdődik, itt Ficsór József polgármester mond emlékbeszédet, majd 5 órakor a Felső-temető II. világháborús emlékművénél folytatódik, ahol Talapka István esperes-plébános emlékezik az áldozatokra. Kunpeszér. Másfél év után sikeres lett az az önkormányzati pályázati kiírás, amellyel háziorvost kerestek a községnek. A napokban dr. Mag Piroska megkezdte a vegyes körzetben történő rendelést. A kétgyermekes családanya így (gyermekeivel) az óvodai és az iskolai létszámot is növelte. A településen élők örömmel fogadták, hogy ismét lett helyben lakó orvosuk. Eddig Kunadacsról dr. Kovács Gyula járt át a rendelési időkre. Ordas. Napokon belül befejeződik a községháza felújítása. Az elmúlt évben azért kuporgatta a Duna-menti település a forintokat, hogy megfelelő színvonalon megújíthassák a községháza belső helyiségeit. A 2,5 millió forintos beruházásra ugyanis mindössze 700 ezer forint támogatást sikerült nyerni, így a fennmaradó összeget az önkormányzat önerőből finanszírozza. Orgovány. Hétfőn 100 éves idős asszonyt köszöntenek fel Orgoványon - tudtuk meg Masz- lik István polgármestertől. Gáspár Illésné, Erzsiké néni 1904, január 12-én született Jakabszál- láson. Vaskút. Várhatóan február végén megkezdheti működését a térségi hulladéklerakó. Matheisz János polgármester érdeklődésünkre elmondta: még megoldandó a telep vízellátása, azonban a válogatócsarnok kivételével szinte minden elkészült. Ezért szeretnék részlegesen használatba venni a telepet, azaz már ide szállítanák a települések hulladékát. ■ A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertese (január 3-ig): Posfai Ferenc, Kerekegyháza; Váradi Pálné, Kiskunmajsa; Ádám Sándorné, Lajosmizse; Kovács Rita, Kecskemét; Bíró László, Soltvadkert. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedvezett a szerencse (január 3-ig): Hajagos Tímea, Fiilöpháza; Nagy Lajos, Kecskemét; Tóth Andrea, Pirtó; Kádár Kristóf, Hercegszántó; Czirok Dénes, Akasztó. _______________Gazdasarok ______________ Ki termeszthet borszőlőt? Magyarországon minden 500 négyzetméternél nem nagyobb kiskert tulajdonosa termeszthet borszőlőt, de csak saját fogyasztásra készíthetnek ezer liter bort a gazdák. Ebben az esetben a gazdának, őstermelőnek nincs bejelentési kötelezettsége. Tudni kell azonban azt is, hogy a kiskert tulajdonos nem adhatja el a hordós bort, és borkimérést sem végezhet. Amennyiben a gazda több mint 500 négyzetméteren termeszt szőlőt (akár csemege- akár borszőlőt), be kéll az jelentenie a hegyközségnél, ahol megmondják milyen egyéb adatokat kell majd szolgáltatni. Ha olyan településről van szó, mely nincs besorolva egyik borvidékbe sem, akkor a jegyzőnél kell kérni a szőlőtelepítés, illetve a kivágás engedélyezését és a származási bizonyítvány kiadását. Nem esik a jövedéki törvény hatálya alá még az 1500 négyzetmétert meg nem haladó terület sem, ha az ültetvény használója a szőlőt nem értékesíti, és legfeljebb ezer liter bort készít saját fogyasztásra. Vámhatósági és hegyközségi nyilvántartás csak az 1500 négyzetméter vagy annál nagyobb szőlőültetvény esetében kötelező. Itt is adott a lehetőség arra, hogy 1400 kiló szőlőt, illetve ezer liter bort családi használatra elkülönítsen a gazda. Minden e feletti mennyiséget egyszerűsített adóraktárnak, vagy bor adóraktáraknak értékesítheti a termelő. Azok a szőlőtermelők viszont, akik gazdasági társaság formájában tevékenykednek, nem jogosultak az említett ezer liter bor adómentes előállítására. Borukat a gazdák két módon értékesíthetik. Ha csak hordós boruk van borfelvásárlóknak (adóraktárnak) adhatják el, és a vámhatósággal évente egyszer kell elszámolniuk. Ha kannás bort értékesíthetnek (2 liternél nagyobb kiszerelés számít annak), akkor már vállalkozási engedélyre is szükség van, ami egyben lehetővé teszi a palackozást és a palackozott bor forgalmazását. Ez esetben negyedévenként kel el- számolniuk a vámhatósággal, a MOBILTELEFONT NYERT. Ördögh Attila, a kecskeméti Bolyai János Gimnázium végzős tanulója nyerte meg lapunk és a Tízperc című középiskolás lap diákújságíró-versenyét. Nyereményét, egy mobiltele- font, tegnap vehette át Hámori Zoltántól, a Petőfi Népe főszerkesztőjétől.____________ fotó: b. j. Börtönbe várják az expolgármestert Folytatás az 1. oldalról A fellebbezésnek azonban nincs halasztó hatálya. így Halász Istvánt várják a börtönben, illetve napokon belül kiadják ellene az elővezetési parancsot. Olyat, mint amit legutóbb Flaisz Ferenc ellen adtak ki Kecskeméten. Az elővezetési parancs 15 napig érvényes: amennyiben ezalatt nem találják meg Halászt, úgy elfogatóparancscsal kerestetik majd. A kiszabott másfél éves börtönbüntetésből egyébként az előzetesben töltött időt, a másfél hónapot levonják. Jó magaviselet esetén pedig elengedik a büntetés negyedét, így akár már 12 hónap elteltével kiszabadulhat a börtönből. A Vasárnapi Petőfi Népében nem csak a kunbajai ex-polgármester által elkövetett bűncselekményről, hanem olyan Bács- Kiskun megyei nagy vállalkozókról - Stadler Józsefről, Murányi Józsefről és Flaisz Ferencről - is írunk, akik már korábban osztoztak Halász sorsában: rács mögött várják társukat. NOSZLOPY N. MIKLÓS Kislányával fajtalankodott? Érsekhalma zaklatta az élettársa három és fél zés. Amennyiéves kislányukat. A bajai rendőr- ben a szakértő Erőszakos közösülés miatt tett ség az ilyenkor szokásos eljárási megerősítené a feljelentést a bajai rendőrségen mód szerint a nyomozás első fá- feljelentésben egy érsekhalmi nő az élettársa el- zisában előbb szakértőkkel vizs- foglaltakat, úgy len. A község külterületén álló gáltatja majd meg a gyereket, őrizetbe veszik, házban élő asszony azt állítja, Nem csak nőgyógyásszal, hanem és gyanúsított- hogy tavaly, az év utolsó hónapja- pszichológussal is, akiktől arra ként hallgatják iban - pontosan meg nem hatá- várnak választ: valóban megtör- majd ki a férfit, rozható időpontban - szexuálisan ténhetett-e az aberrált vérfertő__________ Re pül a ... Gyerekkorunkban a téli estéken sokat játszottuk a Repül a... szókincs- és értelmező játékot. Egyikőnk mondott egy szót, s fia a jelentése valóban repül, úgy fel-, de ha nem, akkor az asztalra raktuk a kezünket. Nádirigót hallva kamyúj- tás, kemencét hallva nem. A legtöbb találatot elért - amit magunk morzsolta kukoricaszemekkel mértünk - jutalma mi más lett volna, mint az „én győztem!” ujjongás. Ma azért nehezen győznék. Repül itt minden: a lefosztott karácsonyfák ahová esnek, ott puffannak az emeletekről, a gépkocsikból égő cigarettavég, üdítős doboz, vizes flakon, papírzsebkendő stb. És tudják mi repül a szőke nő kocsijából? Tegnap a megyeszékhelyi kiskörúton a sportkocsis hölgy túl lassan gurult, mintha várta volna a pirosat, amely bekövetkezett a Cifrapalotánál. Itt aztán piperaasztal lett a járgány. Fordulás a tükörhöz, tupírozás, rúzsozás. Közben a lámpa zöld, a sor hosszú, a dudaszó hangos lett. A szőke nő pedig letekerte az ablakot, kirepítette a (kifogyott, vagy nem tetsző?) rúzsát. A legközelebbi pirosig már csak a telefonált... Tehát repül a rúzs is, ele a telefon még marad. pulai sara Továbbképzés Nagykőrös A körösi önkormányzat továbbképzéssel akarja javítani okmányirodája ügyfélszolgálatának színvonalát. A hivatalból legutóbb két munkatársat iskoláztak be útlevélkiadói tanfo- lyamra. _______________■ Ré giók köszöneté _______Dél-Alföld_______ Bá cs-Kiskun, Békés, Csongrád és Pest megye Közgyűlésének elnökei - az érintett területek lakosságának nevében - köszöne- tüket fejezik ki Medgyessy Péter kormányának a 2004. január 7- ei ülésen született döntésért. Az érintett régiók minden polgára üdvözli, helyesli és köszöni azt, hogy március 12-től az M5-ös autópályát végre bevonják abba az egységes országos hálózatba, amelyen érvényes a sztrádamatrica. Nemcsak a két régió, hanem az egész nemzet fejlődésére pozitív hatással lesz, hogy 2005 végéig elkészül az autópálya Szegedig tartó szakasza. A kormány szerdai döntése Európa legdrágább autópályáját végre mindenki számára megfizethetővé teszi, ezáltal egy csaknem fél évtizede tartó feszültség oldódik. Az érintett régiókban az állampolgárok és a gazdálkodó szervezetek előtt - ráadásul éppen az Európai Unióhoz való csatlakozás idején - felbecsülhetetlen értékű gazdasági fejlődés lehetőségei nyílnak meg. 2004. január 8. Dr. Balogh László, a Bács-Kis- kun Megyei Közgyűlés elnöke, Varga Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Frank József, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó Imre, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke. Lebuktak Nagybaracska Százezer forintos kár ért egy hölgyet, akinél az év első hetében betörők jártak. A rendőrök megtudták: az egyik ivóban két férfi az ott eltűnt cikkeket próbálja eladni. A 31 és 25 éves helybeliek elismerték a bűncselekményt, a SIGNAL BIZTOSÍTÓ ® Tervezze a jövőt a Signal Biztosító Rt.-vel! „A Signal Biztosító Rt. számára a siker nem más, mint jó ügyet szolgálni minőségi színvonalon. Nem a legnagyobb szeretne lenni, hanem az ügyfelek szempontjából a legjobb” - fogalmazódik meg a cég filozófiájában. Ez megmutatkozik termékeiben, szolgáltatásaiban, befektetéseiben, illetve a képviselői felkészültségében, megjelenésében. A Signal Biztosító Rt. több mint 10 évvel ezelőtt lépett a hazai biztosítási piacra, eredményeit igazolja, hogy a több mint 30 jegyzett biztosító közül évek óta 7-9. helyen van. A kezdetekben elsősorban élet- és baleset-biztosítóként működött, ma már azonban bevételének jelentős részét képezik az európai uniós elvárásoknak is megfelelő vagyonbiztosítások. A biztosítási piac két termékével: a gépjármű-felelősségi és az egyedi felelősségbiztosítással nem foglalkozik. A társaság központja Budapesten található, de az ügyfelek hatékony kiszolgálása érdekében hét területi igazgatóságot alakítottak ki. A dél-magyarországi igazgatóság székhelye Kecskemét lett, de ezenkívül Bács-Kiskun megyében Baján és Kalocsán, illetve Csongrád megyében Szegeden várják e régió ügyfeleit. A Signal Biztosító Rt. országosan ismét sikeres évet zárt, ezen belül a dél-magyarországi igazgatóság is kiemelkedő eredményt ért el. Az országos hálózaton belül a minőségi mutatók alapján 2. helyen áll, amely ha tekintetbe vesszük, hogy mind területileg mind állományát tekintve a legkisebb a 7 régió közül, akkor valóban óriási eredmény. Több mint 7000 ügyfél tartozik hozzájuk, átlagosan napi 4 fővel emelkedett ügyfélkörük - mondta el lapunk érdeklődésére Pánczél Ferenc, a dél-magyaror- szági területi igazgatóság területi igazgatója. A klasszikus életbiztosítás terén a régió közel 20%-kal nagyobb forgalmat ért el az előző évihez képest. A vagyonbiztosítások terén is kiemelkedő eredményt értek el, hiszen a tervezettet is 23%-kal túlteljesítették. Az év közi jelentős csapadék- mennyiség ellenére a kártérítések összege ebben a régióban nem haladta meg a maximum tervezettet, s még a legnehezebb időszakban is 1 hét alatt kifizették a károkat. Az elmúlt évben több új módozatot vezetett be a Signal Rt. Az Euromester vállalkozói vagyonbiztosítás korszerű felépítésű, teljes mértékben megfelel az uniós követelményeknek, amely abban jelenik meg, hogy a va- gyonösszetétel és a felelősségbiztosítás tükrözi az igényeket. Üzemeltetői, munkavállalói és termékfelelősségi modulokból áll, amely bővíthető bérlői és bérbe adói felelősséggel. Miért is fontos ez a biztosítási fajta a magyar vállalkozók részére? Az uniós országokban beszállító, gyártó csak az lehet, aki a fenti módozatokat tartalmazó biztosítással rendelkezik. Nem egy példa volt az elmúlt évben is arra, hogy a biztosítás megléte a vállalkozás fennmaradását jelentette. Sokan választották az új Bástya lakásbiztosítást is, amely egyben lehetőséget kínál a lakás, illetve közvetlen környezetben végzett kisvállalkozás biztosítására. A lakótelepeken egyre többet hallhatunk a szomszédok okozta károkról. E módozat esetén megoldott a költségelkülönítés, és egyszerűbb az ügyintézés mind az ügyfelek, mind a biztosítótársaság szempontjából. Új terméke a társaságnak az Éoítés-szerelési biztosítás. melyet minősített kivitelezések esetén ajánlják a kivitelezőknek 1-1 konkrét, 100 milliós forint összeghatár feletti beruházásra. Az új módozatok mellett változatlanul a régi termékek is választhatóak: csak hogy néhányat említsünk:- Piramis lakásbiztosítás háztartás-biztosítással- Klasszikus vállalkozói vagyonbiztosítás- Géptörés- és gépbaleset-biztosítás- Elektromos gépek biztosítása- Hitelekhez kapcsolódó biztosítások- Egyéni és csoportos baleset-biztosítások- Klasszikus életbiztosítások (tőkeképző, kockázati, befektetési)- Temetkezési biztosítás Az elmúlt évek dinamikus növekedését 2004-ben is szeretnék megtartani - hangsúlyozta Pánczél Ferenc. Létszámfejlesztést terveznek, de csak jól képzett, felsőfokú végzettséggel vagy szakirányú vizsgával rendelkező munkatársak jelentkezését várják a bővülő csapatba, amely egyúttal uniós követelmény is. Jelenleg ebben a régióban 60 üzletkötő értékesíti a Signal termékeket, akik munkájuk során nemcsak magas intelligenciáról adnak bizonyságot, de az ügyfelek mindenkor érezhetik az üzletkötők munkájuk iránti elkötelezettségét is. A biztosítótársaság más téren is felkészült már a csatlakozásra. Igaz, nem tartozik a legnagyobb biztosítótársaságok közé, de a minőségi mutatókat tekintve az egyik legjobbakkal rendelkezik. A cég nemcsak mondja, de munkájában is folyamatosan arra törekszik, hogy ügyfelei valóban érezzék: számukra ők az elsők. ▲ Signal Biztosító Rt. Dél-magyarországi Területi Igazgatóság Kecskemét, Trombita utca 2. • Tel.: 76/480-110 • 506-005 • Fax: 76/506-004 • dmtig@signal.hu