Petőfi Népe, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-12 / 9. szám
Petőfi Népe 2004. Január 12., hétfő Nagykőrös feta™,éke Szerkeszti: Miklay Jenő Besurranó házalók Dél-Pest megye Házalók jelentek meg a délpest megyei településeken. A tűzifával üzletelők gyakran meglopják a vevőket. A hideg napok beköszöntővel megjelentek az utcákon teherautóikkal a tűzifaárusok. Néhá- nyukról kiderült, hogy az árusítást arra használják ki, hogy becsapják vagy meglopják a gyanútlan vevőket. A környező Irakatokban felvásárolt tűzrevalót a piaci árnál olcsóban kínálják, ezért mindig akad aki kaput nyit nekik. Szerencsésebb esetben csak a mennyiséggel szedik rá áldozatukat, de többször előfordult, hogy értékeket tulajdonítottak el a portákról. Legutóbb Törteién azzal az ürüggyel állítottak be egy idős ember tanyájába, hogy az önkormányzattól hozták a tűzifát kedvezményes áron. Amíg az illető megmutatta a tárolóhelyet a rakodónak, társa a nyitott lakásból ellopta az összes készpénzt ______ _____ ■ Fe lújítják a parkerdőt Közterület-fenntartás A körösi önkormányzat 700 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott a tulajdonában lévő Pálfája parkerdő fenntartására. A pénzből idén felújítják a közkedvelt kirándulóhely sétaútjait, pihenő- és tűzrakóhelyeit, valamint a játszóeszközöket. Elvégzik a vízellátó-rendszer karbantartását, tartalék szivattyút szerelnek fel, védőárkokat ásnak és takarítanak. Halaszthatatlan feladat a rendezvényeknek fedelet adó Aréna stabilizálása is. Az épület felújításához az önkormányzat tavaly 37 millió forint állami támogatást igényelt, de a pályázatot csak idén bírálják el. Az Aréna tartószerkezetét azonban még a tél beállta előtt megerősítették. KÖRÖSI FAZEKAS. Ifj. Sós Sándor ritka mesterséget, a fazekasságot tanulta. Az agyagmunkákhoz ma már nagyon kevesen értenek. A fiatalember büszke is szakmájára. Egyelőre műszak után dolgozik házi műhelyében. Eltökélte mindent megtanul, amit az egykori körösi fazekasok tudtak, és azután önálló lesz. fotó: m. j. Új parkolási rend Cegléd Cegléden módosították a fizetőparkolásról szóló rendeletet. Magánszemélyek pénzért parkolhatnak a Kossuth téren, továbbá a Kossuth utca Pesti út és Teleki utca közötti szakaszán, valamint az Árpád, Selyem, és a Kút utca közötti részén és az élelmiszer- és virágpiacnál lévő parkolóban. A mozgáskorlátozottak ingyenesen vehetik igénybe a leállókat. A parkolási díj félóránként egységesen 45 forintba kerül. A nemfizetőket minimálisan háromezer forint pótdíjra kötelezik. JÉGREJÁRÓK. A korcsolyázás és a jéghoki kedvelőinek is tetszik a nádtól, sástól nem régen alaposan megtisztított körösi Csónakázó tó. A hidegek beállta óta sokan a tavon ütik agyon szabadidejüket. A jég biztonságos, a sekély víz fenékig megfagyott. Még ezen a télen az esti sportolás feltételeit is megteremti az önkormányzat. A tó partján erős fényű lámpákat szerelnek majd fel. fotó: m. j. Talpra áll a körösi foci? Labdarúgás Magasabb helyezésre és a taglétszám megduplázására készül idén a nagykőrösi futball klub. A Nagykőrösi FC Pest megyei szinten az osztályozót jelentő második helyére pályázik idén felnőtt csapatával. A mérkőzésekre már január közepén megkezdik a felkészülést. Közben toborozzák a fiatalokat, a hónap végére szeretnék megközelíteni az ezres taglétszámot. A klub vezetősége szerint minden remény megvan arra, hogy célkitűzésüket valóra váltsák. A múlt év első felében még az anyagi csőd szélén álló szakosztálynak év végére sikerült rendeznie zilált pénzügyeit. Kifizették a több millió forintra halmozódott közületi számlákat, sőt sportfelszerelések vásárlására, a pályák felújítására is szereztek pénzt. Mindezt elsősorban a szponzorok támogatásával érték el. A pálya tulajdonosa, az önkormányzat a múlt félévre alig félmillió forinttal tudta támogatni a szakosztályt. Ez a pénz a villanyszámlára is alig volt elég. A helyi foci utánpólásá- nak nevelése, valamint a csapat erősítése mellett hozzálátnak a beruházásokhoz is. Elsőként a pálya és a hozzátartozó épületek, a villanyhálózat felújítását tűzték ki célul, később pedig az öltözőket és a lelátót akarják korszerűsíteni. A szakosztály vezetői szerint a szponzorokkal eddig megkötött szerződések stabil pénzügyi hátteret biztosítanak majd a klubnak a 2004. évi működéshez. ■ Már a tej csarnok is bezárt Mezőgazdaság Nagykőrösön évről-évre kevesebb tejet termelnek a gazdák. Ezért decemberben bezárt az Eszperantó utcai tejgyűjtő is. Az utóbbi három évben a körösi tejtermelők kétharmada számolta fel állatállományát. A város legrégebbi csarnokába, az Eszperantó utcaiba utóbb már csak tizenegyen szállítottak tejet. Ők ezután közvetlenül a Kőröstej Kft.-nek értékesítenek, a cég ugyanis begyűjtő járatokat indított a tanyákra. Kőrösön a tejtermelés rohamos csökkenését a nagy feldolgozó cég, a Mizo válságával is magyarázzák. A legnagyobb probléma azonban az, hogy a tehenes gazdák többsége nem tudja teljesíteni a minőségi követelményeket, ezért inkább eladják teheneiket. A kisgazdaságok felszerelése korszerű hűtő- és fejőgépekkel, helyenként eléri az egymillió forint költséget. Ehhez jelenleg semmilyen támogatást nem kapnak a gazdák. A korszerűtlen körülmények között előállított magas csíraszámú tejet ma már legfeljebb csak feketén lehet értékesíteni nagy rizikóval, mert akár több százezer forint birságra is számíthat az, aki nem szabványos minőségű tejet visz piacra. A csarnok bezárásának oka még az is, hogy magát a felvásárló helyiséget is fel kellett volna újítani. Az üzemeltető szerint a beruházás nem térülne meg. A gyűjtőnek eddig is csupán abból származott haszna amit kiskereskedelmi forgalomban értékesített. A literenként száz forintért mért tejet most sok kevés pénzű család sajnálja. A határ rendjét vigyázzák Nagykőrös A nagykőrösi rendőröknek nem régen a mezőőrök segítségével sikerült elfogniuk egy romániából származó csoportot, akik tolvaj- lásból és házalásból tartották el magukat, őket azóta felelősségre vonták, illetve kiutasították az országból. A mező őrei egyébként máskor is tevékenyen vettek részt hasonló akciókban. A tanyavilágban élők többsége becsüli munkájukat, sokan úgy gondolják, hogy nekik is köszönhető amiért az utóbbi években érezhetően csökkent kint a bűncselekmények száma. A múlt hónap végén a körösi képviselő-testület is foglalkozott a mezőőrök tevékenységével. A szenátusi tagoknak is az a véleményük, hogy a bűncselekmények felderítése, megelőzése valamint a kint élőkkel való kapcsolattartásban ezután is fontos szerepük lesz a zöldkabátos embereknek. Például Szabari István szolgálati területén többek között a gondozatlan szántók ellen- őzésével, a mezei lopások megelőzésével javította számottevően a határ rendjét. Dávid Zsigmond és Székely Ferenc a körzeti megbízott rendőrrel együttműködve ugyancsak a zártkerti lopások visszaszorításában ért el eredményeket. Ugyanez mondható el Nagy Albert szolgálatáról is, aki sokat küzd azért, hogy felszámolja a városiak, a zártkertesek illegális szemétlerakóit. Hírek SÍTÁBOR. A síelést kedvelő kocséri diákok idén januárban is tábort ütöttek a szlovákiai hegyekben. Kirándulásuk költségeihez személyenként tízezer forinttal járult hozzá a községi önkormányzat. FELÚJÍTJÁK. A nagykőrösi gyepmesteri telep nem felel meg az Európai Unió állatvédelmi követelményeinek. Ezért a telepet rövidesen felújítják. A többi között erről is tárgyal szerdán az önkormányzat témában illetékes mezőgazdasági bizottsága. FOGADÓÓRÁK. Révay György körösi települési képviselő január 19-én, délután 3 órától fogadóórát tart a Kos- suth-iskola Kinizsi utcai épületében. Január 20-án, délután 5 órakor Kovács Sándor rendez lakossági fórumot a Toldi iskolában. Dénes Dénes szintén a Toldi-iskolába várja a választókat január 22-én, délután 5 órára. BÍRSÁGOLÁSOK. Kocséron romlott a közlekedők fegyelme. Tavalyelőtt 133 gépjárművezetőt bírságoltak meg a faluban, összesen 480 ezer forintra. A múlt évben viszont 197-en fizettek a helyszínen büntetést a szabálytalankodásért TÉLI FOCI. Nagykőrös mellett további tizenhárom település focistái neveztek be eddig a Pest megyei téli teremfutball- találkozókra. A központi régióval közösen idén Nógrád, Ko- márom-Esztergom és Fejér megye is bekapcsolódik a játékokba. A csoportselejtezőket január 24-én tartják, a négy megye valamint Budapest bajnokának járó címért pedig február 7-én küzdenek meg a játékosok. GYERMEKKÖNYVTÁR. Vár hatóan január közepén kezdik meg az építők Kőrösön, a Jókai utcai volt varrodában az új gyermekkönyvtár kialakítását. A tervek szerint az intézményt a Dalmady utcából a nyár közepén költöztetik át a jelenleginél tágasabb helyiségekbe. NYUGDÍJBA MENT. A múlt héten, pénteken kollégái ünnepélyesen elbúcsúztatták munkahelyéről Kotschy Ferencné anyakönyvvezetőt. A köztiszteletnek örvendő hivatalnok közel negyedszázadon át eskette a párokat. Utódjául Kiss- György Zsuzsát nevezte ki a polgármesteri hivatal. Anyakönyvi hírek Drótozzák az oszlopokat Nagykörös Decemberben születtek: Baranyi László és Balog Tünde: László, Pintér István és Pécsi Henrietta: Laura, Miklós Zoltán és Rafael Edit: Zoltán, Biró István és Pesti Zsuzsa: Máté, Pilter Zoltán és Görömbölyi Éva: Zoltán, Seres Ferenc és Lantos Lilián: Hanna Lea, Rafael István és Rostás Piroska: Tímea, Béréi Zsolt és Baga Melinda: Annamária, Utasi Dénes és Vikartóczky Julianna: Alexandra, Kolompár Miklós és Benke Zsuzsa: Patricia, Bognár Bálint és Kerek Katalin: Dániel, Oláh László és Tamasóczki Andrea: Dávid, Varga Ferenc és Matyó Erzsébet: Dóra Erzsébet, Módra Zoltán és Tóth Ágnes: Zoltán Bence, Filep Kálmán és Barta Michaela Laura: Áron Kálmán, Pákozdi Erik és Sárközi Csilla: Brigitta, Juhász Zoltán és Kökény Erzsébet: Mónika, Papp Zoltán és Villám Erika: Laura, Vasas István és Ovádi Edit: Réka, Jankó András és Ferkovics Rozália: András, Nagy István és Bozsik Anikó: István Márk, Tóth József és Nagy Mónika: Arnold József, Fehér Zoltán és Koszorús Judit: Marcell, Pécsi Csaba és Barta Erika: Kitti, Kovács Attila és Gál Anita: Attila, Mihanyik József és Pap Tünde: Adrián, Fajka József és Szalisznyó Annamária: Áron Salamon, Kőműves Csaba és Molnár Anita: Lili, Lukács Géza és Bogdán Rozália: Rozália nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Técsi Zsigmond és Tarnóczi Mária Eszter, Vasas István Ferenc és Ovádi Edit, Gyovai Mihály és Andocs Edit, Balázs István és Illés Katalin, Reiner József és Czinege Erzsébet Irén, Bádenszki József és Sáfár Emőke Klára, Tóth Mihály és Szendi Mária. Elhunytak: Kovács Sándor (1928), Dr. Fehér Andrásné Kovács Valéria (1920), Kántor Gyula (1949), Palotai József (1921), Petrik József (1932), Bellér György (1921), Oláh József (1924), Kocsis Andrásné Molnár Mária (1907), Tóth Kálmán Ambrusné Pesti Piroska (1924), Kis Lajosné Kiséri Rozália (1930), Nagy Zsolt Lajos (1979), Kis Jánosné Debreczeni Erzsébet (1920), Szaki Józsefné Szél Ilona Terézia (1920), Nagy Balázsné Szűcs Eszter (1925), Borzák Bálint (1920), Tóth Istvánná Freitag Klára Amália (1932), Németh Ferenc Pál (1943), Juhász Istvánná Ftrunga Erzsébet (1936), Szecsei Ferenc (1944), Baráth Béláné Szabó Klára (1939), Dokonpil Gyula (1936), Varga Gyula Lajosné Földi Irén (1929), Szűcs Lászlóné Halasi Rozália (1919), Kovács István (1926), Karikó László (1919), Pacséri Mátyás Istvánná Habon Katalin (1919), Kriskó József (1929), Rajnai Sándor (1922), Kis Gyula (1945), Somodi Ferenc (1930), Balog Benőné Kaszap Mária (1913), Regdon László István (1941), Fricska József (1933), Pázler Vince (1923), Varga Imréné Soós Julianna Lenke (1922), Német Ferencné Pap Terézia (1954), Torma Istvánné Horvát Katalin Erzsébet (1930), Szívós Ambrus (1933), Hegedűs Mihály (1924), Varga Istvánné Rozsos Juliánná (1930), Szűcs György (1942), Ronkó Antal (1929), Hegedűs István (1933), Tóth Árpád (1951), Rácz Sándor (1941). _____________ ■ Au tisták Nagykőrös A nagykőrösi autista gyerekek eddig a kecskeméti Nyíri úti iskola speciális tagozatára jártak. Az intézmény a megnövekedett helyi igények miatt már nem tudja fogadni őket. A körösi önkormányzat megvizsgálta a városban élő, hat tanköteles korú autista gyermek iskoláztatásának lehetőségeit. Az auüsta gyerekek oktatása megyei kötelező feladat. Cegléd polgármestere tájékoztatta a körösi önkormányzatot arról, hogy a Pest megyei és a ceglédi önkormányzat megállapodott az autista gyermekek ceglédi ellátásáról. Mivel Nagykőrösön nincsenek meg a feltételek a speciális oktatáshoz, az önkormányzat várhatóan támogatja majd az autista gyermekek Ceglédre utaztatásának költségét. Erről az idei költségvetés elfogadásakor döntenek. ■ Nagykőrösön több kisgazdaság áramellátása került veszélybe. Az ingatlanokat ellátó hálózatszakaszok életveszélyesek, bármely pillanatban tönkremehetnek. A település tanyavilágában néhol még ma is a harminc-negyven éves, úgynevezett téesz-vezeté- kek látják el villanyárammal a portákat. Ezeket a hálózatokat annak idején a termelőszövetkezetek építették a háztájiknak. Nincs gazdájuk és mára annyira elhasználódtak, hogy egy-egy nagyobb szélviharban vagy ónos esőben leszakadhatnak a vezetékek. A Barátszilas és a Kürtilapos dűlők tanyáiba tartó vezetékeket helyenként drótozott oszlopok tartják sőt, néhol a villanykarók az út menti fáknak támaszkodnak. Kürtilaposon nyolc tejtermelő család retteg attól, hogy bármikor áram nélkül maradnak. Azzal pedig egyenest csődbe kerülnek, hiszen a tejhűtőket és a fejőgépeket csak árammal tudják működtetni. Az egykori téesz-vezeté- kek kicserélésének költsége portánként elérheti az egymillió forintot. Ennyi pénzt nem minden tanyatulajdonos tud előteremteni. Támogatást jelenleg sehonnan nem ígérnek nekik, ezért most a körzet települési képviselője próbál segíteni a gazdákon. Szőke László már intézkedett az ügyben, a városháza a Démásszal egyeztet a villamos szakaszok átépítéséről. A képviselő szeretné elérni, hogy a 2004. évi városi költségvetésben az önkormányzat pénzt különítsen el a veszélyeztetett tanyák villamoshálózata korszerűsítésének támogatására. ■