Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-29 / 301. szám

10. oldal - Petőfi Népe LABDARÚGÁS 2003. December 29., hétfő § MH| Mérlegen a megye II. Északi csoportja Sikeres őszi pontgyűjtés ________Lakitilik________ A Lakitelek labdarúgócsapata az elmúlt néhány évben soha nem fejezte be olyan jól az őszi szezont, mint a 2003/04- es bajnokságban. Ezúttal a megyei II. osztály Északi cso­portjában a hatodik helyen végeztek. Ha az utolsó fordu­lóban, hazai pályán nyernek a Helvécia ellen, akkor a har­madik helyről várhatnák a folytatást. Az őszi szezonról Gulyás Imre szakosztályveze­tő nyilatkozott:- A bajnokság végére az első hat hely valamelyikén megszerzését tűztük ki célul. Ezt eddig teljesí­tettük. A nyáron néhány változás történt a csapat házatáján. Kül­földi munkája miatt nem tudott rendelkezésre állni Kotvics Atti­la. A KTK-tól leigazoltuk Térjék Ákost, míg Balogh Zoltán kapust a Kunszentmártonból. Mind a ketten játszottak már korábban nálunk. Az első mérkőzéseket si­keresen vettük, de a Tiszaalpár ellen megtorpantunk, hazai pá­lyán vereséget szenvedtünk, A későbbiek során problémát je­lentett, hogy több sé­rült játékosunk is volt. A balhátvéd poszton három játékos dőlt ki a sorból. Bolesza Róbert keresztszalag-szaka- dást szenvedett, az őt helyettesítő Almási Ti­bor szintén a sérültek listájára került, majd Tokárnak tört el a ke­ze. Molnár Arnold az őszi mér­kőzések elején nem volt egészsé­ges, ezért nem állhatott a csapat rendelkezésre.- Akadt olyan mérkőzés is, amikor nyerésre álltunk, de mégsem tudtuk megszerezni a három bajnoki pontot. Csatára­ink hiába rúgták a gólokat (a Pálmonostora ellen 9-0, a Tabdi ellen 6-0 volt a mérkőzés vég­eredménye), a védelmünk nem állt mindig a helyzet magaslatán. Az utolsó hazai mérkőzésen, a Helvécia ellen, szinte kapujához szegeztük az ellenfelet, mégsem sikerült nyerni, Pedig ha akkor győzünk, akkor most a harma­dik, nem pedig a hatodikról helyről vághatnánk neki a tava­szi fordulóknak. Az elmúlt évek­ben ennyi pontot félidőben még nem gyűjtött a csapat. Éppen ezért mindenki dicséretet érdemel. Külön ki kell emelni Határ Ferenc játékát, aki a Pálmonostora el­len hét gól szerzett. Az Északi csoport gól­lövő listáját is ő veze­ti, pedig fegyelmezet­lensége miatt három mérkőzést ki kellett hagynia. To­vábbra is az a célunk, hogy a játékoskeretet egyben tartsuk, és fiatalokat építsünk be a csapat­ba. Nem tervezünk új igazolást, a jelenlegi csapattal szeretnénk a tavaszi szezonban is jó ered­ményt elérni. A téli időszakban a játékosok egy része különböző teremtornákon vesz részt. Eddig azokon is megállták a helyüket. A felkészülést január közepén kezdjük el. A tél folyamán sze­retnénk a pálya világítását is fej­leszteni. Reméljük, meg tudjuk oldani, hogy az egész pálya vilá­gítást kapjon. Szeretném megkö­szönni a támogatóinknak és a szurkolóinknak a segítségét. A csapat a bizalmat eredmények­kel szeretné meghálálni. Meggyőző játékkal a dobogón Aki látta az őszi szezonban a Kunszállás me­gyei II. osztályú labdarúgó csapatát játszani, tudja, hogy jó játékerőt képvisel. Ügyes a kö­zéppályás soruk, gólerősek a csatáraik. Az persze minden csapatnál elfordul - és ez alól a kunszállás! sem kivétel -, hogy akkor hul- lajt el pontokat, amikor senki sem számít rá. A harmincnégy pontot szerzett, második he­lyen álló egytlttes őszi teljesítményét az edző, Kertész Károly értékelte. Kunszállás ________- Több éven keresztül mindig az élmezőnyben végeztünk, kétszer egymás után a negyedikek voltunk. A jelenlegi második hely már benne volt a csapatban - mondta az edző. - A bajnok­ság megkezdése előtt azt terveztük, hogy meg­célozzuk a dobogót. A nyáron a játékosállo­mányban lényeges változás nem történt. Elment Poirier a Kiskunfélegyházi TK-hoz, Korenika pe­dig a Tabdit választotta. Helyükre érkezett Váczi Zoltán Hetényegyházáról, Mizsei a KTK-tól. Nagy erősítést jelentett, hogy a tavasszal bete­geskedő Bertus Henrik felépült és számíthat­tunk a játékára. A felkészülés során az előkészületi mérkőzé­seket meggyőző játékkal nyertük meg. A baj­nokság is jól indult, két sima győzelmet arat­tunk. Sajnos Kecelen hiába játszottunk fölény­ben, vereséget szenvedtünk. Az ott történtek kihatással voltak a következő fordulókra is. Se­res János, a házi gólkirályunk, súlyos sérülést szenvedett, sokáig nem tudott a csapat rendelkezésére állni. Vinczét pedig kiállította a játék­vezető, és három fordulót ki kel­lett hagynia. A vereség a többi játékost is megviselte. Ennek tudható be, hogy a következő két idegenbeli mérkőzésen csak szenvedtünk a pályán. Szeren­csére a rossz sorozat ezután véget ért, és elkezdtünk kapaszkodni a listavezető Kecel után. Mindenesetre biztató, hogy az első hat helye­zett csapatot, az éllovas kivételével, sikerült le­győzni, és csak öt pont hátránnyal állunk a má­sodik helyen. Úgy gondolom, hogy az első négy-öt gárda közül bármelyik ott lehet a végel­számolásnál a dobogón. Éppen ezért a tavaszi fordulókban nagy harcra van kilátás. Ifjúsági csapatunk az ötödik helyről várja a tavaszt. Szeretnénk, ha a fiataljaink is a dobo­góra kerülnének. Jelenleg pihennek a játéko­sok, de a szokásos teremtornákon elindulunk. Beneveztünk a megyei terembajnokságra is. Az időjárástól függően, január második felében kezdjük a felkészülést a tavaszi szezonra. Re­mélem, a játékosállományban nem lesz gyöke­res változás. Egyik labdarúgónkat megkeresett egy megyei I. osztályú csapat, ő valószínűleg elmegy tőlünk. A védelmet szeretnénk megerő­síteni, mert a 22 kapott gólt soknak találom, gó­lokat. Bízom benne, hogy tavasszal is jól fo- gunk menetelni. _____________________n.r. A z eleje és a vége feledhető Tiszaalpár A Tiszaalpár megye II. osztályú labdarú­gó csapata az elmúlt években mindig ott volt az Északi cso­port élmezőnyében. Akadtak olyan mér­kőzések, amikor a szurkolók számára meglepő eredmény született, de egyetlen csapat sem mehe­tett ellenük biztosra. Nem­csak hazai pályán, de idegen­ben is értékes győzelmeket arattak. Az őszi szezon érté kelésére Kamasz Imre szak­osztályvezetőt kértük.- Az elmúlt évi bajnokság után je­lentősen kicserélődött a játékosál­lomány - kezdte a szakvezető.- Négy játékos távozott, öten érkeztek, így megközelítőleg ha­sonló játékerejű kerettel kezdhet­tük el a 2003/04-es bajnokságot. Talán a nagy játékosmozgás is magyarázat arra, hogy az előző évekhez hasonlóan gyengén kezdtük az idényt. Az első három mérkőzésen, melyből kettőt hazai környezetben játszot­tunk, mindössze két pontot sikerült meg­szerezni, ami nagyon kevés. A fordulatot a Lakitelek elleni, ide­genben aratott, maga­biztos győzelem hoz­ta. Az utána következő nyolc fordulóban ve­retlen maradt a csapat, sőt, ebből hét találkozót meg is nyert. Ekkor jól ment a játék. Az utolsó három mérkőzés, az első háromhoz hasonlóan, ismét gyen­gébbre sikeredett. Igaz, ebből ket­tőt idegenben játszottunk, az őszi első és második helyezett ellen. Mindkétszer vesztesen hagytuk el a pályát. Összességében harminc ponttal, az ötödik helyen zártuk az őszi idényt. Ez az eredmény megfelel a bajnokság előtt kitű­zött célnak, hiszen az első hat kö­zé vártuk a csapatot. Az őszi for­dulókban játékosaink többsége hullámzó teljesítményt nyújtott, így senkit sem lehet maradéktala­nul dicsérni, igaz, elmarasztalni sem. Az ifjúsági csapatunk a nyolcadik helyen zárta az őszt. Nem hozták az eléjük kitűzött célt, vagyis nem tudtak az első hat között végezni. Erre csak részben magyarázat az, hogy a Helvécia elleni, szinte megnyert mérkőzést a zöldasztalnál vesz­tették el. Sajnos, a fiataloknál sok volt a kiállítás, ami közreját­szott a gyengébb szereplésben. A tavaszi idény során mindkét csapatunktól előrelépést várunk. Ehhez azonban kemény téli ala­pozásra, és rendszeres edzéslá­togatásra lesz (lenne) szükség. A felkészülés előreláthatólag janu­ár harmadik hetében kezdődik. Azt még nem tudjuk, hogy ki vezeti a felnőtt csapat edzése­inek irányítását, mert Dudás György benyújtotta felmondását, a vezetőség pedig elfogadta azt. Keressük, ki lenne alkalmas ar­ra, hogy kézben tartsa és jól irá­nyítsa a csapatot. A játékos keretben nem tervezünk válto­zást, a felnőtt csapatot az ifjúsá­gi játékosokkal szeretnénk ki­egészíteni. Az egyesület elnöksé­ge nevében köszönetét mondok a csapat szponzorainknak, segí­tőinek és szurkolóinak a támoga­tásért, a kitartásért és a biztatá­sért. ■ CHELSEA-PORTSMOUTH 3-0! Az angol Premier League 19. for­dulójában a Chelsea magabiztosan győzött, így némileg feledtette szurkolóival a pénteki, Charlton elleni 4-2-es vereséget. Képünkön Lampard és Berger küzd a labdáért^ ipa-fotó Hírek SÁFÁR Szabolcs a 2004/2005- ös idény végéig az osztrák baj­nokságban címvédő Austria Wi­en csapatánál folytatja pályafu­tását. A válogatott kapus leg­utóbb fél évig a Szpartak Moszk­vát erősítette. Mivel az orosz klub nem teljesítette a szerző­désben foglalt kötelezettségeit, szabadon igazolhatóvá vált. A BÁCS-KISKUN Megyei Lab­darúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága bírótanfolyamot szer­vez Kecskeméten. Az első foglal­kozás január 13-án lesz. A je­lentkezéseket a 20/350-3737-es telefonszámon várják. TOTTI még 2-3 bajnoki címet akar szerezni a Serie A-ban je­lenleg 6 pontos előnnyel vezető AS Romával. Az olasz klasszis 2001-ben már begyűjtött egy scudettót, s most újra nagy esé­lye van rá. Totti elmondta, csak a Real Madrid kedvéért hagyná el az olasz fővárost. ■ A focivilág aranyköpései 2003 A dpa német hírügynökség össze­gyűjtötte a búcsúzó esztendő úgynevezett aranyköpéseit. Íme néhány ízelítőül: • Üli Hoeness, a Bayern Mün­chen menedzsere Giovane Elber kifakadásáról, hogy nem tisztelik a klubnál: „Mindig pontosan át­utaltuk a fizetését. Manapság ez a legnagyobb tisztelet, amely egy játékost érhet.” • Kevin Kuranyi, Szabics Imre csapattársa a VfB Stuttgartban, si­kerreceptjéről: „Ha megnyerünk egy bajnokit, vasárnap mindig fo­cizunk, ha viszont vesztünk, ak­kor erdei futás van másnap. Ezért inkább mindig nyerünk.” • Klaus Augenthaler, volt nürn­bergi vezetőedző: „Ha a meccs után bemegyek az öltözőbe, és senkit sem kell fáslizni, akkor va­lamit rosszul csináltam.” •Rainer Calmund, a Bayer Leverkusen menedzsere Thomas Hörster edző kissé száraz stílusá­ról. „Nem szórakoztatási minisz­ternek szerződtettük.” •Jürgen Kohler, a Bayer Lever­kusen sportigazgatója egy sajtó- tájékoztató előtt: „Ne vegyetek a kamerával felülről, mert akkor látszik a kopaszságom.” •Az AS spanyol lap véleménye a Milan-Inter gólnélküli BL- elődöntőről: „Szórakoztatóbb a megállóban a buszra várni, mint egy ilyen meccset megnézni.” •Matthias Sammer, dortmun- di vezetőedző néhány játékosá­nak hozzáállásáról: „Ha este hat­kor a heverőn fekszem chips és kóla mellett, nem csodálkozom, amikor már a 70. percben kidőlök a meccsen.” • Ewald Lienen, mönchenglad- bachi vezetőedző átigazolási helyzetképe: „Manapság vigyázni kell, ha az ember átmegy a zeb­rán, mert minden harmadik járó­kelő felajánl egy zseniális játé­kost.” • Peter Neururer, bochumi ve­zetőedző egy augusztusi mérkő­zésről: „Fel akartunk készülni a várható meccskörülményekre, és 45 fokban edzettünk. Sajnos azonban ma 47 fok volt.” mti MOI MÓL MAGYAR OLAJ- és GÁZIPARI Részvénytársaság A TermékelőálUtás és Kereskedelem Divízió Kereskedelem/ Kiskereskedelem és kártya szegmens szervezet felhívást tesz közzé belföldi üzletkötő főmunkatársi munkakör betöltésére Bács-Kiskun megye területén. Főbb feladatok: • Új vevők felkeresése, tájékoztatás-ajánlatadás, szerződéskötés • Adott vevőkörrel kapcsolattartás, értékelés, kapcsolódó feladatok A munkakör betöltéeéhez elengedhetetlenül ezükeéges feltételek: • szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (Word, Excel, Power Point), • „B" kategóriás gépjármű vezetői engedély, • nagyfokú önállóság, • kiváló kommunikációs készség. Előnyt jelent. • angol nyelvtudás, • értékesítési tapasztalat. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a fényképes önéletrajzon kívül a jelentkező végzettségeit igazoló bizonyítványok fénymásolatát és bérigénye megjelölését. A jelentkezési anyagokat szigorúan bizalmasan kezeljük. A jelentkezések beérkezésének határideje: S004.01.08. Cím: MÓL Rt. DS HR Partner Szervezet 109S Budapest, Közraktár u. 30. A borítékon tüntessék fel: „Bács-Kiskun". A jelentkezéssel kapcsolatban felvilágosítást ad: Morgenthál Monika 06/1/455-9195-ös vagy Jeszenszky Dóra 06/1/455-9284-es telefonszámon. Tájékoztatjuk, hogy jelentkezése központi adatbázisba kerül, és azt más üres pozíciók betöltésénél is felhasználhatjuk. Kérjük, a jelentkezés beküldésekor írásban jelezze, ha kizárólag jelen hirdetés iránt érdeklődik, és adatainak az adatbázisban való szerepeltetéséhez nem járul hozzá. t I

Next

/
Thumbnails
Contents