Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-22 / 297. szám
8. OLDAL G A Z D A S A G I TÜKÖR 2003. December 22., hétfő Bflfl Taroltak a megamarketek A belvárosban nem volt arany a vasárnap Karácsonyi slágercikkek Forrás: Mabisz Budapest _________ M iközben a belterületi üzletekben nem volt nagy a tolongás aranyvasárnap, a városszéli hipermarketek, barkács- és szórakoztató elektronikai áruházak az idén is taroltak. A tapasztalatok szerint egyre többen használják ki az éjszakai nyitva tartást az ajándékok beszerzésére. A megváltozott vásárlási szokásokra panaszkodtak aranyvasárnap néhány belvárosi üzletben. Egy Váci utcai boltban például azon keseregtek, jó, ha naponta egy kabátot adnak el, amióta mindenki a város szélére jár vásárolni, s egy-két belterületi üzletközpontban sem volt tapasztalható a korábbról ismert aranyvasárnapi láz. Ilyen helyeken inkább hétköznap - munka előtt, alatt, után - nagy a látogatottság. A budaörsi megaáruházakhoz viszont any- nyian igyekeztek, hogy az autópálya-kijáratnál összetorlódtak az autók, és hasonló volt a helyzet a dunakeszi Auchan környékén is. A vásárlókat az egyes cégek ugyanakkor különféle módon igyekeznek csalogatni. így például rendhagyó módon fejeződik be a karácsonyi vásár az OBI áruházakban: már ma megkezdődött a szezonális termékek év végi kiárusítása. Reiter László, a barkács- hálózat vezetője lapunknak elmondta, külföldi mintára először vezetik be a kiárusítást, amely során a karácsonyi ünnephez kapcsolódó cikkeket, illetve azokat, amelyekből már szűk a választék, 20-50 százalékos árkedvezménynyel kínálják. A szakember az aranyvasárnapi forgalomról elmondta, hogy az átlagosan 15-18 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt, s a nyolc vidéki áruházban még ennél is nagyobb volt a növekedés. Ezt részben annak tulajdonítják, hogy a vásárlók egyre inkább kihasználják a 20 óráig meghosszabbított nyitva tartást. A hálózatban tegnap a legkelendőbbek a lakásfelszerelési cikkek, dekorációs anyagok és kellékek, kéziszerszámok és a fenyők voltak, amelyek közül az érdeklődés egyre nő a műfenyők és a gyökeres fák iránt. A dunakeszi Auchan hipermarket igazgatója, Szikla Péter azt mondta: az ilyenkor szokásos módon a ponty, a déligyümölcsök, italok és például a gesztenyemassza áll a karácsonyi akció középpontjában, de keresettek a téli gumiabroncsok, a DVD-fil- mek, számítógépek és természetesen a játékok is. Érdekes, hogy megkétszereződött a kenyérsütő gépek forgalma. Az Auchan áruházak november vége óta éjfélig tartanak nyitva. Szikla Péter úgy látja, gazdaságilag megéri a hosz- szított üzem, s egyre többen vásárolnak be este nyolc után, ugyanakkor éjfél után nem lenne értelme a nyitva tartásnak. A forgalom növekedését azzal jellemezte, hogy noha a? év folyamán a közelben Baumak barkácsáruház és „egy másik hipermarket” is nyílt, az egy évvel ezelőttihez képest mind a vásárlók száma, mind a bevétel emelkedett. Csak 60 milliárdnyi új agrárforrás Budapest 60 milliárd forintot fordíthat jövőre az FVM új nemzeti támogatásokra. Ez is csak akkor jutna el a gazdákhoz, ha dotációs előlegként 80 milliárdos hitelt vennének fel. A kamatokon azonban 2-3 mil- liárdot buknának. Várhatóan január végén jelenik meg az FVM jövő évi agrártámogatási rendelete - mondta Németh Imre agrárminiszter. A jogszabály azokat a részletes jogcímeket tartalmazza majd, amelyekre dotációkat igényelhetnek a gazdák. A termelők az ideinél kevesebb címen juthatnak támogatásokhoz, amelyek egy része - például több hazai exportszubvenció - csak a májusi uniós csatlakozásig lesz hatályban. Már az év eleji rendelet magában foglalja viszont azokat a dotációkat, amelyeket Magyarország nemzeti támogatásként a belépés után is fenn kíván tartani az úgynevezett közvetlen uniós kifizetések hazai kiegészítésén felül. Várhatóan 20-30 támogatási forma lesz. A költségvetési törvény szerint a termelők 290 milliárd forint uniós és hazai támogatást kaphatnak 2004-ben. Kérdéses ugyanakkor, hogy a legnagyobb tételt jelentő közvetlen kifizetésekhez miként juthatnak hozzá. E címen az EU-ból 76 milliárd forint érkezhet, amelyhez 92-93 milliárdos magyar kiegészítés tartozhat. A kiutalások azonban az uniós rend szerint várhatóan december elsejétől kezdődnek, vagyis fennáll annak veszélye, hogy a termelők az EU-ból származó támogatások nagy részét csak 2005-ben kapják meg. Az FVM a feszültségek csökkentése érdekében a 170 milliárdos közvetlen kifizetés felét előlegként már szeptemberben el kívánja juttatni a gazdákhoz. E megoldást a napokban az unió is elfogadta. Németh szerint a 2004-es agrárköltségvetésben eleve a 170 milliárdos összeg fele (azaz 80 milliárd forint) sze- repel támogatásként. ________■ U tolsó esély az öreg autóknak A szigorításoktól félve, decemberben két és félszer annyi használt autót hoztak be az országba, mint az év első hónapjaiban. Januártól már csak Euro 3-as motorral szerelt személygépkocsik helyezhetők forgalomba. Budapest _________ L átszik a használt autók behozatalában, hogy sokan félnek a jövő évi szigorításoktól, és igyekeznek bevásárolni a külföldi piacokon. Az év utolsó hónapjában mind a magán-, mind a kereskedelmi forgalomban két és félszeresére nőtt az importkocsik száma a januári, februári adatokhoz képest. Az év elején havi 3200 gépkocsit vámoltak el, decemberben várhatóan 7800 lesz - mondta Fekete Attila, az illetékes vámhivatal parancsnokhelyettese. Az ok: január elsejétől csak Euro 3-as kategóriájú autók helyezhetők forgalomba Magyarországon. Ennek a kritériumnak a négyévesnél fiatalabb kocsik általában megfelelnek. Ezt a döntést már egy évvel ezelőtt kihirdették, amikor bevezették az átmeneti szabályozást, miszerint 2003. január elsejétől december végéig kizárólag 1996-os, vagy annál fiatalabb évjáratú személygépkocsikat lehet behozni az országba. Érdekes, hogy tavaly ősszel, amikor ennek a lépésnek a híre kiszivárgott, még a mostaninál is nagyobb volt a roham a határokon, volt olyan nap, amikor 1000-nél is több használt autóval jelentkeztek elvámolásra. Szükség van a szigorításra - érvel Barna Péter, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakértője -, mert különben ellepnék az országot Nyugat-Európa „levetett” autói. ■ Elkezdődött a gyorsulás Élénkül a gazdaság, de a növekedési szerkezet a várakozásokkal ellentétben a harmadik negyedévben sem mozdult el egy fenntarthatóbb irányba. Sőt, az import és a lakossági fogyasztás is magasabb ütemre kapcsolt. Budapest A harmadik negyedévben a bruttó hazai termelés 0,8 százalékkal haladta meg az előző három hónap szintjét, igazolva ezzel, hogy a konjunktúraciklus mélypontja 2003 első negyedéve volt, és elkezdődött a gyorsulás. A növekedési számok megegyeznek a Központi Statisztikai Hivatal által egy hónapja közölt adatokkal, a most megjelent részletek azonban több helyen meglepetést jelentenek. A szakértők a magasabb növekedési ütem mellett szerkezeti javulásra is számítottak, ez nem következett be. A megtermelt jövedelem felhasználásában továbbra is a fogyasztás viszi a prímet, sőt még emelkedett is a háztartási fogyasztás dinamikája. A beruházások is rákapcsoltak, így törvényszerű, hogy a teljes belföldi felhasználás megugrása az import növekedését eredményezte. Javulásra utaló jelek is megtalálhatók: az export mellett a készletezési tevékenység is rendkívül gyorsan bővült, így feltehető, hogy az import újabb meglódulása már a vállalati aktivitás növekedését jelzi - mondja Barcza György, az ING Bank elemzője. A közgazdász úgy véli, hogy a lakáshitelezési szigorítások és a jövő évi alacsonyabb reálbér-növekedés mérsékelheti a lakosság vásárlási kedvét, így van esély a jelentős korrekcióra. Áraznak a bankok Aki eddig nem adta be lakáshitel-kerelmét a bankjához, a drágább kölcsönt lesz kénytelen felvenni, és magasabb törlesztőrészlettel kell számolnia. Budapest Az OTP Bank a hét végén közölte, hogy januárban változnak a hitel- intézetnél a korábban felvett forráshitelek kamatai. Az árazásért felelős testület határozata alapján 2004. január 6-tól az új lakás építésére és vásárlására kiegészítő kamattámogatással nyújtott Forrás hitel 2.5 hiteldíja 6 százalék (a kamat 4, a kezelési költség 2 százalék), a Forrás hitel 2.75 termék- hiteldíja szintén 6 százalék (itt a kamat 4,25, a kezelési költség 1,75 százalék). A használt lakás vásárlására, bővítésére, valamint korszerűsítésére igénybe vehető Forrás hitel 5.5 kamata 2004. január 6-ától 8, a kezelési költsége 2 százalék. Ez azt jelenti, hogy a korábban felvett hiteleknél 1,503 százalékpontos a kamatemelkedés. Az OTP közleménye szerint az új lakás vásárlására, építésére kiegészítő kamattámogatással 2003. december 22-Ő1 igénybe vehető változó kamatozású lakáshitel kamata 6, kezelési költsége 2 százalék. Az új lakás építésére és vásárlására nyújtott, jelzáloglevél támogatású, változó kamatozású kölcsön kamata 6, kezelési költsége 2 százalék. Használt lakás vásárlására, bővítésére, illetve korszerűsítésére igényelhető, változó kamatozású jelzáloglevél támogatású lakáshitel kamata mától 8, kezelési költsége pedig 2 százalék. ■ TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK Euró/Ft Dollár/Ft EU/Dollár ^ ^ * 9286,28 239,7755 262,73 212,32 1,237 8,16% 0.2760 pont-0,01 Ft-0,08 n 0,00 cent FTSE-100 (London) 4412,30 port (0,34%) Xetra DAX (Frankfurt) 3898,42 pont (0,71% CAC-40 (Párizs) 3502,04 pont (-0,03%) Arany (1 uncia) 409,90 USD (-0,29%) Brent (1 hordó) 31,11 USD (0,12%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. március 23 300 48 500 40400 40200 2004. május 25400 44350 41100 41100 2004. július 34100 45 500 42600 42 600 2004. november 30000 32020 30300 30300 2004. december 30500 32000 30400 30400 TAKARMANYBUZA 2004. március 24100 50400 48800 48900 2004. május 33 500 45 000 49100 49300 2004. augusztus 24000 32200 30000 30000 2004. szeptember 29600 32430 30000 30000 2004. december 30000 30000 30900 30900 BÚZA 2004. március 24200 52500 4834048330 2004. május 33 500 52470 48480 48480 2004. augusztus 30000 34100 31350 31400 2004. szeptember 29800 35 500 31700 31850 2004. december 34420 36000 33 750 33800 Forrás: Budapesti Árutőzsde MVM: 1,2 MILLIÁRDOS VESZTESÉG Az uniós csatlakozás miatt néhány ponton át kell alakítani a magyar árampiac szabályozását - mondta Pál László, az MVM Rt. vezérigazgatója szokásos pénteki évzáró sajtóbeszélgetésén. Egyebek mellett mielőbb meg kellene szüntetni a közüzeminek nevezett piacot, s a rendszerirányító státusát is változtatni kell. Az MVM Rt. egyébként az idén várhatóan 1,2 milliárd forintos veszteséggel zárja az évet. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM AZ OTP A PER LEHETŐSÉGÉT VIZSGÁLJA Az OTP Bank Rt. mérlegeli, miként tudja az Albán Takarék- pénztárra tett ajánlatával kapcsolatos költségeit jogi úton visszaszerezni, miután a ten- dereztetés számos pontját jogszerűtlennek, illetve a kiírással ellentétesnek tartja. EU-TAGOK SZÍNVALLÁSÁRA VÁRUNK Ha az egyes tagállamok nem halogatnák a színvallást a magyarok munkavállalási lehetőségeit illetően, akkor már Magyarország is előbbre járna a csatlakozás után várható új szabályok kialakításával az EU-pol- gárok esetében - tudtuk meg a Külügyminisztérium illetékesétől. Először az Európai Unió jelenlegi tagjainak kell nyilatkozniuk arról, hogy milyen feltételek mellett készek fogadni a magyar munkavállalókat, a viszonosság elve alapján csak utána kerülhet sor az itteni rendszer kialakítására - nyilatkozta lapunknak Iván Gábor, a Külügyminisztérium integrációs és külgazdasági államtitkárságának főcsoportfőnöke. Eddig brit, dán, holland, ír és svéd részről közölték hivatalosan a munkaerő-piaci nyitás tényét. Az osztrák és a német illetékesek pedig azt tudatták, hogy továbbra is kétoldalú megállapodások keretében kívánják szabályozni a magyarok munkavállalását, s ez a korlátozás elvben hét évig meghosszabbítható, ha a kétévenként zajló felülvizsgálaton nem döntenek másként. VÁLLALATOK _______ÉS PIACOK________ D UNAFERR: AKTÍV OROSZOK Holnap dönt az ÁPV Rt. igazgatósága a Dunaferr-re kiírt pályázat eredményéről. Mint beszámoltunk, az ukrán Donbass-tár- sulás adta be a leginkább teljes körű ajánlatot, ám figyelemre méltó, hogy az orosz Szeversz- tal még csütörtökön is érdemesnek találta, hogy egy német gépipari vállalattal és a kanadai Fedincóval a dunaújvárosi korszerűsítésről egyeztessen. Az eredmény szempontjából lényeges lehetett a privatizációs szervezet vezetői és Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtök esti megbeszéléseinek. A pályázatok pontozásos elbírálása során jó esélyei vannak a mindent bevállaló, az ukrán Donbass Ipari Szövetség által vezetett konzorciumnak. A terhek átvállalásában kevésbé készséges másik két pályázó - az indiai-angol LNM és az orosz Szeversztal - is szerezhetett sok pontot a beruházási és az üzleti tervével. NEM KÖTELEZŐ ALÁÍRNI A SZÁMLÁT Sok nyűgtől szabadulnak meg az eladók, de a vevők is azzal, hogy az új évben már nem lesz kötelező aláírni a kiállított számlát. A számviteli törvény módosítása ellenére továbbra is ajánlott élni az aláírás lehetőségével annak, aki nagy összegű szolgáltatást nyújt. A változást a közelgő európai uniós csatlakozás indokolja, a vonatkozó EU-s irányelv szerint ugyanis a tagállamok nem követelhetik meg a hagyományos, papír alapú számlák aláírását. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu