Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-22 / 297. szám
:0 H 2003. December 22., hétfő MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal HŰSÉGKOSÁR. Benkovits Istvánné vaskúti előfizetőnk (jobbra) több mint 3 évtizede olvassa a Petőfi Népét, a mai napig hűséges előfizetőnk. A napokban bajai szerkesztőségünkben megajándékoztuk egy karácsonyi finomságokkal megrakott csomaggal._______fotó: k. l. Tengernyi olaj tűnt el Folytatás az 1. oldalról Ez azonban a vádiratnak csupán az egyik, méghozzá a kisebbik tétele. A kecskeméti ügyészség ugyanis azt is állítja, hogy a kecskeméti vádlottak egy másik cég nevében is vásároltak fűtőolajat. Ez az ügylet 2000. január 10. és 2000. október 6. között történt. Amikor további 1.3 millió liternyi, extra könnyű fűtőolajat vettek a Hungaro Nafta Kft.-től. A teljes tétel 122 millió forintos vételárat jelentett. Az ügyészség szerint ezt az olajat is a kecskeméti gabonaszárítóban használták el: persze csupán névlegésen. Valójában a Talfája közön semmit sem szántottak a vádlottak állítja az ügyészség. Amely ennél a vádpontnál is hangsúlyozza, hogy az olaj a bérbevett területre ugyan megérkezett, majd ismeretlen körülmények között, ismeretlen helyre került. Természetesen ez az olajvásárló cég sem végzett könyvelést, könyvelőjük nem volt, és kiadási valamint bevételi pénztárbizonylatokat sem állítottak ki. Ezért a Kecskeméti Városi Ügyészség a két férfit különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással vádolja-. A büntetőügy tárgyalását várhatóan jövőre, 2004 első negyedévében kezdi majd meg a Kecskeméti Városi Bíróság. NOSZLOPY Drágul a kéményseprés _____ Közszolgáltatás Á tlagosan 8,4 százalékkal emelkednek Kecskeméten január 1- től a kéményseprő-ipari közszolgáltatási díjak. A szolgáltatást végző Filantróp Környezet- védelmi és Tüzeléstechnikai Kht. ekkora emelést javasolt a város képviselő-testületének. A legutolsó áremelés egyébként 2001-ben történt. A városatyák ezért is fogadták el a javasolt díjakat, hiszen az elmúlt két év inflációja, és a műszaki fejlesztési igények a drágítást indokolttá tették. A testület döntött arról is, hogy a szolgáltatásra pályázatot ír ki. Ez azért szükséges, mert a Filantróp Kht.-val kötött, ötéves szerződés idén lejárt, és a törvény értelmében ilyenkor a tevékenységet pá- lyáztatni kell._________ ____■ _____________Gazdasarok______________ G yomok a borsóban 2. Borsóföldjeinken a gyomoso- dás második hulláma a termesztett növény alsó leveleinek leszáradása után kezdődik. Ha késünk a betakarítással, a területet teljesen elboríthatják a T4- es csoportba tartozó nagy kiterjedésű és tömegű gyomok, mint amilyen a fehér libatop, a szőrös disznóparéj és a kakaslábfű. Mellettük a nyári egyévesek széles skáláját is megtaláljuk az árvakelésű napraforgóval együtt. Amennyiben a területen korábban jelen voltak az évelő fajok, számíthatunk a mezei acatra, az aprószulákra és a fe- nyércirokra is. Kiemelten oda kell tehát figyelnünk az évelő kétszikű gyomnövény fajokra. Ezek a magról kelő kétszikűek (disznóparéj, libatop, vadrepce) apró magvaik miatt a talaj felső rétegeiből kelnek, így nagy biztonsággal jól irthatók a talajon keresztül ható gyomirtó szerekkel, melyek bemosódva a csapadékkal gyorsan elérik a csírázó gyomokat. Néhány hétig tart a vegyszerek hatása, addig amíg a borsó lombjával beárnyékolja a talajt. Pontosan kell azonban időzítenünk a gyomirtók kijuttatását, mert a borsó kezdeti fejlődésében a gyomok nagy mértékben károsítják a veteményt. Egyre nagyobb gondot okoz az utóbbi években a kétszikű gyomfajok közül azok, melyek a talaj mélyebb rétegeiből is képesek előtörni. Ilyenek az árvakelésű napraforgó, a parlagfű, a selyemmályva, a csattanó maszlag, a szerbtövis, egyes körzetekben pedig az egynyári szélfű is. Ezekre a csapadékkal bemosódó gyomirtó vegyszerek már nincsenek hatással, mivel a szerek 8-15 centiméteres mélységig hatolnak le, vagy el sem jutnak ilyen mélyre. így hát a felsorolt mélyről feltörő gyomok ellen csak kelésük után védekezhetünk, méghozzá a leveleken keresztül ható, felszívódó szerekkel. Más a helyzet az egyszikűekkel. A magról kelő fűfélék (kakaslábfű, vadköles, muharfélék) későn, a jól felmelegedett talajon kelnek. Ha a borsó jól lom- bosodik és záródik akkor a vegyszeres védekezést akár el is hagyhatjuk. vége Vagy utat, vagy csendet akarnak Már-már az utcabált kezdték szervezni, s többen a házuk vakolását tervezték - idáig nem érte meg a naponta rátelepedő mocsok miatt ám egyelőre hiába. Még nem zárták le a bajai Gyalog utcát. Baja A Petőfi Népe idén több alkalommal is beszámolt a kiscsávolyi Gyalog utca lakóinak tiltakozó akciójáról. Kerületi képviselőjük, Bartos Nándor közbenjárását kérték aláírásukkal megerősített levelükben, hogy járjon el érdekükben. A földes utcán ugyanis jelentős járműforgalom van, emiatt irtózatos por lepi a házakat, ráadásul miután zúzott kővel borították az úttestet, a megemelkedett szint miatt a házakba folyik a csapadék. Vagy legyen rendes út, vagy tiltsák ki a gépjárműveket, s oldják meg a vízelvezetést is - kérték a lakók. Szakértői vizsgálatok után a zsákutcává minősítés tűnt a leggyorsabb és legolcsóbb, legalább ideiglenes megoldásnak, ám ebből eddig semmi nem valósult meg. A helyzetet bonyolítja, hogy az Alsó-Duna-völ- gyi Környezetvédelmi Felügyelőség, mint első fokú környezetvédelmi hatóság is jogosnak találta a panaszt. Lakossági bejelentésre, miszerint a nem megfelelően kialakított úttest miatt egészségre káros mértékű a porszennyezés levegőtisztasági méréseket végeztek. Szálló por esetében jelentős határérték túllépést mutattak ki, ezért az önkormányzatot, mint a Gyalog utcai közlekedési út kezelőjét intézkedési terv kidolgozására kötelezte, melynek végrehajtása révén a határértéket meghaladó légszennyezés megszűnik. A határidő 30 nap, fellebbezni 15 napon belül lehet a fővárosi Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőségnél (a határozat december 8-án kelt). A Gyalog utca jövőjéről a napokban tárgyalt a bajai képviselő-testület. A városüzemeltetési bizottság korábban az utca egyirányúsításáról döntött. (Ezzel egyébként a lakók nem lennének elégedettek, továbbra is azt kérik: vagy zárják le, azaz legyen zsákutca, vagy csináljanak rendes, közlekedésre alkalmas utat.) Ám az ülésen a környezetvédelmi felügyelőség határozatának ismeretében a testület visszautalta az előterjesztést a bizottságnak, hogy azt is figyelembe véve alakítsa ki álláspontját. ___________________géczy zsolt Ú j helyen az okmányiroda Az új okmányirodával egyformán elégedett az ügyfél és az ügyintéző. FOTÓ: SZÁSZ ANGÉLA Kiskunfélegyháza Múlt héten átadták az új kiskunfélegyházi okmányirodát. A 300 négyzetméteres iroda kialakítása ötvenmillió forintba került. A beruházás költségeinek több mint egyharmadát, 17,5 millió forintot a Bács-Kis- kun Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán nyerte a város önkormányzata. A Móra Ferenc Művelődési Központ épületében (a volt tejbisztró és a fodrászüzlet helyén) megnyílt okmányiroda bejáratánál korszerű információs szolgálat fogadja az új személyigazolványért, útlevélért, jogosítványért, forgalmi vagy vállalkozói engedélyért folyamodó ügyfeleket, akik az időpont mellé előre megkapják, az ügyintézéshez szükséges iratok, okmánybélyegek listáját is. A számítógépes ügyfélhívó szólításáig a várakozóknak egy képernyőről Woody Allen aranyköpései segítenek agyoncsapni az egyébként is harmadára rövidült várakozási időt. Az első napok tapasztalatai egyértelműen azt igazolják, hogy az új helyszínnel, a szervezettséggel és az ügyintézési idő lényeges lerövidülésével nem csak az ügyintézők, de az ügyfelek is messzemenően elégedettek^______________SZ. A. (^ulzu^Ar^ Ingyen lámpa A biciklis sötét színű, ruhában, egykedvűen tekerte kivilágítat- lan kerékpárját az út szélén. Szemből egymást érték az autók. A fényárban a fehér Opel sofőrje az utolsó pillanatban vette észre a sötét ruhás biciklist. Reflexből jobbra rántotta a volánt. Az Opel legalább tizenöt métert csúszott az árokban, aztán megállt... A bringás, mintha misem történt volna, nyugodtan pedálozott tovább. Sajnos nem ő az egyetlen. Emlékszem, régebben a rendőrök szigorúan ellenőrizték: megfelelően ki vannak-e világítva a biciklik. Akinek nem volt lámpája, macskaszeme jókora bírságra számíthatott. Ma már nincs ilyen. Ebbe valószínűleg az is közrejátszik, hogy a biciklisnek nincs jogosítványa, amit el lehetne venni. így vagy befizeti a bírságot, vagy nem. Akkor meg minek bajlódni vele. Mivel önszántukból valószínűleg soha nem vesznek lámpát, javasolnám, hogy a kivilágí- tatlan biciklik tulajdonosainak ajándékozzanak ingyen macskaszemet, esetleg elemlámpát a rendőrök. Hátha azt felszerelik. -ászA tolvaj előtt nincs akadály Lopások Kecskeméten a Kerekes utcában egy 1200-as Ladát kötöttek el a minap, benne cégiratokkal, bélyegzővel és számlatömbbel. A kár mintegy 200 ezer forint. Négyszázezer forint készpénz zsákmányolt az a tolvaj, aki Halason a Dékány utca egyik házának udvarán álló személyautót törte fel. Az ismeretlen átugrott a kerítésen, betörte a gépkocsi ablakát és a benne talált pénzzel kereket oldott. Hasonló módon fosztottak ki egy Ford személyautót Jánoshalmán. A jármű a szeszfőzde előtt parkolt. A tettes betörte az autó ablakát és abból készpénzt, valamint 300 ezer forint értékű elszámolási számlát vitt el. Nagyobb zsákmányt, egymillió forintot tudhatott magáénak az betörő, aki egy Keceli Arany János utcai lakásba hatolt be. Á tolvaj addig kutatott, míg megtalálta a család megtakarított mil- lióját, mellyel olajra lépett. ■ Biciklishalál a sűrű ködben Petöfiszállás A rossz látási viszonyok között szombat este egy személyautó halálra gázolt egy férfit Petöfiszállás közelében. A szerencsétlenül járt férfi ittasan támolygott kerékpárjával a sötét úton. Egy kiskunfélegyházi férfi autózott Petöfiszállás irányába az E75-ÖS főút felől a településre vezető úton, amikor a sötétben és a sűrű ködben hirtelen egy emberi alak tűnt fel előtte az úton. A sofőr már hiába fékezett, elütötte a biciklist, aki a szélvédőre csapódott, majd mintegy 30 méterre az ütközés helyszínétől biciklistől az árokba repült. Az 50 éves petőfiszállási férfi olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták nála megállapítani. Az áldozat ismerősei a rendőröknek elmondták, hogy a férfi italozó életmódot folytatott, ezúttal is éppen a közeli szeszfőzdéből tartott hazafelé, amikor a szerencsétlenség történt. A baleset körülményeit és a felelősség kérdését a rendőrök szakértő bevo- násával vizsgálják. ______objektív E rőszakoskodó elítéltek Állampuszta zói nekik küldjenek élelmiszer csomagot, valamint televíziót a Két elítéltet jelentett fel a kalo- börtönbe. Az egyik elítélt állító- csai rendőrségen az Állampusz- lag még a társa leveleit is elvet- tai Börtön parancsnoka. Mind- te, felírta a kapcsolattartó hoz- két férfit azzal gyanúsítják, zátartozók címét és kilátásba hogy egy-egy cellatársukat meg- helyezte, hogy azoknak lesz ba- verték, és arra akarták kénysze- juk, amennyiben nem teljesítik ríteni, hogy a sértett hozzátarto- a követelését.______________■ K ÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyi cicinket, hogy' a fogyasztókkal történő elszámolás pontosságának érdekében a DÉGÁZ Rt. 2004 januárjában rendkívüli leolvasát végez. A leolvasás a lakossági fogyasztók körélten 31)04. január í-álól. a nem lakossági célú gáz- felhasználók esetében pétiig 2004. január 5- étől veszi kezdetét, melynek során minden, gázmérővel rendelkező fogyasztót felkeresünk a mérőállás rögzítése céljából. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a pontos elszámolás érdekében a gázmérő órák leolvasását társaságunk alkalmazottainak, partnereinek biztosítani szíveskedjenek. Abban az esetben, ha egyéb irányú elfoglaltságuk ezt nem teszi lehetővé, kérjük, hogy a leolvasó által a helyszínen hagyott értesítőt társaságunk részére megküldeni szíveskedjenek. Amennyiben bármilyen kérdése, észrevétele merül fel a rendkívüli leolvasással kapcsolatban, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére az alábbi, ingyenes hívható tclefonszámon: 06-80/820-055. Együttműködésüket köszönjük. ^ 46J773 Délalföldi Gázszolgáltató Részvénytársaság