Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-03 / 281. szám
MHH 2003. December 3., szerda HÁZ A I TÜKÖR 3. OLDAL Paks Vezetőcserék az erőműben Távozik a gazdasági vezérigazgató-helyettes gyék lehetővé a cégen belüli munkakörváltást. Erre most látta elérkezettnek az időt, hiszen az üzemzavarhoz kapcsolódó felfokozott érdeklődés lanyhult. „Az atomerőmű nagyon nehéz pályán halad, javítani kell az eredményeket minden téren. Nem a múltban kell vájkálni, de ha a jó teljesítmények nem voltak elegendőek, még jobbat kell produkálni a humánerőforrás területén is” - indokolta a döntést dr. Kocsis István vezérigazgató. A Tájékoztató és Látogató Központ vezetésével Mittler István információs szolgálati vezetőt bízták meg, az állás végleges betöltésére pályázatot írnak ki. A vezérigazgató közös megegyezéssel megszüntette Küzdy Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes munkaviszonyát. A feladat ellátásával Molnár László kontrolling főosztályvezetőt bízta meg. VIDA TÜNDE Felmentették a paksi atomerőmű gazdasági vezérigazgató-helyettesét és kommunikációs vezetőjét. Küzdy Gábor végleg távozik a cégtől, Kováts Balázs új feladatot kap. Kocsis István vezérigazgató december elsejei hatállyal „érdemei elismerése mellett, vele egyetértésben” felmentette főosztályvezetői beosztásából Kováts Balázst, a Tájékoztató és Látogató Központ vezetőjét. A kommunikációs vezető feladata az atomerőmű körzetében lévő települések lakossági és önkormányzati kapcsolatainak fejlesztése lesz. Információink szerint Kováts Balázs kommunikációs vezető egy éve megírta és közjegyzőnél letétbe helyezte felmentését kérő levelét, de „benyújtásával” várt ez év nyaráig, amikor kérte, teMEGÉRDEMELT ÉRMEK. Köztársasági Elnöki Érdemérmeket adott át Mádl Ferenc államfő tíz közéleti személynek, köztük művészeknek, lelkipásztoroknak, egyetemi tanároknak. Képünkön Iványi Gábor lelkész kapja meg a kitüntetést. Iványi „a hajléktalanok gondjainak enyhítése érdekében kifejtett, mély hitéből és humanizmusából táplálkozó eredményes tevékenységéért” vehette át az államfői kitüntetést. Elismerésben részesült még Atzél Endre, a Fráter Julianus Alapítvány kuratóriumának elnöke, Biszter- szky Elemér, Juhász Nagy Sándor, Kohán Ágost egyetemi tanárok, Eösze László zenetörténész, Gulyás Dénes operaénekes, Kovács József, a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. volt vezérigazgatója, Lankó József római katolikus lelkipásztor, Lauer Edit, az Amerikai Magyar Koalíció alapítója és Sághy Gyula for- gatókönyvíró, rendező. _______________ fotó: europress/kallus oyörgy S zigorú elvárások Korszerűsítésre vár a közigazgatás Budapest Az inflációt meghaladó mértékben nő az önkormányzatok jövő évi bevétele, de takarékos és szigorú gazdálkodásra lesz szükség - jelentette be Lamperth Mónika belügyminiszter, az önkormányzatok jövő évi helyzetét elemző kormányszóvivői tájékoztatón. Jövőre - beleértve a helyi és kisebbségi önkormányzatokat is - 2,541 milliárd forintból gazdálkodhatnak az önkormányzatok, amely 6,5 százalékkal több mint a 2003-ban - mondta a belügyminiszter. A központi költségvetés 1,251 milliárd forinttal járul hozzá az önkormányzatok működéséhez, s ez 10,6 százalékkal haladja meg a tavalyi összeget. Jövőre 51 százalékkal több jut fejlesztésre, és a kormány 9,5 milliárd forinttal támogatja a kistérségi fejlesztéseket és társulásokat. A belügyminiszter szerint várhatóan 2,8 százalékkal nőnek majd az önkormányzatok saját bevételei. Lamperth Mónika úgy véli: 2004-ben is lesznek olyan aprófalvak és kistelepülések, amelyek nehezen maradnak talpon, ugyanakkor nem következett be az ellenzék azon jóslata, miszerint tömegesen mennek csődbe az önkormányzatok. A belügyminiszter közölte, a nehéz helyzetben lévő önkormányzatokon az úgynevezett „önhikis” (azaz, önhibája nélkül nehéz gazdasági helyzetbe kerülő) támogatási rendszer, illetve a belügyminisztériumban kezelt külön alap nyújt segítséget. A belügyminiszter problémák igazi megszűntetését a közigazgatási korszerűsítési program következetes véghezvitelében látja. BARANYA RÓBERT Rossz a rendszer Pazarló a jelenlegi önkormányzati rendszer, emiatt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szerint közigazgatási közszolgáltatási reformokra van szükség. ATÖOSZ szorgalmazza, hogy a központi költségvetés nyújtson településfejlesztési forrást és pályázati önerőt a kis lélekszámú falvaknak, mert azok csak így tudnak hatékonyan együttműködni. A TÖOSZ a legnagyobb önkormányzati tömörülés. A több mint 1700 taggal rendelkező szervezet az országban elsőként Hajdú- Biharban tartotta meg a szövetséghez tartozó polgármesterek megyei fórumát. Tízéves a pénztármozgalom Szorosabbra fűzi együttműködését az önkéntes egészség- pénztárakkal az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a jövő évtől annak érdekében, hogy a társadalombiztosítás keretében járó ellátásokért ne kelljen duplán fizetniük a tagoknak. jövedelmét. Ez a munkaadói gesztus többszörösen megtérül, hiszen fokozza a dolgozók cég iránti elkötelezettségét, javítja a hangulatot, s mindez a törődés növeli a munkások teljesítményét. A nyugatról érkezett menedzserek ezt természetesnek tartják, mivel náluk régi hagyományai vannak az ilyen vállalati gondoskodásnak. Á hazai vállalkozói réteg a tapasztalatok szerint még nem ismerte fel ennek előnyeit - állítják a pénztár- vezetők. NÉMETH ZSUZSA ________Budapest________ E lsőként a szűrővizsgálatoknál szeretnénk kiküszöbölni a párhuzamosságokat - mondta az Euro- pressnek Kameniczky István, az OEP főigazgató-helyettese, aki szerint az önkéntes egészség- pénztárak olyan szolgáltatásokat is finanszíroznak, amelyeket egyébként a társadalombiztosítás is támogat. Magyarországon tíz éve, 1993- ban indult el az önkéntes pénztármozgalom. Az egészségpénztárak mellett nyugdíjpénztárak és önsegélyező pénztárak alakultak. Mára már tizennyolc magánnyugdíjpénztár működik, hetvenkilenc önkéntes nyugdíjpénztár, harminckilenc önkéntes ‘egészségpénztár és huszonkét önsegélyző pénztár. Összesen másfél millió tag csaknem 400 milliárd forint vagyont halmozott fel ilyen megtakarítási formákban. Számos munkaadó saját maga vagy dolgozóival közösen tölti fel a magánpénztárak kasszáját. Ők azok, aki tudják, hogy a pénztárakon keresztül a legolcsóbban egészíthetik ki alkalmazottaik Tiltakozó betegek Két betegjogi szervezet a Fidesz-MPSZ-szel közös levélben kéri az Országgyűlés egészségügyi bizottságát, vegye napirendre, és orvosolja az egészségügyben fennálló hiányosságokat és esélyegyenlőtlenséget. Jövőre 40 milliárd hiányzik a betegszervezetek kasszájából, mert a kormány az infláció ellenére egy fillérrel sem ad több pénzt nekik, mint az idén - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz egészségpolitikusa. Pós Péter, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke közölte: hiányolják a közgyógyellátás reformját, mert a jelenlegi rendszer méltánytalan és pazarló. Sérelmezik, hogy egyes krónikus betegek nem kaphatnak támogatást olyan új, öt éve elismerten hatékony szerekre, amelyek bevezetése lehetővé tenné az eddig csak korlátozottan kezelhető betegek ellátását. A támogatott gyógyszerek körének összetételét sem tartják jónak, hiányolják az új, kombinált készítményeket a listáról. farkas meunda PÉNZTÁRAK TAGLÉTSZÁMA Sárváron adták fel Budapest Erősít az agrárlobbi Továbbra sem jelentkezett a nyertes az ötös lottó 5,085 milliárd forintos rekordösszegéért. Eddig csupán két kíváncsi ember használta a nagy nyeremények vonalát. A pénzt csak az kaphatja meg, aki be tudja mutatni a telita- lálatos szelvényt. Csak két esetben hozhatják nyilvánosságra, melyik településén játszott a nyertes: akkor, ha sokáig nem jelentkezik az illető és félő, elfelejtette megnézni a szelvényét, vagy már elvitte a nyereményt, és a település neve csupán a telitalálatos szelvény feladásának helyszínét jelöli - mondta Somorai László, a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatója. Előfordult már, hogy valaki a 90 napos határidő lejárta előtt egy nappal hívta fel a „nagynyerteseknek” fenntartott telefonvonalat. A Szerencsejáték Rt. biztonsági szakemberei könnyen el tudják dönteni, hogy az igazi nyertessel beszélnek-e. Legalább hat olyan adatot lehet megkérdezni a telitalálatos szelvénnyel kapcso-. latban, amelyek alapján kizárható a viccelődő. A szabályok szerint, ha 90 napon belül nem jelentkezik a nyertes, akkor a következő 180 napon belül az ötös lottón játszók között sorsolják ki a megmaradt 5 milliárd forintot. Vagy a telitalálatos nyereményét toldják meg egy bizonyos összeggel, és nyereménytárgyakat sorolnak ki az fennmaradó pénzből. A szelvény sorszáma alapján egyébként keddre kiderült: Sárváron adták fel a telitalálatos szelvényt. Németh zsuzsa Hungaricum-album Harmincnyolc magyar termékről szóló albumot mutatak a Parlamentben. A kötetben helyet kapott többek között a halasi csipke, a herendi porcelán, a tokaji aszú, a csabai kolbász, a kalocsai paprika, a Szamos marcipán, a Zwack unicum és a libamáj ________________KOÓS Bu dapest Kétszázkilenc európai civil szervezet azt kéri az Európai Unióhoz csatlakozó országok vezetőitől, hogy a vidékfejlesztési forrásaikat teljes egészében környezetbarát mező- gazdasági termelésre, a vidéki gazdaságok fenntartható fejlesztésére fordítsák. A közelmúltban Lengyelországban, Krakkóban szervezett egy nemzetközi tanácskozást a Föld Barátai nemzetközi szervezet, amely mezőgazdasági és vidék- fejlesztési kérdésekkel foglalkozott, elemezte és értékelte az Európai Unió közös agrárpolitikáját. A Magyar Természetvédők Szövetsége társelnöke a sajtó képviselői előtt számolt be a tanácskozáson elfogadott nyilatkozat tartalmáról. Schmuck Erzsébet hangsúlyozta: nem elégedettek a közös mezőgazdasági politika megújításával. Az aláíró civil szervezetek szerint több pozitív elemet tartalmaz a reform, azonban radikálisabb lépésekre volna szükség, hogy Európa valóban a fenntartható fejlődés irányába mozduljon el. Javasolják, hogy a 25 tagúra bővülő unió vezetői kezdjenek tárgyalásokat a közös agrárpolitika reformjáról. Kérik, hogy a társult országok a vidékfejlesztési forrásaikat a környezetbarát mezőgazdasági termelésre, és a vidéki gazdaságok fenntartható fejlesztésére fordítsák. A környezet- és természetvédő szervezetek az unió politikai vezetőinek, a csatlakozó országok illetékeseinek, agrárpolitikai szakembereknek juttatták el a nyilatkozat szövegét. NAGY VAJDA ZSUZSA Hírek Fehér szalag Fehér szalag viselésére kérte Lévai Katalin az Országgyűlésben azokat a képviselőket, akik ellenzik a nők elleni erőszakot. A november 25-én kezdődött, 16 napon át tartó „fehér szalag mozgalom” először 1991-ben kanadai férfiak kezdeményezésére indult a nők elleni erőszak áldozataira emlékezve, mti Strukturális alapok Január és március között folyamatosan megjelennek a strukturális alapok pályázati kiírásai. 2004-ben 840 millió euró közösségi forrás áll rendelkezésre a strukturális alapokból, amelyhez 30 százalék hazai társfinanszírozás kapcsolódik, így jövőre 1,1 milliárd euró fejlesztési forrással lehet számolni, mti Hálózat az esélyekért Esélyegyenlőségi hálózat kialakítását tervezi 2004-től az esélyegyenlőségi kormányhivatal, az ország hét régiójában és minden megyéjében működnének esélyegyenlőségi irodák. A 2004-es költségvetésben 800 millió forint áll rendelkezésre a hálózat kiépítésére, mti Újuló Sportkórház Az ifjúsági tárca ötszázmillió forinttal támogatja a Sportkórház új klinikai tömbjének befejezését, így várhatóan 2004 végére lezárul az építkezés első üteme. Az ötszázmilliót az új doppingellenőrző laboratóriumra szánt 800 millió forintból biztosítja a minisztérium. MTI Gazdák az unióban Glattfelder Béla lesz a Fidesz -MPSZ és a Kisgazda Polgári Egyesület közös jelöltje az Európa Parlamenti választásokon - derült ki a Fidesz-frak- ción belül működő egyesület ülése után. europress Uniós segély A magyar civil szervezetek és a magánszektor számára a csatlakozás után lehetőség nyílik arra, hogy részt vegyenek és pályázzanak az unió nemzetközi, nyolcmilliárd eurós fejlesztési segélyezési programjaira. A részvétel előnyökkel jár az ipari és a gazdasági élet szereplői számára, és lehetőséget biztosít a magyar humanitárius szervezeteknek is. mti Ismét a helyükön Újra láthatja a nagyközönség Czóbel Béla áprilisban ellopott, majd augusztusban megkerült négy festményét a művész újjárendezett, kedden megnyílt életmű-kiállításán, a szentendrei Czóbel Múzeumban. MTI Irodalmi díj Végei László Újvidéken élő íróesszéista és Csapiár Vilmos író részesült az idén a Füst Milán- jutalomban. A díjat odaítélő kuratórium Végei László határon túli író-esszéistának esszéírói munkásságáért, dokumentáló, tényfeltáró köteteiért és kísérletező hangú regényeiért, Csapiár Vilmosnak regényírói, forgatókönyvírói, irodalom-szervezői tevékenysége elismeréseként ítélte oda a díjat - olvasható a kultusztárca közleményében. MTI Vidékfejlesztés Az agrártárca már orvosolta az Európai Bizottság által a mező- gazdasággal kapcsolatban megfogalmazott kifogások nagy részét. Megvan a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal működését rendező jogszabály, eljutott Brüsszelbe a vidékfejlesztési terv mezőgazdaságra vonatkozó koncepciója, és az integrált irányítási és ellenőrzési rendszer informatikai projektje is a megvalósulás felé halad, mti ■