Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-11 / 288. szám
14. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2003. December 11., csütörtök | Bács-Kiskun megye A fölénk érkező nedvesebb levegő hatására ma estig sok lesz a felhő fölöttünk, legfeljebb rövid időszakokra szakadozhat föl a felhőzet. A délutáni, esti órákban helyenként már esőre is számítani lehet. A délkeleti szél néha mepélénkül. Marad a hideg idő. Készítette: Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Melegfronti hatás kezdődik. Főként északon és nyu- Allianz © gáton lesznek vizes, csúszós útszakaszok. Hungária Országos előrejelzés Mai időjárás A Kárpát-medence fölé a magasban jóval enyhébb és nedvesebb levegő érkezik. Ezért ma többnyire erősen félhős vagy borult lesz az ég, legfeljebb keleten lehet kevés napsütés. Délutántól egyre többfelé ered el az eső. Hójelentés Kékestető Bánkút Galyatető Csorba-tó Donovaly Zakopane Rax Spital Villach 0 cm 0 cm 0 cm 30 cm 12 cm 6 cm 10 cm 3-35 cm 38 cm Távolabbi kilátások Péntek Szombat 3° Vasárnap 30 A NAP VICCE A farkas otthon fürdik, amikor egyszer csak nyílik a fürdőszobaajtó, és belép rajta a nyuszika. Odasétál a kádhoz, belement egy kiskanalat, és közben énekel:- Subidubi kiskanál, subidubi kiskanál! Ezután kimegy a fürdőszobából, a farkas meg nem tudja mire vélni a dolgot. Már éppen fürödne tovább, mikor megint benyit a nyuszika, odasétál a kádhoz, megmenti a kiskanalat, és énekel:- Subidubi kiskanál, subidubi kiskanál! No, a farkas elhatározza, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot: nyílik is az ajtó, belép a nyuszika, a farkas megkérdi:- Te nyuszika, miért nyitsz rám fürdés közben, mire kell neked a kiskanál, és miért énekled azt, hogy subidubi kiskanál? Mire a nyuszika:- Subidubi kiskanál, subidubi ég a ház! _________________■ VÍZÁLL ÁS Tegnap a Duna és a Tisza víz- 112 centiméteresnek mérték a fo- szintje egyaránt csökkent. A Du- lyamot. nát Földvárnál 16, Bajánál 5 cen- A Tisza Szolnoknál 12 centi- timéterrel találták alacsonyabb- métert, Csongrádnál 7 centimé- nak, mint kedden. -127, illetve tért apadt.__________________■ Találkozzunk 2004-ben is mindennapi Addig is: NYERJEN NAPONTA EGY KARORAT! December 11-étől 22-éig mindennap sorsolunk azok között, akik már megújították előfizetésüket 2004-re. □ Igen, előfizettem januárra a Petőfi Népéti BEJÁRAT SZAMÓCA TÁROLÓESZKÖZ KÉRZÖPÁR FORD FEKETE ISTVÁN GÓLYÁJA ▼ ► ▼ ▼ .........5. ▼ SZÜLÖK ► 3 4 ’ERII .NÉMET ÉS OSZTRÁK SL ► 2 GRÓFOK, BÁRÓK ► 1 Név: Cím: Tel.: Megfejtés: A pályázatokat - levelezőlapon - 2003. december 22-éig várjuk címünkre: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A «0313 A Duna-Tisza köze NAPILAPJA Petőfi Népe Színes|C.üyFI világ ÜL, MINT MAJOM A KÖSZÖRŰKÖVÖN. A mondás értelmét most ne keressük, legfeljebb egy hasonlat erejéig. Úgy ücsörög a fenti hármas, mint az első mondat alanya. A különbség, amelyet figyelmes olvasónk rögtön felfedezhet, abban áll, hogy kőből egy- gyel kevesebbet, majomból kettővel többet ábrázol felvételünk. A könyvelési problémára egyetlen magyarázatunk van: annak semmi értelme, ha azt írjuk, ami egyébként is látható: ül a két majom, mint majom a kerékpáron. fotó: ép* Zálogba csapott templom Egyesült Államok kereszt katedrális épületére bejegyzett jelzálog lehetővé teszi Boston érseke elzálogosította a bostoni egyháznak, hogy a templomát, hogy az egyházi perekben a károsultak számára szexuális visszaélési perekben megállapított közel 90 millió megítélt pénzbüntetéseket ki dolláros kártérítés kifizetéséhez tudják fizetni. A bostoni Szent bankkölcsönt tudjon felvenni. Üveghangon szólal meg _________Japán__________ K ellemetlen helyzetbe kerültek azok a mesemondók, akik hajlamosak arra, hogy dadogni kezdjenek már történetük elején is. Két napja mutatták be azt a japán hegedűt, amely teljesen üvegből van, s mint ilyen, első a világon. Fizikai tulajdonságait tekintve akár jénainak is nevezhetjük az átlátszó hangszert, hiszen hőálló üvegből készítették. Ez azért előnyös, mert egy-egy forró hangulatú koncert során sem kell attól félni, hogy elpattan (nem egy húr) a hegedű. Amennyiben mégis megadná magát minden üvegtárgyak sorsának a japán remek, 1300 gramm szilánk maradna a helyén, és rögtön nem érne 40 ezer eurót. De térjünk vissza a mesemondóhoz, akinek el-elakad a nyelve, kivált ha azt sorolja, hol is él a főhős, mondjuk a szegény legény. A dadogós odáig jut csak, hogy az üveghe... az ü- veghe... - a gyerekek már skandálják is: az üveghegedűn túl, ahol a kurta farkú malac túr... HMiholnapra • expressz apróhirdetések • ZETOR 160-45 eladó, csereként kisebb traktor is érdekel. 30/978-40-76. *445468* EZÜST-, normán- és lucfenyő eladó. 06- 30/341-5530. *445464* FEJÖNÖKET keresünk Baja környékéről Bátmonostorra. 20/23-23-161. *445494* FEJŐS tehén 15 db, 76 EI kvótával eladó. Tel,: 30/5151-675------*445537* FEJ ŐS tehén 40 db, 230 E I kvótával eladó. Tel,: 30/606-7561 •445537* 8 Fekete-tarka pottyanós tehenek és 220-as tejhütő eladó. 30/234-7991.------i-------------,------------------*445469* FO RD Transit eladó. Érd.: 06-20/485-00-30.------------------- *445501* GOLF II. 1.6GTD eladó. 06-70/508-71-25. •445435* HUNYADIVÁROSI munkahelyre takarítónőt keresünk. Érdeklődni telefonon a 76/501-258- as számon lehet. •66000* 8 Hóekék, MTZ-re, Zetorra, T 25-30-ra, elő- re-hátra, targoncára szerelhetők eladók. 70/311-9538 *445143* JONATÁNALMA eladó. 77/402-295, 17 h után.-------------------------“—*445413* KIA Schuma 1.5LS Cool 99.06.1500 cm3,90 LE sok extrával, 54 E km-rel eladó. Hitel 30%- tól. 76/550-001; 30/9-55-22-58. *445443* CO\ZA ELR. pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centiü Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 260.0000 269.9900 USD 212.2000 219.9900 GBP 372.0000 385.0000 CHF 167.8000 174.0000 SKK 6.2000 6.7500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: december 10. Tel.: 76/418-884 Nyitva mindennap: 8-21 óráig. ALBÉRLETBE kiadó Kecskemét belvárosában, csendes helyen, polgárházban teljesen különálló, jó állapotú 2 szoba, konyha, fürdőszobás, önálló gázfűtéses házrész. Érd.: 76/480- 041-es telefonon 18 óra után. *66000* 8 Korpa eladó. 30/9455-369. •423018* KŐMŰVESEKET felveszek. 20/335-8223. •445540* KÖRBÁLÁS lucerna szállítva: 30/6252-480. •445205* KÖRBÁLÁS lucernát, füszénát és szalmát nagy tételben vásárolnék. 30/3821-075. •445477* LADA Niva '83. B+G vonóhoroggal, naptetővel eladó. T.: 20/9825-412, 20/479-5222 *445475* LADA 1300 1990. óvj. eladó. Irányár: 100.000 Ft. 30/2555-470. •445495* LADA 2104 ‘91., '88. lejárt műszakival eladó. Jószágcsere érdekel. Irányár: 180 E Ft/2 db. 20/562-0666. •445485* LAKITELEKEN igényesen felújított 140 m3-es családi ház eladó. Érd.: 20/9-566-861.--------------- *442670* LU CFENYŐ karácsonyfának: 20/9377-156. — *445356* MALACFELVÁSÁRLÁS! 8-15 kg. 20/9490-751. *445325* MALACFELVÁSÁRLÁS! 8-15 kg-ig. T.: 06- 20/9381-810, 20/457-8887 *445322* MÁTRÁBAN 110 m2 egyedi, téliesített, 5 éves faház eladó. Érd.: 20/9-566-861.^ •442670* A Nemesnáduvar és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNYE! Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy 2003. december 22-étől az alábbi betéti kamatokat alkalmazzuk: * Évi EBKM . Könyves betét: kamat % %- látra szóló betét 3 3- 3 hóra lekötött 6 6- 6 hóra lekötött 6,5 6,5-1 évre lekötött betét 7,5 7,5- 2-3 évre lekötött betét 8 8- gyámhatósági betétek 8 8- meg nem én betét után 1 % kamat jár! . Takaréklevél betét:-1 éven túl 7,5 7,5- 2 éven túl 8 8 (éven belüli kivét esetén kamat nem járj . Lakáscélú betétek:- 5 éven túl 8 8 4. Pénzforgalmi számlabetét (lakossági, alapítványi és vállalkozói számla a napi számla egyenlege szerint): 0- 4.999.999 Ft-ig 3% 5.000.000- 9.999.999 Ft-ig 5,5% 10.000.0000 Ft feletti egyenleg esetén 7,5% Folyószámla lekötött betétek:- 30 napra lekötött betét 4,5 4,5- 90 napra lekötött betét 6 6-180 napra lekötött betét 6,5 6,5 5. Betétjegy- 3 hóra lekötve 6,5 6,5- 6 hóra lekötve 7,5 7,5 A 2003. december 10-december 31. elhelyezett, 3 hóra lekötött AKCIÓS BETÉTJEGYEK kamata évi 9% (EBKM 9%). Továbbra is várjuk tisztelt ügyfeleinket hitelintézeti szolgáltatásainkkal! A takarékszövetkezet igazgatósága MERCEDES 207 műszakival gyenge motorral 180 E Ft, motor nélkül 150 E Ft. 30/3206-830 —>--------------*445521* M OTORHIBÁS RS-09 eladó. 76/329-800. *445421* MTZ után való tolólap eladó. 20/3356-542. *445502* OPEL Vectra kombi 1.6B ‘99. óvj. eladó. Tel.: 30/9557-782 *445499* PALÁNTÁZÓ, 4 soros jó állapotban és fóliavázak eladók. 70/285-6694. *445328* ® Pecsenyekacsák eladók. 76/381-087. *442532* SKODA 120L '80. 2004. szept.-ig műszakival eladó. Irányár: 45 E, csere műszaki cikk. 78/466-816; 70/512-1328. _—--------------------______________________________*445480* S TIHL 029, 036,046 eladó. 20/3852-995. •445514* SUZUKI Carry zárt kistehergk. 2001.07. 19 ezer km-rel eladó. Hitel 20%-tól. Tel.: 76/550-001; 30/9-55-22-58 *445441* TOYOTA Hiace '99. évj. 6 szem. tgk. klímával eladó. T.: 30/9381-134, 78/511-921 •445504* SUZUKI Swiftek, Wagon R+-ok nagy választékban már 10% befizetéstől hitelre is elvihetők. Minden autón 5% engedmény. SUZUKI BARNA, Kunszentmiklós. 76/550-001; 30/955- 2258 •445444* TOYOTA Yaris, Opel Omega B, C, Opel Astra G, Audi A6 használt lemezfelnik eladók. Tel.: 20/9-45-30-45 •445158* TRÁGYA szállítással: 30/3302-765. •445300* ÜZLETI partnereket keresek. 30/326-8018. *445512* VW TRANSPORTER 9 személyes 1.6D ‘90. évj. felújított motorral eladó. Tel.: 76/550-001; 30/955-2258 *445447* 2 DB hátasló eladó. 70/387-8669. •445513* 3 TONNÁS bolgár targonea, 2 tonnás tápszállító (DETK-143), 800-as szalagfűrész hidraulikus előtolóval eladó. 30/2576-669. *445386* 30 DB fiatal birka eladó. T.: 70/216-7988 *445449* HVB Karácsonyt Betétakao * 06-40/50-40-50 www.hvb.hu EBKM: 12% * Éves kamat a magánszeroelyek által efoelyezesre kerülő. 2 hónapos akciós hetetekre, 5 miihó formt feletti lekotes eseten. A beteti szerződés részletes feltételeit a Bank Betetelhelyezesi UzJetszabalyzata tartalmazza. Az akció visszavonásig érvényes!