Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-09 / 286. szám
Ülőgarnitúrák és kanapék kedvezményes vására! 2003. december 12-13. (péntek-szóm bat), 9-17, illetve 9-15 óráig. 6000 Kecskemét, Szolnoki út 1. (a volt bútorgyár telephelyén, az aluljáró mellett) Telefon: 76/506-355 2003. december 9., kedd • Ára: 75 Ft, előfizetve: 57 Ft • LVIII., 286. szám • Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás ftuchan .j'JUXPJ Vízlepergetős női szabadidőalsó: TETŐ ALATT A KÁPOLNA. Az épülő kisizsáki ökumenikus kápolnánál az elmúlt hét végén a hideg ellenére is, legalább hetvenen szorgoskodtak társadalmi munkában. A férfiak cserepeztek, a lányok, az asszonyok főztek, sütöttek. Amikor ott jártunk, éppen forró rétessel kínálták a lelkes csapatot. fotók: p. s Váratlan akadály a bajai orvosperben Még meg sem kezdődött a hivatali visszaéléssel vádolt bajai orvos pere a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, máris akadályba ütközött. Az orvos új ügyvédje ugyanis jelezte a bíróságnak, hogy nem sikerűit felkészülnie a tárgyalásra. Kecskemét Az Országos Orvosszakértői Intézet bajai bizottságában dolgozó orvost, és egy 78 esztendős dávodi asszonyt - mint korábban megírtuk - azzal vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy több esetben pénzért intéztek alaptalan leszázalékolásokat. A vádiratban szereplő károsultak egy része állítólag 80-300 ezer forintot fizetett fejenként a dávodi nőnek. Előfordult persze néha, hogy nem sikerült a rokkantosítási eljárás: ilyenkor a felhajtó - a vádirat szerint - visz- szafizette az összeget. Az ügyészség szerint az idős nő által elvégeztetett vizsgálatoknak szabott ára volt. Egy elmeorvosi leletért 12 ezer, a szívbetegséget tanúsító igazolásért 6200 forintot, az orvos szakértői bizottság - vagyis a most vád alá helyezett orvos - megvásárlásáért pedig 140 ezer forintot kért. Természetesen a botrány kirobbanását követően visszamenőleg is megvizsgálták azokat a személyeket, akiknek sikeres vagy éppen sikertelen rokkant-nyugdíjaztatásában a megvádolt orvos közreműködött. Az eljárás során 15 olyan rokkantnyugdíjast találtak, akiknél az ügyészség szerint semmi sem indokolta a 67 százalékos rokkantság megállapítását. A bajai orvos és a dávodi kerítő büntetőpere holnap kezdődne Kecskeméten, a Bács- Kiskun Megyei Bíróságon. Hétfőn azonban egy kecskeméti ügyvédnő kereste meg dr. Árvay Árpádné bírónőt. Elmondta, hogy ügyfele - a bajai orvos - mindkét korábbi ügyvédje megbízatását visszavonta. Egyúttal őt bízta meg a védelemmel, a tárgyalásig hátralévő néhány nap viszont a sikeres felkészüléshez már kevés. Ilyen esetekben el szokták napolni a büntetőpert, ezúttal azonban várhatóan nem így lesz. Holnap nagy valószínűséggel megkezdődik majd a per. Úgy tűnik, ideiglenesen elkülönítik majd a két vádlott ügyét. így, amennyiben addig nem vált ügyvédet a dávodi asszony is, csak a rá vonatkozó vádat ismertetik, és az ő kihallgatását kezdik meg. Majd a következő tárgyalási napon már az orvos is következhet. Ezzel a lépéssel voltaképpen azt érné el a megyei bíróság, hogy a váratlan ügyvédváltás ellenére nem változna lényegesen a kitűzött bírósági menetrend a perben. Használja ki a piacvezető FordTransit ajánlatai közül az Önnek legkedvezőbbet, és tegye sikeresebbé saját üzletét! ffif A legkorszerűbb TDCi motorok V A legalacsonyabb üzemeltetési és fenntartási költségek* BT Legalább 500.000, de egyes modelleknél akár 900.000 Ft megtakarítás. év vagy 100.000 km ingyenes szerviz, beleértve a futóműbeállítást, olajcserét és a kopó-forgó alkatrészek cseréjét. Ennél több hasznot már csak Ön lesz képes kihajtani vadonatúj FordTransit kisteherautójából. További részletek márkakereskedésünkben vagy a www.fordhovany.hu weboldalon. * Dekra Expert nemzetközi szakértő intézet felmérése szerint. FordTransit Minőség. Megbízhatóság. FordHovány 6000 Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-300 www.fordhovany.hu Vegyes átlagfogyasztás: 7,4-7,6 I/100 km, C02-kibocsátás: 194-200 g/km Vagonokat fosztogattak Katonatelep Több mint fél tonnányi réz- sodronyt loptak el ismeretlenek a Kecskemét-Katonatelep pályaudvarról. A tolvajokat nem sikerült fülön csípni - tudta meg az Objektív Hírügynökség Hortobágyi Istvántól, a megyei rendőrség sajtószóEgy család Kiskunfélegyháza Valószínűleg szívinfarktus okozhatta annak a férfinak a halálát, aki az utcán összeesett tegnap reggel Kiskunfélegyházán - tudta meg az Objektív Hírügynökség a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságtól. A 65 éves kiskunfélegyházi férfi a Bercsényi utcán gyalogolt, amikor hirtelen összeesett. A járókelők azonnal mentőt hívtak hozvivőjétől. A lopást a MÁV alkalmazottai vették észre vasárnap reggel. Vasárnapra virradó éjjel az ismeretlen tolvajok a nyitott vagonból 6-700 kilogramm rézsodronyt cipeltek el a katonatelepi pályaudvar területéről. A tolvajok a MÁV-nak mintegy 1,3 millió forint kárt okoztak. Az ismeretlen tetteseket a rendőrök még keresik. ■ kettős gyász zá, a mentőorvos azonban már csak a halál beálltát tudta nála megállapítani. A klinikai tünetek alapján a férfi erős szívinfarktust kaphatott, ami azonnal elvitte. A sors fintora, hogy a táskájában talált iratok alapján a férfi aznap reggel éppen a testvére temetése ügyében járt a hivatalban intézkedni. A rendőrség bűncselekményre utaló nyomot nem talált, ezért államigazgatási eljárásban vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit. Csoportosan támadtak Kétszer kellett rendőrt hívni a romák miatt Tass Az elmúlt héten hét cigány szétverte Tass egyik presszóját. Sőt a tulajdonos élettársára is rátámadtak. A középkorú férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A presszóban keletkezett kár több százezer forint. A még csütörtökön este történtekről szerkesztőségünk munkatársa szerzett információt. A héttagú csoport - tudomásunk szerint jó részük kunszentmiklósi roma - inni tért be a templomhoz közel lévő presszóba. Egyikőjük játékgépen játszott, ám nem nyert. Közeledett a záróra, amely aztán igencsak elhúzódott. A tulajdonos még időben értesítette a rendőrséget. Ketten meg is érkeztek. De a páros még a „csata” előtt távozott. Amikor kitört a konfliktus, ismét riasztották a rendőrséget. A megtámadott férfi a kecskeméti kórházban kötött ki. RÉSZLETEK AZ 5. OLDALON. Megérkezett az első vírus Láz, torokfájás, levertség - ez még nem influenza szélsőséges időjárási viszonyok kedveznek a vírus terjedésének, vélhetően a tartós fagyok beálltával csökkenni fog az ilyen típusú megbetegedések száma. Dr. Tóth István, a bajai ÁNTSZ vezető főorvosa elmondta: a mintegy százezer főt számláló régióból egyetlen háziorvos sem jelentett influenza megbetegedést. Az oltóanyag felhasználásának arányáról az orvosok december közepén küldenek számadást. Dr. Scheibl Klára kecskeméti széchenyivárosi körzeti orvos lapunknak elmondta: viszonylag kevés beteg keresi fel influenzaszerű panaszokkal, hiszen hetente alig hat-nyolc ilyen esettel találkozik. A betegség gyors lefolyású, ebben a praxisban mindössze egyetlen olyan esett fordult elő, ahol a magas láz két hétig is eltartott. Ami az influenza elleni védőoltást illeti, dr. Scheibl Klára a saját praxisában 250 adagot rendelt. Ez elegendő volt, és el is fogyott. ___________LAPOZZON A 3. OLDALRA. Bá cska / Kecskemét Nincs influenza vírus általi megbetegedés a megye déli részében, ám sokaknak fáj a torkuk, náthásak. A betegség pár nap alatt átvészelhető különösebb gond nélkül. Az enyhe tél máris meghozta eredményét: megszaporodott a felső légúti megbetegedések száma. Többen influenzaszerű tünetekkel keresték fel orvosukat. Dr. Morva László, Tataháza és Mátételke háziorvosa megerősítette: a megbetegedettek tünetei csupán hasonlítanak az influenzára, de nem az okozza: felső légúti fertőzésekről van szó. A fejfájás, az alacsony láz, a torokfájás, az orrfolyás és a gyengeség ennek a fertőzésnek a tünetcsoportjába sorolható. Dr. Munczig Dénes, Bács borsód háziorvosa lapunknak elmondta: influenzaszerű tünetekkel elenyésző számú beteg jelentkezett, annál több viszont a felső légútí vírusfertőzöttek száma. A