Petőfi Népe, 2003. november (58. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-08 / 260. szám

10. oldal - Petőfi Népi SPORT 2003. November 8., szombat HHH Valaki beárulta a THG-t? négynél pedig az eddig még nem ismert tetrahydrogestri- nont (THG) találtak. A THG-t egy hivatalosan táp­lálék-kiegészítőket gyártó kali­forniai cég fejlesztette ki ké­mikusok, sportolók, edzők köz­reműködésével, és a kilenc at­léta közül négy - a két „kategó­riából” ketten-ketten - az ügy­fele volt. - A THG-ről csak any- nyit tudunk, hogy izomépítő szer, és három-hét nap alatt ki­ürül a szervezetből. Hatása el­lenben hónapokig tart - mond­ta dr. Bakanek György dopping­szakértő. - A vizsgálódók ma­guktól soha nem jöttek volna rá, hogy létezik ilyen szer, csak egyetlen módon derülhetett ki. Valaki, aki kért, de nem kapott belőle, dühében feldobta a gyártót. Ezután már csak az anyag paramétereit kellett be­táplálni a számítógépbe, az pe­dig kimutatta, hogy a vizelet­ben van vagy nincs ilyen. Sem­milyen új eljárás feltalálásáról nincs szó. Molnár Zoltán MOB-igazgató szerint csak az számít, hogy ezentúl a THG és a modafinil is felkerül a feketelistára. - Nem hiszem, hogy a lebukások alap­jaiban ráznák meg a sportot. A több ezer sportoló közül nem mindenki doppingol. Sőt, az olimpia előtt jót tesz az eset, az ellenőrzések miatt alighanem kevesebben kockáztatják meg akármelyik szernek a szedését. Tényleg nagyszabású THG- ellenes hadjárat indult. Az IAAF-on kívül a Nemzetközi Úszószövetség is újravizsgál­tatná az idei világbajnokságon levett mintákat, a NOB a tavalyi téli olimpia eredményeit is át­nézné, és nemzetközi anti- dopping-szervezettel együtt újabb rajtaütéseket ígérnek. Azért, hogy a csodaszer lefüle­lése ne az első pofon legyen a dopping-iparnak._________mi Csak úgy jöhettek rá az új doppingszer, a THG létezé­sére, hogy valaki egysze­rűen feldobta a gyártót. Sőt, a hírekkel ellentét­ben semmiféle új eljá­rást nem igényel a szer kimutatása. És ami még jó hír: a sportvilág nem omlik össze a THG miatt. Minden Párizsban kezdő­dött. A nyári atlétikai vb-n Kelli White-ot, a női 100 és 200 méter győztesét modafinil-használaton kapták. (Bár a fáradtságérzetet csök­kentő szer nem volt a tiltólis­tán, hatása miatt az IAAF vár­hatóan megfosztja érmeitől az amerikai futónőt). Az eset fel­keltette az amerikai doppingel­lenes ügynökség érdeklődését, és vizsgálódása nem várt eredménnyel járt: öt atléta vi­zeletében szintén modafinilt, Kézilabda-nagyüzem Kupamérközésik Akár mind a négy magyar férfi kézilabdacsapat győzhet az európai kupák hétvégi fordu­lójában. A két Bajnokok Ligája-résztvevő ugyan nem mehet biztosra, de a nagy tét miatt minden bizonnyal kettőzött erővel küzd majd. A Fo­tex KC Veszprém - bárhol a vilá­gon - győzelmi eséllyel lép pályá­ra. Igaz ez még akkor is, ha egyik sztárja, Perez Carlos továbbra is harcképtelen súlyos bokasérülése miatt. Amennyiben a bakonyiak nyerni tudnak a dán Skjern ottho­nában, akkor minden bizonnyal az élen végeznek a G-csoportban, és ez a későbbiek miatt fontos. A Pick Szeged kvartettjében két fordulót követően minden együt­tes ötvenszázalékos, a lépés­előnyhöz le kellene győzni a hor- vát RK Zagrebet. Mivel a Tisza- partiak különösön hazai környe­zetben veszélyesek, ezért komoly esély van a szombati diadalra. Az EHF Kupában érdekelt Dunaferr és Győri Tento ETO KC célja az lehet, hogy minél na­gyobb különbségű sikert arasson az európai élmezőnybe nem tar­tozó ciprusi, illetve fehérorosz ri­válisával szemben. A Győrnek lesz nehezebb dolga a Meskovo ellen. A magyarok programja, szombat: BL, E-csoport: Pick Szeged-RK Zagreb, 18 óra, G-cso- port: Skjern-Fotex KC Veszprém 16.15, EHF Kupa, nyolcaddön- tőbe jutásért, 1. mérkőzés: Dunaferr-Cyprus College 18 óra; vasárnap: EHF Kupa, nyolcad- döntőbe jutásért, 1. mérkőzés: Győri Tento ETO KC-Meskovo (fehérorosz) 18 óra. _________■ T artalékosán is simán nyertek ______________Röplabda______________ E xtraliga, férfiak: Phoenix Mecano Kecskeméti RC - 1. MCM RC Kaposvár 3:0 (17, 112, 12). Kecskemét, 100 néző. Vezette: Mezőffy, Valtz. Kecskemét: Tamás, Hoffart, Somodi, Szabó Z„ ifj. Nagy, Urfi. Csere: Rácz (liberó), Filius, Kodácsy, Rapi. Edző: Karagics Má­tyás. Az eredmény alakulása, 1. játsz­ma: 4:3, 8:7, 12:12, 16:13, 20:13, 22:13, 2. j.: 4:3, 8:6, 12:8, 16:9, 20:11, 3. j.: 12:0, 16:7, 20:9, 23:12. Az első szettben nehezen jött len­dületbe a kecskeméti együttes, 13:13-ig fej fej mellett haladt a két csapat. Innentől beindult a hazai gépezet. A Kapós-partiak rosszul fogadták a nyitásokat, a támadásaik pedig annyira kiszámíthatóak vol­tak, hogy a Kecskemét nem egyszer hármas blokkal állta útjukat. Előnyhöz is ütött a Karagics- legénység. A második szettben már jóval előbb állva hagyták a vendé­geket a hazaiak, s a játék minden elemében felülmúlták a Kaposvárt. A játszma legnagyobb eseménye az volt, amikor 24:12-nél a hazaiak mestere pályára küldte a 16 eszten­dős Filius Tamást, a 42 esztendős Szabó Zoltán helyett. Az újonc Filius, aki kényszerből a kecskemé­tiek második számú feladója lett, kitűnően oldotta meg feladatát. A csapat pedig begyűjtötte második szettgyőzelmét is. Az utolsó felvo­násban Szabó Z. 13-szor állhatott a nyitóhelyre, s elhúzott a Kecske­mét, majd simán nyerte a találko­zót. A győzelemhez persze kellet­tek a szilárd hazai blokkok és a megállíthatatlan ütések is. Kitűnt: Tamás, Szabó Z„ Urfi, ill. Porkoláb, Tóth T. Karagics Mátyás: - Nálunk nem a szakmai kérdésről szól most a röplabda, hanem orvosiról és pszi­chológiairól. Gyógyulni kell, lélek­ben erősödni, s erre jó volt ez a meccs. ■ Rászolgáltak a döntetlenre UEFA-Kupa, 2. FORDULÓ Szentes Lázár, a Debreceni VSC ve­zetőedzője elégedett csapata telje­sítményével, bár úgy véli, a szeren­csére is szükség volt, hogy döntet­lennel érjen véget (1-1) idegenben a görög PAOK Szaloniki labdarúgó mérkőzés. - Nagyon nehéz találkozó volt, s leginkább harcosságunknak köszönhetjük az eredményt. A to­vábbjutás még nem dőlt el, de az 1-1 jó kiindulási alap a három hét (nov. 27., 18 óra) múlva sorra kerülő visszavágóra - mondta. Érdekesség: a magyar együttes játékosait nem­hogy megijesztette a pokoli hangu­lat, hanem inkább feldobta őket. így vélekedett a gólszerző Bajzát Péter és a büntetőt elvégző Éger László is. Utóbbit egyébként annak ellenére bántja a kihagyott 11-es, hogy végül a kipattanót sikerült értékesíteni. A mérkőzés botrányos körülmények közepette ért véget, mivel a horvát Trivcovic játékvezető a 94. percben már a második görög találatot nem adta meg les miatt, s a hazai fanati­kusok beugráltak a pályára. A Deb­recen masszív védekezésének, vala­mint lendületes kontrajátékának kö­szönheti a döntetlent, amelyre rá is szolgált. ____________________■ T ájékoztató! A JELI 2000 Kft., a jánoshalmi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási, Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet, valamint a Bács kiskun Megyei Növény- és Talajvédelmi Állomás 300 órás növényvédő és méregraktár-kezelő tanfolyamot szervez A tanfolyam helye: Jakabszállás, Kultúrház A tanfolyam kezdete: 2003. november 10., 17 óra A megszerezhető szakképesítés: Növényvédő és méregraktár-kezelő szakmunkás (OKJ: 31620602) A megszerzés feltétele: alapfokú iskolai végzettség, betöltött 18. év A szakképesítés célja: A növényvédelmi munkák hivatásszerű végzése. A képesítés birtokában növényvédelmi szakmérnök irányításával a saját mező­gazdaságában 1. kategóriájú növényvédő szert is kijuttathat. A ma hatályos jogszabály értelmében ehhez a szer csoporthoz gyakorlatilag nem juthat hozzá a termelő. Ebben a kategóriában található a kukorica, gabona gyomirtó szereinek döntő többsége, de a fóliás termesztésben is egyre nagyobb hányadot tesznek ki ezek a szerek. A ter­mesztésben újonnan alkalmazható készítmények is öt évig ebbe a csoportba tartoznak, így a végzettség nélküli termelő ezekhez nem juthat hozzá. A kereskedőket pedig olyan új nyilvántartásra kötelezte ez a jogszabály, ami lehetetlenné teszi a képesítés nélküli termelő kiszolgálását. A végzettség lehetőséget ad a mezőgazdasági támogatások le­hívására is. A tanfolyam tartalma: Növényvédelmi ismeret Munka-, környezet- és tűzvédelmi ismeretek Növényvédőszer-ismeret Elsősegélynyújtás és balesetvédelem Műszaki ismeret Gazdálkodási ismeretek Általános mezőgazdasági ismeret Európai uniós ismeretek A tanfolyamon lehetőséget biztosítunk a ZÖLDKÖNYV érvényességének meghosszabbítására is. További információ: a Jeli 2000 Kft. Mezőgazdasági Diszkont Áruházában ^ Jakabszállás, II. kér. 18/C személyesen, vagy a 76/382-184 telefonon. 5 Elfogadott MLSZ-ajánlás Budapest A Magyar Labdarúgó Liga elnöksége az MLSZ csütörtök délelőtti elnök­ségi határozatához igazodva hatá­lyon kívül helyezte a május 30-ai Fe- rencváros-Debrecen bajnoki mérkő­zést követő botránysorozattal össze­függésben hozott korábbi döntéseit. Jogi különvéleményének fenn­tartása mellett - eleget téve ezzel alszövetségi kötelezettségeinek - tudomásul vette az MLSZ elnöksé­gének, mint sportági főhatóságnak ajánlását. Ez azt jelenti, hogy a rendbontási ügy, illetve Szeiler Jó­zsef sportvezető felelősségének megállapítása várhatóan az első fo­kú fegyelmi bizottság előtt folyta­tódik. Az MLL hivatalos honlapjának ( http://www.nbl.hu ) beszámolója szerint a csütörtöki, estébe nyúló ülésen Szieben László elnöki megbí­zatásáig, vagyis a jövő évi rendes közgyűlésig Villás Károlyt, az eddigi gazdasági igazgató-helyettest nevez­ték ki a liga igazgatójává. A magyar hoki nagy napja JÉGKORONG Arcpirítóan leégett a szlovák jégko­rong-válogatott csütörtökön Buda­pesten - vélekednek a pozsonyi la­pok. Az AstraZeneca Kupán Ma­gyarország 4-2-re verte a tavalyi A- csoportos vb-aranyérmest. Tegnap a hollandok ellen találkozott a magyar együttes. Ezúttal akadozott a gé­pezet, s végül 3-3-as döntetlennel zárult a találkozó. ■ Vasárnapi sportműsor Fedeles versenyen hajtanak ASZTALITENISZ Megyei férfimérkőzések: Kö­szolg SC II. Kiskunhalas-Soltvad- kerti TE II., Hardt-Speednet Soltvad- kert-Madaras, Virtus Kiskörös-Tur­mix Baja II., Jánoshalma-Csengőd, Hüvelyk Sp. II. Kecskemét-Kerek- egyháza, Soltvadkerti TE I.-Turmix SC I. Baja, Matécsa Kertészet Kecel- Kiskunmajsa, 10 óra. Bács-Kiskun megyei ifjúsági csapatbanokság döntője, fiúk és lá­nyok részvételével. Jánoshalma, sportcsarnok, 9 órától. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzések: Mik­lós KC-Tököl, 18 óra. Tiszakécske- Tiszaföldvár, 15 óra. NB Il-es női mérkőzések: Érd- Bácsbokod, 17 óra. Bugyi-Kecske­méti NKSE, 11 óra. Kiskunmajsa- Orosháza, 17 óra. Megyei férfirmérkőzések: Bács- almás-Dunaújváros, 11 óra. Mistrál Kecskemét-Dunaföldvár, 10 óra. KOSÁRLABDA NB I/B, nők (Keleti-csoport): Ba­jai Bácska-Szolnoki Főiskola. Baja, Dr. Pósta Sándor Sportcsarnok, 16 órakor. NB I/B, férfiak: Bajai KK-Pápa. Baja, MNÁMK-sportcsamok, 18 óra­kor. LABDARÚGÁS NB III. Alföld-csoport: Nagy- káta-Hetényegyháza, 13 óra. NB III. Dráva-csoport: Bajai LSE- Hidas, 14 óra. A megyei I. és II. osztály részle­tes programja a mai Tipp-Top mel­lékletben! Megyei III. osztály, Nyugati­csoport: Miske-Bátya, Homok- mégy-Ordas, Uszód-Foktő, Öreg- csertő-Géderlak, Császártöltés-Mé­hecskék, Dunapataj-Dunaegyháza, Dunatetétlen-Apostag, 13 óra. Kele­ti-csoport: Kecel-Imrehegy, 10 óra. Tázlár-Kiskunfélegyháza, Fülöp- szállás-Kunfehértó, Kaskantyú-Kis- kőrös. Északi-csoport: Ágasegyhá- za-Kunbaracs, Tass-Kunadacs, 13 óra. LOVASSPORT Kincsem Nagydíj, Tápiószent- márton, Kincsem Lovaspark, fedett lovarda, 10 óra. A fogathajtók idénynyitó fedeles versenye a ha­gyományos Mártoni Napi rendez­vény része, melyen kettes és né­gyes fogatok kategóriájában hajta­nak a résztvevők. RÖPLABDA Extraliga, férfiak: Szeged-Phoe- nix Mecano Kecskeméti RC, Szeged, 17 óra. Extraliga, nők: Gödöllő-Phoenix Mecano Kecskeméti RC, 16 óra. NB I-es női mérkőzés: Kalocsai SE-Kaposvári NRC, Kalocsa, városi sportcsarnok, 10.30. SAKK Megyei csapatbajnokság: Kö­szolg SC Kiskunhalas II.-Bajai Spar­tacus II., Madaras-Kiskunfélegyházi Honvéd, Lajosmizse-Református Kollégium Kecskemét, Kerekegyhá- za-Kalocsa II., 9 óra. XV. Non-Stop uszodai sakk egyéni villámverseny, Kalocsai uszoda, 12 óra. Ma Hajtóvadászat a Vadkanok ellen Rögbi NB I-es mérkőzés: Fehérvári Vad­kanok RK - Kecskeméti Atlétika és Rugby Club, Székesfehérvár, Kö- fém-pálya, szombat, 13.30 óra. A rögbi NB I-es küzdelemsoro­zatának őszi záró fordulójára kerül ma sor, amikor a KARC együttese az őszi meglepetéscsapat, a Fehér­vári Vadkanok gárdájához utazik. A kecskemétiek „nem tervezett” vere­ségeket gyűjtöttek össze az Szám- űzöttek és az Elefántok csapata el­len, így az ősszel megerősödött fe­hérváriak legyőzésére lenne szük­ség a csorba kiköszörüléséhez. Mi­vel nagyon szoros a középmezőny- négy csapat is kétpontos különb­séggel követi egymást - a leszaka­dás elkerülése végett rendkívül fon­tos lenne a két bajnoki pont begyűj­tése. Újabb nagyvad „elejtésére” ké­szülnek a bajnoki tabellán már a második helyre felkapaszkodó kecskeméti juniorok. Az Elefánto­kat 43-10 arányban kétvállra fektető fiatalok egyre jobban összeérnek Lányi edző kezei alatt, amit mi sem mutat jobban, minthogy egy vere­ség után zsinórban nyerték utolsó négy mérkőzésüket. A Vadkanok elleni esetleges győzelmükkel a lis­tavezető esztergomiak sarkában maradhatnának. ■ A POLYDUCT Műanyagipari Rt. értékesítési csapatába dinamikus, műszaki ismeretekkel rendelkező ÉRTÉKESÍTŐ MUNKATÁRSAT keres Bács-Kiskun, Baranya és Csongrád megye területekre Kínálunk: teljesítményarányos Elvárások: • műszaki és/vagy kereskedelmi felsőfokú végzettség • felhasználói szintű számítástechnikai ismeret B kategóriás jogosítvány jövedelem • céges autó és mobiltelefon • folyamatos képzés A fényképes szakmai önéletrajzokat | a 4181 Nádudvar, Pf. 4 vagy a polyduct@polyduct.hu elmekre a megjelenéstől számított 2 héten belül. (SZATMÁRI) A SZATMÁRI Kft. Kiskunhalason nyíló épületgépészeti szaküzletébe keres gyakorlattal rendelkező: ERTEKESITO-RAKTAROST (2 fő) Előny: • targonca- és C kát. vezetői engedély Alkalmazási feltételek: • hasonló területeken szerzett gyakorlat • alapfokú számítógépes ismeret • ügyfélcentrikusság Amit kínálunk: • hosszú távú, megbízható munkalehetőség az ország egyik legmeghatározóbb épületgépészeti szakáruházában • versenyképes jövedelem Jelentkezni az alábbi telefonszámon: 30/655-5210. Megyei hírlap kézbesítésére vállalkozót keresek KECSKEMÉT-SZÉCHENYI VÁROS területére. Érdeklődni: 00-30/239-4330. A Dtuia-Tisza köze NAPILAPJA Petőíi Népe / * >

Next

/
Thumbnails
Contents