Petőfi Népe, 2003. november (58. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-29 / 278. szám
JÓ TANÁCS ■ 5 HÖLGYEKNEK ÍRJUK ■ Gyermekei egészsége Az egykori élsportoló teniszező, Temesvári Andrea elsősorban gyermekeinek szenteli minden percét. A sporttal azért nem hagyott fel; edzésben tartja magát. | • - Szerencsés alkat vagyok, a gyermekeim érkezése nem látszott meg a külsőmön; kisfiam születése után mindössze másfél kiló súlyfeleslegem volt. Persze a terhesség alatt eszem- • be sem jutott fogyókúrázni, de figyeltem arra, hogy mit eszem, és rendszeresen mozogtam. A hároméves Tímea és a másfél esztendős Márk mellett nem tudok annyit edzeni, mint régebben. Úgy érzem, hogy egy anyának az első három évben gyerekei mellett a helye. Ennek ellenére nem hanyagolom a sportot, rendszeresen járok teniszezni és kondizni. Emellett pedig nagyon figyelek arra, hogy a gyerekek sokat mozogjanak. Kislányom szeptemberben kezdett óvodába járni, ám ott nem volt lehetőség sportolásra. Gyorsan szóltam egy kedves ismerősömnek, aki örömmel vál- lalta, hogy gyerektornát tart az oviban. Szeretném, ha a gyere- kék több mindent kipróbálnának (korcsolya, úszás, művészi I torna), és később dönthetnének arról, mivel foglalkoznak komolyabban. Nem akarom élsportolóvá nevelni őket, de nagyon I fontos a mozgás, és ezt korán meg kell szerettetni velük. | Étrendünkre nagyon figyelek. Nem eszünk zsíros ételt, és 5 rengeteg zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk. Úgy érzem, sem- | mit sem viszek túlzásba; ha a gyerekeket például vendégség- I ben cukorral, csokival, netán marhapörkölttel kínálják, nem til- I tóm őket: kóstolják meg bátran. Ám otthon édesség helyett in- I kább banánt kapnak. Étrend-kiegészítőből gyógyhatású készítmény: Husk „Magasabb osztályba lépett!" ■ A helytelen, rendszertelen és rostszegény táplálkozás, a mozgásszegény, ülő életmód, a civilizációs ártalmak, a mindennapi, egyre fokozódó stressz mind-mind árthatnak az egészséges bélműködésnek. Ilyen esetben a béltartalom áthaladása a vastagbélen lelassul, falára méreganyagok rakódnak le. Ez visszahat az emésztőrendszer előző szakaszára, ezáltal zavart szenvedhet az emésztés is. Ennek következménye lehet a székrekedés, a puffadás, a rossz közérzet. E bajok orvoslására hívja segítségül a Husk bélszabályozó, gyógyhatású készítményt. For intestinal regulát^ ' 100% natu«1 fibre product Husk, a belek kéményseprője (Ha egyedül nem megy, vagy ha magától nem megy) Kíméletes módon, hashajtás nélkül varázsolja egyenletessé a bélműködést, összerendezi a bélmozgásokat, síkossá teszi és ezáltal védi a nyálkahártyát. Rendszeres vagy kúraszerű fogyasztása esetén sem alakul ki hozzászokás. Mikor javasolt? 4í A bélműködés normalizálására, a rendszeres napi laza széklet biztosítására, a táplálkozás kiegészítésére rostszegény étkezési szokások esetén, székrekedés kezelésére, pl. hasi vagy végbélműtétek után, aranyér illetve fájdalmas székletürítés esetén, 4í hasmenés kiegészítő kezelésére. Mellékhatásként fokozott szélképződés (mely a kezelés folyamán megszűnik), a hatóanyagra érzékenyeknél - ritkán - allergia előfordulhat. Használata során - és egyébként is - ügyeljünk a bőséges folyadékfogyasztásra! A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Ha meghűlt, megfázott... Hogyan előzhető meg? Semmit se tehetünk? Ölbe tett kézzel várjuk, amíg ledöntenek lábunkról a vírusok, baktériumok? Szó sincs róla! Erősítsük szervezetünk védekező rendszerét a bíborszínű kasvirág kivonatával, az echinaceával. Az echinacea növeli a fehérvérsejtek számát és gyorsítja a falósejtek munkáját, s ezáltal segít a baktériumok elleni védelemben. Ezenkívül hatására az immunrendszer több „ölősejtet” hoz létre, amelyek főként a vírusok elleni küzdelemben hatásosak. A felnőttek számára a Dr. Theiss Echinacea cseppek, vagy a Madaus Echinacin cseppek ajánlottak. Gyermekeknek Dr. Theiss Echinacea bonbon vagy a Madaus Echinacin szirup adása javasolt, ütóbbi alkoholmentes, jóízű szirup, vény nélkül kapható gyógyszer, amit autóvezetők, sportolók, sőt kétéves kortól kisgyermekek is fogyaszthatnak. Es ha mégis? Már kezdetben szedjünk echinacea-készít- ményeket. Nátha, légcsőhurut esetén segít az eukaliptusz inhalálása. Rekedtség, kínzó, száraz köhögés esetén a dr. Theiss Eukaliptusz balzsamot a mellkas bőrébe bedörzsölve és puha, meleg törülközővel átkötve érdemes alkalmazni. A köhögés csillapítása Egy kitűnő gyógynövény, a lándzsás útifű kivonata bevonatot képez a nyálkahártyán, ezért kiválóan alkalmas a kínzó köhögési inger csökkentésére, egyúttal gyulladásgátló és baktériumellenes hatással is rendelkezik. Nyákoldó és görcsoldó, köptető hatása miatt a dr. Theiss Lándzsás útifű szirup hörghurut kezelésére is jól bevált. Dohányos, idült hörghurutban szenvedő betegek is kedvelik, mert a reggeli köhögési rohamokat jelentősen enyhíti. _______AZ EGÉSZSÉG ÉS SZÉPSÉG TITKA_______ A külsőnk: közérzetünk tükörképe ■ Bizonyára ismerős helyzet: szemben ül egy nővel és tekintete önkéntelenül rásiklik az illető hajára, körmére, bőrére. Abban a másodpercben átvillan agyán a kérdés: - Vajon hogy csinálja, hogy ilyen egészségesen néz ki, ráadásul smink nélkül? Vagy éppen az ellenkezőjét gondolja: - Szegénynek biztosan sok a gondja, túl sok stressz gyötri... Vagy a legrosszabb esetben: - Csak nem beteg? Szinte magától értetődően jut el az „üzenet”, amelyet a megjelenés sugall: a belső állapot külsőleg látható tükörképe. Szervezetünk jeleket küld Megjelenésünk önkéntelenül is elárulja, hogy mi zajlik „odabenn”. A szájszöglet körüli szigorú rovátkák, a fakó, ernyedt bőr, a töredezett végű, fénytelen haj, a csúnya körmök csalhatatlan jelei a stressznek, annak, hogy nem vagyunk jól. Sőt, betegség jelei is lehetnek. Hiába a kozmetikus minden rafinériája, ezek a jelzések nem igazán fedhetők el. A szilícium a legjobbat hozza ki A szilícium olyan természetes anyag, amely belülről hat. Testünk „névjegyeit” - a bőrt, a hajat és a körmöket - a legjobb állapotba hozza. Erősíti a kötőszövetet, segít a bőrnek a nedvesség megkötésében, kisimítja a ráncokat és frissebbnek, fiata- labbnak tüntet fel minket. És a java még hátravan: a külsődleges hatásokon kívül erősíti az immunrendszert és mintegy mellékesen javítja a közérzetet - amit viszont mások ugyancsak és azonnal érzékelnek. Erősek vagyunk, jól érezzük magunkat a bőrünkben. Kell ennél több? A szépség nem egy éjszaka müve Csodaszer-e a szilícium? Nem az. A szépség nem egyetlen éjszaka leple alatt érkezik. Az elhanyagoltságot, a végigmulatott éjszakák következményeit a szilícium sem képes egy csapásra helyreállítani. Türelemre van szükség, és legalább négyhetes „helyreállító" folyamatra. A SOKOLDALÚ SZILÍCIUM // ' 'áss*'TETŐTŐL TALPIG HAT Száj: segít a szájnyálkahártya és a fogíny gyulladásainál Fogak: fontos a fogak felépítéséhez Véredónyek: segít megőrizni a véredények rugalmasságát Köröm: erősíti a körmöt Kötőszövetek: rugalmasabbá teszí, erősíti és nagyobb szakítószilárdságot nyújt Csontok: táplálóanyaga és építőköve Sejtek: fontos szerepet játszik anyagcseréjükben Immunrendszer: serkenti működését Bőr: balzsam a bőrnek, nedvességet és rugalmasságot nyújt, gyulladásgátló hatású és segít a bőr megbetegedéseinél Haj: erősíti és fényessé teszi Légzőrendszer: erősíti a tüdőszövetet, jó hatású a garattájék megfázása és gyulladása esetén Gyomor: gyógyír gyomorégés és gyomorsavtúlten- gés ellen Bélrendszer: segít az emésztési panaszok megszüntetésében Inak és szalagok: a kötőszövetre gyakorolt hatása révén erősít ízületek és porcok: elősegíti a porcképződést és jó hatású ízületi panaszok esetén 2046 Törökbálinf, (Depó) Pf. 8 Tel.: (06-23) 336-131 (06-23) 336-333 TÉLEN IS TERMÉSZETESEN Dr. Theiss Echinacea csepp és bon-bon A gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények fokozzák a szervezet immunrendszerének aktivitását, bakteriális és vírusfertőzések megelőzésére, ill. a már kialakult fertőzések lefolyásának gyorsítására, a tünetek enyhítésére alkalmazhatóak. Mellékhatás: nagyon ritkán túlérzékenység előfordulhat. Kapható a gyógyszertárakban és a gyógynövény-szaküzletekben. s csepp 1 jalmazza: TÉLEN IS TERMÉSZETESEN Dr. Theiss Hustensaft Lándzsás útifű köhögés elleni szirup Kiválóan alkalmas a köhögési inger csillapítására. A letapadt nyákot elfolyósítja, megkönnyíti a felköhögést, gátolja a kórokozók megtelepedését. Akut és krónikus bronchitisz esetén egyaránt alkalmazható. Cukorbetegeknek nem ajánlott! Mellékhatása nem ismert. Dr. Theiis M Wk Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. a gyógyszertárakban és ógynövény-szaküzletekben. Husttnsaft Forgalmazza 2046 Törökbálint, (Depó) Pf 8 Tel.: (06-23) 336-131 (06-23) 336-333 ihttbner • Original silicea Gél és a szépség titka &8e Orlgsí’-C S5£?$ »liceä •Simává, feszessé teszi a bőrt. •A haj dús és ragyogó lesz. •Megerősödnek a kötőszövetek. •Ajánlott még ideges gyomor- panaszok, puffadás, száj- és torokgyulladás esetén. iyógyhatású készítmény, kapható a patikákban és gyógynövényboltokban. Gyártja: A.H.GmbH ■forgalmazza: Naturprodukt Kft. 2046 Törökbálint, Depó Pf. 8 Tel./fax: 23/336-333 A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészet!