Petőfi Népe, 2003. november (58. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-22 / 272. szám

Halálos disznótor Mindent vitt Ismeretlen tettes ellen indítot­tak nyomozást a fővárosi rend­őrök. A gyanúsított betört egy XII. kerületi lakásba, onnan lap­topot, táskát, iratokat, bank­kártyákat és egy autó indító­kulcsát vitte el. A tolvaj a ház előtt álló gépkocsit is „meglova- sította”, így a kár meghaladja all millió forintot, europress Álmos betörő Lopás miatt indítottak eljárást egy 30 éves fiatalember ellen Hosszúpályiban; a gyanúsítottat úgy sikerült elfogni, hogy elaludt a bűncselekmény köz­ben. A tettes betört egy családi házba, majd a hálószobában leheveredett és álomra szende­rült. EUROPRESS 2000 CÍMKÉK, DOBOZOK, SZÍNES KIADVÁNYOK • TERVEZÉSTŐL A KÉSZTERMÉKIG 6000 Kecskemét, Végvár u. 71/B • Telefon: 76/501-240 • Fax: 76/501-249 • e-mail: info@print2000.bu • www.print2000.hu ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Disznóölés közben mellkason szúrta öccsét egy 47 éves férfi Újlétán. A késelő a testvére munkavégzését kritizálta, majd a vita hevében rátámadt. A sér­tettet életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, europress Veszélyes kísérlet Szabálysértési eljárást indítot­tak az ellen a fiatalember ellen, aki fővárosi, lakótelepi lakásá­ban salétromot, ként és kalciu­mot hevített a tűzhelyen. Az elegy berobbant, és másodfokú égési sérüléseket okozott a 29 éves szabálysértőnek, europress Díj a segítőnek Ötvenezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség annak, aki érdemi információval tud szolgálni a keddi, Hajdúnánáson történt, benzinkút elleni táma­dással kapcsolatban. A bűncse­lekmény során egy 30 év körüli fiatalember fegyverrel fosztotta ki a töltőállomást és 140 ezer forin­tot vitt magával. EUROPRESS Fogyasztókat fogtak Kilenc személy ellen indított eljárást a Móri Rendőrkapitány­ság kábítószerrel való visszaélés miatt. A 18 és 22 év közötü sze­mélyeket fogyasztással gyanú­sítják, de egyikük feltehetően terjesztéssel is foglalkozott. Elfogott száguldó Őrizetbe vette a rendőrség azt a 23 éves fiatalembert, aki gép­kocsijával balesetet okozott a fő­városban, majd a helyszínről se­gítségnyújtás nélkül távozott. Még kedden rendezett gyorsulá­si versenyt két autó, de egymás­nak ütköztek és belecsúsztak egy kereszteződésbe, ahol egy harmadik járműnek csapódtak. A szabályosan közlekedő kocsi­ban ülők nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenved­tek. EUROPRESS ■ LÁNGOLÓ TORONYHÁZ. Egy ember életét vesztette, amikor tűz ütött ki egy csepeli lakóépületben csütörtök éjjel. A térség legmagasabb, 15 szintes toronyházában egy második emeleti lakásban csaptak fel a lángok. A helyiségből egy férfit kihoztak a tűzoltók, feleségét azonban már nem sikerült meg­menteni. A 37 éves nő belehalt súlyos égési sérüléseibe. A szakemberek ugyan egyetlen vízsugárral fékezték meg a tüzet, de a lakás berendezése addigra már porig égett. A lakóépületből 80 embert menekítettek ki, akik később visszatérhettek otthonaikba. A tűzoltóság vizsgálatot indított a tűz keletkezésének kiderítésére. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtószóvivője az Europressnek azt mondta: egyelőre nem kizárt az sem, hogy szándékos gyújtogatás történt. FOTÓ: EUROPRESS Pontot tesznek az ügy végére Január 12-ig hosszabbította meg a Fővárosi Bíróság a móri gyanúsítottak előzetes letartóztatását, a végzés ellen azonban Hajdú László, az egyik feltételezett elkövető fellebbezett. A rendőrség továbbra is fenntartja, hogy decemberben le­zárják a nyolc halálos áldozatot követelő vérengzés nyomozá­sát, és vádemelési javaslatot tesznek az ügyészségnek. Budapest- Nem tartalmaz újabb infor­mációt a móri gyanúsítottak előzetes letartóztatását meg­hosszabbító bírósági határozat- mondta az Europressnek Haj­dú László védője. Az ügyvéd hozzátette: a dokumentum sab­lonszöveget tartalmaz, amit vé­dence megtámadott. A bíróság indoklásában szerepel többek között az is, hogy a gyanúsítot­tak meghiúsítanák az eljárás menetét, ha szabadlábra kerül­nének. A védő szerint ez egy másfél éve zajló nyomozásnál nem megfelelő indok. A bíróság az újabb bizonyítási eszközök beszerzését és további bűntár­sak leleplezését is belevette ha­tározatába. A döntés ellen Haj­dú László fellebbezést nyújtott be, mert álláspontja szerint az indoklás nem megfelelő. A kér­vényt néhány héten belül vizs­gálja felül az illetékes táblabíró­ság, a Fővárosi ítélőtábla. A gyanúsítottak bűnei Több mint másfél éve, 2002. május 9-én két férfi nyolc embert - ügy­feleket és alkalmazottakat - mészárolt le az Erste Bank móri fiókjában. A rendőrség több emberen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, amellyel először nem a most előzetes letartóz­tatásban lévő Kaiser Edét és Hajdú Lászlót gyanúsították meg. Azt to­vábbra sem lehet tudni, voltak-e társaik vagy segítőik a tetteseknek. A nyomozás részleteiről a hatóságok egy ideje az eredményességre hivatkozva nem beszélnek. Kaisert és Hajdút, valamint néhány bűn­társukat húsznál több más bűncselekményért is felelősnek tartják. Az 1999 és 2002 között zömmel Budapesten és közvetlen környékén elkövetett bűncselekmények között több rablás is szerepel. A sértettek többnyire pénzváltók, ékszerboltok és pénzintézetek alkalmazottai, illet­ve pénzszállítók voltak. Hajdú ügyvédje nem bízik abban, hogy a nyomozóhatóság rövid időn belül lezárja az ügyet. Mint mondta: a jelenlegi adatok szerint akár még egy évig is elhúzódhat az eljárás. Hajdú László és Kaiser Ede előzetes letartóztatását már többször meghosszabbította a Fővárosi Bíróság. Ezúttal már csak két hónapra tudták kitolni a határidőt, a törvény ugyanis a hosszan elhúzódó nyomozás­nál már csak erre adott lehető­séget. A jogszabályok szerint az elsőfokú döntésig három év tel­het el, így ha nem sikerült be­fejezniük a rendőröknek a nyo­mozást, úgy kéthavonta meg­ismételheti a bíróság az előze­tes letartóztatás meghosszab­bítását. A rendőrség többször tett utalást arra, hogy rövid időn belül befejezik az ügyet, ezt a hatóság gyakorlatilag a bűncse­lekmény egyéves évfordulója, május óta ígérgeti. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr­főkapitányság kommunikációs igazgatója az Europressnek azt mondta: továbbra is fenntart­ják, hogy decemberben meg­teszik vádemelési javaslatukat az ügyészségnek. Lapunk úgy tudja: ez várhatóan három hé­ten belül megtörténik. NAGY ESZTER DÓRA Százezreket érő pecsét Zalaegerszeg Előzetes letartóztatásba he­lyezte a bíróság azt a 27 éves fiatalembert, aki meglopta és átvágta saját főbérlőjét, illet­ve visszaélt a sértett cégének bélyegzőjével. A gyanúsított másokat is megkárosított úgy, hogy mindig másnak ad­ta ki magát. Csalással, sikkasztással és lo­pással gyanúsítja a rendőrség a fiatalembert, aki egy éve szaba­dult hasonló bűncselekmények miatt. A gyanúsított főbérlője pecsétje alapján készített magá­nak cégbélyegzőt. A pecséttel, átutalási ígérettel vásárolt egy 250 ezer forintot érő kamerát, amit egy bizományi áruházban 100 ezer forintért értékesített. Az üzletben rendelt a cég nevé­re egy laptopot is. A fiatal­ember visszatért a boltba a hor­dozható számítógépért, amit később szintén egy bizományi­ba adott be. A műszaki üzlet­ben gyanút fogtak, mivel a vevő még az előző áru értékét sem térítette meg. Az alkalmazottak felkeresték a pecséten szereplő cég munkatársait, ám kiderült, a fiatalember átverte őket. A csaló a főbérlő láncfűré­szét is értékesítette, más alka­lommal építési vállalkozónak adta ki magát, és előleget vett fel azzal az indokkal, hogy kül­di az alvállalkozóit. A fiatal­ember még munkáltatóját is át­verte, ugyanis a villanyszere­lőként dolgozó tolvaj eladta munkavégzéshez szükséges eszközeit, és a főnöke üzem­anyagkártyájával jelentős mennyiségű gázolajat vásárolt saját célra. EUROPRESS Michael Jackson védekezik Santa Barbara Hárommillió dolláros óvadék fejében elengedte a pedofíliá- val vádolt amerikai popsztárt a kaliforniai rendőrség, és Michael Jackson visszatért Las Vegasba. A 45 éves énekest azzal gyanúsít­ják, hogy gyerekeket molesztált; a vádiratot január 9-én ismerteti a bíróság. Ha az előadóművészt bűnösnek találják, 3-8 éves bör­tönbüntetéssel sújthatják. A háromgyerekes apa tagadja, hogy pedofil hajlamai lennének; a feljelentésnek Jackson szerint nincs semmi alapja. Tegnap biza­kodó hangulatban hagyta el a Santa Barbara-i rendőrség épüle­tét, s mielőtt beült volna kocsijá­ba, a várakozó újságíróknak a győzelem V-jelét mutogatta. A popsztárnak azonban le kellett adnia útlevelét, ujjlenyomatot vettek tőle, és szokás szerint rendőrségi fotókat készítettek ró­la. (Az egyik fénykép felkerült az internetre is.) Bizonyítékok után kutatva a napokban nagy erőkkel hosszú órákon át tartottak ház­kutatást a gyanúsított Neverland nevű kaliforniai birtokán. Mark Geragos, Jackson ügy­védje elmondta: védence azért jelentkezett önként, hogy tisztáz­za magát. Az igaztalan vádakkal a bíróságon akar szembeszállni, ártatlansága bizonyítására szá­mára ez a legalkalmasabb fórum. A popsztárt tíz évvel ezelőtt már megvádolták egy 13 éves fiú szexuális zaklatásával. Jackson akkor is cáfolta a felrótt cselek­ményt, de megegyezett a szülők­kel, akiknek 17 millió dollárt fizetett, s így nem vitték bíróság elé az ügyet. JÁRMŰ LADA 1200 friss műszakival jó állapotban el­adó vagy cserélhető mg.-i gépre vagy birkára. 30/2488-517. •436977* 8 Lada 1.5 ‘91. és'95. gyári szép állapotban 1. tulajtól eladó. Ár: 300 E Ft és 390 E Ft. 78/441-097. LADA 1500s ‘94. (10. havi) ikerlámpás friss műszakival, zöldkártyával, kis esztétikai hibá­val eladó. Irányár: 265 E Ft. T.: 20/3-190-410 8 Lada 2107 ‘90. évj. friss műszakival 53 E km-rel, kifogástalan állapotban eladó. 20/3170-169. MAZDA PickUp 93.D kemény tetős 20/3891- 746 MAZDA 323i ‘89. 5a. kékmetál, szervós, 1. túl., alufelnis, 420 E Ft: 70/334-9815. MERCEDES 200-TE (136 LE) kombi 1993. B+G klímával eladó v. kisebb csere érdekel. Hitelre is! 1,89 M. 20/473-1246. a Mitsubishi Pajero 2.5TDÍ intercooler 7 sze­mélyes ‘94. évj., Opel Omega CD 2.5 B6 ‘96. évj. bőr kivételével full eladó. Irányár: 2,9 mil­lió, ill. 1,9 millió Ft. 06-20-337-2738. MTZ-82 piros eladó. Érd.: 06-30/342-7251. a Négyszemélyes lakókocsi nagy elősátorral 2 éves műszakival eladó. Érd.: 70/50-50- 002. •436474­8 Niva 1.7i 98.05. és 96.12. eladó. Csere, hitel. 20/368-3367. OPEL Astra Caravan D ‘98. évj. metálbordó friss mű.-val eladó. 4 el. ablak, 4 légzsák, napfénytető: 2.150 E Ft. 20/45-27-142. a Opel Astra G ‘99. évj. 1.6i sok extrával el­adó. 30/282-6414. OPEL Corsa 1.5TD 1999. évjáratú fekete sze­mélygépkocsi jó állapotban kevés kilométer­rel eladó. Érd.: 06-20/478-7706. Irányár: 1,6 M Ft •423832­PÓTKOCSI magyar 4 t-s billenős, felújítva el­adó. Tel.: 76/704-146, 30/258-22-41 RENAULT 19 ‘93.1.4Í fehér, 5 ajtós eladó. 30/265-1067. SIMSON Enduro ‘89. eladó. Tel.: 06-30/27- 32-080 a Simson S51 ‘87. évj., Jawa 350 ‘84. évj. eladó. 30/213-9089. B Skoda Pick Up ‘94. évj. B+G téli-nyári gu­migarnitúrával eladó. 06-30/9-651-166. a Skoda 105s 82 E km, 1 év műszakival el­adó. Irányár: 80 E Ft. 78/441-282 a Suzuki Sedan eladó. 78/473-482. a Suzuki Swifft 1.0 ‘99. 5 a. sötétkék, 54.000 km-rel, hitelre is eladó. Irányár: 940 E Ft. 30/219-2647. a Suzuki 1.6-os terepjáró eladó. Érd.: 30/3305-855. TOYOTA Hiace-okat, Ford Transitokat vásárol­nánk 1993. évjárattól. Tel.: 30/2180-787 a VW Vento 1.9 TD 92.11. havi bordómetál, alufelnivel, sok extrával, 2. tulajdonostól hi­bátlan állapotban eladó. 30/544-5431 a Wartburg 1.3 alkatrészek eladók 20/3683367 ZSUK lassújármű 3 év műszakival betegség miatt eladó. 76/495-318 (14-től). GEPEK * 8 ELADÓ MTZ elejére szerelhető MBR homlokra­kodó 190 E, Szuper-50 Zetor 145 E, sorköz­művelő kultivátor 130 E, fixes 51 pótkocsi 75 E, kettes hattyúnyakas eke 65 E. Érd.: 06 30/9-855-666. 8 IFA W-50 LSP tachográfórával, sárga rém számmal ‘90. évj., 6 t-s pótkocsival elad 20/4429-603. LTZ55/60 LE traktor eladó. T.: 70/567-747 8 MA-350 6 hengeres Csepel-motoros sz vattyú eladó. 30/309-0010. MG. GEPEK eladók vagy tehénre cserélhető Tel.: 06-30/2581 838 TARGONCATORONY villával, takaróeke, rak­lapemelő béka, Lajta eke eladó. 70/539 4283. TERMENY-SZENFELH0RD0 eladó. 70/2104 000. •434108 TRÁGYASZÓRÓ farvilla eladó. 20/218-218-6 •43681 BT-150 traktor eladó. 20/319-3147. •43694 XT-4-ES tárcsa eladó. 06-30/522-67-67. *436744 8 25 LE kistraktor, 2-es eke, rezgőkéses fu kasza, szárzúzó, permetező eladó. 30/2335 461 •43401 6,2 nehéztárcsa, ár: 480 E: 30/9-855-666. •43700 ÁLLÁST KÍNÁL A PEGAS0 Linea Italia Kft. varrókat és varró nőket felvesz: Szekszárd, Epreskert út. 5. Te 06-74/529-020 A DESIGN Kft. felvételre keres 2 fő ADR-vizs- gás gépkocsivezetőt C-E kategóriás jogosít­vánnyal. Feltétel: kecskeméti lakhely, rugal­mas, jó fizikumú, józan életvitelű, dolgozni akaró személyek jelentkezését várjuk. Fizetés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet hétköz­nap, munkaidőben Kismók Ferencnél, a 30/625-9287 telefonszámon. Munkatársat keresünk karbantartó villanyszerelő munkakörre. Főbb elvárások: felelősségteljes önálló munkavégzés, terhelhetőség. Elektroműszerész végzettség és sokrétű gyakorlat előny. Szakmai önéletrajzot jövedelemigény-megjelöléssel és a végzettségek másolataival 12.04-ig kérjük benyújtani: Mizse-Táp Kft. Lajosmizse, Mizse 91. ANGOL/NEMET/FRANCIA nyelvtudású fiatalo­kat keresünk külföldi luxushajókra vendéglá­tó- és szállodaipari munkakörökben. Hotel­menedzserek jelentkezését is várjuk. Érdek­lődni lehet: 06-1/466-4105, 06-1/386- 9035. *436466* BELVÁROSI sörözőbe vendéglátói végzettség­gel női alkalmazottat keresek Kecskemétre! Tel.: 06-30/316-42-58 Nagykőrösi székhely ű, vákuumformázott termékek előállításával foglalkozó cég műanyagipari technológiai ismeretekkel és kapcsolatrendszerrel rendelkező ^üzletkötőt keres.M Javadalmazás: megegyezés szerint. önéletrajzokat a kővetkező címre kérjük: Tecnofilo Kft. 2750 Nagykőrös, Örkényi út 94. vagy c-tmtii. tecnofilo <iaxelcro.hu . BELVÁROSI szépségszalonba fodrászt és koz­metikust keresek Kecskemétre. 70/529-33- 16. CIPÖB0LTBA eladót felveszünk kereskedelmi végzettséggel. Jelentkezés kézzel írott önélet­rajzzal. 30/9437-774. GYAKORLATTAL rendelkező varrónőket, meó- sokat és kézi varrónőket felveszünk. 76/508- 383, H-P: 8-15 h-ig. HENTESEKET keresünk azonnali belépéssel Kecskemét melletti vágóhídra. “Jó munkáért jó fizetés" Érd.: 76/569-196, 30/5355-134, 7-16 óráig. INTERNETES cég keres Linux-PHP-HTML isme­retekkel rendelkező kollégát. 30/335-6654. a Jószággondozót felveszek. 30/559-8370. •436664­KATONATELEPEN hamarosan nyitó fatelep kér. végzettségű árukiadót (lehet nő is) és fűrész- gépkezelőt keres. 30/9727-462. KÉPESÍTÉSSEL rendelkező fiatal biztonsági őröket keresünk kecskeméti munkahelyre. Érd.: 8.00-16.00-ig, 06-30/491-0188. MEGBÍZHATÓ víz-, gázfűtésszerelőt keresek. Érd.: 76/321-752, 30/9859-738. NEMZETKÖZI cég világsikert aratott termék forgalmazására agilis munkatársakat keres. Tel.: 06-20/583-4648, 06-70/315-5290 ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó villanyszerelőket és villanyszerelésben jártas segédmunkásokat keresek! Érd.: Nagy Zoltán, 06-20/9-505- 974. •436590* SZARVASMARHATELEPRE fejőnőket és felcsert keresünk Baja környékéről: 20/23-23-161. •436560­SZ0BAFESTŐ-MÁZ0LÓ szakmunkásokat kere­sek Kecskemét és környékéről: 70/389- 2005.- -436595­ÁLLÁST KERES KÁRPITOS garanciális munkát keresek, nagy- kanizsai többéves múlttal. 20/2278-502. KERESKEDELMI végzettséggel, 10 év üzletkó tői gyak.-tal munkát keresek: 30/9559-548 MAGÁNSOFŐRJE lennék. 30/9-527-458. PÁLYAKEZDŐ félegyházi gyengeáramú villa mosmérnök (híradástech.) állást keres. Tel 20/216-27-37 825 éves érettségizett lány B kát. jogosí vánnyal, számítógépes ismeretekkel, adm nisztrációs gyakorlattal munkát keres 30/628-4612. ADÁSVÉTEL AKACCSEMETE eladó: 6-8-10 Ft méret szerint; koronaakác sövénynek: 10-15 Ft/db. 53/310-789,17 óra után. BELTÉRI üveges és tele ajtók, újszerüek el­adók: 7.000-15.000 Ft. 30/468-2034. FEJMOSO eladó. 06-20/9509-742.

Next

/
Thumbnails
Contents