Petőfi Népe, 2003. november (58. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-21 / 271. szám
2. OLDAL Hírek Bolgár kapcsolat Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke által vezetett parlamenti küldöttség a magyar-bolgár kapcsolatok fejlesztéséről folytatott tárgyalásokat Szófiában. A delegáció találkozott Georgi Parvanov köztársasági elnökkel, Szimeon Szakszkoburg- gotszki miniszterelnökkel, illetve Meglena Kunévá Európa- ügyi miniszterrel, mti Tokiói vizit Magyarország lendületesen fejleszti politikai és gazdasági kapcsolatait Japánnal; ennek előmozdítása áll Kovács László japáni látogatásának középpontjában. A külügyminisztert elsőként Naruhito trónörökös fogadta. Kovács találkozott a Suzuki cég tulajdonosával és legfontosabb vezetőivel, akik elmondták: 2005-ig 100 milliárd forintos befektetéssel kívánják bővíteni az esztergomi gyárat, mti Vaklárma Rövid időre kiürítették tegnap délután a washingtoni Fehér Házat. A radar képernyőjén egy fehér foltot tévesen repülőgépnek néztek, amely behatolt az elnök lakó- és munkahelye körüli nyolc kilométeres sugarú tiltott légtérövezetbe. Az amerikai elnök biztonságára felügyelő titkosszolgálat először „rendkívüli helyzettel” indokolta az intézkedést. Később közölték, hogy repülőgép hatolt be a tiltott zónába, végül bejelentették: tévedés történt, mti Új Grúziáért A hivatalos végeredmény szerint az Eduard Sevardnadze elnök vezette Új Grúziáért tömörülés végzett az élen a novemberi parlamenti választásokon. Tizennyolc nappal a voksolás ' után a választási bizottság közölte: érvényesek voltak a választások, mti Elmaradt a sztrájk Olaszországban lefújták a vasutasok eredetileg péntekre meghirdetett, nyolcórás sztrájkját. A vonatok tehát menetrend szerint közlekednek. A következő napokban a légi közlekedést érintik további tiltakozó akciók. Az Alitalia személyzete november 28-ra tervez munka- beszüntetést, tiltakozásul a vállalat takarékossági terve ellen, amely 1500 állás megszüntetését és további 1200 kiszervezését irányozza elő. mti Meghívó Kairóba Az egyiptomi fővárosba hívták a főbb palesztin mozgalmak képviselőit az izraeli-palesztin tűzszünet érdekében közvetítő tábornokok, hogy megvitassák egy palesztin részről egyoldalúan kihirdetendő tűzszünet tervét. A jószolgálati küldetést végző három egyiptomi tábornok szerdán adta át a meghívót. MTI Ortodox harag Kizárta a pápával tartandó találkozójának lehetőségét II. Alekszij orosz ortodox pátriárka, amíg a Vatikán nem változtat az orosz ortodox egyházzal kapcsolatos politikáján, így nem hagy fel - állítólagos - erőszakos hittérítésével, mti Olaj - élelmiszerért Utolsó alkalommal tárgyalt az ENSZ Biztonsági Tanácsa az olajat élelmiszerért programról, amelynek lebonyolítását péntektől az Irakban lévő szövetséges erők veszik át. Négyen meghaltak, legalább heten megsérültek tegnap Kirkukban, mert pokolgép robbant egy kurd párt székháza előtt. A hatalmas robbanás a Kurdisztáni Hazafias Szövetség székházának körzetét rázta meg. mti VILÁG TÜKÖR 2003. November 21., péntek Erőszakhullám Törökországban Isztambul Huszonhatra emelkedett a tegnapi öngyilkos merényletek halálos áldozatainak száma, életét vesztette a brit főkonzul is. A sérültek száma meghaladja a 450-et. Ankarában rendkívüli kormányülés kezdődött az isztambuli merényletsorozat miatt. A pokolgépes merényletek célja a HSBC brit bank két épülete, valamint a brit konzulátus volt. Roger Short főkonzul nem sokkal a robbantás előtt lépett be a misszió épületébe, amelynek utcai frontja romba dőlt. Az isztambuli kormányzó szerint a halálos áldozatok közül 14-en a brit konzulátuson és annak környékén vesztették életüket. A HSBC bank isztambuli központja szintén súlyosan megrongálódott, a bank több alkalmazottja meghalt. További merényletektől tartva több nemzetközi bank is megkezdte munkatársai evakuálását. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte: az Egyesült Államok felfüggesztette az ügyfélfogadást isztambuli konzulátusán. Az isztambuli robbantások áldozatai között egyelőre nincs olyan, akit magyarként azonosítottak volna. A magyar főkonzulátuson senki nem jelentkezett azzal az információval, hogy eltűnt volna magyar ismerőse, hozzátartozója, és senki nem érdeklődött magyar eltűnt iránt. Cemil Cicek török igazságügyminiszter közölte, hogy öngyilkos merénylők autóba rejtett pokolgépekkel idézték elő a két robbanást. Hasonlóság mutatkozik a múlt heti merényletekben alkalTeljesen megrongálódott a brit bank bejárata mázott módszerek és a mostaniak között. A robbantásokat az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és a Nagy Iszlám Keleti Harci Front nevű török csoport követte el - közölte egy névtelen telefonáló. ■ FOTÓ, EUROPRISS/EPA Távirat Ankarába Hazánk elutasítja a terrorizmus minden formáját - áll a magyar államfő, a miniszterelnök és a külügyminiszter részvéttáviratában. Egymást támogatva Varsó A visegrádi együttműködésre az EU-bővítés után is szükség van, de ebben minőségi változást kell elérni - egyebek között erről tárgyalt Varsóban a magyar miniszterelnök. Medgyessy Péter és vendéglátója, Leszek Miller eszmecseréjének egyik legfontosabb témája az volt, hogy az EU-bővítés kérdéskörében a két ország miben tud közös álláspontot kialakítani és együttesen fellépni. Magyarország megértéssel fogadja azt a lengyel igényt, hogy az EU-alkotmányban őrizzék meg az Unió Tanácsában alkalmazott szavazási rendet, Lengyel- ország pedig nem ellenzi azt a magyar javaslatot, hogy a dokumentumban jelenítsék meg a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak védelmét. „Ha Magyarországnak sikerül négy-öt Medgyessy ás vendéglátója, Leszek támogatót szereznie indítványához, a többi ország pedig nem ellenzi azt, akkor sikerülne érvényesíteni e javaslatot - fejtegette újságírók előtt Medgyessy. A magyar miniszterelnök kétoldalú találkozók után tegnap FOTÓI EUROPRESS/IPA délután bekapcsolódott a Középeurópai Kezdeményezés csúcs- találkozójának munkájába, részt vett a tagországok miniszterelnökeinek találkozóján, és ellátogatott a gazdasági és az ifjúsági fórumra is. ÁLLÁSPONT MÓROCZKÁROLY Számoljunk velük! Száz magyar milliárdos tovább gazdagodott, méghozzá - stílusosan - százmilliárd forinttal nagyobb a vagyonuk, mint tavaly ilyenkor. Elképesztő, felfoghatatlan számok: Várszegi Gábor 46, Demján Sándor 45, Leisztinger Tamás 35 milliárd, és így tovább. Számoljunk valük7l A csütörtöktől nyilvánosan irigyelhető száz leggazdagabb magyarországi magyar vagyonszerzésének története mind-mind lehetne akár tankönyv is. Megannyi követésre méltó életfilozófia: a hatalmas vállalatbirodalmak mögött-mellett van bőven példa a jótékonykodásra is. Eredeti, sziporkázó ötletek sorozata a meggazdagodásuk, ami csak akkor érdekes igazán, ha őszinték mindenben, mert itt százszor száz részletben is milliók bújnak meg. Nem lehet annyival elintézni, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen voltak, és a válaszutak közül leggyakrabban a jót találták meg. Amit megtudhatunk róluk - pályájuk rövid leírása, néhány gondolatuk -, a jéghegy csúcsát jelenti. Számol velük egy darabig az átlagember, akinek hónap végén filléres gondjai vannak, aztán feladja. Pedig érdemes számolni velük a szó szoros és átvitt értelmében is. Legtöbbjük viszonylag ritkán szerepel a hírekben, tévéműsorokban, nem úgy, mint a hirtelen jött vagyonukat számolgató idétlen sztárocskák. Jó lenne, ha a műsorvezetők, szerkesztők többször gondolnának rájuk: sokan lennének kíváncsiak rendszeres gazdasági elemzéseikre az ipartól a kultúráig, a munkahelyteremtéstől a sportig. Sajnos, tudom, nincs erre elég idejük. Záporoznak feléjük a fontos hírek, amelyeket gondosan feldolgozva, csoportosítva és sokoldalúan hasznosítva újabb milliókkal, majd milliárdokkal nő a vagyonuk. Próbálom én Is elemezni a hireketi Fekete Pákó teletetovál- tatná az egész hátát; Sziszi feneke közelít a tökéleteshez; Győzike zebracsíkosba öltöztette Sebeők Jánost... Feladom. Megyek lottót venni. (EGYETÉRTEK; 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM; 06-9M30-304 CSÁK ELEMÉR Minden(ki) megvehető? Feldúltan fogad Irodájában a főhatóság vazatőja. Kérdésemre, hogy mi történt, a telefonra mutat, s elmondja az iménti beszélgetés előzményeit. Történt, hogy az előző kormány idején az egyik megyei igazgató jól kamatoztatta pozícióját, s rendesen „bevásárolt" családjának a felügyelete alá tartozó vagyontárgyakból; ebből könnyedén tudta honorálni kinevezőinek szívességét is. Két éve azonban főnökét visszahelyezték a főhatóság élére. Régi, elismert szakember, az Orbán-kabinet is csak azért küldte el, mert kellett a helye valakinek, aki több volt, mint pártsemleges. A vezető hamarosan kiszúrta megyei igazgatójának összeférhetetlenségét, de nem akarta, hogy politikai színezetet kapjon az ügy, ezért leváltás helyett más munkakörbe helyezte. Telt-múlt az idő. Miután az új kormány rájött, hogy nem csak üres kasszát örökölt, de maga is túlígért és túlköltekezett, a megszorító intézkedések között elrendelte többi között a kormányzati létszám csökkentését. Ismerősünk hivatalával is közölték, hogy a „fűnyíró” milyen magasan vág, s el kell bocsátania X számú alkalmazottat. Apelláta nem lévén, a főhatóság vezetője felvette a listára korrupt megyei beosztottját: leváltását nem kellett megindokolnia, hiszen kormányzati érdekből történt. Ekkor jött a telefonhívás. Az illetékes államtitkár nehezményezte a megyei hivatalnok felmentését, mert - úgymond - „fent” ragaszkodnak a személyéhez. A hivatal vezetője nem pártkatonai mint említettem, régi szakember. Talán ezért is értetlenkedik afölött, hogy a fideszes középkádert a szocialista-szabaddemokrata kormány valamelyik tagja vette védelmébe. Továbbá azt sem érti: ha a politikai szempontok nem fontosak, miért nem érv az, hogy a megyei igazgató „kaparj kurta” tevékenysége összeférhetetlen volt a beosztásával? Arra nem is mer gondolni az ismerősöm, hogy mindenki megvehető. Csak legfeljebb nagyobb az ára. EGYETÉRTEK; 0MM3M22 MÁS A VÉLEMÉNYEM; 06-90-330-423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430 as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telelonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Akik gyűlölik a szabadságot Nagy-Britannia és az Egyesült Államok bármikor és bárhol a világon le fog csapni a terrorizmusra - jelentette ki Tony Blair és George Bush a brit fővárosban. London * i * i Blair az isztambuli merényletekre és általában a terrorizmusra utalva azt mondta: a szövetségesek nem fognak kivonulni Irakból, „amíg feladatukat ott el nem végezték”. A brit kormányfő és az amerikai elnök a Downing Streeti egyórás négyszemközti megbeszélés után válaszolt az újságírók kérdéseire. Háborúnak minősítette Tony Blair a terrorizmus elleni fellépést, és e háború fő hadszínterének Irakot jelölte meg, de hozzátette: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia máshol és máskor sem fog meghátrálni a terrorizmus elől. (A londoni külügyminisztérium egyébként eltanácsolja a briteket attól, hogy Isztambulba utazzanak.) Bush hozzátette: az Irakban állomásozó szövetséges csapatok mindenkori létszámát a biztonsági helyzethez fogják igazítani. Az amerikai elnök szerint az isztambulihoz hasonló merényleteket olyanok követik el, akik gyűlölik a szabadságot és a szabad nemzetek életformáját. Tony Blair kormányfő a Bush- sal tartott sajtótájékoztatón visz- szautasította azokat a véleményeket, amelyek szerint a két ország maga idézte elő a terrorveszélyt az iraki fegyveres beavatkozással. Visszautasította azt a feltételezést is, hogy a törökországi merényletek összefüggésben állnának az amerikai elnök londoni látogatásával. Bush a sajtótájékoztató előtt egy órán át tárgyalt a brit kormányfővel. A két fő téma a kubai amerikai börtöntelepen, Guantánamón őrzött brit foglyok, illetve az európai acéltermékekre kirótt amerikai büntetővámok sorsa volt. Előzőleg az amerikai elnök koszorút helyezett el az ősi londoni koronázótemplomban, a Westminster apátságban az ismeretlen katona nyughelyénél, és találkozott az iraki háborúban elesett 54 brit katona némelyikének hozzátartozóival. Erre az eseményre több olyan meghívott családtag nem ment el, akik ellenezték a brit részvételt a fegyveres beavatkozásban. ■ Magyar áldozat Irakban Baodad Immár magyar áldozata is van az iraki háborús eseményeket követő gerillaharcnak: egy az amerikai hadsereget kiszolgáló cég kötelékében dolgozó győri fiatalember halt meg. Lapunk értesülése szerint egy győri illetőségű fiatalember halt meg hétfőn este Irakban. Információnkkal megkerestük a Külügyminisztériumot, a tárca kapcsolatba lépett a bagdadi magyar összekötő irodával, majd közleményben erősítette meg hírünket. A hivatalos tájékoztatás úgy fogalmaz, hogy az amerikai hadsereget kiszolgáló Brown&Root cég egyik hazai alvállalkozójának dolgozó fiatalember november 17-én este autójával haladva eddig tisztázatlan körülmények között elhunyt. A haláleset okait vizsgálják. A fiatalember közvetlen környezetéből származó értesüléseink szerint a konvojban haladó autókra rálőttek, ekkor kapott halálos sérülést a magyar férfi is. Információink szerint a már említett Brown&Root cég rendkívül kecsegtető ajánlatokkal, havonta 7-800 ezer forintot is elérő fizetéssel, ám elsősorban a taszári létszám- leépítések ellensúlyozásaként saját dolgozóinak kínál munkát a többi között Irakban is. A jelentkezőktől nem várnak mást, mint angolnyelv-tudást, önéletrajzot és jó adag bátorságot. K. MAYER ANDRÁS - NYAKA SZABOLCS t