Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-01 / 229. szám

Petőfi Népe 2003. Október 1„ szerda Baja, Bácsalmás és környéke Szerkeszti: Géczy Zsolt Vízügy és természetvédelem A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemke­reszt kitüntetésében részesítette az ál­lamfő Kalocsa Bélát. A bajai Alsó-Duna­­völgyi Vízügyi Igazgatóság informatikai csoportvezetője az államalapítás ünne­pén kapott díjat. Baja Neves hazai és külhoni kutató és az amatőr természetbúvárok egyaránt tudják, kihez kell fordulni Baján a megbízható természet­rajzi adatokért. Ha valaki arra kíváncsi hol láthatók és hány fészket raktak idén a foko­zottan védett fekete gólyák, merre találhatók a Gemencben a hódvárak, milyen növényi társulás található a vaskúti kunhalmokon, milyen mélyen ágyazódott be a Duna-meder, akkor felkeresi Kalocsa Bélát. Nem könnyű vele időpontot egyeztetni, mert gyakran úton van Európában, Ázsiában, hazánk valamely nemzeti parkjában, távoli kongresszuson, vagy a közeli Veránka-, illetve Kádár-szige­ten. Ez csak természetes, hiszen évtizedek KALOCSA BÉLA 1947-ben született Dombóváron. 1972-ben végzett a Vízügyi Főis­kolán Baján. 1972 óta az ADUVÍZIG dolgozója. Nőtlen. óta lankadatlanul járja a terepet. Szombaton­ként a köréje csoportosuló fiatalokkal, egyébként pedig az ide látogató kutatócso­portokkal. Mondhatnánk, szerencsés ember, hiszen a hobbijának élve telik munka- és sza­badideje. így megy ez télen-nyáron, ünnep­napokon és hétvégeken szakadatlanul, néha hajnalokig a számítógép előtt ülve. Pályája során Kalocsa Béla (31 éve a víz­ügy szolgálatában) volt munkavezető, mér­nökként zsilipek, hidak, védgátak építését felügyelte. Néhány évig a felszín alatti vizek szakértőjeként tevékenykedett. Forduló­ponthoz jutott 1976-ban, amikor Szentend­rén és Baján számítógép-központ létesült a vízügy berkeiben. Abban az úttörő időszak­ban hidrológiai adatfeldolgozásra volt igény. Ennek a rendszernek ő volt az egyik progra­mozója. A rendszerváltás után más, sokkal fejlettebb informatikai hálózat felé mozdult el a vízügy és a környezetvédelem: az irodai automatizálás, majd egyre inkább a kommu­nikációs rendszerek és az adatbázisok kiala­kítása került a szakma érdeklődésének hom­lokterébe. Mindez legalább olyan iz­galmas és sokoldalú, egész embert követelő, ám kevésbé látványos fel­adatkör, mint a természet- és környe­zetvédelem - vallja Kalocsa Béla. Mert a terepen látottakat és tapasztaltakat, fényképeken rögzített anyagokat, a feljegyzéseket aprólékos azonosítás, feldolgozás és értékelés követi. Szerencsés körülmény az, hogy a ’80-as évek végétől a holland-magyar vízügyi együttműködésen belül, szűkebb pátriánk­ban kiemelt helyet kapott a természetvéde­lem. Ennek kiindulópontja a vizes élőhelyek újjáélesztése (revitalizációja) volt a Rajna hullámterén. A dunai ártér élőhelyeit min­taterületnek választották a szakemberek. Ez folyamatos megfigyeléssel, a madár-, állat-, növényvilág összefüggéseinek kutatásával jár, jelző (monitoring) rendszer segítségé­vel. Nálunk is mozgalommá fejlődött a termé­szetvédelem, melynek utánpótlásáról Baja térségében többek között Kalocsa Béla gon­doskodott. Az egykori Úttörő- később Ifjúsá­gi Házban csaknem 25 éve működő termé­szetbarát szakkörből (ma BITE Egyesület) neves biológusok, kutatók kerültek ki és szó szerint „belakták” a földkerekséget. Semmi­lyen belső, országos átszervezés, vagy a kö­zelünkben dúló délszláv válság nem vert éket a környezetünk egységéről és értékeiről hasonlóan gondolkodó innen kirajzott, vagy ide szokott szakemberek közé. így tart ez mind a mai napig. Igazolják mindezt a ran­gos állami kitüntetés megindoklásában ol­vasható szavak is: a vízügy szolgálatában, a természet, a vízi környezet és élővilág védel­me érdekében több mint három évtizede végzett kiemelkedő munkáért, példamutató közösségi tevékenységért. _______ _____________________ ___________ KIRÁLY LÁSZLÓ Felavatták a bajai Szerb-házat Művelődés Gálity Vojiszláv püspöki hely­­nök felszentelte, Heizer Antal, az Országos Nemzetiségi és Etnikai Hivatal elnöke pedig átadta ren­deltetésének a Szerb Vallási- és Művelődési Központot a napok­ban Baján. A Miklós utcai, egyko­ri szerb iskola az 1900-as évek elején épült. Most a mintegy 4 millió forintos beruházás révén egy reprezentatív művelődési központtal lett gazdagabb a vá­ros. Ápity Milos, a bajai Szerb Ki­sebbségi önkormányzat elnöke elmondta, van két irodahelyiség, egy 60 és egy 40 fő befogadására alkalmas rendezvényterem, egy kétágyas vendégszoba, jól felsze­relt konyha, az udvaron főzőhely. Az irodákat a Szerb Ortodox Egy­házközség, az öt éve működő Ba­jai Szerb Kisebbségi Önkormány­zat és a nemrég megalakult Bajai Szerbek Vallási Kulturális Egye­­sülete használja.___________k.l Ezrek az újbor ünnepén Nemesnádudvar Becslések szerint öt-hatezren ün­nepeltek a faluban. A nagymise után, a szüreti felvonuláson vas­taps köszöntötte Császártöltés, Rém, Harta, Dusnok, Bácsbokod, Szekszárd, Páhi, Bonyhád, Érsekcsanád, Kiskunfélegyháza, Vaskút és a helybeliek tánco­sainak, zenekarainak színpom­pás menetét, a lovasbandériumot és a borkirálynő hintáját. A pice­faluban felállított színpadnál Hi­dasi Antal polgármester avatta fel a borkirálynőt. Volt borver­seny, szőlőtaposás és -préselés is. Az utcabál résztvevői tűzijáték­ban is gyönyörködhettek. KÉP ÉS SZÖVEG, QÁL ZOLTÁN Alkotóházi délutánok Mélykút Ez év szeptemberétől a Felső- Bácskai Művészeti Iskola mellett a Lajtha László Művészeti Iskola is számos lehetőséget kínál a sza­badidő eltöltéséhez. Képzőművé­szeti (szobrászat, festészet) és bőrdíszműves foglalkozásokra lehet jelentkezni. A Lajtha-iskola jóvoltából továbbra is folyik a néptáncoktatás Kopcsek Tamás vezetésével a művelődési ház­ban. Ugyanitt mindkét iskola jazzbalett és break táncoktatást folytat. A művelődési ház szerve­zésében korongozást vezet Ble­­szákné Győző Edit az alkotóház­ban. Alapfokú számítógép és internet használat tanfolyam in­dul a könyvtárban., A tanfolyam 20 órás, ingyenes.______b.l Sikeres AXIÁL-MANITOU Olimpia • A győztesek - középütt az első helyezett Tisch Roland, a második helyezett a jobb oldali Szabó József, a harmadik helyezett a bal oldali Túri Csaba - boldogan vették át a nyereményüket. Egy hangulatos hétvégén lehettem jelen Baján, az AXIAL Kft. új, Szegedi úti, úgynevezett II. számú telepén, az immár második alkalommal megrendezett Manitou Kezelői Olimpián. A cég szíves meghívásának több száz bajai és az ország más részeiből érkezett vendéggel együtt tettem eleget. A két nap összegzéseként elmondhatom, hogy valamennyien nagyon jól szórakoztunk. Izgalmas és játékos versenyek, szurkolás a rokonszenves versenyzőknek, jó hangulat, kikapcsolódás jellemezte a vendégek számára az AXIÁL jóvoltából a múlt hét végét.- Valóban az volt az egyik célunk: a mun­kás, fáradságos hétköznapok, a nyári nagy munkák után egy kis önfeledt szórakozást nyúj­tani a közönségnek. A másik pedig, hogy a Manitou gépek kezelői számára tartalmas verse­nyek keretében - egyben hagyományteremtő szándékkal - alkalmat adjunk a megmérettetés­re - mondja Harsányi Zsolt ügyvezető igazgató. A Manitou Kezelői Olimpia tavalyi és mosta­ni sikere arra indít bennünket, hogy a verse­nyeket a jövőben is minden esztendőben meg­rendezzük. Nem kevesebben, mint hetvenötén neveztek a gépek felhasználói közül. Ez is bizo­nyítja a Manitou gyártmányok - elismert világ­márkák - rendkívüli népszerűségét. Az utolsó négy esztendőben 450 darabot értékesítettünk belőlük; csak idén 120 darabot. Alkalmam volt szót váltani a verseny győzte­sével. Tisch Roland tavaly is, és most második alkalommal is elhódította az első helyet.- Nagyon örülök a sikernek és az értékes dí­jaknak. Köztük a fődíjnak, mely egy franciaor­szági utazás a Manitou gépeket előállító gyár­ba. Családi vállalkozásban szarvasmarhákat te­nyésztünk, így a mezőgazdasági gépekkel való ismerkedés hasznos tapasztalatokat jelent szá­momra - mondja a bajnok. A közönség lelkesen szurkolt a versenyzők­nek, és közben ismerkedett a Manitou gyárt­mányok széles skálájával. A versenyzők is, a nézők is - e sorok írójával együtt - úgy határoz­tak: jövőre ismét ott lesznek Baján, az AXIÁL Kft. által rendezett Manitou Kezelési Olimpián. Anyakönyvi hírek • Baja Születtek, 2003. szeptember 18-tól 24-ig anyakönyvezettek: Sárosi Bence (anyja neve: Gábor Anita) Ba­ja, Schön Vivien (Tóth Henriette) Kalocsa, Páncsics Gergő Levente (Vőneki Babett) Bácsalmás, Nagy Mariann (Király Mária) Nagybaracs­­ka, Mihálovics Melitta (Sztojka Tí­mea) Dusnok, Smied Izabell Gerda (Leitner Krisztina) Vaskút, Nagy Máté (Tóth Edina) Baja, Brassói Ad­rián Attila (Kovács Anna Éva) Baja, Tapodi Erich (Molnár Piroska) Baja. Házasságot kötöttek, 2003. szep­tember 20-án anyakönyvezettek: Vas Ferenc és Pivárszki Friderika, Pintér Attila és Kollár Angéla Erzsé­bet. Meghaltak, 2003. szeptember 18-tól 24-ig anyakönyvezettek: Marusa Dezső (Érsekcsanád), Ugri Mihály (Mélykút), Lehóczki István­ná Csupity Erzsébet (Baja), Páncsity Péter (Bácsalmás), Orlovácz Péter László (Baja), Frank István Jánosné Fébó Julianna (Baja), Mikó And­­rásné Kovács Rozália (Mélykút), Sürüs János (Madaras), Páncsics Istvánná Tamaskó Ilona (Sükösd), Tringel István (Csátalja), Hrotkó Istvánná Császár Ilona (Baja), Józsa Tibor (Tataháza), Kózsdi Gáborné Engert Anna (Gara), Liszkai Gézáné (Katári Margit Mária) Baja, Ispáno­­vics Szaniszlóné Zélits Mária (Baja), Andrási József (Baja), Kovács Jó­­zsefné Füves Mária (Baja), Kelecsé­­nyi István (Baja), Béleczki Ferenc Imréné Erdélyi Margit (Baja), Ádány Zsigmondné Urbán Mária (Baja), Weis Klára Júlia (Gara), Zsigár Miklósné Nagy Mária (Baja), Fábián Julianna Marcella (Baja), Csóka Já­nos (Nagybaracska), Baga Mihály (Bátmonostor), Dobai József (Baja). Központis kosárfesztivál Sport- Négy korosztályban harminchá­rom csapat kosarasai (mintegy 150 induló) hat pályán versengtek idén a dobogós helyezésekért - mondta ifj. Vétek Frigyes, a bajai Központi Általános Iskola igazgatója. Célunk az egészséges életmódra nevelés mellett az, hogy a sportot, ez eset­ben a kosárlabdát megszeressék a gyerekek. Titkos célunk pedig nem más, mint tehetségeket találni a ba­jai kosárlabdakluboknak. Visszate­kintve az eddigi rendezvényekre, azt lehet mondani, rábukkantunk olyan gyerekekre, akik azóta egye­sületben kosaraznak. Sőt, immár büszkélkedhetünk is egyik csapa­tunkkal, hiszen a tavalyi Kenguru Kupa országos tornán ezüstérmes Központis Kópék együttesét alkotó fiatalok többsége a mi fesztiváljain­kon keltette fel a szakemberek fi­gyelmét. Ezért is érdemes tehát csi­nálni, nem csak azért, mert a gyere­kek jól érzik magukat, és szüleik­nek is jó buli ez a rendezvény. Örömteli, hogy idén Mélykútról és Dusnokról is érkeztek csapatok a központis kosárfesztiválra - zárta beszámolóját az igazgató. 3. Központis Kosárlabda Feszti­vál, Baja. 3-4. osztályosok: 1. Sajt­kukacok (Központi), 2. Kékcápák (Központi), 3. Tigrisek (Mélykút). Büntetődobó-verseny: 1. Sztantics Péter (Mélykút), 2. Barth Dániel (Központi), 3. Szalay Maya (Köz­ponti). A legjobb játékos: Sztantics Péter. 5-6. osztályosok: 1. Kopott­gumik (Központi), 2. Meglepetés (Központi), 3. Szuperszónikus Szú­nyogok (Baja). Büntetődobó-ver­seny: 1. Nagy Róbert (Felsővárosi), 2. Lőrincz József (Központi), 3. Da­­róczi Gábor (Mélykút). Hárompon­­tosdobó-verseny: 1. Pongó Martin (Központi), 2. Komárniczky Bence (Gyakorló), 3. Kazinczy Richárd (Központi). A legjobb játékos: Siba­­lin Robin (Központi). 7-8. osztályo­sok: 1. Puckok (Baja), 2. And 1 (Központi), 3. Aszfaltbetyárok (Dusnok). Büntetődobó-verseny: 1. Zemkó Csaba (Szent László ÁMK), 2. Fenyves Roland (Központi), 3. Goldschmidt Gergő (Központi). Há­­rompontosdobó-verseny: 1. Zemkó Csaba, 2. Fehér Virág (Központi), 3. Vojnics Milán (Mélykút). Családi csapatverseny: 1. Kovács Bulls, 2. Kosármánia, 3. Szalacsi Team. A Központis Kosárlabda Fesztivál tAmogatői voltak: Alma Mater 110 alapítvány, Adidas bolt, ADUVÍZIG, Arculat Nyomda, Bácy-Hamburger BT., Baja Város Önkormányzata, Bajai Kosárlabda Klub, Bringa Szabadidő és Sport Bolt, Cserba Optika, Delta Market, Diamant Malom, Diego Szönyegáruház, Don­gó Festékbolt, Duna Szálloda, Eötvös Fagyizó, Éden Divatáru, Év-ad cipő Kft, Fókusz Csillárbolt, Fu­ji Fotocentrum - Kossuth Lajos utca, Fulda Bt, Frigomix Food Kft, Giotto Eis Caffe, dr. Gyetvai Attila, Hambalkó Zár és Gravírcentrum, Jumbó Játékbolt, Kinderland, Komlósi Gábor, Kulisics László, Kuti Sport, Lakásfelszerelési Üzlet - Kossuth L. utca, Mándits Györgyné, Megaram Számítógép Szaküzlet, Mezei Lajos, Miháli István, Mini Galéria-Jászberényi Matild, Oliv Divatstúdió, Pallér Kft, Pencz-Ker Bt, Pizza Expressz 2000 Kft, Puskás Óraszaküzlet, Re-Szi Kft, Sári Sport, Skinny Divatárubolt, Súgó Pékség, Sugóhíd Horgászbolt, Suzuki Syscar Kft, Stílus Dekor, Szecso Kft, Tisza Videocentrum, Tomato Pizzéria, Turmix Italnagyker, Trade Car Bt, Twister Divatárubolt, Vöröskő Kft.-Euronics Áru­ház. Ezúton köszönjük támogatóinknak, ho& segítségükkel rendezvényünk színvonalát emelhettük és ezáltal a bajai kosártabdasportot is népszerűsíthettük. Tandíjmentes számítógépes-tanfolyam indul Baján, 3 október 6-án. Érd.: 06-30/567-58-19,

Next

/
Thumbnails
Contents