Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-31 / 254. szám
Immár nem búg a gerlice Az idei ősz az érdeklődés hiánya miatt elmaradt. Ez legutóbb a tavasszal volt így, ha emlékeznek, rögtön a tél után jött a nyár, ami különösen fájt a szerelmeseknek, a költöző madaraknak és a népdalénekesnek. Viszont kedvezett a strandokat üzemeltető vállalkozóknak, meg a fűtőműveknek, ha időben kaptak észbe. Az ősz eltűnése az évszakok sorából azért több bajjal jár. Hogy mást ne mondjak, Giziké például nem tudta kiásni kerti virágjait a földből és eltenni télire a pincébe. Muskátlik légiói fonnyadtak el a fagyban, a derűs, hosszú ősz nyújtotta kerti munkálatok lehetőségének elmaradása miatt. Például ráesett a lehullott dióra is a hó. A kocsik téli gumijai még garázsban szunnyadtak az első téli napon, mely a nyár utolsó napja után jött. Október huszonharmadikáról beszélek, mely idén - a nemzeti ünnepen túl - a tél első napjának bizonyult hófúvásaival, jeges északi szelével, járhatatlan útjaival. Többször leírtam már, hogy nem is normális az az ember, aki olyan isteni törvények miatt bosszankodik, mint az időjárás. Mert hiszen az olyan, amilyen. És most tessék, magam is beleestem a csapdába. Ezt annak köszönhetem, hogy a nemzeti ünnepet körülvevő négynapos szabadságot Bozsokon, egy Kőszeg melletti gyönyörű, határ menti kis faluban tölthettem családommal. Itt éreztem valami furcsát. Na nem úgy, mint amikor az egyszeri kamasz összejön valakivel, hanem a természet hatalmából. Hogy szerdán süt százágra a nap, másnap meg jeges északi szél hordja a havat. Ugyanazon az udvaron. Tudom, hogy Magyarország olyan hely, ahol mindenre föl kell készülni, a diktatúrától a szélsőséges liberalizmusig, de azért ez a nyárvégi hófúvás, ez sok. Rosszul esett. (Na, nem a hó, mert az a maga mivoltában nagyon jól esett, hanem nekem.) Bozsokon egyébként - mely község közvetlenül az osztrák határ mellett van - az útikönyvek és tapasztalataim szerint kivételesen tiszta a levegő, csakúgy, mint a főutca mellett átcsurgó patak. A múlt rendszerben csak azok jöhettek ide, akiknek külön engedélyük volt hozzá. Nem azért persze, mert az egyszerű proletároktól a szocializmusban sajnálták a jó levegőt, hanem azért, mert olyan közel van a falu az osztrák határhoz, hogy hátha valaki megszédül. Csak a legkiválóbb elvtársak jöhettek friss levegőt szívni az ötvenes évek elején elvett, államosított kastélyba. (A tulajdonos egyébként öngyilkos lett emiatt, de a levegő ennek ellenére ózondús maradt.) Bocsánat, megint elkalandoztam a politika bűzös ingoványára, holott itt a könynyen, de megbocsáthatatlanul gyűlölhető idei időjárás. Pedig nem történt igazán semmi különös. Szerdán sütött a nap, csütörtökön meg leesett a hó. És akkor mi van? Nagyanyám tanította meg velem a verset: „Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, ősszel esik az eső, soha nincsen jó idő”. Csak szegény jó mama még nem tudta akkor, hogy ezt a verset ma már, vagyis a távoli jövőben, bűn lesz egy etnikai kisebbség világképével azonosítani. Ártatlan tudatlanságában szegény úgy tanította, hogy ezt a cigányok mondják. (Bocsánat a szóért, csak őt idéztem.) Fenti bűneimet talán jóvá tudom tenni azzal, hogy az emlegetett vidékről származó költő, Berzsenyi Dániel néhány sorát idézem végül A közelítő tél című verséből: „Nincs már szimfónia, s zöld lugasok között Nem búg gerlice, és a füzes emyein A csermely violás völgye nem illatoz, S tükrét durva csatét fedi" HÁMORI ZOLTÁN ________________A TARTALOMBÓL_________________ Ablakdíszek, ahogy csak akarjuk 4. oldal ________Vezetékes Nintendo 11. oldal Nem is olyan szomorú! 5. oldal A lila bűvöletében 12. oldal Az ősz utolsó műremekei 7. oldal Különleges teareceptek 12. oldal Dísztökök 7. oldal Őszi kedvességeink 13. oldal Uj bútorszínek a LAKBERENDEZÉSBEN 8-9. OLDAL RÁCSOS ALMATORTA 14. OLDAL Őszi Színes
