Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-25 / 249. szám
Petőfi Népe 2003. Október 25., szombat Baja, Bácsalmás és környéke Szerkeszti; Géczy Zsolt Hírek VÍZÁLLÁS. Mára 174, keddre pedig 161 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 198, illetve 187 centit várnak. Vízhőmérséklet: tegnap Bajánál 9,5, a mohácsi szakaszon 9,7 Celsius-fokot mértek. BETÖRŐ A KÖZPONTIBAN. Szerda reggelre a Központi-iskola is felkerült a betörőlátogatta bajai intézmények listájára. Az ismeretlen elkövető befeszítette az ajtót, majd három irodát kutatott át. Egy síkképernyős számítógép monitort vitt magával, aminek értéke 150 ezer forintra tehető. SZEMLÉN A BAJAI TERV. November 26-ig véleményezhetik a helyi építési építési szabályzat tervezett módosításait a bajaiak. A tavaly ősszel elfogadott településrendezési terv és helyi építési szabályzat alkalmazása során szerzett tapasztalatok és a lakossági észrevételek alapján készült el a változtatási javaslat. Ezt több soron egyeztették, a következő hetekben a városháza műszaki osztályának folyosóján a laikusok is megtekinthetik és véleményezhetik a módosítási elképzeléseket. ■ Bajai városi tv Vasárnap, október 26: 10.02 Gyerekpercek, 10.15 Híradó, 10.31 Miss Beauty Baja 2003 szépségverseny. Kedd, október 28: 19.02 Halottak napja, 19.15 Híradó, 19.31 Október 23-i városi ünnepség összefoglalója, 20.00 Nemzetiségi magazin, 20.20 70 éves az Ersekcsanádi Néptáncegyüttes, 21.01 Kulturális magazin, 21.32 Magyar Kupa női kosárlabda-mérkőzés Bajai ÚÁMK - Bajai Bácska. ■ OKTATÁSI CENTRUM Szakmaszerzés Gyógyszertári asszisztens, Gyógymasszőr, Ápolási asszisztens, Munkavédelmi technikus, Szoc. gondozó, Ápoló, Ingatlanközvetítő, Kéz-láb-műköröm, Ruházati-ABC eladó, Pénzügyi-TB ügyintéző, ECDL, Nonprofit-ügyintéző, S Boltvezető, Kazánfűtő, Targoncás^ Személvi-vaavonőr. ^ Baja, Szánt A. 23/B Tel,: 79/322-629, 30/370-4185 Jól bejáratott, nagy forgalmú I GAZDABOLTI Bátmonostoron a főút mellett teljes berendezéssel és árukészlettel | eladó vagy kiadó. ] Érd.: 30/9435-955J A szabadság napja Csütörtökön szakadó esőben emlékeztek meg a forradalom évfordulójáról a Déri-kertben. FOTÓ: K. L Október 25-e a szabadság felvirradásának napja Baján. A forradalom lángja a Sugovicaparti városba érkezett. A délelőtti órákban a Petőfi Kör tagjai gyülekezni kezdtek a Tóth Kálmán-szobor körül. Sokan csatlakoztak hozzájuk, így körülbelül kétezres tömeg jött össze. Megérkeztek a karhatalmi feladatokkal megbízott járőrök. A két teherautónyi katona fel is oszlatott egy legfeljebb 40 fős csoportot. Baja Délutánra tovább gyülekeztek a tüntetők a városi pártbizottság és a városi tanács épülete előtt. Köztük a középiskolák diákjai, akik fegyelmezett rendben, tanáraik vezetésével vonultak fel. Küldöttség ment a járási párttitkárhoz. Pécsics István, Balázs László és Maróczky Géza követelték, hogy a Sztálin-kertet ismét Déri-kertnek nevezzék el, a vörös zászlót pedig távolítsák el a pártbizottság homlokfaláról. Ennek megtörténte után a tömeg ledöntötte a Déri-kertben levő Sztálin-szobrot. Az emberek diadalmenetben vitték a Sugovica-hídhoz, ahonnan azután a vízbe dobták. A hídtól a városi tanács (a mai városháza) elé vonultak a tüntetők, melynek tetejéről leszerelték a vörös csillagot. Ezt követően valóságos csillaghullás következett. Az önkényuralom eme jelképét eltávolították a rendőrségről, az áramszolgáltató, a vízügyi igazgatóság és a főtéri Béke Szálló (ma Duna Szálloda) épületéről is. Eközben a hadsereg igyekezett a tüntetést megakadályozni. Először a 25-ös lövészezred félszáz katonáját rendelték ki, majd erősítésül megérkezett az 1. lövészzászlóalj két rohamlöveggel. A katonák tehergépkocsijai a tömeg közé keveredtek. Akik megkíséreltek felkapaszkodni az autókra, a katonák puskatussal verték le a kezüket. Este 10 óra körül lehetett, amikor a tüntetők 300 fős csoportja a város legnagyobb üzeméhez, a Posztógyárhoz vonult. A délutáni műszakot éppen befejező munkások csatlakoztak hozzájuk. Valaki elszavalta a Nemzeti dalt, és felhangzott a jelszó: Ki az oroszokkal! Ezt követően a tömeg a főtérre, majd a Vaskúti úti laktanyához menetelt. Az éjszakai órákban a 3. számú Magasépítőipari Technikum diákjai felépítették a Déri-kertben, a ledöntött Sztálin-szobor helyére az Októberi Szabadság Emlékművét ifjabb Éber Sándor festőművész tervei szerint, Elketz Balázs szakoktató vezetésével. Ez volt hazánkban a forradalom első emlékműve. gál zoltán A téma örök: mezőőrök Képviselő-testület Ismét a mezőőri szolgálat megszervezését fontolgatják. Csütörtökön délután 4 órától közmeghallgatást tartanak a bajai városházán. Szinte évről évre visszatér az ötlet, aminek megvalósítását leginkább a fenntartási költségek Idszámítása után szokták elvetni. Fél hektárnál kisebb területekre évi 600, ennél nagyobbakra hektáranként 1050 forintos járulék szükséges a mezőőri szolgálat működtetéséhez. Ez derül tó a legfrissebb számításokból, amelyeket más települések tapasztalatait is figyelembe véve készítettek el a városházán. Eszerint legalább hat mezőőrre lenne szükség. Ruházatuk beszerzése, felfegyverzésük, motorkerékpárjaik megvásárlása és egyéb adminisztrációs kiadások megközelítik a 6 millió forintot. Éves fenntartási költségként pedig 10,5 millió forinttal kalkulálnak. Az állami támogatáson felül a létrehozás közel 4, míg a működtetés 8 millió forintot igényel. Ráadásul a tapasztalatok szerint még jól működő szolgálatoknál is közel 30 százalékos kinnlevőség keletkezik. A tervezetet csütörtökön, a 16 órakor kezdődő közmeghallgatáson véleményezhetik a bajaiak a városháza dísztermében. ■ GYŐZTES FODRÁSZ. Facskó Éva sükösdi másodéves fodrász növendék lett az idei országos verseny második helyezettje, fi Budapesten megrendezett fodrász ipartestületi bajnokságon aj ifjú hölgy a szalontechnika babafejen kategóriában hozta el aj ezüstérmet. Felvételünkön bajai oktatójával Német Péternéve látható. FOTÓ: KIRÁLY LÁSZLÍ Horvát Hercegszántó Folytatódik a Horvát Napok 2003 őszi rendezvénysorozat. A helyi kisebbségi önkormányzat által szervezett hagyományos Testvérönkormányzatok kulturális találkozóját ma rendezik meg a közművelődési intézményben. A program 17 órakor kezdődik a Pécsi Múzeum Néprajzi Osztályának Bácskai sokác hímzések című, hercegszántói vonatkozású népviseletek kiállínapok tásának megnyitásával. A tárlatot Filákovity István újságíró nyitja meg. A kiállítás rendezője Begovácz Rózsa pécsi muzeológus. Ezt követően műsorest keretében fellépnek a horvátországi Petrijevci, a szerbia-montenegrói Bácki Monostor és a Budapest Zuglói Horvát Hagyományőrző csoport táncosai, valamint a Tököli Horvát Énekkar. A rendezvény a lakodalmas teremben 20 órakor kezdődő bállal zárul, ahol a talpalávalót a vendégzenekarok játsszák. Születtek, 2003. október 15-től 22-ig anyakönyvezettek: Bíró Krisztofer (anyja neve: Illés Ildikó) Bácsalmás, Kincses Lívia (Salaki Andrea) Jánoshalma, Vujkov Petra (Temesvári Gyöngyi) Bácsbokod, Szilágyi Dorina Ivett (Mezei Tímea Mária) Baja, Malán Szabolcs Ferenc (Kancsár | Angéla) Madaras. Házasságot kötöttek, 2003. október 18-án anyakönyvezet-Anyakönyvi hírek tek: Szegedi János és Zsámbotó Éva, Mayer János és Horváth Ágnes, Bohos Zsolt és Méhész Anett. Meghaltak, 2003. október 15-től 22-ig anyakönyvezettek: Gunics Józsefné Mészáros Katalin (Baja), Aladics József (Nagybaracska), Kiss Józsefné Hegedűs Erzsébet (Baja), Strahl Simonné Lehmann Emma (Vaskút), Sere Józsefné Gáspár Ágnes (Rém), Filákovics István (Baja), Obádovics Antal (Baja), Müller István Mátyás (Baja), Garajszki Istvánná Vinkó Mária (Madaras), Kiss Gásápárné Schaffer Mária (Baja), Dávid István (Baja), Schubert Györgyné Hódos Teréz (Baja), Horváth Gyuláné Pestalics Ilona Olga (Baja), Vidákovics István (Baja), Merk Ádámné Szokó Ilona (Baja), Schmidt Ferenc (Szerelnie), Rabata Mihály (Bácsbor sód), Judák István (Kalocsa), So mogyi Elemérné Hársch Mári, (Baja), Nagy Benjáminná Vinczi Mária (Nagybaracska), Bácsi Józsefné Roskovitz Margit Vére nika (Baja), Belső Károly (Nagy baracska).__________________] TETŐT ÉPÍTETTEK. Hercegszántón, a helyi önkormányzat a napokban befedette a temetőben a végtisztesség helyéül szolgáló teret. Felvételünkön Andrási Imre rögzíti az egyik tetőelemet. fotó: tölgyesi gábor Deák Ferenc emlékülés Baja A Deák-emlékévhez kapcsolódva, születésének 200. évfordulóján tudományos emléküléssel tisztelegtek Baján a kiegyezés létrehozója előtt. A rangos tanácskozást - melynek a városháza díszterme adott otthont - a TIT Bácskai Egyesülete, a bajai önkormányzat és az Eötvös József Főiskola rendezte. Széli Péter polgármester köszöntője, majd Albertné dr. Herbszt Mária főiskolai főigazgató bevezetője után négy tudományos előadás hangzott el. Dr. Löffler Tibor és dr. Schlett István politológusok, dr. Zakar Péter és Hajagos József történészek értekezéseik során áttekintették a teljes deátó életutat. Elemezték a „haza bölcse” politikai tevékenységét, fő művének, a kiegyezésnek korszakos jelentőségét. Mely lényegében az I. világháború végéig megszabta hazánk és Ausztria kapcsolatát Az 1867. évi XII. törvénycikkben lefektetett békés rendszerváltás következtében az önkényuralmi rendszer alkotmányos berendezkedéssé vált. Ha tudjuk is, hogy nem egymaga hozta létre a kiegyezést, a fő érdem mindenképpen Deák Ferencé, aki a liberalizmus talaján állva képes volt összeegyeztetni a sokféle, néha egyenesen ellentétes nézeteket. Gyakorlati politikus volt. A Corpus Juris törvényeinek hihetetlen fokú ismerete, nagy tudásához járuló toleranciája és kompromisszumkészsége azonban egy, a korában új típusú, mondhatni hivatásos politikussá emelte. Képességeire felfigyeltek már a reformkor évtizedeiben is, amikor például - ez 1839-be történt - tárgyalásos úton elért Wesselényi Miklós börtönből ve ló kiszabadítását. Kossuth é Széchenyi nézetkülönbségeine feloldásában békéltetőén fogla állást. Voltak, akik nézeteit támadtál de anyagiassággal aligha vádo hatták volna meg. Amikor a pa lamenti életben napi jelenlét szükségessé vált, pesü szállás; szerény birtokai jövedelmébe vagy áruba bocsátásából fedezte Kultusza soha nem volt, - mii például Kossuthnak - neve ii kább tiszteletet parancsol. A főv. rosban már életében utcát neve; tek el róla, ma pedig - egyebe között - a legnagyobb címlet bankjegyen örökítették meg an vonásait. Baján szintén utca és í ipari műemléknek számító Deá Ferenc-zsilip viseli nevét. GÁL ZOLT/