Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-03 / 231. szám

Petőfi Népe f I A T A L O K N A K Kék tükör Ocsmányságok családon belül 14. oldal 9. OLDAL Mai magazin Horoszkóp, recept, SMS-posta, rejtvények 15. oldal A félelem fogságában Az első félelemhuüám három éve tört rá a semmiből. Azóta a 18 éves Laura (bár már ja­vait az állapota) folyamatos pánikban él, mely­nek hatására annyira beszűkült az élettere, hogy sokáig alig merte elhagyni a lakást. Tenger, homokos strand és pálma­fák láthatók azon a képeslapon, amelyet Laura az íróasztala fiókjá­ból vesz elő. A legjobb barátnője küldte Olaszor­szágból. A lány ' elgondolkodva nézi a képet. Idén sem utazott el sehova. „Leg­utóbb tizenöt évesen voltam nyaralni. Akkor is a szüleimmel - meséli. - Párizsba mentünk, hiszen az a kedvenc vá­rosom.” A lány a szüleivel a hotel éttermében ült, amikor hirtelen rosszul lett. „Egy­szer csak rám tört a félelem - emlékezik vissza. - Először nem is tudtam, mi van velem. A szí­vem elkezdett vadul verni, a kezem jég­hideg lett és bened­­vesedett, egyre gyorsabban vettem a levegőt, a fejem­ben pedig csak egy gondolat volt: most meghalok.” Majdnem egy órán át tartott Laura halálfélelme, pedig nem került ve­szélybe. „Iszonyú volt. Megváltozott az életem, és utána már soha semmi nem volt olyan, mint az­előtt. ÖRÖKÖS FÉLELEMBEN Másfél évvel az első pánikroham után Laura saját maga állította fel a diagnózist. „A tévében láttam egy kezelés alatt álló pánikbeteget, aki a félelmei­ről beszélt. Akkor tudtam meg, mi bajom.” Nem volt már nap, hogy ne szenvedett volna az erős fé­lelemérzéstől. Különösen a biológiaóra volt rossz: „Ha a vérkeringésről beszéltünk, nagyon bele tud­tam magam lovalni. Olyankor úgy éreztem, nem kapok többé levegőt, és leszédülök a székről.” Az iskolai kellemetlenségektől a nyugtatók mentették meg. A rettegés miatt a nyári szünetben teljesen bezárkó­zott a lakásba, és nem hagyta el a házat. De aztán elérkezett az első iskolai nap: „Ahogy el­indultam, máris rám tört a pá­nik. Képtelen voltam tovább­menni.” A szülei tanácstala­nok voltak. Laura fél évig ott­hon maradt, és csak pszichoterápiára járt, de oda is csak az édesanyja kíséretében mert elmenni. AZ ŐRÜLET HATÁRÁN „Úgy éreztem, most fogok megbolondulni - emlék­szik vissza a lány. - 17 évesen egy pszichiátrián fe­küdni, az a vég kezdete - legalábbis ezt gondoltam akkor. Ugyanakkor tudtam, hogy nem akarok ret­tegve tovább élni.” A klinikai kezelés azonban sze­rencsére szinte csodát művelt: Laura megtanult szembenézni a félelmeivel az addigi elbújás he­lyett. „A terapeutám egy nap kézen fogott, és vona­toztunk egyet - meséli. - Szörnyen féltem, de mi­vel nem történt velem semmi rossz, túléltem.” Csak Magyarországon több tíz­ezer ember él a beteges félelem különféle fajtájával. Borzalom az állatoktól, a magasságtól, a nagy terektől, a szűk helyiségektől, az embertömegtől vagy a sötétségtől. De ez még nem pánikbetegség. Segítség a bajban Könnyebb esetekben meg lehet próbálkozni azzal, hogy önmagunkat hozzuk az ijesztőnek vélt helyzetbe, hogy így fogjunk ki a félelmen: lehet kutya, sötétség, nagy magasság vagy szűk szoba - konfrontálódj a félel­med okozójával! Ha nem bírod ki a félelmet, vagy már régóta tart ez az ál­lapot, akkor kérj segítséget. A megyei kórházak pszichiátriai osztályain, ambuláns rendeléseken (gyermek-ideggondozók, családsegítők, házior­vos, pszichológiai szakszolgálatok, nevelési tanácsadók) elmondhatod a gondjaidat. Pszichológiai tanácsadó helyeket a telefonkönyvben vagy az interneten is találhatsz. A mm.mimi.hu/betegseg/panikbetegseg.htmlGidai­ra kattintva számos információ olvasható a tünetekről és a kezelési lehe­tőségekről. Ezek fóbiák, szorongások bizonyos helyzetekben. Egyértelműen sem a pszichológusok, sem az érin­tettek nem tudják megmondani, honnan erednek ezek az érzések. „Valószínűleg a múltban (akár kisgyermekkorban) átélt, de feldolgozatlan bizton­ságvesztés áll a háttérben” - teszi hozzá dr. Ger­­gelyné Busa Ildikó klinikai pszichológus. Ilyeneket mindannyiunk „cipel” magában, ám ha gyakran is­métlődnek, már nem mindig tudunk velük megbir­kózni. A gyakori stresszhelyzetek tovább fokozzák a betegség kialakulásának veszélyét, amit, ha ko­rán észrevesznek, mégis hatásosan lehet kezelni.” Új étterem a Kisfaludy Házban Egy igazi kávéházi érzéssel ajándékozzák meg vendégeiket A ThyssenKrupp Nothelfer Kft, az autóipari gépgyártás csúcstechnológiájának képviselője az alábbi pozíciókra keres szakembereket: Karbantartási vezető Feladatok: • karbantartási csoport irányítása • éves karbantartási terv elkészítése • megállapított karbantartási feladatok végrehajtása és ellenőrzése • külső partnerekkel karbantartási feladatok megszervezése Elvárások: • gépészmérnöki vagy technikusi végzettség • német nyelvtudás • karbantartási területen szerzett szakmai tapasztalat elsősorban gép gyártással foglalkozó cégnél • jó kommunikációs képesség, határozott fellépés, vezetői készségek • vezetői tapasztalat előny 7 3.15 15.30 17.45 20.15 22.45 18.15 Egyedül nem megy... I-----—■ de segít az FHB Otthonteremtő Hitele! Minden lakáscélra felvehető. Most gyorsabban hozzá lehet jutni. c Alacsony a kamat (új lakásra - egyedülállóknak is - 3,49%, használt lakásra 4,49%)*. Minden állami támogatás, kamat- és adókedvezmény igénybevehető. Megelőlegezett „szocpol.” gyermek(ek)et vállalóknak. Köztisztviselőknek, fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak további kedvezmények. Megfelelő fedezet mellett a hitel a vételár vagy építési költség akár 100%-a is lehet. Csak ingatlanfedezetre is igényelhető. Az anyagi biztonságot (külön költség nélkül) hitelfedezeti életbiztosítás segíti. @FHB További információ: az FHB kecskeméti irodája (Zimay u. 4/A., tel.: 76/501-090), a bank 06-40-200-115-ös hitelvonala, internet: www.fhb.hu . MTV, RTL Klub képújság 508. oldala. OTTHONTEREMTŐ HITEL AZ FHB-TÓL ÉS PARTNEREITŐL Kisfaludy Ház Kecskemét, Kisfaludy utca 5. • Asztalfoglalás: 76/497-668 Alig szakított barátnőjével, Salma Hayekkel EDWARD NORTON, máris egy másik szépséggel, Helena Christensen modellel vigasztalja magát. Közben tovább folynak a talál­gatások, vajon Salma és Ed­ward útjai miért váltak külön, hiszen sokáig olyan összeillő párnak tűntek. A szakítás való­színűleg nem volt baráti, mert az okot firtató kérdésre mind­ketten epés választ adtak. Ed azt mondta, megunta, hogy nem érti, mit gagyog Salma az ő külső-mexikóvárosi akcentusá­val. A talpraesett színésznő erre igazi övön aluli választ adott. Kijelentette: most már olyan pasira vágyik, aki még nála is „tökösebb”. Ez meglehe­tősen előnytelen képet fest Nortonról, akit legközelebb október 9-étől Az olasz meló című akciófilmben láthatunk a mozikban. ■ SZOMBAT, Liverpool-Arsenal, angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés Bayern Münehen-Hertha, német bajnoki labdarúg&mérkőzés Magyar ország-Norvégia, Ul7-es Eb-selejtező labdarúgómérkőzés VASÁRNAP Internazionale-Milan, olasz bajnoki labdarúg&mérkőzés Bartelona-Valentia, spanyol bajnoki labdarúg&mérkőzés HÉTFŐ, Magyarorsxág-Skóeia, U17-es Előselejtező labdarúg&mérkőzés JJJEF Műszakvezető (Forgácsolóüzem) Feladatok: • a forgácsolóüzem munkájának operatív irányítása három műszakos munkarendben • a műszakban dolgozók munkájának szervezése, vezetői feladatok ellátása Elvárások: • szakirányú középfokú vagy technikusi végzettség • jártasság CNC forgácsolástechnikában • múszakvezetői gyakorlat Amit nyújtunk: • versenyképes javadalmazás • modern, magas színvonalú munkakörnyezet • szakmai kihívás • szükség esetén albérleti támogatás A pályázatok postán eljuttathatóak az alábbi címre: ThyssenKrupp Nothelfer Kft Személyügyi Osztály 6000-Kecskemét, István király krt. 23/a. E-mailen: karrier@thyssenkrupp.hu További felvilágosítást az alábbi telefonszámon lehet kérni: 76/517-106 ThyssenKrupp Nothelfer Kft. Kecskemét 431978 Sztárhír Kecskemét belvárosának új gyöngy­szemévé is válhat a napokban megnyílt Géniusz Kávéház és Étterem a Kisfaludy Házban. Az igényesen kialakított, szolid eleganciát sugárzó vendéglátó hely min­dennap 9 és 23 óra között várja vendége­it. Igazi kávéházi feeling jellemzi az új helyet, amelynek már a neve is sugallja, hogy nem egy megszokott, egyszerű vendéglátó helyről van szó. Amellett, hogy munka előtt vagy után a vendégek kávét, üdítőt vagy egy pohár sört kedvükre megihatnak, étlapjukon ízletes ételek sokszínű választéka található, me­lyeket kellemes jazz-zene mellett fogyaszt­hatnak el. Az étterem géniusza Kovács Sándor olimpiai és világbajnok mesterszakács, aki konyhafőnökként változatos, franciás alapokon nyugvó nemzetközi étele­ket ajánl a vendégeknek. Az étlapról természetesen a kedvelt magyar éte­lek sem hiányozhatnak, & , u , ,, "Akkor is érdemes betérni, ha valaki csak egy pohár italt szeretne elfogyasz­tani. A városban egyedülállóan az olasz Lavazza kávét kínálják, és csapolt sör­ként többek között a Heineként ajánlják, de emellett üdítő- és alkoholos italok széles tárháza található meg az egyedi berendezésű kávéházban. Az étterem belső terében mintegy 60 fő tud helyet foglal­ízelítő az étlapról tetni. Méreténél fogva alkalmas rendezvények, baráti találkozók, családi ünnepek megtartására. A belső tér eleganciája mellett ma­ga a Kisfaludy Ház közvetlen környezete is feledhetetlenné te­szi az ott eltöltött órákat. Azt viszont néhány nappal a nyitás után is elmondhat­juk, hogy nemcsak az ízletes ételek, de a hely nem min­dennapi varázsa is hozzájá­­ni, de ta- rulhat majd ahhoz, hogy minden bizonnyal vasztól kora őszig a kerthelyiségben rövid időn belül közkedvelt és keresett ká­­ugyanennyi vendéget tudnak majd leül- vézóvá és étteremmé váljon. ÍÉDliSl Géniusz Kávéház és Étterem * zsánnal, zöldséges pogácsával .Chef-saláta kehely mannáit gyümölcsökből . Hideg gyümolcsrizs-keneiy •csokis mpggyontettel _

Next

/
Thumbnails
Contents