Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-22 / 247. szám
HÍRES AMERIKAI RAJZFILM? HÍRES KECSKEMÉTI FUVAROZÓK? IOI KISKUTYA) r IOI HÍRŐS TAXIS) 1 HÍRŐS-GONG TAXI 48-48-48 333-333 Türelmetlenek az orvosok? A megújult orvosi kamara szokatlanul következetes kiállása, mint a vízbe dobott kő, felkavarta az egészségügy állóvizét Azóta sok egymásnak ellentmondó, átpolitizált hír látott napvilágot. Az orvosok türelmetlenek. Mindenáron tüntetni akarnak. Akár betegeik életének veszélyeztetése árán is - hallhatjuk a politikusoktól. Önöknek azonban tudniuk kell: az orvosok nem szeretnének sztrájkolni. De a politikát rá kell valahogy kényszeríteni, hogy tisztességesen bánjon az egészségüggyel. Tárgyaltunk már eleget a rendszerváltás óta eltelt 13 évben. S milyen eredménnyel? A KSH felmérése szerint az egy főre jutó egészségügyi kiadás Magyarországon az uniós átlag felét sem éri el. Ez a kétségbeejtően kicsiny összeg nyilvánvalóan nem elég. Azonban az állam mégis ennyit ad. Mert miközben - elképesztő cinizmussal - hivatalból üldözi a hálapénzt, az orvosok bérét a betegekkel fizetteti meg. Vagyis mostanra nyilvánvalóvá vált: a politika kijátssza az ország, a betegek, az egészségügyben dolgozók érdekeit, és önös céljainak megfelelően osztja szét azokat a közpénzeket, amit mi, mindannyian termelünk meg. Sajnos a politikát nem lehet gyógyszeresen kezelni. Pedig az a tünet, hogy az egészségügyet elhanyagolja, súlyos betegségre utal. Ennek a felismerésnek és az egyre inkább ellehetetlenülő egészségügyi helyzetnek köszönhetően jött létre a kamara, a szakszervezet és az egészségügyben dolgozók példátlan összefogása. Melynek célja, hogy a gyógyítás munkáját a politikától függetlenül, kizárólag szakmai és kiérlelt etikai szempontoktól vezérelve végezhessük. Mert az egészségügyben dolgozók eddig bírták cérnával. Végbement egy nemzedékváltás, és a fiatalabbak, akik nem éltek a szocializmusban, nem hajlandók arra, amire szüleik: nem adják áron alul tudásukat, nem akarnak diktátumszerű szerződéseket kötni a biztosítóval, nem akarják, hogy gyermekeikre mások vigyázzanak, míg ők ügyelnek, fizetést szeretnének, nem megalázó hálapénzt. És elegük van abból is, hogy a kormány mindenért őket teszi felelőssé. Az egyik hír szerint halottakat kezelnek. A következő héten a sok és drága gyógyszer felesleges felírása a kifogás. Nem toleránsak a betegek hozzátartozóival - láthatjuk az egyik kereskedelmi tévében. Legújabban pedig nem jól kommunikálnak, tehát egységesen mindenkit kommunikációs tanfolyamra küldenének a minisztériumi illetékesek. Mindez természetesen általánosítva hangzik el, mintha kollektiven minden orvos csalna, verné a betegeket, és rendszeresen válogatott durvaságokat vágna a hozzátartozók fejéhez. Hol van már a gyógyításhoz elengedhetetlenül szükséges bizalom? Ennek a számunkra nélkülözhetetlen lelki tényezőnek a tudatos rombolásában komoly szerepe van a médiumoknak és a politikának is. Ezért a felelősségük is nagy. Az orvosi kamara megújult vezetése nem elégszik meg újabb ígéretekkel. Konkrétumokat követel: törvénybe foglalt garanciákat fogad csak el, amelyek megvalósulása kormányoktól függetlenül, lépcsőzetesen, az ország teljesítőképességének megfelelő ütemben valósulna meg. Ebben a harcban - szövetségesként - kérik az egészségügyi dolgozók az Önök megértését és segítségét. Mert az orvosok döntő többsége így gondolkodik: „A páciens szempontja, érdeke nem azért előzi meg mindig és véglegesen az orvosét, mert az őskortól ez terjedt el, mert ez a szabály és ez így etikus, nem is azért, mert végül is ő tartja el az egészségügyet. Hanem kizárólag azért, mert ő a gyöngébb. Betegsége miatt ő került nyomorult helyzetbe, ő a kiszolgáltatott. Ez helyezi az orvosok és mindenki fölé. ” (Hankiss János) Mit követel a Kamara? • Az orvosi tevékenység díjazása az EU szintnek megfelelően kerüljön kialakításra! • Szülessék törvényi garancia a fenti díjtételek ütemezett bevezetésére! • Ne korlátozzák az orvosi tevékenységet, szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyó gazdasági megfontolások alapján! • Valamennyi szakorvosra kiterjedően legyen az orvos szakmai ismereteinek, tapasztalatának, munkájának vagyoni értéke! • A rendkívüli munkavégzéssel töltött idő kerüljön beszámításra a szolgálati időbe! A szolgálati időbe történő beszámítás - a már nyugdíjban lévőkre is kiterjedően - visszamenőlegesen is történjen meg! • Kapjon a Kamara a „jogállási” törvényben alkalmas eszközöket az orvosok törvényben foglalt jogainak biztosítására! __________________JOBB LATOR POLGÁRI KÖR •MKBMegtakarítások A biztonság nyugalma Pénzpiaci Betét Kamat9,10% EBKm 9,23% *BBKM: Egységes Banki Kamat Mutató. Érvényes a 2003. október 21-t kondíciók szerint. 3MFt 6havi lekötése esetén. Ha megtakarítottpénzét az MKB-ra bízza, nem kell az esélyeket latolgatnia. Az MKB Megtakarítások a pénzpiac biztos befutói. Végtelenül jó ajánlatok ...már 10 éve! Aquafresh 3 Total Care fogkrém, 75 ml + ajándék Flex fogkefe! /csomag L'Oréal Studio Line FX hajlakk, 250 ml + ajándék Elséve 2inl multivitaminos 250 ml UORÉ£ 1 eisévé L'ORÉAL STÚDIÓI 1 + 1 ajándék! 11 tej m 0 t J i •NVISI SPBAV ""TH MULTI-ylWÁ*NORMÁI. HAJRA GY***! HASZNAIATS* •mSmSmtM 999 -em J /csomag Londacolor Magic Colors tartós hajfesték (12 féle) + ajándék Londatrend hajlakk! 75 ml LorxJq LON01S8 v Sana lábfrissítő spray 150 ml + ajándék lábhintőpor a gom bás fertőzések ellen! 100 g Sana il * Lonoa, > ' trend 699,í+i ajándék il 1+1 ajándék! Johnson's baby nyugtató aromatestápoló levendula kivonattal Dupla csomag! 2x300 ml tnbS% WoWi nalry itírm 599 -m0 g /csomag 649,-a, í+i ajándék! 10 EV HUSEGES BARATSAG! Válasszon magának dm barátnőt, szavazzon és nyerjen! Év végi főnyeremény: párizsi bevásárlókörút 2 fő részére, 2 millió forintos bankkártyával! www.dm-drogeriemarkt.hu Október havi nyeremények:- 2 fős wellness-hétvége a NaturMed Hotel Carbona'*" szállodában,- 5 db Babyliss hajcsavaró,- 5 db Babyliss hajformázó,- 30 db 10.000,- Ft értékű Scholl pedikűrkészlet,- 10 db 10.000,- Ft értékű Henkel tisztítószer csomag,- 10 db 10.000,- Ft értékű Swiss Formula ajándékcsomag Ciliit fürdőszobai vízkő- és rozsdaoldó 750 ml + ajándék vízkő- és rozsdaoldó háztartási kisgépekhez! 450 ml 799 -/csomag ITT hogy fontos va«1 A rendelkezésre álló akciós készlet korlátozott mennyiségű, ezért akciónk 2003.10.24-től, csak a készlet erejéig érvényes! Kiszolgálás csak háztartási mennyiségben!