Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-21 / 246. szám
10. oldal - Petőfi Népe 2003. Október 21., kedd L A B D A R Ú G Á S HEIBL ISOLIERTECHNIK MEGYE II. ÉSZAK Csípős mérkőzés a hidegben KUNSZÁLLÁS - HELVÉCIA 2-1 (0-0) Kunszállás, 150 néző. Vezette: Varga T. (Fülöp J„ Narancsik B.) Kunszállás: Koós (Kovács L.) - Eszenyi, Kertész, Váczi, Szulyovszki, Pöszmet, Vincze, Samu, Bertus, Koleszárik, Seres J. Edző: Kertész Károly. Helvécia: Hajdú - Orbán, Török (Katona), Seres Zs., Kovács A., Tímár (Sánta), Pető, Kása, ifj. Mata J. Dobosi, Liptai (Csorba). Edző: Mata József Gólszerző: Vincze, Seres, ill. Kása. Sárga lap: Kertész, Vincze ill. Dobosi. Kiállítva: Vincze ill. Kovács A. a 89. percben. Kitűnt: az egész csapat ill. Dobosi, Kása. Ifjúsági eredmény 3-0. Kellemetlen, hideg, szeles időben kezdődött a mérkőzés. Ennek ellenére a hazaiak a megszokott rövid ujjú mezben léptek pályára. A vendégek tartottak attól, hogy megfáznak, így a hosszú ujjú mezt választották. A második és a harmadik helyezett összecsapásán már az első támadásnál gólhelyzet adódott a kunszállásiak előtt. Koleszárik jó labdát kapott a jobb oldailon, lövése nem sokkal szállt el a kapu felett. A 8. percben Szulyovszki ugrott ki a védők közül. A tizenhatos vonaláról lőtt, de a gyengére sikerüli kísérlet után Hajdúnak nem volt nehéz dolga hárítani. Pár perccel később Szulyovszki jó helyzetből lőhetett volna, de ő inkább Sereshez játszott, aki már csak Hajdúval állt szemben. Seres lövése mintegy 12 méterről kapu fölé szállt. A 18. percben Kertész szabadrúgásból a kapu elé ívelt. Vincze és Samu egymást zavarta, így odalett a lehetőség. Az ellentámadásból veszélyes helyzetet alakított ki a Helvécia. Dobosi saját tizenhatosa előtt szerelt, majd hosszú átadással indította Kását, aki mintegy 14 méterről lövésre szánta el magát. A labda az oldalhálóba vágódott. A következő izgalmat Orbán szögletrúgása okozta, ami után Pető közelről a kapu fölé fejelt. A 39. percben Kertész a félpálya közepéről végzett el szabadrúgást. Hajdú csak az alapvonalon túlra tudta ütni a labdát. A szöglet után Seres lőtt kapura, a labdát ismét csak kiütni tudta Hajdú. A félidő lefújása előtt Kovács A. az alapvonalról adott be, Kása a kapu fölé durrantott. A második játékrészt góllal kezdték a vendégek. Orbán jobbról adott be, Kása kiemelkedett a védők közül, és fejéről a kapuba hullott a labda, 0-1. Aj. ellentámadásnál Seres a bal oldalon vezette a támadást, majd lövésre szánta el magát. A labdát Hajdú csak másodszorra tudta megfogni. Az 52. percben egyenlített a hazai gárda. Szulyovszki középen kiugratta Vinczét, aki átemelte a labdát Hajdún és az a hálóban kötött ki, 1-1. Öt perc múlva a vezetést is átvették a kunszállásiak: Kertész bal oldali szabadrúgása után Seres fejelt a kapuba, 2-1. A vendégek a gól után reklamálták, hogy éppen cseréhek és a játékosuk még nem foglalta el a helyét. A 62. percben Kertész bal oldalról végzett el szögletet, Pöszmet kapásból lőtt, a labda a kapufáról pattant az alapvonalon túlra. Nem sokkal később Kertész szabadrúgást végezhetett el 25 méterről, lövése az oldalhálóban kötött ki. A 73. percben Koleszárik eljátszotta a tizenhatoson belül, hogy felrúgták, ezért a játékvezető sárga lappal jutalmazta a színészkedő futbaüistát. Két perccel később Sánta bal oldali szögletét Kovács L. a léc alól toha ki. A mérkőzés lefújása előtt két perccel Váczi és Kovács A. kakaskodott a hazaiak tizenhatosán belül, ezért Varga játékvezető mindkettőjüket kiállította. Az utolsó percben Seres előtt adódott egy gólszerzési lehetőség, de a kapufát találta telibe. Mindkét csapat jól felkészüh a találkozóm, s a közönség egy izgalmas, jó iramú mérkőzést láthatott. A hazaiak sok esetben, egyérintős passzokkal próbálták átjátszani a védőket, akik többnyire túlzott keménységgel reagáltak ezekre a próbálkozásokra. Varga játékvezető a mérkőzés elején kiválóan vezette a mérkőzést, de a második félidőben több té-H védésé is akadt, mellyel mindkét csapatot sújtotta. A fiatal Narancsik Beáta partjelző nem mindig tudta segíteni őt. Kertész Károly: - Egy góllal jobbak voltunk ellenfelünknél. Nagyon jó csapatot sikerült legyőzni. Mata József: - A szerencsésebb csapat győzött. Gratulálok a Kunszál-MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Büntetőölő dusnoki vészkapus IZSÁK-DUSNOK 4-1 (1-0) Izsák, 200 néző. Vezette: Szűcs (Körösi, Nagy). Izsák: Házi (Bátri) - Kurucsai, Márton, Jávorka, Bankes, Török (Suba), Mokrickij, Virágh, Hleba (Vincze), Tóth Cs., Gréczi. Edző: Gréczi Gábor. Dusnok: Andrin - Laczkó, Csizovszki, Ottenthál, Báló F., Bakula, Simonits (Báló J.), Óbéri, Sáfrán, István, Hangya (Konkoly). Edző: István Zoltán. Gólszerző: Bankes 2, Hleba, Vincze, illetve István. A vendégeknél az ujjsérüléssel bajlódó Báló J. helyett a középhátvéd Andrint nevezték kapusnak erre a mérkőzésre. A kiváló teljesítményt nyújtó vészkapus többek között két izsáki 11-est is hárított, Mokrickij és Kurucsai büntetőjét védte bravúrral. Kitűnt: Kurucsai, Márton, Jávorka, Bankes, illetve Andrin, Báló F., Óbéri, István. Sárga lap: Báló F. Ifjúsági eredmény: 4-0. AKASZTÓNEMESNÁDUDVAR 6-3 (2-1) Akasztó, 200 néző. Vezette: Tóth I. (Tamás, Vén). Akasztó: Markó - Újvári (Klajkó Z.), Lehota, Somjai, Sárközi, Meggyes, Hambalkó, Csehi, Lázár (Varga Z.), Supka (Nagy F.), Szentgyörgyi. Edző: Agócs Zoltán. Nemesnádudvar: Szabados - Barta (Pusztai), Czvetnics, Mezőfi, Schindler Z., Schindler E., Gazsi, Simon, Szilágyi (Tusori), Pesti, Grúber. Edző: Hayerbacher Ferenc. Gólszerző: Csehi 2, Szentgyörgyi 2, Somjai, Sárközi, illetve Pesü 2 (egyet 11- esből), Gazsi. Végig szoros, élvezetes mérkőzésen csak az utolsó tíz percben dőlt el a győztes kiléte. A 80. percben 4-3-as hazai vezetésnél az akasztói Lázár büntetőt hibázott. A mérkőzés hajrájában a bátran támadó, mindent egy lapra tévő vendégek két gólt kaptak. Kitűnt: Lehota, Csehi, Szentgyörgyi, illetve Simon, Gazsi, Pesti. Sárga lap: Somjai, Nagy F., Lázár, Tusori. Ifjúsági eredmény: 5-0. MÉLYKÚT-KALOCSA 1-3 (1-1) Mélykút, 150 néző. Vezette: Wittmann J. (Állaga I., Szabó G.). Mélykút: Kiss - Farkas (Velez), Szűcs, Körmöczi, Kárász, Bori, Szabó, Dervaderics, Snyehola, Szénási, Bényi. Edző: Velez Attila. Kalocsa: Gojtán - Tóth, Aradi, Mácsai, Gombkötő, Balogh T., Balogh I., Pákolicz, Unyi (Hatvani), Perity (Bényei), Máté. Edző: Alföldi Albert. Gólszerző: Snyehola B. (11-esből), illetve Pákolicz, Máté, Perity (11-esből). Kitűnt: Szénási, Szabó, illetve Pákolicz, Máté, Perity. Sárga lap: Bényi, Szűcs. Ifjúsági eredmény: 2-1. HARTA-TISZAKÉCSKE 6-0 (2-0) Harta, 200 néző. Vezette: Nagyhegyesi (Törőcsik Á., Kaszala M.). Harta: Badó - Bálint, Molnár (Tomolik), Vékony, Vejtei, Sebestyén, Ispán, Szabadi, Szabó (Czuczu), Bujáki, Kovács (Felföldi). Edző: Szauer Tamás. Tiszakécske: Kocsis - Pálinkás, Forgó, Makra T., Imre (Bodor), Maczkó, Tóth G., Kővári (Bagi), Makra P„ Gazdag, Járvás (Lendvai). Edző: Ézsiás Gábor. Gólszerző: Sebestyén 2, Bujáki 2, Szabó, Vejtei. Kitűnt: Bálint, Vejtei, Sebestyén, Szabadi, Bujáki, illetve Tóth, Gazdag. Ifjúsági eredmény: 0-1. KEREKEGYHÁZA-SOLT 0-1 (0-0) Kerekegyháza, 100 néző. Vezette: Ignácz (Horváth O., Bánfi). Kerekegyháza: Fekete - András, Kulman R„ Duzmath, Fejes, Kecskeméti, Trepák, Hugyecz R„ Hugyecz Gy„ Polgár, Magyar. Edző: Máté Attila. Solt: Tüskés - Ács, Nagy, Csepregi, Ronkó (Vincze), Jánosi, Fink, Török, Gúla, László (Beke), Szalai (Tóth). Edző: Freppán György. Gólszerző: Csepregi. Kitűnt: Fekete, Hugyecz Gy„ illetve Jánosi, Gúla, László. Sárga lap: Fejes, Török. Ifjúsági eredmény: 3-4. SZABADSZÁLLÁS-SOLTVADKERT 2-3 (0-1) Szabadszállás, 150 néző. Vezette: Kárász T. (Pataki, Szöllősi). Szabadszállás: Lázár - Papp, Desztics, Huszár, Zrínyi (Wéber), Sári, Kis-Juhász, Gáspár (Újvári), Németh, Illés, Varga. Edző: Búzási Balázs. Soltvadkert: Hatvanyi - Aszódi, Hirsch, Molnár, Eperjesi, Márton, Filus, Mészáros (Gusztos), Galántai (Szlovák), Vata (Sörös), Füleki. Edző: Windecker József. Gólszerző: Illés, Németh, illetve Molnár, Vata, Füleki. Kitűnt: Huszár, Kis-Juhász, Illés, illetve Molnár, Vata, Füleki, Hatvanyi. Sárga lap: Huszár, Illés, Varga, illetve Eperjesi, Marton. Ifjúsági eredmény: 2-2. TOMPA-KTK 2-2 (1-2) Tompa, 200 néző. Vezette: Berger (Forgács, Lengyel). Tompa: Cseh - Bálind, Horváth, Szakács, Magda, Síber, Szekeres (Baka), Nuszpl, Kósa (Ferenc), Béleczki, Rasztik (Szabó). Edző: id. Béleczki László. Kiskunfélegyháza: Nadrai - Dongó, nagy, Földi, Fodor (Földi), Karsai, Csincsák, Bálint (Kása), Vidéki, Szelepcsényi. Edző: Bende József. Gólszerző: Szekeres, Horváth (11-esből), illetve Szakács (öngól), Nagy. Kiállítva: Szakács (63. perc). Ifjúsági eredmény: 0-15. KISKUNMAJSAJÁNOSHALMA 1-0 (1-0) Kiskunmajsa, 150 néző. Vezette: Gera (Kolacsán, Juhász). Kiskunmajsa: Mindák - Ábrahám (Andricz), Szőke, Szikora, Varga, Ujfalusi, Szarka, Deli, Kovács (Fütyü), Fekete I., Török F. Edző: Teliinger Vilmos. Jánoshalma: Huczek - Csemók Cs., Peteán, Török Zs., Horváth, Kiss K„ Csernók Zs., Kiss R., Haász, Szabó, Faragó (Németh). Edző: Gieszinger Ferenc. Gólszerző: Deli. Kitűnt: Szőke, Deli, Fekete I., illetve Huczek, Kiss R. Sárga lap: Horváth, Haász. Ifjúsági eredmény: 3-1. A mérkőzésekről tudósítottak: Badó Attila (Harta), Deák János (Tompa), Gréczi Gábor (Izsák), Gyovai János (Kiskunmajsa), Magyar József (Mélykút), Nagy János (Kerekegyháza), Pellikán Imre (Szabadszállás), Tóth József (Akasztó). a Suzuki Barna ajánlata: ♦ Októberi nyílt hétvégék! Vegyen részt egész hónapbari tartó tesztvezetésünkön! SUZUKI Próbálja ki új modelljeinket: . ♦ Alto ♦ 1.5GS Ignis ♦ 1.3WT-S Wagon R' Nemcsak felejthetetlen élményben lesz része, hanem megnyerheti a PHILIPS TV, Onkyo DVD vagy a Sony Discman egyikét! Országos fődíj egy Ignis’ 1.5GS Egész hónapban tart értékesítési akciónk! Suzuki ALTO: 1.875.000 Ft-tól Új Suzuki vásárlása esetén régi gépkocsija most akár 200.000 Ft-tal többet ér! Születésnapi rendezvényünk október 25-én, szombaton lesz. _____________Mindenkit szeretettel várunk!__________________________ Az Ön márkakereskedője: Suzuki Barna 6090 Kunszentmiklós, Vásártér 9. Tel./fax:76/550-001, 550-002 Tel.: 06-30/9552-258, 06-30/2062-579 www.suzuki-barna.hu e-mail: suzuki.barna@axelero.hu Októberi nyitva tartás: H-P: 8-17; Szombat-Vasárnap: 8-12 óráig. 438447 KECEL - KUNSZENTMIKLÓS 3-1 (2-1) Kecel, 150 néző. Vezette: Ártim J. (Szekeres Zs., Polgár F.). Kecel: Kapitány - dr. Angeli, Doszpod Z. (Jungwirt), Sendula, Pongrácz, Kamara, Doszpod F., Bordás S., Verba, Farkas (Bleszák), Fenyvesi. Edző: Doszpod Ferenc. Kunszentmiklós: Bebők N. - Kovács J., Paróczi (Bebők Zs.), Bálint, Boczek, Forró, Bognár, Bajnóczi (Haraszti), Zsolnai, Tóth J. (Ordasi), Zadravecz. Edző: Lovász Sándor. Gólszerző: Doszpod F. (11-esből), Veba, Fenyvesi, ill. Zsolnai (11-esből). Sárga lap: dr. Angeli, ill. Forró, Zsolnai, Kovács J. Kiállítva: Kamara. Kitűnt: Doszpod F., Fenyvesi, Bordás, Kapitány, Sendula, Verba, ill. senki. A harmadik percben Verbát buktatták a 16-oson belül. A jogos büntetőt Doszpod F. értékesítette, 1-0. A 28. percben Bordás átadásából Verba volt eredményes, 2-0. A 33. percben 10 főre fogyatkoztak a keceliek. Egy beívelést követően Kamara a 16-oson belül szabálytalankodott, a játékvezető pedig kiállította. A 11-est Zsolnai lőtte a hálóba, 2-1. Az 55. percben Angeli szabadrúgásból Fenyvesi fejére varázsolta a labdát, a csatár a kapuba csúsztatott, 3-1. A keceliek emberhátrányban is többször veszélyeztették az ellenfél kapuját, s megérdemelten nyerték a találkozót. Ifjúsági eredmény: 11-1. Tudósító: Udvarhelyi István. NYÁRLŐR1NC - JAKABSZÁLLÁS 1-2 (10) Nyárlőrinc, 100 néző. Vezette: Suba Z. Nyárlőrinc: Kocsis B. - Bálint, Forgó, Kovács R. (Kulman), Légrádi, Mihály, Sáfár, Horváth Zs., László, Sós (Nagy), György. Edző: Pádár József. Jakabszállás: Kása - Kátai, Kovács Zs., Major R. (Molnár G.), Kánisz, H. Szabó, Szabó R. (Andrási), Börönde, Törteli, Szöllősi, Átrok (Csorba). Edző: Torbavecz József. Gólszerző: Sós, ill. Kánisz, Kovács Zs. Sárga lap: Sáfár, Bálint, György, ill. Átrok, Major, Kovács Zs. Kiállítva: Kocsis, ill. Andrási. Kitűnt: senki, ill. az egész csapat. Sportszerűtlen mérkőzésen a szerencsésebb csapat gyűjtötte be a három pontot. Ifjúsági eredmény: 6-0. Tudósító: Fekete Attila. CSENGŐD - TISZAALPÁR 0- 5 (0-3) Csengőd, 100 néző. Vezette: Hodován (Solya, Bolvári). Csengőd: Lehóczki - Minda (Kállai I. ), Varga, Tamás (Dömök), Geiger F., Gyurik (Csikós), Gyenizse, Mezei, Makány, Németh (Siroki), Bélák. Edző: Supka Sándor. Tiszaalpár: Hekkel - Kovács J., Kacziba, Sinkó (Tóth I.), Albert, Bíró, Cseke, Tóth R„ Lengyel (Rozmán), Zsíros Juhász I. (Kovács F.), Valkovics. Edző: Dudás György. Gólszerző: Valkovics 2, Tóth R„ Zsíros Juhász L, Rozmán. Sárga lap: Gyenizsem ill. senki. Kiállítva: Kacziba (80. p.). Kitűnt: Geiger F., Mezei, ill. Kovács J. , Albert, Cseke R., Valkovics. Ifjúsági eredmény: 0-12. Tudósító: Hegedűs Attila. ORGOVÁNY - LAKITELEK 3-1 (2-0) Orgovány, 100 néző. Vezette: Patyi (Kovács, Dudás). Orgovány: Lászka - Magó (Sárai Z.), Vakulya, Szabó, Virág (Sárai I.), Bán (Miskei), Mészáros, Márton, Baranyi, Németh (Juhász), Dorogi (Szebellédi). Edző: Lászka György. Lakitelek: Kormos - Hősi, ifj. Tóth, Kalics, Farkas, Bónyai, Magyar (Molnár), Határ, Térjék (Vörös), Szabó, Újváry B. Edző: Tóth Sándor. Gólszerző: Magó, Dorogi, Németh, ill. Bónyai. Sárga lap: Magó, ill. Farkas. Kiállítva: Bónyai. Kitűnt: az egész csapat, ill. Kormos, Újváry. Szikrázóan kemény mérkőzésen a helyzeteit jobban értékesítő hazai gárda megérdemelten nyert. Ifjúsági eredmény: 1-1. Tudósító: Vízteleki János. PÁLMONOSTORA - LADÁNYBENE 1- 2 (1-1) Pálmonostora, 100 néző. Vezette: Narancsik (Krizsán, Piukovics). Pálmonostora: Kovács L. - Cseh, Kovács R., Balogh, Kovács T„ Locskai, Síber, Túri, Tamási (Pintér), Tóth, Pozsár. Edző: Síber Mátyás. Ladánybene: Lénárt A. - Dóka, Ferenc, Lénáit I., Fekete, Baranyi (Szilveszter), Varga, Botás, Kollár, Szombati, Teréki. Edző: Mészáros János. Gólszerző: Tóth, ill. Baranyi, Szilveszter. Sárga lap: senki, ill. Fekete, Botos, Teréki. Kitűnt: Tóth, Kovács T„ Síber, ill. Baranyi, Kollár, Ferenc. A Pálmonostora szerezte meg a vezetést, majd a vendégek egy védelmi hibát követően egyenlítettek. A hazai csapat sorra kihagyta nagy helyzeteit, a vendégek pedig a 80. percben kihasználták a Pálmonostora újabb védelmi megingását. A szerencsésebb csapat nyert. Ifjúsági eredmény: 2-0. Tudósító: Kalmár Nagy László. CSÓLYOSPÁLOS - BUGAC 4-0 (1-0) Csólyospálos, 150 néző. Vezette: Kovács B. (Bolla, Kovács I.). Csólyospálos: Szekeres - Á. Fúrús, Török F., Kolompár, Pócsik, Sándor, Mózer, Rúzsa (Tálas), Szilágyi (Rákóczi), Répás, Paragi. Edző: Kitl József. Bugac: Rokolya (Koncz) - Csáki, Néma, Farkas, Csendes, Seregély, Szabó L, Kovács, Szabó T„ Parádi, Szabó N. Edző: Borbényi Miklós. Gólszerző: Paragi 2, Répás, Pócsik. Sárga lap: Pócsik, ill. Szabó T„ Parádi. Kitűnt: Pócsik (a mezőny legjobbja), ill. Szabó N. A Csólyospálos lépett fel támadólag, sok helyzetet dolgozott ki, a csatárok azonban képtelenek voltak a hálóba találni. A Bugac elsősorban a védekezéssel törődött, s távoli lövésekkel próbálkozott. A 35. percben Paragi értékesítette a hazaiak sokadik helyzetét. A fordulást követően Paragi büntetőt hibázott, majd a hazaiak mezőny fölénybe kerültek, s további három gólt szereztek a mérkőzés végére elfáradó vendégek ellen. Ifjúsági eredmény: 3-2. Tudósító: Á. Fúrús János. DUNAVECSE - TABDI 1-0 (0-0) Dunavecse, 130 néző. Vezette: Kecskés (Lovas, Karácsony), Dunavecse: Losonczi T.- László G. (Sümegi), Kassai, Romfa, Széliák, Krepsz, Guttman, Sallai (Döbrentei), Lázár, Kolos (Szabó), Jenei. Edző: Sümegi József. Tabdi: Kovács László - Fábián, Petróczi, Digner (Szabó), Szikszai (Weppert), Tóth, Kuti, Lukács, Pszota, Szabó N. (Pólyák), Farkas (Korenika). Edző: Bácsi László. Gólszerző: Jenei (88. p.). Sárga lap: László, Romfa, Sallai, ill. Pszota, Fábián. Kiállítva: Tóth I. (77. p.). Kitűnt: az egész csapat, ill. Kovács László, Digner. A mérkőzés végén Sümegi beívelt szabadrúgását Jenei 6 méterről fejelte a kapuba, ezzel nyert - helyzetei alapján megérdemelten - a hazai csapat. A vendég kapus kitűnően védett. Ifjúsági eredmény: 2-9. Tudósító: Banyári István. ARMAGNYAC MEGYEI I. OSZTÁLY 1. Kalocsa 11 9 2-43-11 29 2. Harta 11 9 1 1 51-10 28 3. Akasztó 11 9 1 1 34-11 28 4. Izsák 11 8 1 2 38-16 25 5. Kiskunmajsa 11 7 1 3 22-15 22 6. Soltvadkert 11 6 3 2 25-15 21 7. Mélykút 11 5 1 5 21-19 16 8. Solt 11 5 ||fi 6 8-16 15 9. Tiszakécske 11 4 1 6 19-23 13 10. Dusnok 11 3 4 4 14-21 13 11. Nemesnádudvar 11 4 1 6 20-33 13 12. Jánoshalma 11 3 8 17-31 9 13. Szabadszállás 11 2 1 8 18-35 7 14. Kerekegyháza 11 2 9 10-36 6 15. KTK 11 1 2 8 10-27 5 16. Tompa 11 1 1 9 13-44 4 HEIBL ISOLIERTECHNIK MEGYE II., ÉSZAK 1. Kecel 10 9 1-39-14 28 2. Kunszállás 11 8 1 2 36-18 25 3. Helvécia 11 7 3 1 34-12 24 4. Tiszaalpár 11 7 3 1 31-10 24 5. Tabdi 11 7 1 3 27-12 22 6. Lakitelek 11 6 1 4 34-26 19 7. Jakabszállás 11 5 2 4 31-28 17 8. Orgovány 11 4 2 5 21-24 14 9. Ladánybene 11 4 2 5 30-34 14 10. Kunszentmiklós 11 4 1 6 22-39 13 11. Dunavecse 11 4-7 16-22 12 12. Csólyospálos 10 4 6 17-25 12 13. Pálmonostora 11 2 3 6 11-25 9 14. Nyárlőrinc 11 2 2 7 18-27 8 15. Bugac 11 2 1 8 19-35 7 16. Csengőd 11 1-10 9-44 1 MEGYEI ll„ DÉLI-CSOPORT 1. Sükösd 11 8 1 2 33-15 25 2. Kelebta 11 7 1 3 20-10 22 3. Bácsborsód 10 7-3 16-12 21 4. Bácsbokod 10 6 1 3 28-27 19 5. Érsekcsanád 11 6 1 4 25-24 19 6. Bajaszentistván 10 5 3 2 10*14 18 7. Hajós 11 5 1 5 30-21 16 8. Kunbaja 11 5 1 5 24-16 16 9. Szakmár 11 4 3 4 28-22 15 10. D.szentbenedek 11 5-6 23-33 15 11. Nagybaracska 11 4 2 5 19-18 14 12. Váskút 11 4 1 6 11-18 13 13. Bátmonostor 11 3 2 6 17-33 11 14. Fájsz 10 3 1 6 25-24 10 15. Szeremle 11 1 3 7 9-21 6 16. Kiskunhalasi Sp. 9 1 1 7 10-29 4