Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-20 / 245. szám

2003. Október 20., hétfő MEGYEI K Ö R K É P Petőfi Népe - 5. oldal Felcsavarodott a fára Félegyháza - Bugac Gyorshajtás és ittasság. Ezen okok miatt rohant fának egy személyautó szombaton este a Kiskunfélegyházát Bugac­­cal összekötő úton. Hárman sérültek meg a balesetben, egyikük állapota válságos. A fehér Volkswagen Bugac felől Kiskunfélegyháza irányába tar­tott, amikor vezetője egy útka­­nyarban - vélhetően a nagy se­besség és az ittassága miatt - el­vesztette uralmát a járműve fe­lett, kisodródott, és a jobb oldali útárokban egy fának csapódott. Az autó szinte „felcsavarodott” a fára. A kocsit vezető 25 éves bu­gaci férfit és a jobb első ülésen utazó 20 éves fiatalembert a kis­kunfélegyházi tűzoltók feszítő­vágó berendezéssel szabadítot­ták ki a roncsokból. A sofőrt sú­lyos, az utast életveszélyes álla­potban szállították a kecskeméti kórházba. A hátul ülő 16 éves lány könnyebb sérülésekkel megúszta a karambolt, megfi­gyelésre azonban őt is bent tar­tották a kórházban. A sofőr az el­sődleges vizsgálatok szerint itta­san vezette az autót. A baleset pontos körülményeit a rendőr­­ség még vizsgálja. objektív Kitoloncolt külföldiek Határőrség Tartózkodási engedély nélkü­li külföldieket fogtak el, vala­mint hamisítókat füleltek le a határőrök pénteken, a déli határ térségében - tudatta az Objektív Hírügynökséggel Kovács Iván, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság sajtószó­vivője. A bevetési alosztály járőrei há­rom román állampolgárt fogtak el pénteken külföldiek rendésze­tével kapcsolatos szabálysértés miatt Szabadszállás külterületén, egy tanyán. Közülük ketten három, egyikük pedig 29 nappal tartózkodott tovább az engedé­lyezett időnél. A határőrök ide­genrendészeti eljárást kezdemé­nyeztek a külföldiek ellen. Emel­lett egy év beutazási és tartózko­dási tilalmat rendeltek el, és ki­toloncolták őket a nagylaki köz­úti határátkelőhelyen. A bevetési osztály járőrei pénteken este, Akasztón két magyar állampol­gárt fogtak el egyedi azonosító jel meghamisítása miatt. Volks­wagenjükön ugyanis Barkasra való rendszám volt. Emellett közokirat-hamisítás gyanúja is felmerült, mivel a forgalmi enge­délyben a műszaki érvényesség dátumát átírták. Emiatt a mélysé­gi migrációs feladatokat végrehaj­tó határőrjárőr büntetőfeljelen­téssel átadta mindkettőjüket a Kiskőrösi Városi Rendőrkapi­tányságnak__________________■ MEGEMLÉKEZÉS. Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek a kecskeméti Mátyás Király Általános Iskolában. A diákok által készített, korabeli hangulatot idéző háttér előtt az iskola diákszín­­játszói elevenítették fel a 47 évvel ezelőtti eseményeket. fotó, b. r. ÉRSEKCSANÁDI ÜNNEP. Fergeteges sikere volt az utánpótlás néptánccsoportnak Érsekcsanádon. A hétévtizedes fennállását ünneplő, helyi hagyományőrző együttes telt ház előtt lépett színre a szombat es­­ti gálán, melyen kilenc rangos vendégegyüttes is fellépett.__________________________ fotó: király László Jelölt kecsegék a Dunában Kiemelkedő sikerrel zárult a Bajai Rotary Club és a WWF Magyarország szombat délelőt­ti halszabadítási akciója a bajai Türr­­kilátónál. A rendezvény jelszavát - Jelölt ke­­csegéket a Dunába! - maradéktalanul megva­lósították a szervezők, amikor a tokfélékhez tartozó kecsegékből 200 megjelölt, nagyobb méretű példányt telepítettek a Dunába. Baja A verőfényes őszi délelőttön sokan voltak kíváncsiak a Duna parti, látványosságnak is beil­lő halszabadításra, melynek ötlete a Bajai Rotary Club tagjától, dr. Mihálovics Istvántól származik. Tavaly már megszervezte a klub az akciót, akkor még szerényebb keretek között. Most a bajai rotaristák összefogtak a WWF Magyarországgal, (a vadvilág védelmére, létrehozott nemzetközi alapítvány hazai szervezetével), hogy az értékes tokféle visszatelepítését elősegítsék. - Mi nem csak szeretjük a halat, de törődünk azzal is, hogy A telepítést számos önkéntes adományozó támogatta. Ugyanis a sorszámmal és névvel ellátott kecsegéket jelképesen bárki örökbe fogadhatta. Jóleső volt látni, hogy milyen sok ember érzi szívügyének a Duna ökoló­giai egyensúlyának fenntartását. A legfiata­labb örökbefogadó egyébként egy négy­éves kisfiú volt, aki boldogan helyezte be halát nagyapja, a Bajai Rotary Club alapító­elnöke, dr. Deutsch Ottó segítségével. Útjára bocsátják a jelzettel ellátott kecsegét, fotó-, g.z. hol és hogyan él - hangzik a bajaiak jelmondata. Rögtönzött tanösvényen indultak a vendégek és a város lakói a Türr-kilátóhoz. Azok számára, akik nem akartak gyalogolni, kishajó indult a sugovicai Halászpartról. A kilátónál a Bajai Kézműves Egyesület látványos kiállítása, Vesztergám Miklós tárogatóművész muzsikája fogadta az érdeklődőket. Széli Péter pol­gármester, Odor József rotary klub elnök és Márkus Ferenc WWF Magyarország igazgató köszöntője után megkezdődött az ünnepélyes halszabadítás. (Rideg Árpád, homokmégyi kec­­sege tenyésztő ajánlotta fel a halakat ter­­mészetvédelmi célokra.) gál zoltán Kirabolták Kiskunhalas Kuruc vitézek téri lakásának lép­csőházában támadott meg egy rabló egy 77 éves férfit. A tettes a földre teperte áldozatát. A rabló átkutatta az idős ember zsebeit, magához vett 40 500 forintot, és elfutott. A kirabolt bácsinak sze­rencsére nem esett nagyobb ba­ja. A rendőrség a személyleírás alapján egy órán belül elfogta a feltételezett elkövetőt. A 48 éves kiskunhalasi férfinál hiánytala­nul megtalálták a rabolt pénzt, nem maradt ideje arra, hogy el­­költse. K. Ferencet kihallgatása után őrizetbe vették, a törvény előtt rablás miatt kell majd felel­nie. OH Fosztogattak Bács-Kiskun Betörők jártak egy dunapataji üdülőben, egy szalkszentmár­­toni lakást pedig besurranó tol­vajok fosztottak ki szombaton. Dunapatajon a Bodzás dűlőben egy budapesti tulajdonos üdülő­jébe törtek be ismeretlenek. Fű­nyírót, kéziszerszámokat, 2 tele­víziót, gázpalackot és kerti növé­nyeket loptak el mintegy 220 ezer forint értékben. Egy 68 éves ember szalk­­szentmártoni lakásába észrevét­lenül surrantak be a tolvajok. Át­kutatták a házat, és találtak 150 ezer forintot, amit magukkal vit­tek. A rendőrség mindkét lopás tetteseit keresi. ■ Kocsitűz Bátya Kigyulladt egy Fiat motortere, és a lángok az utastérre is áterjed­tek szombatra virradó éjjel. Az autó Bátyán, egy Baross utcai ház előtt parkírozott, amikor vá­ratlanul tűz ütött ki a motorteré­ben. A lángok az elektromos ve­zetékeken és a szigetelésen ke­resztül hamar átterjedtek a sze­mélyautó utasterére is. Szeren­csére éppen akkor senki sem ült a járműben. A kalocsai tűzoltók két gépjárműfecskendővel, 8 fő­vel érkeztek a helyszínre, és per­cek alatt megfékezték a tüzet. A régi típusú Fiat belső tere így csak részben égett ki.________m Leégett a tető Baja Kigyulladt egy 100 négyzetmé­teres, pala fedésű melléképület tetőzete tegnap hajnali 2 óra kö­rül Baján, a Darázs utcában. A bajai tűzoltók egy gépjármű­fecskendővel és egy vízszállító járművel fogtak neki az oltás­nak. A lakók segítségével sike­rült kihordaniuk az épület be­rendezéseit és 2 db gázpalackot is, így azok megmenekültek a tűztől. A tetőzet faszerkezetén azonban a lángok percek alatt elhatalmasodtak, így az egész leégett. Az elsődleges becslések alapján a kár meghaladja a fél­millió forintot. ■ Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet Sükösdi Teljesítményvizsgáló Állomására pénzügyi ügyintézői munkakörbe szakirányú iskolai és mérlegképes könyvelői képesítéssel (költségvetési, ill. államháztartási szakon) munkatársat keresünk. Költségvetési területen szerzett gyakorlat előnyt jelent! Jelentkezés írásban, a bizonyítványmásolatokal és önéletrajzzal az alábbi címen: OMMI Személyügyi Csoport 1024 Budapest, Keleti K. u. 24. Határidő: 2003. október 31. Tel.: 06-1/438-3526 O A pályázókat írásban értesítjük a személyes meghallgatás időpontjáról. 9 Az AGRIKON-ALFA Kft. ágazatában Magyarországon a vezetők [ között számon tartott vállalat, mely rozsdamentes nagykonyhai berendezések gyártásával, forgalmazásával és fővállalkozás keretében komplett nagykonyhák kivitelezésével foglalkozik. Dinamikus fejlődése értékesítési szervezetének folyamatos bővítését teszi szükségessé. Kereskedelmi feladatok ellátására gyakorlattal rendelkező projektvezető és mérnök üzletkötő Elvárásaink- munkatársakat keres felvételre.- Felsőfokú műszaki, műszaki menedzseri és/vagy élelmiszer-ipari mérnök végzettség- Építőipari vagy épületgépészeti projektek kivitelezésében szerzett gyakorlat- Angol- és/vagy németnyelv-tudás- Határozott tárgyalási és kommunikációs készség- Kreativitás, dinamizmus- Felelősségteljes, önálló munkavégzés- MS Office ismeretek Főbb feladatok:- Fővállalkozási projektek előkészítése, önálló bonyolítása, teljes körű irányítása- Új kapcsolatok kialakítása, piacfejlesztés, partnerlátogatás Ha ez a lehetőség felkeltette érdeklődését, a hirdetés megjelenésétől számított 2 héten belül küldje el önéletrajzát - amelyet bizalmasan kezelünk - fényképpel, bizonyítványmásolatokkal és 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvánnyal az alábbi címre: AGRIKON-ALFA Kft. 6001 Kecskemét, Pf. 368 A térség egyik meghatározó Elektromos Fővállalkozása o a n c,* I—-■A-A rolar otúdió Kft. Bl KIP' 6000 Kecskemet, Csongrádi út 56. POtAfrstúDiőKFT. Tel: 76/480-370, 329-567 felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére:- Áramszolgáltatói területeken történő kivitelezések lebonyolítására gyakorlattal rendelkező villamosmérnököt, vagy erősáramú technikust- Logisztikai előkészítői feladatok ellátására villamosmérnököt, vagy erősáramú technikust,- Hálózatépítési gyakorlattal rendelkező művezetőt erősáramú technikusi végzettséggel.- Villanyszerelő szak és segédmunkásokat hálózatépítési és technológiai szerelési munkákra,- Tehergépkocsi-vezetőket nehézpótkocsi vezetői kategóriával,- Raktári anyagkiadót villanyszerelési anyagismerettel,- Robbanómotoros gépek karbantartására gépszerelői szakmunkás vizsgával rendelkezőt, Elvárásaink: a cég célkitűzéseivel történő azonosulás Vezető beosztású munkatársainknak biztosítunk:- kiemelt fizetés- szolgálati gépkocsi- rádiótelefon- folyamatos szakmai továbbképzés Jelentkezés:- Részletes önéletrajzzal, szakmai képesítést igazoló dokumentumok fénymásolatával posta címünkre (6000 Kecskemét, Csongrádi út 56.) ^- Szak- és segédmunkások jelentkezését Róza Károly ügyvezető várja | a 30/9685-015 telefonszámon. v VESZÉLYES, IPARI és HASZONHULLADÉK • Telephely-engedélyezési eljárások • Környezetvédelmi mérések • Tervdokumentációk elkészítése, átvétele, gyűjtése, szállítása, ártalmatlanítása HATÓSÁGI ENGEDEtlYEL Kérje ingyenes szaktanácsadásunkat! Design Kft. 6000 Kecskemét, Szélmalom u. 40. Telefon: 76/329-926, | Fax: 76/483-197 » e-mail: design.kmet@axetero.hu BURKOLOHAZ (m) féíx www.grosz.hu 1+1 akció a 2. csaptelepre (I í kedvezmény jár! 1319» .. Nyereményjáték! AhYU RttÜf 5 mnt’es vásároljon 50 000 Ft értékben 150/70, 160/70,170/70 és nyerje meg Ön az új cm-es méretben Citroen Oast! m Ft KECSKEMÉT, Izsáki út 3. (A Szauna Hotellel szemben, a Sport utca felől A ttyerOményjátéfc a Stletében. Tel./fax: (76) 507-919. MINŐSÉG és KÖRNYEZETVÉDELEM □ Elektromos Fővállalkozás polar-studiókft. Tervez£S/ kivitelezés, szaktanácsadás. IQ Net S Msz EN ISO 14001 Msz EN ISO9001 *5-S-GROUPE SCHNEIDER minősített elosztőberendezés gyártója ELMÜ, DÉMÁSZ, UTÁSZ-és NATO-minősítóssel rendelkezünk. I Cím: 6000 Kecskemét, Csongrádi út 56. Tel./fax: 76/480-370,415-416,329-567. E-mail: polarl@axelero.hu www.polarstudio.hu ALKALMAK

Next

/
Thumbnails
Contents