Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-14 / 240. szám
10. oldal - Petőfi Népe 2003. Október 14., kedd LABDARÚGÁS A Fájsz jó volt, de a Sükösd győzött SÜKÖSD-FAJSZ 4-1 (1-0) Sükösd, 150 néző. Vezette: Szűcs Z. (Piukovics, Horváth). Sükösd: Nagy E. - Szabó L„ Marusa, Kutyka, Miókovics (Zsikó), Hegyi (Pál), Papp (Tóth A.), Halász, Matity (Szabados), Tamás, Székely. Edző: Lógó János. Fájsz: Benke - Kupusz, Lavkó, Mihalik Zs„ Juhász, Bittmann, Szász, Mihalik I. (Veres), Palenyik, Pörzse, Szabó. Edző: Veres Sándor. Gólszerző: Tamás 2, Halász 2, illetve Mihalik I. Kitűnt: Tamás, Halász, Nagy E., Székely, illetve Szabó, Benke, Szász, Pörzse. Sárga lap: Marusa, Pál, Szász, Veres, Juhász. Ifjúsági eredmény: 7-1. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy már az első percben ünnepeljenek a hazaiak. A jobb oldalon Tamás vezette kapura a labdát, ám ígéretesnek tűnő helyzetben tiz méterről mellé lőtt. Három perccel később Hegyi lódult meg a bal oldalon, és középre ívelt. Székely öt méterről fejelt kapura, a labda a felső lécről pattant ki. Ezt követően az első negyedóra végéig a fajsziak birtokolták többet a labdát, helyzetük viszont csak egy akadt. Szabót szöktették a bal oldalon, 15 méterről kapura küldte a labdát, Nagy pedig tette a dolgát: védett. Tizenöt percnyi játék után a sükösdiek átvették az irányítást, ám mezőnyfölényük a félidő hajrájáig meddőnek bizonyult. A 26. percben Székely jobbról a 16-os sarkától lőtt kapura, Benke gond nélkül hárított. Két perccel később ugyancsak ők ketten játszották a főszerepet. Székely hat méterről fekve „kanalazta” a kapura a labdát, ám a fajszi hálóőr ezúttal is a helyén volt. A 35. percben egy szép sükösdi akció végén Hegyi öt méterről, leshelyzetben fejelt gólt, így fajszi szabadrúgással folytatódott a mérkőzés. Két perccel később már volt miért örülniük a hazaiaknak. Székely szökött meg a bal oldalon, a 16-oson belül két csellel csapta be a védőket, majd kapura bombázott. Benke még oldalra bírta ütni a labdát, melyet végül Tamás két méterről továbbított a hálóba (1-0). A szünetig volt még egy helyzete a Lógó-csapatnak, az eredmény nem változott. A második játékrész két hazai helyzettel kezdődött. A 47. percben Miókovics 18 méterről bombázott kapura, Benke védett. Egy perccel később Székely tört be a 16-osra, pontosan is célzott, a fajszi kapus ezúttal lábbal hárított. Ezután a vendégcsapat percei következtek, a Fájsz a kapujához szögezte a Sükösdöt. És csakis rajtuk múlt, hogy nem egyenlítettek. Az 53. percben Szabó senkitől sem zavartatva öt méterről középről fejelhetett kapura, sikerült is eltalálnia a sükösdi kapus lábát. A szögletrúgást követően Szabó csúsztatott fejjel a hosszú sarok felé, a labda nem sokkal kerülte el a kaput. Cserébe viszont a gyorsan kontrázó hazai gárda újabb gólját ünnepelhette: Halász rohant el a jobb oldalon, és beadásából Tamás hét méterről fejelt a hálóba (2-0). A vendégek mindent egy lapra téve támadtak. Az 58. percben Szabó mindenkit lefutott a bal oldalon, ám nyolcméteres lövése erőtlennek bizonyult, Nagy könnyedén hárított. A 60. percben lezajlott fajszi támadás végén a hálóban kötött ki a labda, ám Mihalik István gólját a kapus akadályoztatása miatt érvénytelenítette a játékvezető. Következett az újfent gólban végződött sükösdi kontra: Halásznak tíz méterről gyerekjáték volt gólt rúgnia (3-0). A vendégek nem hagyták magukat, góllal válaszoltak. Középkezdés után Juhász „szökött meg” a jobb oldalon, beadását Mihalik I. hét méterről passzolta a kapuba (3-1). A mozgalmas negyedórát tízpercnyi üresjárat követté; ékkor a felek jobbára a két 16- os között kergették a labdát. A 72. percben a fajszi játékos és edző, Veres 20 méteres szabadrúgása zúgott el a kapu mellett. A túloldalon Zsikó tíz méterről félfordulatból ballal lőtt kapura, gyengén. Két perccel később a fajszi kapu előtti kavarodásban Halászhoz jutott a labda, aki könyörtelenül kihasználta a helyzetet, hét méterről bombázott a hálóba (4-1). A 78. percben ismét balszerencséje volt a Fajsznak. Bár így is lehet fogalmazni: Nagy hatalmas bravúrral hárított. Történt ugyanis, hogy egy baloldali beadás után Szász - viszonylag közelről - kapásból lőtt kapura, de a sükösdiek kapusa reflexmozdulattal mentett szögletre. A hátralévő időben a játékvezető téves ítéletei borzolták a kedélyeket. Kár volt fölöslegesen hangulatot kelteni, és elrontani a kellemes, napsütötte sükösdi focidélutánt. A látottak alapján elmondható, hogy a Sükösd győzelme megérdemelt, viszont a Fájsz sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint azt a végeredmény sugallja. Lógó János: - Rangadóhoz méltó mérkőzésen jobban használtuk ki helyzeteinket. Úgy érzem, győzelmünk megérdemelt, célunk pedig továbbra is az 1-3. hely valamelyikének megszerzése.1 Veres Sándor: - A Sükösd kihasználta a helyzeteit, mi nem Veres Sántfor BUJDOSÓ MÁRTON-LŐRINCZI CSABA Gólszüret Nemesnádudvaron NEMESNÁDUDVAR-HARTA 0-8 (04) Nemesnádudvar, 300 néző. Vezette: Pákolicz (Sánta P„ Farkas László). Nemesnádudvar: Szabados - Czvetnics, Barta, Bécsi, Szilágyi, Tusori (Kardos), Simon, Schindler Z., Schindler E„ Knapig, Gazsi. Edző: Hayerbacher Ferenc. Harta: Badó - Szauer, Molnár, Vékony, Vejtei (Szabó), Sebestyén, Ispán, Szabadi (Mádi), Bálint, Bujáki, Kovács (Felföldi). Edző: Szauer Tamás. Gólszerző: Szauer 3, Szabadi, Ispán, Sebestyén, Felföldi, Bujáki. Kitűnt: senki, illetve Szauer, Szabadi, Ispán, Sebestyén, Felföldi, Bujáki. Egy rendkívül gyenge teljesítményt nyújtó hazai csapattal szemben nem volt nehéz dolga a hartai gárdának. Sárga lap: Schindler E„ Tusori. Kiállítva: Knapig. Ifjúsági eredmény: 0-9. KISKUNFÉLEGYHÁZI TK-AKASZTÓ 0-1 (0-1) Kiskunfélegyháza, 200 néző. Vezette: Suba (Narancsik J„ Kriván). Kiskunfélegyháza: Nadrai - Dongó, Horváth J., Földi N., Nádasdi, Horváth A., Nagy F., Szelepcsényi, Bálint (Vata), Vidéki, Földi J. (Fodor). Edző: Bende József. Akasztó: Markó - Újvári (Agócs), Lehota, Klajkó Z„ Sárközi, Megygyes, Hambalkó, Csehi, Lázár Zs. (Varga), Supka, Szentgyörgyi (Nagy F.). Edző: Agócs Zoltán. Gólszerző: Csehi. Kitűnt: Dongó, Horváth A., Nagy F., illetve Meggyes, Csehi, Szentgyörgyi. Sárga lap: Nádasdi. Ifjúsági eredmény: 7-2. TISZAKÉCSKE-MÉLYKÚT 3-2 (1-2) Tiszakécske, 200 néző. Vezette: Ártim (Berki, Takács). Tiszakécske: Kocsis G. - Kriss, Forgó, Imrei, Makra T. (Bodor), Járvás, Tóth G., Ézsiás (Lendvai), Makra R, Gazdag, Kővári (Bagi). Edző: Ézsiás Gábor. Mélykút: Kiss G. - Snyehola Á., Szűcs (Körmöczi), Ivancsan, Kárász, Bori, Szabó T., Dervaderics (Piegel), Snyehola B., Szénási, Velez (Farkas). Edző: Velez Attila. Gólszerző: Makra P„ Tóth G„ Járvás, illetve Kárász, Ivancsan. Kitűnt: Kriss, Makra R, Járvás, illetve Szabó T., Ivancsan. Sárga lap: Ézsiás, Kriss, Snyehola B., Snyehola Á. Ifjúsági eredmény: 4-1. KALOCSA-KISKUNMAJSA 2-2 (1-1) Kalocsa, 400 néző. Vezette: Kriskovics (Szitarity, Harsányi). Kalocsa: Gojtán - Tóth, Aradi, Gombkötő (Hatvani), Mácsai (Bényei), Balogh T., Balogh I., Unyi, Máté, Pákolicz, Perity. Edző: Alföldi Albert. Kiskunmajsa: Mindák - Szikora, Szarka, Szűcs, Fekete, Ujfalusi (Fütyü), Szőke, Deli, Ábrahám (Nagy), Török (Götzö), Varga. Edző: Teliinger Vilmos. Gólszerző: Pákolicz, Unyi, illetve Varga 2. Kitűnt: Tóth, Aradi, illetve Deli, Varga. Sárga lap: Bényei, Mindák. Ifjúsági eredmény: 3-1. DUSNOK-TOMPA 3-1 (2-0) Dusnok, 200 néző. Vezette: Kovács B. (Kara, Kovács I.). Dusnok: Báló J. - Ottenthál, Andrin, Jagicza, Báló R, Sáfrán (Konkoly), Simonits, Óbéri, Sánta Z„ István, Hangya (Bakula). Edző: István Zoltán. Tompa: Cseh - Bálind, Horváth B., Nyári, Magda, Síber, Szekeres, Nuszpl, Kósa, Béleczki, Rasztik (Szabó G.). Edző: id. Béleczki László. Gólszerző: Hangya 2, Sánta Z„ illetve Béleczki. Kitűnt: Hangya, Jagicza, Nuszpl, Béleczki. Ifjúsági eredmény: 5-1. SOLTVADKERT-IZSÁK 1-1 (1-1) Soltvadkert, 300 néző. Vezette: Wittmann. Soltvadkert: Hatvanyi - Aszódi (Galántai), Kovács (Hirsch), Molnár, Eperjesi, Marton, Filus, Mészáros, Rumán (Font), Vata, Füleki. Edző: Windecker József. Izsák: Házi - Kurucsai, Márton, Bonea, Jávorka, Török, Makrickij, Virágh, Hleba (Vincze), Tóth, Gréczi. Edző: Gréczi Gábor. Gólszerző: Rumán, illetve Virágh. Ifjúsági eredmény: 5-1. SOLT-SZABADSZÁLLÁS 2-0 (1-0) Solt, 200 néző. Vezette: Patyi (Kohajda, Kovács). Solt: Tüskés - Tóth N. (Beke), Csepregi, Ács, Nagy, Jánosi, Fink, Aranyos, Ronkó (Vincze), László, Szalai (Kiss). Edző: Freppán György. Szabadszállás: Megyes - Vörös, Desztics, Huszár, Kovács S., Kovács L., Kis-Juhász (Újvári), Zrínyi, Németh, Illés, Varga. Edző: Búzási Balázs. Gólszerző: Ronkó, László (11- esből). Kitűnt: Tüskés, Jánosi, Aranyos, László, illetve Megyes, Varga. Sárga lap: Aranyos, Huszár, Illés, Varga. Ifjúsági eredmény: 1-4. JÁNOSHALMAKEREKEGYHÁZA 2-0 (1-0) Jánoshalma, 150 néző. Vezette: Lencsés (dr. Magó, Varga). Jánoshalma: Huczek - Kolompár (Németh), Peteán, Török, Horváth, Kiss K, Ódor (Csemók Zs.), Kiss R„ Haász, Szabó, Faragó, Tóth. Edző: Gieszinger Ferenc. Kerekegyháza: Fekete - András, Kulman R., Duzmath, Kulman A., Kecskeméti, Trepák, Hugyecz R„ Hugyecz Gy„ Magyar, Fehér. Edző: Máté Attila. Gólszerző: Kiss K. 2. Kitűnt: Kiss R„ Kiss K., Faragó, ületve senki. Sárga lap: Kolompár, Hugyecz R„ Kulman R. Ifjúsági eredmény: 10-2. A mérkőzésekről tudósítottak: Ézsiás Gábor (Tiszakécske), Farkas András (Kalocsa), Friedrich József (Nemesnádudvar), Fórizs Gábor (Jánoshalma), Nádasdi József (Kiskunfélegyháza), Pető Mihály (Solt), Szegedi Ágnes (Dusnok). ARHIAGNYAC MEGYEI I. OSZTÁLY 1. Kalocsa 10 8 2-40-10 26 2. Harta 10 8 1 1 45-10 25 3. Akasztó 10 8 1 1 28-8 25 4. Izsák 10 7 1 2 34-15 22 5. Kiskunmajsa 10 6 1 3 21-15 19 6. SoJtvacftert 10 5 3 2 22-13 18 7. Mélykút 10 5 1 4 20-16 16 8. Tiszakécske 10 4 1 5 19-17 13 9. Dusnok 10 3 4 3 13-17 13 10. Nemesnádudvar 10 4 Ili 5 17-27 13 11. Solt 10 4-6 7-16 12 12. Jánoshalma 10 3 WM 7 17-30 9 13. Szabadszállás 10 2 1 7 16-32 7 14. Kerekegyháza ül 2-8 10-35 6 15. KTK 10 1 1 8 8-25 4 16. Tompa mm 1-9 11-42 3 DUNASZENTBENEDEKKUNBAJA 1-0 (0-0) Dunaszentbenedek, 50 néző. Vezette: Tóth (Szabó, Kricskovics). Dunaszentbenedek: Tihanyi - Tóth, Búzái Kocsis, Cserenkó, Pákolicz, Illés, Sári (Kerekes), Dömötör, Varga, Balaton (Húsvét). Edző: Kovács László. Kunbaja: Szőke - Hajdú, Kiss L., Barna, Simon (Halász), Párczen, Kiss R„ Wettstein, Berghoher (Páhor), Szalai, Kovács. Edző: Gálfi Imre. Gólszerző: Balaton. Sárga lap: Pákolicz, ill. Szalai. Kiállítva: Illés, ill. Kiss R. Kitűnt: Dömötör, Cserenkó, Búzái ill. Szőke, Hajdú, Párczen. Rendkívül kemény csata bontakozott ki a benedeki pályán, ahol mindkét kapus remek napot fogott ki. A legnagyobb helyzet Balaton előtt adódott, ez azonban kimaradt. A 41. percben egy kemény összecsapás után a kakaskodó Illést és Kiss a játékvezető kiállította. A második félidőben sem lanyhult az iram. Az 50. percben Szőke kapus még védte Kocsis fejesét, de Balaton szinte az alapvonalról bevette a vendégek kapuját. Továbbra is nagy küzdelem folyt a pályán, az eredmény azonban már nem változott. A hazaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot. Ifjúsági eredmény: 14. Tudósító: Kovács Lajos. BAJASZENTISTVÁNBÁTMO-NOSTOR 1-1 (1-0) Baja, 100 néző. Vezette: Szűcs G. (Tamási N., Szalontai B.). Bajaszentistván: Lakner - Császár, Timer (Váits), Radics, Szabó, Káli, Szólik, Kulimák, Szűcs G., Marosovity (Kovács), Goretich K. Edző: Vanó Sándor. Bátmonostor: Tamási - Kremniczki, Szlavikovics A., Szlavikovics E„ Grécs, Bodovics, Imre (Urbán), Kertész, Balázsics, Rohonczy (Till), Proboszt. Edző: Mazug István. Gólszerző: Császár (11-esből), ill. Marosovity (öngól). Sárga lap: Marosovity, ill. Kremniczki, Szlavikovics E., Grécs. Kitűnt: senki, ül. Tamási (a mezőny legjobbja), Imre, Tül. Ifjúsági eredmény: 2-3. Tudósító: Vanó Sándor. HAJÓS-SZAKMÁR 24 (1-0) Hajós, 200 néző. Vezette: Ignácz (Harkai, Kövecses). Hajós: Szabó - Ruff, Stoffer, Rácz, Huber, Hepp, Szeitz Cs., Follárdt (Gyurászovics), Pesti, Gyöngy, Naf (Nádasdi). Edző: Ginál Gábor. Szakmán Filus - Greksa, Lakatos (Szitár), Répási, Romsics, Sonta (Máriás), Dobler, Szalontai, Fábri (Pécs), Tóth, András. Edző: Pintér Tamás. Gólszerző: Gyöngy, Hepp, ill. Szabó (öngól), Répási 3. Sárga lap: Ruff, Huber, ül. Tóth, Szitár. Kitűnt: senki, ill. az egész csapat. A 9. percben Gyöngy fejesgólja és a szórványos hajósi támadások arra engedtek következtetni, hogy jól fog működni a hazai henger, ám ahogy telt az idő, egyre kiegyenlítettebbé vált a játék. Sok helyzet jellemezte az első félidőt. A folytatásban négy perc elteltével jött az egyenlítő gól, az öngól, ami az egyébként kitűnően védő Szabó kapusról pattant a hálóba. Tíz perccel később Hepp bődületes szabadrúgásgólja ismét a hajósiakat dobta fel. Nem sokkal később Rácz két lépésről sem tudott a hálóba találni, pedig ez lehetett volna a meccslabda a hazaiaknak. Az utolsó tíz percben aztán jött a hidegzuhany: az utolsó 14 percben a hazai védelem megingásai mellett Répási mesterhármast ért el, s ezzel kiütötte a hajósiakat. A döntetlen igazságosabb lett volna. Ifjúsági eredmény: 34. Tudósító: Rendes János. BÁCSBORSÓDKISKUNHALASI SPARTACUS 2-1 (1-0) Bácsborsód, 150 néző. Vezette: Salamon J. (Tóth S., Serdült A). Bácsborsód: Rácz T. - Török, Bognár (Jenei Z.), Várnai, Győré, Zavaros (Szem), Veverka, Mojzes, Grósz, Fekete, Héhn. Edző: Illés Antal. Kiskunhalas: Ruskó - Szabó T„ László, Nagy, Ficsor, Ábrahám, Erdélyi (Lengyel), Paprika, Lajkó, Maczkó, Berki. Edző: Tóth János. Gólszerző: Török, Veverka, ül. Ficsor. Sárga lap: Grósz, ill. Erdélyi, Berki. Kitűnt: Török, Mojzes, ill. Ruskó, Szilveszter, Lajkó. A kiskunhalasiak, bár a tabella utolsó helyén tanyáznak, teljesen egyenrangú ellenfélként küzdöttek, sőt a második féüdőben mezőnyfölényt harcoltak ki az enerváltan játszó hazaiakkal szemben. A győztes gól a 91. percben született, így a nagy meglepetés elmaradt. Ifjúsági eredmény: 5-2. Tudósító: Csontos János. KELEBIA-SZEREMLE 2-0 (0-0) Kelebia, 120 néző. Vezette: Agócs (Nagy, Narancsik). Kelebia: Kollár Á. - Rudics (Enyedi), Rencsár, Gémes (Szegedi), Bögre (Csengeri), Koüár A., Födi (Szabó L.), Andróczki, Szabó A., Csamangó (Ürmös), Tartott. Edző: Kószó László. Szeretnie: Holka - Török, Majoros, Csipák, Farkas, Barna, Tokodi, Tóth, Soós, Gyöngyös, Nagy. Edző: Csipák Kornél. Gólszerző: Andróczki, Csamangó. Sárga lap: Kollár A., Andróczki, ül. senki. Kitűnt: Rencsár, Bögre, ill. Barna, Tóth, Török. A gyenge színvonalú mérkőzésen a többet támadó Kelebia otthon tudta tartani a három pontot. A vendégek becsülettel küzdöttek. Ifjúsági eredmény: 8-0. Tudósító: Kovács Marceü. NAGYBARACSKA-BÁCSBOKOD 1-3 (1-3) Nagybaracska, 100 néző. Vezette: Prikidánovics (Koch, Gyetvai). Nagybaracska: Szente Kubatov, Nagy K. (Rádóczi), Papp V., Bobor, Király J„ Király F„ Tóth, Puskás, Nagy G., Gúnya (Farkas). Edző: Kemya Tibor. Bácsbokod: Szöllősi - Tóth P. (Zsumbera), Viszmeg, Kreszló, Papp R. (Csúcs), Pintér, Kürtös, Nagy, Pauk (Máder), Rácz, Hercz (Merkler). Edző: Barákovics István. Gólszerző: Nagy K., ill. Pintér, Nagy, Rácz. Sárga lap: Kubatov, Bobor, ül. Hercz, Máder. Kiállítva: Nagy G. (26. p.). Kitűnt: Papp V., Nagy K., iü. Tóth, Kreszló, Papp R„ Nagy, Rácz. Az első félidő 14. percében Nagy Krisztián révén vezetést szerzett a Baracska, majd az ezt követő 15 perces hazai rövidzárlat elegendő volt arra, hogy két gólt lőjön, és emberelőnyhöz jusson a bácsbokodi csapat. A második félidőben lelkesedéből jelesre vizsgázott a hazai gárda, de ez kevésnek bizonyult a jobb erőkből álló vendégek ellen. Megérdemelten rabolt három pontot a Bácsbokod. Ifjúsági eredmény: 3-0. Tudósító: Kemya Tibor. VASKÚT-ÉRSEKCSANÁD 0-1 (0-1) Vaskút, 150 néző. Vezette: Tóth I. (Vén E., Tamás R.). Vaskút: Schmiz D. - Horváth, Takács, Csőzik Zs., Csőzik I. (Cseke), Bárth, Tamasi, Jenei (Bócz), Szabó (Császár), Schmiz I. (Kiss T.), Kenyeres T.. Edző: Kurucz János. Érsekcsanád: Kazinczi N. - Kiss, Pencz, Agócs, Morvái, Koszorús, Bor, Török, Gyurkity (Kenyeres B.), Viszmeg (Kenyeres T.), Kazinczi Z. Edző: Koszorús János. Gólszerző: Viszmeg. Sárga lap: Csőzik I., Csőzik Zs., Tamasi, iü. Agócs, Viszmeg, Koszorús. Kitűnt: Schmiz D., ill. az egész csapat. Ifjúsági eredmény: 0-2. Tudósító: Kun Sándor. MEGYEI II., DÉLI CSOPORT 1. Sükösd 10 7 1 2 30-13 22 2. Bácsborsód 9 7-2 15-9 ;2T':' 3. Kelebia 10 6 1 3 18-9 19 4. Érsekcsanád 10 6 1 3 23-18 19 5. Bajaszentistván 10 5 3 • ’2 19-14 18 6. Kunbaja 10 5 mi 4 23-14 16 7. Bácsbokod 9 5 1 3 19-25 16 8. D.szentbenedek 10 5 iiip* 5 21-24 15 9. Hajós 10 4 1 5 24-19 13 10. Nagybaracska 10 4 1 5 18-17 13 11. Szakmár 10 3 3 4 25-21 12 12. Bátmonostor 10 3 2 5 15-30 11 13. Fájsz 9 3 1 5 24-22 10 14. Vaskút ÍÖ mí: 1 6 9-17 10 15. Szeremle 10 1 2 7 8-20 5 16. Kiskunhalas Sp. 9 1 1 7 1029 4