Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-05 / 207. szám

etőfi Népe Fogynak a napok! Cselgáncsverseny Baján A bajai cselgáncs utánpótlás hazánk élvonalába tartozik. Nemzetközi regionális utánpótlás cselgáncsver­senyt rendeznek szombaton Baján, a Vasvári Pál ut­cai sportcsarnokban. A délelőtt fél 11-kor kezdődő megmérettetésen a dél-alföldi és dél-dunántúli ma­gyar csapatok mellett várhatóan több szerb és hor- vát egyesület dzsúdókái is részt vesznek. Programnaptár Halasra várják a gazdákat Kiskunhalason szeptem­ber 12-én és 13-án rendezik meg a III. Halasi Mezőgaz­dasági Kiállítást és Vásárt. AII. Rákóczi-szakközépis- kola ad otthont ezúttal is a mezőgazdasági kisterme­lők, vállalkozások sereg­szemléjének. Több mint öt­ven kiállító jelezte részvéte­lét az idei agrárbemutatóra. Természetesen most is lehet majd galambokat, madarakat és díszbaromfiakat is látni. A kiállítás szeptember 12-én délelőtt 9 órától lesz látogatható. A kétnapos kiállítás kere­tén belül rendezik meg a Halasi Kacsa Napok programjait, melynek során gasztronómiai bemu­tatók mellett kóstolásra is lehetőség nyílik. (Bizo­nyára kevesen tudják, hogy Halasról elősütött ka­csákat exportálnak Kínába, így lesz a pekingi ka­csa, halasi madárból...) A rendezvények sorát szakmai konferenciák és előadások gazdagítják. Szeptember 13-án 8-16 óra között rendezik meg a Kacsa Kupát, melynek sportversenyeire gyerekek jelentkezését várják. Have-rock közt Benedeken Ma kezdődik és vasárnapig tart a falunapi ünnep­ség Dunaszentbenedeken. A program ma dél­után ötkor a helyi amatőr művészek alkotásait be­mutató kiállítással veszi kezdetét a faluházban, este kilenckor pedig nosztalgiadiszkó kezdődik a sportpályán. Holnap délelőtt 10-től Frederico és Bonifác szórakoztatja a kicsiket, egy órával ké­sőbb pedig Füri Bálint polgármester hivatalosan is megnyitja a falunapot. Ekkor kerül sor a kitün­tető díjak átadására, majd a Hajósi Fúvószene­kar, a Benedeki Hagyományőrző Asszonykórus és a Madarasi Harmonikazenekar zenél. Dél­után kettőtől a magyarói (Erdély), a szakmád, érsekcsanádi és a benedeki néptánccsoport lép színpadra, melyhez a Bácska Banda szolgáltatja a zenét. Délután négykor kiderül, kinek a rétese nyerte el a zsűri tetszését, majd a Princes együt­tes gondoskodik a közönség szórakoztatásáról. Este hattól a bajai Kaméleon-csoport vásári ko­médiát ad elő, az est további részében pedig Felvételünk a tavalyi falunapon készült, a kitüntető díjak átadásakor. show-tánc, divatbe­mutató, társastánc szerepel. Félt tízkor a Bon Bon együttes, majd az Irigy Hó­naljmirigy lép fel. Éj­jel 11-kor tűzijáték és a Have- r o c k együttes közreműködésével hajnalig tartó bál várja a kö­zönséget. Vasárnap 10-kor ünnepi szentmise kez­dődik a katolikus templomban. Egész napos dínomdánom Garantált szórakozásban lesz része annak, aki ellátogat holnap az öregcsertői falunapra. A program délelőtt 9-kor kispályás labdarúgómér­kőzésekkel kezdődik, majd 10 órától a zúza­pörkölt főzésben járatos szakácsok teszik próbá­ra tudásukat. Az eredményhirdetés után a Palicsi Szederinda Népdalkórus, az Öreg­csertői Asszonykórus, a Soltvadkerti Citeraze- nekar, valamint Varga Annamária nótaénekes lép színpadra. Este nyolckor a Bon Bon együttes koncertezik, 21 órától pedig kivilágos kivirradtig tartó utcabál várja a vendégeket. Szent Hubertus Vadász és Horgász Nap Holnap rendezik meg Kunfehértón a Szent Hubertus Vadász és Horgász Na­pot az Országos Vadásznapok rendez­vény keretében. Délelőtt fél 10-től várják az érdeklődőket a tóparton. Az ünnepi műsor természetesen kürtszóval indul, majd ezt a szarvasbika behozatala követi. A nap folyamán látható trófea és vadász grafikai kiállítás, népi iparművészeti, ha­lászati és horgászati eszközök bemutató­ja. A jó hangulatról a Novus együttes és a Halas Néptáncegyüttes gondoskodik. nzstorta Hozzávalók: 40 dkg rizs, 15 dkg zöldborsó, 10 dkg gomba, 20 dkg csirkemáj, 15-20 dkg darált marhahús, 3 mogyoróhagyma, 6 evőkanál olaj, 5 dkg vaj, 10 dkg sajt (zsíros, puha), 5 dkg reszelt parmezán, kb. 1,25 liter húslé, 1 kisebb pohár fehérbor, késhegy­nyi sáfrány, só, bors. Elkészítés: A gombát felszeletel­jük. Megtisztítjuk, felvágjuk a csirkemájat. A hagymát finomra aprítva 4 evőkanál olajon megpi­rítjuk, hozzáadjuk gombát és a marhahúst. Gyakori kevergetés mellett pár percig pirítjuk. Ekkor következik a borsó kétharmada, amivel kb. 10 percig főzzük. Hozzákeverjük a májat, megön­tözzük a borral, még kb. 5 percig főzzük. Sóval, borssal ízesítjük. Az edényt levesszük a tűzről, hagyjuk kihűlni, hozzáadjuk a kockákra vágott sajtot. 4 dkg va­jat felolvasztunk, 2 evőkanál ola­jat hozzátéve a maradék borsót pár percig pároljuk. Állandó ke­verés mellett megpirítjuk rajta a rizst, felöntjük a sáfránnyal elke­vert húslével, kb. 18-20 percig főzzük. A tűzről levéve parme- zánnal meghintjük. Egy nem túl széles, de megfelelően magas tűzálló edényt kivajazunk, a rizs kétharmadát beletöltjük, a köze­pén gödröt csinálunk, legegysze­rűbb az öklünkkel. Ide öntjük a tölteléket. A maradék rizzsel be­fedjük. Egyenesre simítva a fel­színét 220 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük. Óvatosan egy tálra borítjuk, melegen tálaljuk. ü Országos Meteorológiai Szolgálat Baja Szeptember első hétvégéjén (hétfő reggelig) a Városkapu Gyógyszer- tárban (Déri sétány 4, tel: 324-165) válthatók ki éjszaka is a sürgős or­vosságok. Szeptember 8-tól 14-ig a Manna Gyógyszertár (Czirfusz Ferenc utca 31., tel: 324-049) lesz az ügyeletes. Kecskemét Mátyás Király Gyógyszertár, Sza­badság tér 1.480-739 (ez az egyet­len ügyeletes gyógyszertár). Nyit­va tartás: H-P: 7.30-20 óráig, Sz: 8- 16 óráig, V: 8-14 óráig, egyéb idő­pontokban nonstop ügyelet. Kiskőrös Gyógyszertári éjszakai ügyelet: 78/311-520 igyeletes www.petofinepe.hu Baja Kórház (automata központ) 79/422- 233. Gyermekorvosi központi ügye­let: 79/422-233/1605 mellék (hétköz­nap), 79/422-233/1037 mellék (hétvé­gén). Háziorvosi éjszakai központi ügyelet: 79/424-351 hívható hétköz­nap délután 6-tól reggel 7 óráig, illetve péntek este 6-tól hétfő reggel 7 óráig fo­lyamatosan. Kiskunhalas Hétvégi orvosi ügyelet: Kiskunhalas, Eötvös u. 2. (T.: 77/522-078) Kiskunmajsa Éjszakai orvosi ügyelet: Kiskun­majsa, Petőfi u. 2/d. Tel.: 77/481-211. Kiskunmajsa, OMSZ-mentőállomás (Petőfi u. 2/d). Tel.: 104 v. 77/481-727 Kecskemét Felnőtt orvosi ügyelet Nyíri út 38., 516-984. Gyermekorvosi ügyelet (ré­gi kórház) Izsáki út 5., 516-904. Kalocsa Augusztus 29. (péntek): dr. Szabó Já­nos; 30. (szombat): dr. Cselik Attila; 31. (vasárnap): dr. Andrási Ilona Kiskőrös Orvosi éjszakai ügyelet: 78/311-260 Kerekegyháza Szeptember 5. (péntek): dr. Mánya Irén; 6. (szombat): dr. Mánya Irén; 7. (vasárnap): dr. Mánya Irén; 8. (hétfő): dr. Berényi Antal; 9. (kedd): dr. Gódor Györ­gyi; 10. (szerda): dr. Mánya Irén; 11. (csütörtök): dr. Gódor Györgyi. Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyházán hétköznap este 7 órától reggel 7 óráig tartanak orvosi ügyeletet a Rendelőintézetben a Korond u. 5. szám alatt. A hétévégi ügyelet péntek este 7 órától hétfő reggel 7 óráig tart szintén a Korond utcai rendelőintézetben. Telefon: 76/462-520. Emellett a Fadrusz utcai kórház ambulanciáján is fogadják a betegeket. Telefon: 463-222. gl Vidéki Zsófia anyukája: 9* Vajda Piroska Kiskunfélegyháza Is- Szabó Benedek anyukája: W'*' »u Patai Tünde Anikó S§§ Kiskunfélegyháza f - :ví. 1- ' **■­Petőfi Nén<* Típp-top FORUM A falunap idén is meglepetéseket tartogat. Kalocsai Krisztián: Szerintem gyalázatosán rossz, zavaros, alpári, átgondolatlan, alulfinan­szírozott - méltatlan Kecskeméthez. Nem véletlen, hogy nagy góré se jött el, ide a világ végére.....Mucsára. alma ata: Kalocsai! Itt ne mucsázzál. Az biztos, hogy nagyon gagyi volt az egész Hírős Hét. Itt semmi eredeti nem történt, nem hangzott el. Sivár giccs volt az egész. Leona: ki a fene vágy itt nagy góréra?! A „világ vége” meg 1 kicsit odébb van, mert hogy Kecskemét majdnem a közepe! blackati: a górékra a talpnyalók vágynak... Opinio: Kedveskéim: Nem fikázni, tenni érte! www.petofinepe.hu

Next

/
Thumbnails
Contents