Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-29 / 227. szám
Petőfi Népe---------S port Újabb lila-fehér vereség 10. oldal Hírek VÍZILABDA. OB I/B-s férfimérkőzés: KVSC-KSI 4-14 (0-6, 2-3, 1-3, 1-2). Kecskemét, 100 néző. Vezette: Bátho- ri, Füzesi. Kecskemét: Harkai -v Szilvási, Csete, Budai 2, Bácsi Á., Zólyomi, Persely 1. Csere: Hasas 1, Fábián, Kozák, Godó, Bitai. Edző: Kovács Róbert. A KSI villámrajtot vett a kecskemétiek ellen. Később feljavultak a hazaiak, s ha nem hagyják ki helyzeteiket - öt kapufát lőttek - még szorosabb is lehetett volna a jóiramú és példásan sportszerű mérkőzés (ösz- szesen öt kiállítás volt). Kitűnt: Harkai, Budai, Persely, Hasas, illetve Gyürke (k), Tóth M. 6, Kincses 4, Kuncz 2, Heinrich 2. KAJAK-KENU. Két arany- és egy ezüstérmet szereztek a magyarok a Valladolidban zajló maratoni kajak- kenu világbajnokság szombati első napján. A felnőttek között győzött Csay Renáta, míg második lett a szintén kajakos Jámbor Attila, az ifjúsági versenyben pedig megvédte címét a bajai Faldum Bereniké. KOSÁRLABDA. A tizedik helyen fejezte be a magyar válogatott a 29. női kosárlabda Európa-bajnokságot Görögországban, miután az utolsó helyosztó mérkőzésen 85-83-as vereséget szenvedett a házigazdáktól. KERÉKPÁR. A spanyol Robert Heras nyerte összetettben a spanyol kerékpáros körversenyt. Az utolsó 21. szakaszon az olasz Alessandro Petacchi győzött. OROSZ SIKER. Alina Kabajeva nyerte az egyéni összetett versenyt a ritmikus gimnasztikázók budapesti világbajnokságán szombaton. Az orosz sztárnak ez már a negyedik elsősége volt, így toronymagasan a legeredményesebb a magyar fővárosban. Az ukrán Anna Besszonova lett az ezüst-, az orosz Irina Csascsina pedig a bronzérmes. A harmincfős döntőnek nem volt magyar résztvevője. Vasárnap az orosz ritmikus gimnasztikázók megkoronázták az egész világbajnokságon mutatott teljesítményüket: a befejező napon az együttes kéziszer-csapatuk mindkét szer döntőjét megnyerte, így a küldöttség a lehetséges kilenc aranyéremből hetet szerzett! , ■ Félhavi bért fizettek Baja / Kosárlabda Véletlen egybeesésnek is lehet nevezni, de ettől még tény: pénteken a Hoppon maradó kosarasok? címmel jelent meg cikkünk, és még aznap megnyílt a bajai női kosárlabdacsapat vezetőinek pénztárcája. Történt ugyanis, hogy pénteken a Bácska elnöksége felajánlotta: a tartozásból egyhavi fizetés felét ki tudja fizetni, a prémiumot - egyelőre - még nem. Ezt telefonbeszélgetésünk alkalmával több hitelező (játékos és edző) is megerősítette. Úgy tudjuk, hogy volt, aki elfogadta a félhavi fizetést, és volt, aki nem. Utóbbiak közölték: azt a pénzt, amivel a Bácska tartozik nekik, egy összegben szeretnék megkapni. Információink szerint a napokban az is megtörténhet, hogy a hitelezők közül néhányan a női hivatásos kosárlabda ligánál hivatalosan is fellépnek a Bácska-Sport Kft. tartozása miatt. De van, aki jogi lépéseket fontolgat. Mivel más útját nem látja annak, hogy hozzájusson jogos pénzéhez, kezdeményezni fogja a Bácska-Sport Kft. felszámolását. ■ TOTÓEREDMÉNYEK 39. HÉT 1. Balaton FC-Újpest 1-0 1 2. Ferencváros-Pécs 3-0 1 3. Györ-ZTE 4-3 1 4. Videoton-MTK 1-1 X 5. Reggina-Juventcs 0-2 2 6. Udinese-lntemazionale 0-0 X 7. FC Köln-Bremen 1-4 2 8. Kaiserslautern - Hannover 1-0 1 9. Mönchengladbach-Bochum 2-2 X 10.1860 München-VfB Suttgart 0-3 2 11. Rostock-Bayem München 1-2 2 12. Woísburg-Leverkusen 0-1 2 13. Schalke-Frankfurt 1-1 X pluszmérközés: 14. Juventus-Roma 1-1 X Új irányító az Univemél Kosárlabda Az ominózus McDaniel-botrány után új, s mint kiderült, jó képességű irányító érkezett a kecskeméti NB I/A-csoportos férfigárdához. Mint ismeretes, a tavalyi idényben az Univert erősítő McDaniel kislánya megszületésekor hazautazott az államokba, ám onnan a megbeszélt időpontban nem érkezett vissza. Az irányítóval hozzáállásbeli problémák is akadtak, ezért a kecskeméti egyesület szerződést bontott vele. A helyére érkezett memphisi amerikai, Cory Bradford pályára lépett a bajnokság előtti utolsó felkészülési négyes tornán, a csütörtöktől szombatig zajló Gazdavár Kupán, melyen a Növi Sad fiókcsapata, a MAFC, a Mól Szolnok és az Univer együttese vívott nagy csatát az első hely megszerzéséért. Bradford játéka olyannyira meggyőzte a hírős város klub vezetőit, hogy rögtön egy évre szóló szerződést kínáltak neki. A megállapodást kézjegyükkel is megpecsételték a felek. Nem mellékesen, az amerikai jó játéka is hozzájárult ahhoz, hogy a Városi Sportcsarnok közönsége hazai kupagyőzelemnek örüljön. A Gazdavár Kupa eredményei: Mól Szolnok-MAFC 83-63, Univer KSE-Novi Sad 75-73, Mól Szolnok-Novi Sad 100-85, Univer KSE-MAFC 80-85, Növi Sad- MAFC 81-77, Univer KSE-Mol Szolnok 84-80. Végeredmény: 1. Univer 5 2, Szolnok 5,3. Nord Sad 4,4. MAFC 4 pont. A háromnapos Gazdavár Kupa mérkőzései közé ékeltek egy sajtótájékoztatót is, melyen a csapat új játékosait és edzőjét mutatta be a menedzsment. Az Univer KSE három év NB II., majd három év NB I/B után idén másodszor rugaszkodik neki az A-cso- portban. Tavaly az első nyolcba jutást tűzték ki célul a csapatnál, akkor ez nem sikerült. Az október 3-án induló szezonban azonban már vérmesebb reményeket fogalmaztak meg a kecskeméti férfi kosarasoknál. Az első nyolcba jutás ezúttal alapelvárás az együttestől, prémiumra csak a 6. helytől számíthatnak a játékosok. Elhangzott: a klub 110 milliós költségvetéssel dolgozik a most induló bajnokságban, anyagi problémák nem merülhetnek fel. Ezt mintegy megpecsételendő, az eddigiek mellett két újabb támogatóval - Opel Tormási, Gyermelyi Vállalatcsoport - kötött szerződést az Univer. A kecskeméti együttes október 3-án, pénteken 18 órakor a paksi Atomerőmű otthonában kezdi a pontvadászatot, majd 8-án, szerdán - szintén 18 órakor - a Debreceni Vadkakasokat fogadja a Váro- si Sportcsarnokban, _________v.t. SÁ RFEHÉR KUPA. Rekordrészvétel mellett fejezték be Izsákon a 20. Sárfehér Napok keretében rendezett 11. Sárfehér Kupa országos fogathajtó versenyt, melyre 69 fogathajtó nevezett. A magyar bajnokságot a Bács-Kiskun megyei csapat (Juhász László, Böhler János, Farkas István) a harmadik helyen zárta, a póni kettes fogatoknál ifj. Juhász László (Bugac) győzött. Képünkön a tehetséges Bárdos Attila (Hetényegyháza- Technotext SE), aki világbajnok apja, Bárdos György nyomdokain haladva a 9. helyen zárt._____fotó! b. a D emeter és Zoltán verte meg a BVSC-t Asztalitenisz Extra Liga férfi csapatbajnokság (2. forduló): Kecskeméti Trans- Logistic Spartacus - BVSC 7:4. Gy.: Demeter 3, Zoltán 3 és a Demeter, Zoltán páros. A megváltozott bajnoki rendszerben a „szuperligás” csapatok is a bajnokság elejétől részt vesznek a küzdelmekben. Ez egyrészt a játékosoknak is egy további versenyzési lehetőséget biztosít, másrészt a szurkolók is gyakrabban találkozhatnak kedvenceikkel. És, hogy ez a két kijelentés mennyire igaz, az a kecskeméti „oroszlánbarlangban” bebizonyosodott. Bár a bajnokság elején tartanak a csapatok, tét igazából nem volt, de a mintegy 200 fős közönség megérezte a nagy csata előszelét. A tavalyi bajnok, a rendkívülien megerősödött, sokak szerint legegységesebb magyar csapat, a BVSC és az utóbbi években teljesen egyenrangú vetélytársa a Kecskeméti Spartacus közötti találkozók mindig végletekig kiélezett, nagyszerű sportcsemegét hoztak. A nagyobb esély jelen pillanatban a pestiek felé billent. Az első meccsen a jelenlegi magyar bajnok Demeter, Zoltán páros az eddig két ranglista versenyt is megnyert Marsi, Németh párossal találkozott. Iskolajáték volt a javából, és Demeterét szinte lelépték Marsiékat. A két kecskeméti éljátékos közül Demeter Marsit, a válogatott keretbe bekerült, az utóbbi időkben kirobbanó formát mutató Zoltán Magyart verte meg. Lind- nert nem tudta megállítani a kecskeméti ifjúsági korú Szarka Levente, Somosi pedig szinte ellenállás nélkül kapott ki a legmegbízhatóbb BVSC-s Némethtől: 3/2! Demeter meggyőző fölénnyel nyert Magyarral szemben, míg Zoltán valósággal „lemosta” az asztalról a válogatott egyik éljátékosát, Lind- nert. Szarka Németh ellen nem tudott maradándót nyújtani, Somosi pedig saját magát verte meg Marsi ellen: 5:4! Demeter 3:0-ra valósággal kiütötte a teremből Lindnert. Következett a mindent eldöntő Zoltán-Németh találkozó. Az első két szettben simán nyert a kecskeméti játékos, majd beremegett, és a következő két szettet a nagy küzdő Németh nyerte. A döntő felvonásban az ismét bátran pörgető, a játék irányítását átvevő Zoltán a közönség fergeteges biztatása mellett ll:4-re verte a rendkívül sportszerűen játszó Némethet: 7:4! A bravúr megszületett, és az esélytelenebb vidéki csapatnak sikerült legyőznie a bajnoki címre leginkább esélyes fővárosiakat. _____■ K ék tükör Mai magazin 9. OLDAL , Gyilkol SMS, az elhanyagolt horoszkóp, gázkazán 12. oldal recept 13. oldal Röplabda Extraliga Nagy kedvvel játszottak Kecskemét Női Extra Liga: Phoenix Mecano Kecskeméti RC-Gödöllő 3:1 (-15, 15,20,16). Kecskemét, 100 néző. Vezette: Bodrogi, Csizmánk. Kecskemét: Ékes, Szabó A., Fekete, Martinovics, Szórád, Szabó J. Csere: Czéh (liberó), Gubek. Edző: Farkas Mihály. Az eredmény alakulása, 1. j.: 4:3, 7:8, 7:11, 12:16, 14:23, 2. j.: 4:3, 8:7, 12:10, 16:12, 19:13, 22:15, 3. j.: 4:2, 8:5, 10:6, 10:13, 16:15, 21:17, 4. j.: 4:2, 8:5, 11:6,16:8, 22:11. A mérkőzés kezdete előtt, eredményei méltatása mellett elbúcsúztatták a KRC évekig meghatározó játékosát, Dunszt Orsolyát, aki visszavonult, befejezte aktív sportpályafutását. Az első játszmában meglehetősen rendezetlen játékot mutatott a KRC, hiányzott a hatékony blokk, s ütéseik is pontatlanra sikeredtek. A másik oldalon jól működött a sánc, és Kurucz, valamint Szendrői ütései sorra pontot értek. Ez vendégelőnyt eredményezett. A második játékrészben 9:9- ig fej fej mellett haladt a két csapat. Ekkor Farkas edző Martinovics helyett Gubeket küldte pályára, amely jó húzásnak bizonyult. A cserejátékosnak nagy szerepe volt abban, hogy megugrott a KRC, s hozta a szettet is. Nagy hagyott alább a hazaiak lendülete a harmadik játékrészben sem'. Gyors, határozott támadásaikkal nem sokat tudott kezdeni a Gödöllő. Egyetlen rövidzárlat akadt csupán, amikor 10:6-ról fordítani tudott a vendéggárda. A pillanatnyi kihagyást követően újra rend lett a hazai fejekben, jöttek a kiváló nyitások és sáncok.'s máris 2:1- et mutatott az eredményjelző. A negyedik szettet nagy kedvvel kezdték a kecskemétiek, minden bejött nekik. A Gödöllő egyre hi- tenagyottabbá vált. Nagyot kellett volna visszaesniük a vendéglátóknak ahhoz, hogy a Pest megyeieknek esélyük legyen a szépítésre. A hazai gépezet azonban tovább dübörgött, és szerzett győzelmet a jóiramú találkozón. Kitűnt: Ékes, Fekete, Gubek, Szabó J., ill. Kurucz. Farkas Mihály: - Rendkívül idegesen játszottunk a nyitó szettben, és végig feszültek maradtunk első hazai meccsünkön. Nagyon örülök, hogy megvan a bajnokságban a második győzelmünk is. Edzőmeccsnek is gyenge Kecskemét Férfi Extra Liga: Phoenix Mecano Kecskeméti RC-Szeged 3:0 (15, 7,22). Kecskemét, 150 néző. Vezette: ifj. Juhász, Újházi. Kecskemét: Kása, Somodi, Buday, Urfi, Tamás, ifj. Nagy. Csere: Rácz (liberó), Hoffart, Rapi. Edző: Karagics Mátyás. Az eredmény alakukulása, 1. j.: 4:2, 8:3, 12:4, 16:7, 20:11, 23:14. 2. j.: 4:2, 8:3,12:3,16:3,20:4,22:7.3. j.: 4:3, 8:6,12:10,16:14,20:20. Ez volt az a mérkőzés, amelyen nem kellett a körmét tövig rágnia egyetlen szurkolónak sem. Az ugyanis már a mérkőzés elején kiderült, hogy nincs azonos súlycsoportban a két együttes. A hazaiak a játék minden elemében felülmúlták a szegedieket, akik becsületesen küzdöttek és a harmadik játszmában tartották is a lépést a kecskemétiekkel. Bár hozzá kell tenni, hogy a KRC-nél már az elején két rutinos játékost - Urfit és Somodit - váltotta két fiatal játékos, Rapi és Hoffart. A kecskeméti csapat becsületére válik, hogy egyetlen percig sem becsülte le ellenfelét, mindvégig teljes erővel küzdött és szerzett megérdemelt győzelmet. Kitűnt: Kása, Tamás, ifj. Nagy, ill. Nacsa. Karagics Mátyás: - Az első két szettben megszeppenten játszott az ellenfél, a harmadikban pedig minket zavart meg a két cserénk, és ez baj. Láttam biztató jeleket csapatomnál, de voltak negatív dolgok is, amelyeken van mit javítani. _______ b. k. D AEWOO Van egy nyerő számsorunk: 222 000! Játssza meg velünk az ősz legnyerőbb számsorát! A Daewoo őszi akciója keretében használt autóját új Kalos vásárlása esetén most akár 222 000 Ft-tal* többért számítjuk be! Az 5 ajtós, 1.2-es Kalos alapmodell ára továbbra is nagyon kedvező: 1 990 000 Ft, Számolhatunk Önnel is? 'Részletekről érdeklődjön márkakereskedéseinkben! Daewoo. Nagyszerűbb mint gondolná. Átiagos fogyasztás: 7,15 1/100 km. CQj-kibocsátás: -175 g/kro. A képen (ásható autó extra feiszetdtseget tartatott. Daewoo Tormási 6000 Kecskemét, Városföld 32/a Tel.: 76/502-910 • fax: 76/502-911 E-mail: daewoo@tormasi.hu . 1 \