Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-03 / 205. szám

T Együtt az EU-ban Nemcsak vendégségbe hívták, hanem az uniós csatlakozással kapcsolatos tájékoztató meg­tartására is felkérték testvér- városaik vezetőit a házigaz­dák. A szüreti fesztivál programjába illeszkedő tanácskozást szombaton délelőtt tartják a Szarvas Fogadóban. szer működése. A tanácskozás résztvevői: Mudr. Alexander- Slafkovsky, Liptovsky Mikulás- polgármestere (Szlovákia), Bart- Prins, Krimpen aan den Ijssel al­polgármestere (Hollandia), Mieczyslaw Bien, Tarnow város elnöke (Lengyelor- |aB szág), Voicu Vasile, Marghi- ta polgármestere (Romá Az új tagállamok gazdasági esélyei és lehetőségei az Európai Unióban, különös tekintettel a kis- és középvál­lalkozókra címmel megrendezésre kerülő konzultatív tanácskozá­son, a testvértelepülések ve­zetői tartanak előadást. A korreferátumok előadói első­sorban arról adnak tájékoztatást, hogy az adott térségek gazdasági szereplői számára milyen feltétel- rendszer áll rendelkezésre az uni­ós piaci követelményekhez való igazodáshoz. Például, milyen az intézményrendszer kiépítettsége, gazdasági stratégiai programok ki­dolgozottsága, a pályázati rend­nia), dr. Martin Walter, Stadtlengs- feld polgármestere (Németország) és Barkóczi Ferenc, Kiskőrös polgár- mestere. A vendéglátók megkérték a holland delegáció vezetőjét, hogy arról is adjon tájékoztatást: miként készülnek az uniós országok az új tagok csatla­kozására. A németországi vendég­től a két német állam egyesítésével együtt járó, uniós tagsággal kap­csolatos tapasztalatokról várnak beszámolót. A romániai polgár- mestertől pedig a következő bőví­tési hullámra való felkészülésről, a felzárkózást elősegítő kormányza­ti intézkedésekről érdeklődnek. Borászképzés Kiskőrösön A kiskőrösi Petőfi Sán­dor Gimnázium, Kerté­szeti Szakközépiskola és Kollégium 1996-ban, az országban elsőként kezdte meg a szőlészet­borászat együttes kép­zését, és adott a végzős tanulóknak vincellér képesítést. A vincellér­képzésben részt vevő diákok négy év után érettségi vizs­gát tesznek, majd újabb egy év el­teltével vincellér képesítő vizsgát tesznek. A képzési forma sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a Szt. István Egyetem Kertészeti Karán is beindította fel­sőfokú képzését ezen a szakon. Az intézmény nappali tagozatán tanulók választhatják a kertész­technikus képzést is. Ezen a sza­kon ugyancsak négy év után érett­ségiznek, ezt követően pedig két év alatt általános kertész és növényvé­dő technikus végzettséget szerez­nek. Ez a minősítés feljogosítja a végzősöket a kertészeti ágazatban és növényvédelemben mindenfajta tevékenység folytatására. Mint ismert, az uniós csatlako­zás után valamennyi mezőgazdasági tevé­kenység, így a térségre jellemző borászat is, Országos Képzési Jegy­zéken szereplő szak­végzettséghez kötött lesz. Ezt felismerve az iskola három évvel ez­előtt beindította az 1 éves borászképzést fel­nőttek számára, levelező tagoza­ton. A jelentkezés feltételei közé tartozik az általános iskola nyolca­dik osztályának elvégzéséről szóló bizonyítvány megléte. A kiskőrösi Petőfi Sándor Gim­názium, Kertészeti Szakközépisko­la és Kollégiumban folyó oktatás színvonalát a végzősök, felsőfokú intézményekbe való felvételének aránya bizonyítja. A 10 éve beindított hatosztályos gimnáziumi csoportokból például 100 százalékos a felvételi arány, s valamennyi jelentkezőt az első he­lyen megjelölt egyetemre, főiskolá­ra vették fel. A magas szintű képzés garanciát jelent a szakirányú ismeretek elsa­játítására. Petőfi Sándor Gimnázium, Kertészeti Szakközépiskola és Kollégium 6201 Kiskőrös, Árpád u. 4. Pf: 44 Tel/Fax: 78/311-933, 78/311-562 www.petofi-kkoros.sulinet.hu E-mail: psgksz@petofi-kkoros.sulinet.hu A kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola 6200 Kiskőrös, Árpád u. 4. Tel./fax: 78/311-933, 78/311-562 BORÁSZ szakképesítés megszerzésére, levelező oktatásban Tanulmányi idő: 1 év Jelentkezési határidő: 2003. szeptember 12. Vidám lesz az idei szüret Kiskőrösön? Ifj. Pszota István, hegybíró: - Szó sincs arról, hogy a szüret önfeledt szó­rakozás lenne bármi­kor is! Komoly és fe­lelősségteljes a sző­lőtermelők és borá­szok munkája, külö­nösen ilyenkor, amikor a termés betakarítását szokatlanul nagy meleg kíséri. Jobban oda kell fi­gyelni a technológiai előírásokra, mert könnyen veszendőbe mehet a már le­szedett termés. Ennek ellenére nem kell különösebben megfeszülnie az embernek, hogy okot találjon örömre és jókedvre. Ha másért nem, hát azért húzódhat mosolyra a szája, mert végre biztonságba kerül egész évi munkájá­nak gyümölcse. Bár az sem elhanya­golható ok a derűre, hogy kitűnő mi­nőségű, érett szőlőt szüretelhetnek a kiskőrösiek ezekben a napokban. A mennyisége ugyan kevesebb lesz az átlagnál, de annál jobb boralapanyag kerül a kádakba, hordókba. Ezért már most figyelmébe ajánlom a szüreti fesztivál vendégeinek a jövő évi ren­dezvényt, amikor maguk is meggyő­ződhetnek arról, hogy igazat szóltam- e, vagy sem. Aki pedig nem szereti a bort, az se vonakodjon Kiskőrösre utazni a hétvégén, mert pár pohárnyi kóstolás után biztosan kedvencévé válik az itteni homok folyékony aranya. Ha mégsem, akkor sem tölti haszontalanul az időt városunkban, ugyanis a szüreti ünnep vidám hangu­lata kárpótolja fáradtságáért. • • Várja Ont a Kiskőrösi Borok Háza! Fábián Nikoletta, a Borok Haza háziasszonya kínálja három napon át a legjobb kiskőrösi borokat. Hét borászati vállalkozás hatvanféle bora kínálja magát a Kiskőrösi Borok Háza tárlóiban. A hangulatos környezetben kialakított kóstolóhelyisé­gekbe magányosan betérő vagy csoportosan érkező lá­togatók megoldhatatlan di­lemma előtt állnak, ha vá­lasztaniuk kell a sokfajta kiskőrösi bor közül. Ilyen­kor Fábián Nikolett, a Borok Háza háziasszonya siet se­gítségükre, aki remek érzék­kel kipuhatolja, hogy milyen jellegű borra vágyik a ked­ves vendég, és máris kész az ajánlattal. Sőt, nemcsak a bor jellemzőit ismerteti, ha­nem részletes felvilágosítást is ad a palackba zárt nedű eredetéről, elkészítésénél technológiájáról. - Napont; 9-től 17 óráig tartunk nyitva de csoportos bejelentkezé: esetén ettől eltérő időpont ban is szívesen látjuk vendé geinket. Természetesen ; szüreti fesztivál ideje alatt i: fogadunk látogatókat, még pedig bővített kínálattal. / vállalkozások borai mellet megkóstolhatják néhány méltán híres helybeli szőlős gazda termékét is a bőrkéd velők - mondja a mindig készséges háziasszony. A kiállított borok megvá sárolhatók, de aki csak eg; kóstolás erejéig tér be a Bo rok Házába, kortyolgatá: közben megismerkedhet ; kiállított régi szőlőművelc és borászati eszközökkel. emitel Távközlési Rt. Szeptember 5. és 7 • között a Kiskőrösi Szüret 2003 és Szlovák Nemzetiségi Napokon • Telefonvonal belépési díja csak 260 Ft + áfa! (egyéni előfizetőknek) • ADSL szolgáltatáshoz vagy Duál 100 EmitelNet csomaghoz új telefonvonal belépési díja csak 100 Ft + áfa! • további kedvezmények: Internetre, ISDN-re, hívószám-kijelzés szolgáltatásra. (További részletek standunkon.) Látogasson el Ön is standunkra, amely a Művelődési Ház előcsarnokában található (Petőfi tér 4.). További információ: a 184-es, ingyenes telefonszámon. Generaü-Providenda Biztosító Rt. Kiskőrösi Kirendeltsége 6200 Kiskőrös, Petőfi tér 9. A KISKŐRÖSI NAPOK idején (szeptember 6-7-én) várjuk kedves meglévő és leendő ügyfeleinket. A kirendeltségen (volt szolgálta­tóházban) gyermekrajzverseny, egyéb programok. Kövessék a sétáló oroszlánt - megéri! Mindkét napon 16 órakor érté­kes ajándékot sorsolunk ki látogatóink között. autóalkatrész-bolt és -szerviz új szolgáltatása: d> környezetvédelmi felülvizsgálat, O számítógépes gépjármű-diagnosztika. 1 érvényesítés Nyitva tartás: H-P:7 12; 13-19 óráig 6200 Kiskőrös, Rákóczi út 23-25. Tel./fax: 78/413 933

Next

/
Thumbnails
Contents