Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-17 / 217. szám
Hlüü 2003. Szeptember 17., szerda MEGYEI KÖR KÉP Petőfi Népe - 5. oldal Kazánból a rács mögé Kiskunhalas Modernkori rabszolgaként ismerte meg a közvélemény azt a tizenhat éves fiút, akit június végén kényszerrel dolgoztattak, majd bezártak egy vas kazánba Kiskunhalason. Korábban megírtuk: két férfi erőszakkal a cége telephelyére vitt egy fiút, hogy ledolgoztassák vele azt a 350 ezer forintot, amit a fatelepről elemeit. A nyomozás során kiderült, hogy a srác „csak- ” a kávépénzt akarta zsebre tenni, de - véletlenül - az ott dolgozó tizenhárom ember bérét találta meg. Az ügy vádemelési javaslattal a fiatalkorúak ügyészéhez került, ám közben tovább bővült a fiatalember bűnlajstroma. Betöréses lopások sorozatával gyanúsították meg: Halason, Kiskőrösön és Jászszentlászlón is vendéglátóhelyekre hatolt be tettestársával, összesen 700 ezer forintos kárt okozva. A fiú azóta sem tért jó útra, nemrég újabb lopássorozat gyanúsítottja lett. Friss számlájára azt írják, hogy cimborájával több házba is besurrant a kiskunhalasi Kertvárosban. Módszerük a szúnyogháló kivágása - esetenként kiégetése - volt, hogy mobil- telefonokhoz, készpénzhez, értéktárgyakhoz és kerékpárokhoz jussanak.- Lebukásukkor is épp egy lopott biciklivel menekültek a helyszínről - tájékoztatta lapunkat Farkasné Wodring Zsuzsanna főhadnagy, a halasi rendőrkapitányság szóvivője. A fiatalkorú tolvajt előzetes letartóztatásba helyezték, és Kecskemétre, a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. TAPODI KÁLMÁN Egy vámudvar marad Kecskemét ________ A két működő kecskeméti vámkezelő központ közül a Szent István körúton lévő megmaradását javasolja az önkormányzat. Erről a Vám- és Pénzügyőrség Dél- Alföldi Regionális Parancsnoksága kérte ki a helyi képviselő-testület véleményét. Az Európai Uniós csatlakozásunk után a vámeljárásokra logisztikai központok alakulhatnak ki. Kecskeméten jelenleg két szolgálati hely működik. Az egyik vámudvart az Agroker Kft. üzemelteti, ez a Halasi úton van. A másik a Bertrans Kft. által üzemeltetett Szent István körúti vámkezelő hely. A logisztikai központ beindulásáig a két hely közül csak egyet akarnak megtartani a vámosok. Döntésük előtt kérték ki a kecskemétí ön- kormányzat véleményét. A képviselő-testület legutóbb úgy döntött, hogy várospolitikai szempontból a Bertrans Kft. által üzemeltetett vámkezelőt javasolja, amely a lakóterületektől viszonylag távol helyezkedik el, és több főútvonalról is könnyen megközelíthető. LÓVERSENY. A májusi halasi díjugrató lovasverseny eseményeit megörökítő fotókból nyílt kiállítás a halasi Bibó-gimnáziumban. A képeket Juhász-D. Csaba készítette, aki három napon keresztül kö- vette figyelemmel a nemzetközi versenyt._______ fotó. s. i. ______ _______Gazdasarok ___ M ilyen szőlőt telepítsünk? Bár még javában tart a szüret, nem árt elgondolkodni azon, milyen szőlőfajták telepítésével várjuk be az EU csatlakozást. Fontos kérdésről van szó. Hazánkban ugyanis a csökkenő szőlőültetvényeket a szakemberek szerint pótolni kellene még mielőtt EU tagországgá válunk. Évente 4-5 ezer hektárnyi szőlőültetvényt kellene újratelepíteni minőségi oltványokkal, hogy legalább a jelenlegi helyünket megtarthassuk ebben az ágazatban. Viták zajlanak akörül, hogy mennyi őshonos fajtát és mennyi „világfajtát” kellene előállítanunk a szőlőszaporító laboratóriumokban. Ennél még fontosabb a betegségekkel és a fagykárokkal szembeni ellenálló képesség, valamint a bio- és öko-termesztésre alkalmas fajták helyes megválasztása. Sajnos idehaza mindössze mintegy ezer hektárnyi szőlő telepítéséhez alkalmas szaporítóanyagot tudunk önállóan előállítani. Négyszer ennyi kellene az egyszerű újratermeléshez. Eszerint importra szorulunk, ami viszont azzal a veszéllyel jár, hogy külföldön nem mindig találunk a mi éghajlati viszonyainknak megfelelő vesszőket. Mindennek előbb-utóbb az lesz a következménye, hogy saját jó minőségű boraink rovására olcsó és jó minőségű olasz, francia, spanyol borokat találunk majd a boltok pultjain. Megoldást jelentene az aggódó szőlészek-borászok számára, ha őshonos és jól adaptált, nemesített magyar szőlőfajtákat állítanának elő belföldi szükségletekre a meglévő kutatóbázisok. Elég nekünk a 22 borvidéken honos mintegy 100 kipróbált szőlőfajta. A vörösborok divatja van soron az EU-ban. Németországban is merlot-t, cabernet sauvignont telepítenek. Jól tennénk ha mi a királylányka, a szürkebarát és az illatos fehérbort adó fajták mellett döntenénk most. Aki pedig a kommersz borokban bízik, választhat a külföldi vírusokkal és gombabetegségekkel szemben ellenálló 19 féle chardonnay klónváltozata közül. ■ ADÓKLUB. Márciusban indult az APEH, az agrárkamara és a kereskedelmi- és iparkamara közös kezdeményezése. Tegnap tartották az adóhivatal megyei igazgatóságán a harmadik előadást az adófolyószámlával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. A tájékoztatón több mint százan vettek részt: magánszemélyek, egyéni vállalkozók, társaságok, könyvelő irodák képviselői. November tájékára tervezik az utol- só előadást az év végi bejelentési kötelezettségek témakörében. ________________fotó, banczik Róbert K amionnak rohant 52-es főút Az utasa súlyosan megsérült, viszont karcolásokkal megúszta a balesetet az a sofőr, aki autójával egy balra kanyarodó kamionba rohant kedden az 52-es főúton. A magyar rendszámú kamion az 52-es főúton haladt Kecskemétről Solt irányába, amikor a 31-es kilométerszelvényhez érve balra alkart bekanyarodni a Sofőr Csárda parkolójába. A ka- mionos azonban figyelmen kívül hagyta, hogy járművét egy személyautó már előzni kezdte, így az Audi A6-os a fékezés ellenére a kamion oldalának rohant. Az autót vezető 53 éves szolnoki férfi kisebb karcolásokkal megúszta a balesetet, a jobb első ülésen utazó, 52 éves szintén szolnoki nőt azonban a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba. A kamion sofőrjének nem esett baja._____________m Üj tűzoltólaktanya épülhet Újult erővel indultak meg Kecskeméten a tárgyalások az új tűzoltólaktanya érdekében. A régóta esedékes beruházást a Belügyminisztérium által kiírt pályázat is segítheti. Kecskemét A város tűzoltói lehetetlen helyzetben vannak. A kocsik egy részével például csak úgy tudnak beállni a jelenlegi szertárakba, ha azokról a tartozékokat leszerelik, mert egyébként nem férnének be. A szerállományt sem lehet növelni, hiszen nincs elegendő hely. A belváros szívében lévő épületet sem bővíteni, sem átalakítani nem lehet, így sürgetővé vált egy új laktanya felépítése. A beruházáshoz a város és a megye szoros együttműködése szükséges. Ez már csak a tulajdonviszonyok miatt is igaz, hiszen a laktanya a megyei önkormányzat tulajdonában van, és a város csak használója az ingatlannak. Az új laktanya létesítésére ideális hely volna az MHSZ lőtér melletti másfél hektáros terület. Ennek a BácsKiskun Megyei Tűzoltó Sport Klub a tulajdonosa, amely tízmillió forintért értékesítené az ingatlant. A kecskeméti önkormányzat szerint a több ütemre bontható beruházás reális pénzügyi keretek között megvalósítható. Az elképzeléseket segítheti az a pályázat is, amelyet a Belügyminisztérium ilyen célokra írt ki. Mivel a pályázat beadási határideje szeptember vége, így a témát legutóbb a város képviselő-testülete is tárgyalta. A városatyák úgy döntöttek, hogy az önkormányzat pályázzon. Amennyiben a pályázat sikeres lesz, aÚcor az említett másfél hektáros területet megvásárolják. Ezzel párhuzamosan felhatalmazták a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a megye-város egyeztető bizottsággal a területvásárlás és az építkezés finanszírozásáról. A testület 25 millió forintos önrész vállalásáról döntött, amelyet az idei költségvetésben hitel- felvétellel biztosít. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor 2006-ra felépülhetne az ösz- szesen egymilliárd forintba kerülő laktanya. TAKÁCS VALENTINA Találkoznak a polgármesterek Kunszállás Az országgyűlés őszi ülésszakának törvényalkotási programja, a választókerületet érintő kérdések, interpellációk és az új pályázati lehetőségek is szerepelnek egyebek mellett a 3. számú választókerület polgármestereinek csütörtöki - nem szerdai(l) - kunszállási találkozójának témái közt. A reggel 9 órakor kezdődő, sorrendben tizenhetedik találkozónak ezúttal a kunszállási szabadidő központ ad otthont. Az eszmecserén vendégként részt vesz Borsos Botond, az Első Európai Baumag Dél-alföldi Térségfejlesztő Kht. ügyvezetője, Felekyné Mohácsi Mária a megyei önkormányzati hivatal területfejlesztési osztályának vezetője, valamint Felföldi Zoltán közgazdász, parlamenti munkatárs. ■ Kamerás vizsgálatok Paks A Paksi Atomerőműben az elmúlt héten megszüntették a vízkivételi műnél a Duna alacsony vízállása miatt korábban elrendelt 2-es, majd 1-es készenléti fokozatot - közölte Hetzmann Albert vezérigazgató-helyettes tegnap. A hét végén az atomerőmű 2-es reaktora melletti aknában lévő tisztítótartályban két újabb kamerás vizsgálatot végeztek, amelyekkel pontosították az április ÍO-ll-i üzemzavar során megsérült üzemanyag-kazetták térbeli elhelyezkedését. Pontosították és megerősítették a korábbi megállapításokat, hogy nincs urániszap, uránhomok a tisztítótartályban. A sajtótájékoztató előtt megkoszorúzták Teller Edének az atomerőmű előtt lévő szobrát. ■ Közéleti hír • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF) holnap délután 5 és 8 óra közt Városföldön, a helyi polgármesteri hiva- talban tart fogadóórát. _______■ Á RVERÉSI HIRDETMÉNY Kerekegyháza Város Önkormányzata (Kerekegyháza, Fő út 47/A) nyilvános árverésen értékesíti a Kerekegyháza 2306-2314. hrsz.-ú, egyenként 1075 m2 területű, a 2318. hrsz.-ú 910 m2 területű, 2319. hrsz.-ú 1036 m2 területű, valamint a 2320-2328. hrsz.-ú, egyenként 901 m2 területű, összesen 20 db építési telket. A telkek villannyal, vízzel, telken belül gázközművel és szilárd burkolatú úttal ellátottak. A telek induló kikiáltási ára: 1200 Ft/m2 Árverés helye: polgármesteri hivatal tanácskozóterme Árverés időpontja: 2003. október 2., 10 óra Az árverésen való részvétel feltételei: Az árverésen kizárólag az vehet részt, illetve adhat az árverésre történő részvételre képviseleti meghatalmazást, akinek a nevére az árverési előleg összege (az induló kikiáltási ár 10%-a) letétbe helyezésre került legkésőbb az árverés megkezdése előtt 1 órával a hivatal pénztárában, illetve nyilatkozik arról, hogy legalább a kikiáltási ár erejéig rendelkezik a vételárral. Az árverési vevő letétbe helyezett letéti díját beszámítjuk a vételárba, a többi letevőnek az előleget az árverés befejezése után haladéktalanul visszafizetjük. Az árverési vevő köteles a szerződést az árveréstől számított 15 napon belül megkötni, a teljes vételárat a szerződés megkötésével egyidejűleg, vagy azt megelőzően megfizetni. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az előleget elveszíti, és az árverést sikertelennek kell minősíteni, vagy a második legjobb ajánlattevővel kell a szerződést megkötni. A második legjobb ajánlatot tevő az árverésen vállalt ajánlathoz legalább 30 napig, illetve annál hosszabb időtartamnál az általa vállalt időpontig kötve van. Árverésre jelentkezni 2003. szeptember 29-éig lehet személyesen, a hivatal 10. sz. helyiségben vagy telefonon. Jelentkezés és bővebb információ: S co 76/546-054, Kiss Hajnalka műszaki ügyintézőnél. § A Matáv Csoport tagía OKTÓBER 1-JÉTŐL KEDVEZŐBBEN HÍVHATÓK VEZETÉKES TELEFONRÓL A MOBIL HÍVÓSZÁMOK Az Emitel Távközlési Rt. tájékoztatja tisztelt előfizetőit, hogy hálózatából a mobil hálózatba irányuló hívások díja és számlázási módja 2003. október 1-jétől megváltozik az alábbiak szerint: 1. A Pannon GSM Távközlési Rt. hálózatába irányuló hívások csúcsidejű díja csökken: Percdíj csúcsidőszakban: nettó: 63 Ft helyett 60 Ft/perc bruttó: 78,75 helyett 75 Ft/perc (Kedvezményes időszakban változatlan: nettó 38 Ft, bruttó 47,50 Ft/perc.) 2. A vezetékes hálózatból október 1-jétől kedvezőbb feltételekkel telefonálhatnak mobil számirányba, mivel az Emitel Rt. - a 10/2003. (VI.27.) IHM rendelet alapján - a mobil hálózatba irányuló hívásokat másodperc alapon számlázza, azaz a ténylegesen felhasznált beszélgetési időt számolja fel. Ezzel egyidejűleg, sikeres hívásonként 12 Ft + ÁFA kapcsolási díjat számít fel. Az Ász és a Lebeszélhető díjcsomagok esetében nincs kapcsolási díj, a Horizont díjcsomagnál 4 Ft + ÁFA, a Horizont Plusz csomag esetén 2 Ft + ÁFA az összege. A másodperc alapú számlázással az előfizetők által fizetett díjak átlagosan 15,9 %-kal csökkennek, (percdíj és kapcsolási díj együtt) A díjcsökkentés mértéke: A Pannon irányú hívások tarifája 4,8 %-kal, a Westel irányú hívásoké 7,8 %-kal csökken csúcsidőszakban. Kedvezményes időszakban, az új számlázás következtében 6,6 %-kal csökken a Westel hívások díja. További információ: ügyfélszolgálatunk 184-es, ingyenes hívószámán. Honlap: www.emitel.hu E-mail: info(g>emitel.hu 425768