Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-15 / 215. szám

2003. Szeptember 15., hétfő Petőfi Népe - 5. oldal M E GYEI K Ö R K É P Nyilatkozat az európai keresztény értékek védelmében Tőkés László beszél a konferencia hallgatóságához. FOTÓ: SZ. A. Közös nyilatkozat elfogadásával ért véget pén­tek este a II. Nemzetközi Keresztény Konferen­cia Lakiteleken. A nyolc pontban megfogalma­zott deklaráció a keresztény értékek fontossá­gára kívánja felhívni Európa figyelmét La KITELEK A nyilatkozatot a tavaly novemberben Lakiteleken létrehozott, több mint tíz országot tömörítő Euró­pai Keresztény Politikai Mozgalom fogalmazta meg. Szövegét Az értékek Európájáért címmel megrendezett tanácskozás záróestéjén olvasták fel. A deklaráció - melyet a konferencia valameny- nyi résztvevője aláírt - leszögezi: csak a keresz­tény értékek segítségével építhető fel az élhető és egészséges európai társadalom. A nyilatkozók és az aláírók egyöntetűen annak a meggyőződésük­nek adtak hangot, hogy Európa nem csupán egy gazdasági közösség, hanem közös történelmi és értékközösség is. Ezért - mint kijelentették - olyan Európára van szükség, amelynek fő jellem­zője a társadalmi igazságosság, és amely lehetősé­get kínál a teljes értékű élet megvalósítására. Mindezt a keresztényiség szellemében. A nyilatkozat kapcsán a házigazda Lezsák Sán­dor országgyűlési képviselő (MDF) bejelentette: ő és három országgyűlési képviselőtársa: Font Sán­dor, Sisák Imre és Szászfalvy László a deklaráci­ót ma a parlament elé terjeszti, egyúttal kéri: a magyar kormány hasson oda, hogy a deklaráció­ban foglaltak kerüljenek be az Európai Unió most fogalmazódó alkotmányába. A pénteki tanácskozáson többek közt részt vett Tőkés László, Királyhágó-melléki református püs­pök és P. Szőke János szalézi szerzetes, a szentté avatások római posztulátora is, akik a magyar ke­reszténység XX. századi mártír főpapjaira emlé­keztek, majd megáldották a tanácskozás résztve­vőit. SZÁSZ ANDRÁS Ez lesz az év pere Bács-Kiskunban? Adócsalás és rongálás a vád az ismert vállalkozó ellen Folytatás az 1. oldalról A vádiratot tavaly összeállító dr. Kopasz Zsolt ügyész - jelenleg a Kecskeméti Városi Ügyészség megbízott vezetője - úgy gondol­ja: jogtalanul igényelte vissza az adót a repülőgépei működtetésére fel nem használt kerozin után V. Lajos. Az adónyomozók által fel­tárt fogyasztásiadó-hiány 900 mil­lió, az általános forgalmiadó-hi- ány 350 millió, a társaságiadó-hi- ány pedig 92 millió. Ám nem csak ezzel, hanem rongálással is vádolja az ügyész­ség a hírős városi vállalkozót. Ne­vezetesen azzal, hogy a Kecs- kemét-matkói magánrepülőtér tu­lajdonosaként 2001 májusában megbízta egyik alkalmazottját, hogy gyújtsa fel a reptér közelé­ben lévő erdőt. Ez - állítja a vád­irat - 2001. május 17-én történt meg, amikor is két helyen gyújto­gatott a megbízott, aki most ugyancsak a vádlottak padjára ke­rül. Az összesített tűzkár 39 mil­lió forint. A gyújtogatással megbí­zott férfi beismerő vallomást tett a rendőrségen. Eszerint kétliteres, műanyag kólásüvegbe gázolajat töltött, majd Zastavájával kiment a fenyvesbe. Megállt az erdő közepén, ki­szállt a kocsiból, és három méter hosszan szétlocsolta a gázolaj egy részét. Gyufával fellobbantot- ta a lángokat, majd egy másik er­dőrészbe hajtott. Ott már ki sem szállt az autóból, csak az ablakon locsolta ki a maradék gázolajat, kidobott egy égő gyufát, és elme­nekült. A rendőrök úgy gondol­ják: a kecskeméti vállalkozó azért rendelte meg a gyújtogatást, hogy repülőgépeivel olthassa a tüzet. Az általa létrehozott alapítvány ugyanis épp ezzel foglalkozott. Hosszú távon tehát - vélik az ügyet vizsgáló nyomozók - ab­ban volt érdekelt, hogy minél több oltásban vehessen részt a gépeivel. Azt, hogy igaz-e a „légi- oltásos okoskodás”, s hogy meg­felel-e a tényeknek az adócsalás miatt emelt vád, a hónap végén kezdődő büntetőperben kell majd kiderítenie dr. Fodor Endre bírónak. noszlopy n. miklós _____________Gazdasági tanácsok____________ M entsük, ami menthető! Hirtelen jött a lehűlés és tartós­nak bizonyul. Két hete hidegek az egyébként egyre hosszabb éj­szakák. Nem túl sok csapadék hullott, azonban a nap ereje már nem olyan, mint az augusztusi volt. Sok paradicsom marad éret­lenül és bizony a fólia alatt ter­mesztett paprikára is vissza kell állítani a fóliát, le kell venni az árnyékolókat. A nyári kánikula és az aszály árát a vásárló már megfizette. Aki még nem főzte be a paradicsomot, mert várta, hogy 80-100 forint alá csökken­jen az ára, az nem számíthat to­vábbi ármérséklődésre. Mi több, most már csak drágább lesz a pa­radicsom, kivéve a savanyításra alkalmas zöld paradicsomét. Ugyanez a helyzet a paprikával is. Csak a lecsópaprikát lehet mostanság megvásárolni 60-80 forintért. Az almapaprika, a prit- amin, az étkezési, illetve a tölteni és sütni való frissen 150-200 fo­rint kilónként. Az a paprika, amit 80-100 forintért kínálnak, már vagy egy hete fonnyad el­adatlanul. Minden gazda nagyon jól tudja, hogy paprikát és para­dicsomot gyakorlatig a novem­ber elején esedékes fagyokig le­het szedni. Érdemes a paradicso­mot az első talaj menti fagyokig a tövön hagyni, mert sajnos gyü­mölcse nagyon rövid ideg áll el. Sokkal hosszabb ideig tartható el a zöldpaprika. Nem annyira hi­degérzékeny mint a padlizsán és a paradicsom, azonkívül minden paprikafajtát leszedhetünk még zölden, éretlenül éppúgy, mint sárgára, illetve pirosra érve. Ok­tóber végéig még ráérünk fel­szedni a kint hagyott, eltevésre szánt vöröshagymát, sárgarépát és burgonyát is. Számoljunk azonban azzal, hogy szeptem­berben és októberben már gya­koriak az esős napok, a harma­tos hajnalok és nehéz a rövid ide­ig tartó napsütésben leszárítani (eltevésre alkalmassá tenni) a terményeket. Fagyra szintén ér­zékeny a legtöbb tök (a cukkini és a csillagtök egyaránt). Ezeket is érdemes éretlenül leszedni, sa­vanyítani vagy feletetni állataink­kal. ■ A bankautomata lefotózta Kecskemét Lopás, visszaélés okirattal és visszaélés bankkártyával vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a kecske­méti rendőrkapitányság isme­retlen tettes ellen. Az illető Kecs­keméten, a Lestár téren feltört egy Polski Fiatat. A járműből el­lopott egy mobiltelefont, három bankkártyát, valamint a tulajdo­nos több okmányát is magával vitte. A lopással okozott kár 15 ezer forint. A férfi az ellopott bankkár­tyák felhasználásával 56 ezer fo­rintot vett fel a tulajdonos szám­lájáról, ám a biztonsági kamera közben felvételt készített róla. A rendőrség elrendelte a tolvaj kö­rözését. Aki az üggyel kapcso­latban bármilyen információval rendelkezik, hívja a kecskeméti rendőrkapitányság vagyonvé­delmi és értékesítési alosztályát a 06-76/484-684 számú telefo­non. Bejelentés tehető a segély­hívó telefonszámokon is. OH Újabb iskolai betörések Baja Két hét alatt három bajai is­kolában jártak betörők. A rendőrség vizsgálja az ügyek közötti összefüggés lehetősé­gét Egy akad: az elkövetőket nem sikerült elcsípni. Csütörtök reggel az Ének-Zenei Általános Iskolában állapíthatták meg, hogy elvitték az ebédpénzt. Az ismeretlen a hengerzárat el­törve jutott be a Táncsics utcai épületbe, ahonnan elvitte a pénz­tárban talált lemezkazettát, ben­ne mintegy 120 ezer forinttal. Péntek hajnalban a Kiscsávolyi ÁMK-ba háromnegyed kettőkor betérő illető ténykedését a kapi­tányságra bekötött mozgásérzé­kelők jelezték. A kiérkező járőrök megzavarták a betörőt, aki az ös­szekészített kéziszerszámokat hátrahagyva a szomszédos kerte­ken keresztül lépett meg a rend­őrök elől. Rövid idő alatt ez már a har­madik iskolai betörés. Két hete az Alsóvárosi ÁMK-ból 3,3 millió fo­rintot vitt el az ismeretlen elköve­tő, akit azóta is keresnek. Virá- nyiné Schön Mónika százados, a kapitányság szóvivője elmondta: egyelőre egyik ügyben sincs gya­núsított, az esetleges összefüggé­seket vizsgálják. Lezárás útépítés miatt Baja Szerdán 8 órakor lezárják az Ipar­telepi utat a Szegedi úti torkolat­nál. Legalább egy hétig közmű- építési munkák miatt nem lehet használni ezt a csatlakozást. Az 51-es és 55-ös főutakat összekötő kerülőút építése miatt kell kelle­metlenségekre számítaniuk a közlekedőknek. A most lezáran­dó résznél körforgalmat alakíta­nak ki, ehhez szükséges a köz- művek átépítése. ____________■ KÁ POLNABÚCSÚ. Tíz éve szentelték föl a Kecskemét-hetényegy- házi Nyíri erdőben a Szent Hubertusz-kápolnát. A hétvégi évfordulós ünnepen dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott szabad- téri szentmisét a kis kápolna előtt. _____fotó. banczik Róbert H atársértők Bácsalmás - Kelebia A Bácsalmási Határőrizeti Ki- rendeltség illetékességi területén a határőr járőr csütörtökön 14 felnőtt és 2 gyerek külföldit fo­gott el, akik tiltott módon léptek hazánk területére. Ugyanakkor a Kelebia Határőrizeti Kirendelt­ség illetékességi területén a ha­tárőr járőr 9 felnőtt és két gyer­mekkorú külföldi személyt fo­gott el, akik tiltott határátlépést követtek el. Mindkét üggyel kap­csolatban folyik az idegenrendé- szeti eljárás. _______________■ Z saroló fiú Kiskunhalas Erőszakkal szerezte meg egy ti­zennégy éves halasi fiú mobilte­lefonját egy nála két évvel idő­sebb bűnelkövető. A tettes bán­talmazással is megfenyegette ál­dozatát. A megfélemlített fiú vé­gül följelentette az erőszakosko- dót. A tizennyolcezer forintot érő készülék így visszakerülhet tulajdonosához, míg a fiatalkorú bűnöző ellen zsarolás megalapo­zott gyanúja miatt indítottak el­járást ____________________■ Ipari park épül Tiszai térség Több éves előkészületi munká­latokat követően szeptember 16- án megkezdődhet az ipari park első ütemének építése Szolno­kon. A Piroskai ipartelep szom­szédságában 1,3 milliárd forint értékben megvalósuló 120 hek­táros park előmunkálatai 2002 második félévében gyorsultak fel, miután a módosított földtör­vény lehetővé tette, hogy az ön- kormányzat térítés nélkül jutha­tott hozzá az állami tulajdonban lévő területhez. Az építésre kiírt nyílt, uniós pályázatra 7 ajánlat érkezett, kö­zülük a Portugál Compania kap­ta a megbízást a kivitelezésére. A szolnoki ipari park első üteme egy 40 hektáros terület teljes ki­építését tartalmazza: a pavilo­nok és az infrastruktúra egy esz­tendő múlva már fogadhatja a kis- és középvállalkozókat, és a területet összekötik a vegyimű- vek ipari vágányával is. ______■ A Dunapataj és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNYE a 2003. október l-jétől éi*vényes betétkamatokról 1. Könyves betétek Kamat, EBKM, % %- látra szóló 2,50 2,50- 3 hónapos lekötés 4,50 4,50- 1 -2 éves lekötés 6,00 6,00- 3 éves lekötés 6,50 6,50 2. Takaréklevél betét- 1 éven túl 6,00 6,00- 2 éven túl 6,50 6,50 3. Lakáscélú betétek- 5 éven túl 5,50 5,50 4.Folyószámlabetét, forgalmazó- lakossági 2,50 2,50- vállalkozói 2,50 2,50 5. Folyószámlabetét, lekötött (fix)- 1 hóra lekötött 3,50 3,54- 3 hóra lekötött 6,00 6,06- 6 hóra lekötött 6,30 6,34- 12 hóra lekötött 6,60 6,60 6. Kamatjegy, sávos kamatozású (fix) l.hóra 3,00 7. hóra 7,00 2. hóra 3,00 8. hóra 7,00 3. hóra 4,00 9. hóra 7,00 4. hóra 4,00 10. hóra 7,00 5. hóra 5,00 11. hóra 10,00 6. hóra 5,00 12. hóra 10,00 EBKM: 6,33% A lekötési időn belül felvett betétekre kamatot nem számfejtünk. Továbbra is várjuk pénzintézeti szolgál- tatásainkkal. IGAZGATÓSÁG Alma-bértárolási lehetőség a Bács-Zöldért Rt. kecskemét-borbási hűtőházában! Ár: 3 Ft/kg/hónap+áfa. Egyéb feltételek: • min. 10 tonna mennyiség • min. tárolási idő: 4 hónap Érdeklődni: Golovics István, 30/27-92-492 - 423499

Next

/
Thumbnails
Contents