Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-13 / 214. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2003. Szeptember 13., szombat §§fMMB Nézőpont Ökrös Csaba ______________ E redményhirdetés a temetőben Gyakran furcsa képzeteink vannak nekünk, magyaroknak a világról. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az igazán fontos találmányok egytől-egyig tőlünk származnak. Tudjuk, hogy nálunk okosabb nációt nem hord a hátán a földteke, de hibáinkat belátva abban is bizonyosak vagyunk, hogy amiben nem vagyunk dobogósok, az nem is fontos. És különben is, ha akarnánk, az egyik kezünket a farzsebünkbe dugva, bármiben lepipálnánk bárkit. Érdekes, hogy nem csak a társadalmi tudatunk ilyen, egyénenként is képesnek érezzük magunkat bármire. Az autóval közlekedők egy része, például még nem dolgozta fel magában azt a traumát, hogy nem ő, hanem Baumgartner Zsolt körözött a mogyoródi autóverseny-pályán. Sokan igyekeznek is bizonyítani nap mint nap, hogy helytálltnak, ha rájuk bíznák a volánt Hockenheimben, míg Palik László félrebeszél. A baj csak az, hogy a bizonykodás helyszíne valamelyik közút, és az időmérő futam eredményét sokszor a sírok mellett és a bírósági tárgyalótermekben vitatják meg az érintettek (hozzátartozói). Közlekedési kultúránk fejlődésében komoly tartalékok vannak. A jelenlegi állapotok akár történelem előttinek is tűnhetnek, csakhogy a kőbunkóval még nem kellett átkelni az úttesten, így a vértesszőlősi Samut sem róhatjuk meg azért, mert leszorította valamelyik kerékpáros törzstársát a szakadékba. Furcsa, hogy nemzeti öntudatunk nem sarkall bennünket arra, hogy figyelmesebben, udvariasabban, pláne szabályosan közlekedjünk. Hogy hol a hiba a rendszerben, nem tudom. Talán az a baj, hogy az eluralkodott nézet szerint mindenki ostoba és ügyetlen, aki a másik kocsiban kapaszkodik a volánba. (Értelemszerűen: a legjobb járművezető, akit reflexei, vezetési technikája, és páratlan intelligenciája magasan az átlag fölé emel, a belső visszapillantó tükörben látható...) Persze ott vannak még az autósoknál is ostobább közlekedők, ők gyalog vágnak neki htjuknak. Nyilván ők azok, akik már annyira mazsolák, hogy a volánt csak a fatalista do- dzsemes bízza rájuk. A kerékpáros? No, az meg végképp egy evolúciós zsákutca, hisz nem nőtt neki karosszériája, csak kereke, kuplungot meg csak technika órán látott. Általánosságban elmondhatjuk, hogy nap mint nap megélünk olyan közlekedési helyzetet, amelyből rögtön kiderül, hogy számolatlanul vannak köztünk azok, akiknek kőbunkó volt a jelük az oviban. Minden nemzet úgy autózik, amilyen a habitusa. Lehet, hogy nekünk meg úgy kellene közlekednünk, amilyen a Himnusz. Lassan és méltóságteljesen. Ha nem változtatunk, a következmények egyre szomorúbbak lesznek. Mint a Himnusz. Kőbunkó volt a jelük az oviban Csatát nyert a konzervgyár? Döntő fordulat állt be a „Kecskeméti bébiétel” elnevezésért folytatott küzdelemben. A Magyar Szabadalmi Hivatal szeptember 1-jén kelt határozatában - 2000. október 18-iki visszamenőleges hatállyal - védjegyként lajstromozta a „Kecskeméti bébiétel” elnevezést, és ezzel egyidőben elutasította a HIPP Kft. ezt megakadályozni kívánó észrevételét. A HIPP még a 103 évvel ezelőtt alapított Kecskeméti Konzervgyár Rt. nevéből is kérte törölni a „Kecskeméti” megjelölést, amit a szabadalmi hivatal ugyancsak elutasított. Kecskemét A nagy hagyományokkal rendelkező, több mint százéves kecskeméti gyár ezentúl a jogerős védjegyoltalom jegyében forgalmazhatja termékeit. Az ügy különlegessége, hogy a szegedi ítélőtábla néhány héttel ezelőtt - éppen a HIPP beadványára - olyan határozatot hozott, amely megfosztotta (volna) a kecskemétieket a város nevére utaló terméknév használatától. (Ezt a döntést egyébként a Kecskeméti Konzervgyár Rt. a Legfelsőbb Bíróságon is megtámadta.) A „Kecskeméti bébiétel” elnevezés miatti huzavonáról éppen egy hete számolt be részletesen lapunk (Harc a kecskeméti bébiételért, Petőfi Népe, 2003.09.06., 1-4. oldal). Az ügy előzménye, hogy az amerikai Heinz cég olaszországi leányvállalata 1999- ben eladási szerződést kötött a HIPP céggel a „Kecskeméti koronás” védjegy átruházásáról. A HIPP 2,7 millió dollárért vette ezt meg, és további 10 ezer dollárért (!) jutott az ötvenféle hagyományos bébiétel receptúrájáA patinás cég egy régi reklámja. hoz. Ám a Heinz valójában nem a gyártást vagy a gyártóeszközöket, hanem - amint az az időközben nyilvánosságra került titkos szerződésből kiderült - a magyar piacon levő 84 százalékos részesedését adta el a HIPP-nek. Ráadásul az eladó azt is vállalta, hogy öt éven át nem gyárt és forgalmaz Magyarországon bébiételt, továbbá - vélhetően a HIPP kérésére - a Kecskeméten maradt gyártóeszközöket is kizárták 5 éven keresztül a Magyar Köztársaság területére történő gyártásból és forgalmazásból. A HIPP így szinte versenytárs nélkül maradt, hiszen legnagyobb riválisa, továbbá az egyetlen magyar gyártóüzem kivonta magát a magyar piacról. A bébiételt gyártó Kecskeméti Konzervgyár Rt. időközben gazdát cserélt: a Heinz előbb egy kanadai befektetőcsoportnak, majd egy hazai vállalkozói csoportnak adta el. A nagy hagyományokkal rendelkező cég - Kecskeméti Bébiételgyártó Kft. néven - a gyár eszközeivel, de más néven és a HIPP- étől jelentősen különböző külalakban folytatta a bébiételek gyártását. Ez ellen lépett fel a HIPP, mondván: a kecskeméti gyár megsértette a versenyjogot, és gyártmányai összetéveszthetők az „általa megvásárolt” jogokkal és megjelöléssel. Ezt ítélte meg jogosnak a szegedi ítélőtábla - és ezt utasította el a szabadalmi hivatal, amikor védjegyoltalomban részesítette a kecskemétiek megjelölését. A kecskemétiek a már említett szerződés részleteinek ismeretében a közelmúltban a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) is fordultak, hiszen piacvásárlás esetén fennforoghat a kartellvád gyanúja is. A GVH jelenleg vizsgálja az ügyet, és amennyiben jogosnak ítéli meg a kartellvádat, a HIPP kemény büntetésre számíthat. A Kecskeméti Konzervgyár Rt. vélhetően az Európai Unió brüsszeli versenytanácsához is beadványt intéz, mivel az unió joghatósága alá tartozó cégek között született a Magyarországra kiterjedő hatású kartell-megállapodás. HEART COMMUNICATIONS / OBJEKTÍV HÍRÜGYNÖKSÉG Estek a bálák az udvaron Az erdőben találtak rá az asszony holttestére Jánoshalma Az 58 éves jánoshalmi asz--------------------------------- szonyt egy kalocsai férfi találta A z erdőben felakasztva találtak meg szeptember 11-én dél körül rá egy eltűntként körözött já- Jánoshalma külterületén egy er- noshalmi nőre csütörtökön. Az dőben. Holtteste egy fára feláldozat minden jel szerint önke- akasztva lógott. A nőt augusztus zével vetett véget életének - tud- eleje óta körözték eltűntként. A ta meg az Objektív Hírügynök- rendőrség tájékoztatása szerint a ség Hortobágyi Istvántól, a szemle során idegenkezűség, il- Bács-Kiskun Megyei Rendőr-fő- letőleg bűncselekmény gyanúja kapitányság sajtószóvivőjétől. nem merült fel._____________■ R ÖSCH C li A T; I V t C u L T U * E A Rösch Mode Kft. fehérneműt gyártó kecskeméti üzemébe keres varró- és vasalógépek szerelésében jártas VILLANYSZERELŐT Jelentkezését várjuk a következő címen: Rösch Mode Kft. Kecskemét, Bajnok u. 3/C § Tel.: 76/412-074,121-es mellék V....^....................._. ................................../ A REMIX GROUP Rt. a németországi BERU AG csoport tagja (Tiszakécske, Kossuth L. út 77.) felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: MINŐSÉGÜGYI MÉRNÖK (mérőeszköz-ügyintéző) Elvárások: felsőfokú műszaki végzettség, szakirányú képzettség és gyakorlat, Word-Excel ismeret, német- és/vagy angolnyelv-tudás. Elektronikai tömeggyártásban szerzett tapasztalat és SAP-ismeret előnyt jelent. IDEGENÁRU-ÁTVEVÖ Elvárások: legalább középfokú műszaki végzettség, méréstechnikai p ismeretek, szakirányú gyakorlat, Word-Excel ismeret (német- § vagy angolnyelv-ismeret előnyt jelent). Pályázati anyagot és fényképes önéletrajzot a megjelenéstől számított három héten belül kérjük az alábbi címre eljuttatni: REMIX GROUP Rt. 6060 Tiszakécske, Kossuth L. út 77. Kiskőrösön, ipari övezetben 1500 m2 igényesen felújított üzemi éiilet 11.000 m2 telken 400 kW-os trafóval, teljes közművel, berendezett irodákkal, szociális blokkal , eladó vagy kiadó. Ár: 70 M Ft + áfa vagy 500.000 Ft + áfa/hó. Érd.: 06-30/400-44-11; 70/311-70-00. Oé-í: Janiéi Haíbáidék^ SZÜRETI NAPOK. Tegnap Jánoshalmán, a gazdakör székházában Dági József elnök nyitotta meg a szüreti napokat. A termény- és termékkiállítás (képünkön) ma és holnap is megtekinthető. A díjakat vasárnap adják át. fotó: bUzsik Sándor A Jakabs/,állási Ipari-Termelő és Mezőgazdasági Szolgáltató Szövetkezet "v.a." meghívja tagjait-és kívülálló üzletrész-tulajdonosait a 2003. szeptember 30-án (kedd), 10 órakor tartandó közgyűlésre. A közgyűlés helye a szövetkezet székhelye: 6078 Jakabszállás, Petőfi S. út 44. Napirend: 1. A végelszámoló jelentése a végelszámolás befejezéséről. 2. A könyvvizsgáló jelentése a végelszámolás befejezéséről. 3. Tájékoztató a vagyonfelosztás szabályairól. 4. Előterjesztés a vagyon felosztásáról. 5. Egyéb ügyek, bejelentések. Az összehívott közgyűlés csak akkor határozatképes, ha azon az összes üzletrész-tulajdonos (szövetkezet tagjai és kívülálló üzletrész-tulajdonosai) kétharmada (2/3) megjelenik. Kérjük a Tisztelt Tulajdonosok közgyűlésen való részvételét, hogy a végelszámolás befejeződhessen, valamint a vagyon kiosztásra kerülhessen. 423051 VÉGELSZÁMOLÓ «SCHEkkHORNs**»>< Csavarokat és kötőelemeket forgalmazó, ütemesen fejlődő cég Kiskunhalason TEHERGÉPJÁRMŰ VEZETŐT keres októberi kezdéssel. Feltételek:- „C” kategóriás jogosítvány,- kül- és belföldi árufuvarozási vizsga. Előny:- ADR vizsga,- targoncavezetői jogosítvány,- alapszintű német- vagy angolnyelv-tudás. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, jelentkezését fényképpel ellátott önéletrajzzal, a hirdetés megjelenésétől számított 2 héten belül, az alábbi címre küldje el: Scheilhorn Kft., H-6400 Kiskunhalas, Kárász u. 6., e-maíl: schellhorn@emitel.hu Személyesen jelentkezni Nagy Viktor úrnál a 06-30/3111 -101 -es telefonszámon lehet. Izsák A Hunyadi utca egyik házához riasztották csütörtökön este a tűzoltókat Izsákon. Az udvaron összerakott öt széna és szalma körbála kapott lángra, veszélyeztetve a környező épületeket. A tűzoltók a felszíni lángokat eloltották, de a bálázott szalma tömör belseje is átizzik, s a víz nem hatol oda, ezért az oltás több órán át eltartott. Ugyanis a tűzoltóknak szét kellett húzgálniuk a bálákat, majd kibontva szétteríteni, hogy az izzó részeket el tudják locsolni. Bár a szalma így használhatatlanná válik és a rálocsolt víz növeli a költségeket, a közeli házak biztonsága érdekében fontos volt, hogy ezzel a módszerrel mielőbb eloltsák a tüzet. A kárba ment szalma értéke 20- 25 ezer forintra tehető. A tűz okát vizsgálják. _____________■