Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-11 / 212. szám

4. oldal - Petőfi Népe KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK MEGYEI 2003. Szeptember 11., csütörtök Nézőpont Hámori Zoltán _______ N yomdaépítés idején Gutenberg talán visszanéz, s látja, hogy amit kitalált, az jó. Vagy úgy látja, hogy amit annak idején megalkotott, azt ő nem így gondolta? Isten tudja. A könyvnyomtatás feltalálója előre nem láthatta, hogy egyszer újságok is megjelennek, pláne nem, hogy a világ összes friss hírei számítógépen foghatók azon nyomban, a színes nyomtatásról és egyéb technikai bravúrokról nem is álmodott. Mégis, tulajdonkép­pen ő találta ki az egészet, a kérdés már csak az, hogy hová jut az úgynevezett Gutenberg-galaxis. Amikor hatéves voltam és megkaptam első olvasókönyvemet, perce­kig csak szagolgattam. Mert egy új könyvnek jó szaga van ugyanis. Aztán, amikor az első újságot a kezembe vettem, zizegett a papír a kezem között és azt éreztem, hogy én most nagy tudás birtokába fo­gok jutni. (Az persze más kérdés, hogy ebből mi lett igaz.) Húszéves koromban elkezdtem könyveket gyűjteni, ma is büszke vagyok a kol­lekcióra, bár egy barátom azt mondta ugyanakkor, hogy ez már a múlt, a probléma inkább az, hogy miként lehet jó áron eladni a kö­teteket, mert hiszen úgyis megvan mind az interneten. Ehhez képest ma egy új lap­nyomda alapkövét rakják le Kecskeméten. És emiatt örül az én lelkem. (Ezúton is tisz- teltetem Gutenberg Jánost.) És azokat, akik hisznek a nyom­tatott sajtóban, legyen az könyv, újság, plakát, vagy akármi. És büszke vagyok a városomra is, mert megmarad méltó hagyományainál: a kecskeméti nyomdakultúra - Tóth László tudós, nyomdatulajdonos polgármes­terünket mindenki ismeri, az új üzem névadóját Szilády Károlyt nemkülönben - oly erős, hogy semmiféle divat, vagy vélt modernizá­ció el nem temetheti. Ezúton is tiszteltetem Gutenberg Jánost Arról már nem is szólva, hogy a sajtó - akár nyomtatott, akár másmi­lyen - a szábadsággal, mint az egyik legnagyobb értékkel, szoros függésben van. Kossuth Lajos jelentette ki az alábbiakat 1832-ben, s ezek egy új nyomdaüzem építésének kezdetén, 2003-ban is megha­tóan igaz szavak: „Vegyenek el mindent tőlünk, csak a szabad sajtót adják meg, s nemzetem szabadsága, nemzetem boldogsága felől két­ségbe nemesem.” Tetten érték Kecskemét Kecskeméten egy Erzsébet kör­úti lakásba tört be egy négytagú banda úgy, hogy befeszítették a zárt bejárati ajtót. Nagy kárt nem okoztak ugyan, mert csak mintegy 60 ezer forint értékben szedtek össze televíziót, órát és a tolvajokat ruhaneműket, de nem jutottak messzire. Amikor éppen a zsák­mányukat cipelték el, a rendőr­járőrök akkor csaptak le rájuk az utcán. A 37 éves kecskeméti nőt, egy 14 és egy 15 éves fiút, valamint 33 éves férfi társukat a helyszínen őrizetbe vették. OBJEKTÍV a Suzuki Barna ajánlata: Új Suzuki vásárlása esetén használt autóját emelt áron beszámítjuk! Roncs autója akár 200.000 forintot is érhet! Wagon R* 1.999.000 forintért, ALTO 1.990.000 forintért 10% kezdőbefizetéstől! Kedvező svájci frank alapú hitelek! SUZUKI-10% kezdőbefizetés ^- 72 hónap futamidő, akár casco nélkül isl^eaÉÉl^p- Közalkalmazottaknak (orvos, gyógyszerész, új15éi11111,1,111,11" 20% kezdőbefizetéstől Járművek eredetvizsgálata, alkatrész-értékesítés, Az Ön márkakereskedője: Suzuki Barna 6090 Kunszenfmiklós, Vásártér 9. Tel./fax:76/550-001, 550-002 Tel.: 06-30/9552-258, 06-30/2062-579 www.suzuki-barna.hu e-mail: suzuki.barna@axelero.hu Nyitva tartás: H-P: 8-17; Szó: 8-12 óráig 423289 Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: ^/tíntrVUJ’ 8000 Székesfehérvár, Móri út 16. *ZZT7,—,9<i Kft. Tel.: 22/501-665 mn.: 9— 15-ig OKÉV ny. s,.-. 02-8190-02 ° Helyi képviselő: Kubinyi Gyuláné Telefon: 30/239-6676; 30/9389-265 www.minerva90.hu • E-mail: minerva90@axelero.hu ^ Részletfizetés! Kérje részletes tájékoztatónkat! ^ Hogyan fizet idén a szőlő? Folytatás az 1. oldalról Szüret idején is előfordultak igazoltatások, de ezúttal nem voltak olyan intenzívek, mint néhány hónapja. Jöttek is a többnyire erdélyi munkások, akik 2500-3000 forintért dolgoznak napi 9-10 órát a sorok között. Ezért - szőlőtől függően - 5-7 mázsányi ter­mést kell leszedniük. Azaz, a szüretelés ki­lónként 5-7 forintba kerül a termelőknek. Hektáronként 70-100 ezer forint haszna van a gazdáknak, ami édeskevés. A szakembe­rek becslése szerint legalább 300-400 ezer forint nyereség volna az az összeg, amely 5- 10 hektáros birtok esetén szerényen eltarta­na egy családot, s a szőlők újratelepítésére, s a gépek cseréjére, amortizációjára is futná. Hajós-Bajai Borvidék: a térség legnagyobb szőlőterü­letével (650 ha) rendelkező Császártöltésen gyenge kö­zepes termésre számítanak a gazdák, tájékoztatta lapun­kat Walter István hegybíró. A téli fagy a térségben is jelen­tős károkat okozott. Legin­kább azok jártak rosszul, akik nem végezték el a vesz- szők lehúzását az ősszel. Hektáronként 70- 80 mázsányi termésre számítanak a töltési­ek az idén, ami körülbelül 60 százaléka az átlagos hozamnak. Kiskőrös az ország legnagyobb létszámú hegyközsége. Nikléczi András körösi terme­lő elmondta, hogy közepes mennyiségű szőlőt szüretelt az idén.- A magas művelésű Cabernet ültetvé­nyekben ősszel lehúztam néhány vesszőt, ezeken szépen volt termés. A Cserszegi­ben viszont nem takartam le tartalék vesz­szőt, ezért inkább a tőke alsó részén képződtek a fürtök. Kevesebb, mint ál­talában, de kiváló volt a lékinyerése. A vártnál többet hozott a hagyomá­nyos művelésű Ezerjó, és ami fontos, mindegyik faj­ta magas cukorfokot pro- I dukált. Egyetlen faj- tanalsemmértünk 18 alatti Mrwt~ cukorfokot, sőt, a Cser- szegi, és a Zalagyön- gye meghaladta a JKEmf. 20 fokot is. Ebből ki- jflUPr '' mib#• i’ Si :sW b o r r a 1 a p ­; * a 11 va 8 Ili loc7 t 11 \ n nem túlzók, ha azt mondom, hogy 30-40 éve nem volt ilyen jó évjárat. Felső Bácska: Az idei szürettel kapcso­latban Dági József, a jánoshalmi Gazdakör Szőlő és Gyümölcstermesztők Egyesületé­nek elnöke elmondta, hogy a cukorfokok alapján a szőlő minőségre kiváló, mennyi­ségre azonban nem éri el a közepes átlagot a Felső-Bácskában. A leszüretelt szőlő mennyiségét meghatározta a fajta és a mű­velési mód. Az úgynevezett európai fajták ­BORVIDÉKEK Térség hektár Villány 1.765 Szekszárd 2.711 Egri 3.906 Kunsági 28.647 Hajós-baiai 1.700 Kiskőrös 2.986 Soltvadkert 2.850 Kecel 2.508 Forrás: Hegyközségek Nemzeti Tanácsa ezerjó, kék­frankos, raj­nai rizling stb. - ko­moly fagy- károkat szenvedtek. Törzseik visszafagy­tak. A hosz- szan tartó szárazság súlycsökke­néshez vezetett. Szüretkor kiderült, hogy a fürtök a számítottnál 10-20 száza­lékkal könnyebbnek. A szakember hozzátette, hogy a szőlő minősége 2000-ben volt ilyen. Ezzel kapcsolatban megjegyezte még, hogy borászati szem­pontból már más a helyzet, mert a savak viszonylag lebomlottak az időjárás hatására. MUNKATÁRSAINKTÓL A Kunsági borvidéken több mint száz szőlő­fajtát termesztenek. Hagyományos fajtái az Aranysárfehér, Ezerjó és a Kövidinka, ame­lyek kellemes, friss illatú, elegáns savval ren­delkező, könnyű fehér borokat adnak. A Ka­darka fűszeres illatú, rubinvörös színű, bár­sonyos vörösbor. A legutóbbi időben telepített Cserszegi fűszeres jellegzetesen muskotályos illatú fehérbor, és a Kékfrankos, a karakteres vörösbor is kivívja a fogyasztói elismerését. Az itt termett alapborokból kiváló pezsgőket állítanak elő a borvidék pincészetei. FALUNAP. Vidám, sokszínű programok egész sora - kispályás labdarúgó-mérkőzés, zúzapörköltfőző verseny, néptáncbemutató, könnyűzenei koncert, utcabál és tűzijáték - várta a minap a falunap résztve- vőit Öregcsertőn. Képünkön az ünneplők egy csoportja. __________________________fotó, miklósimre B átor hölgy egy fiú ellen Baja Nem sokáig örülhetett a zsák­mányának az a kiskunfélegyhá­zi fiatalember, akit lopás közben tetten ért és elfogott a ház lakója vasárnap reggel Baján. A18 éves férfi észrevétlenül surrant be a nyitott ajtón vasárnap Baján, egy Szent Antal utcai házba. Ad­dig kutatott, míg megtalált egy női táskát, amelyben iratok és 10 ezer forintnyi készpénz volt. A zsákmányát magához véve éppen ki akart osonni a házból, amikor az ott lakó hölgy rajta­kapta lopáson, elfogta és a rend­őrök megérkezéséig visszatar­totta a besurranó tolvajt. A rend­őrök azon nyomban őrizetbe is vették és megkezdték ellene az eljárást.___________________■ Kivágnak, majd ültetnek Az egészség a legfőbb érték Bácsalmás Háromszáz, közterületen álló fát vágnak ki Bácsalmáson a közmunkások. Bácsalmás belvárosában első­ként a betegség, vagy egyéb ok miatt kijelölt fákat vágják ki a közmunkások. Őket - 21-en van­nak - az önkormányzat négy hó­napon keresztül foglalkoztatja. Bérüket, összesen 7 millió 140 ezer forintot pályázaton nyerte a város. Hátrányos helyzetű, re­gisztrált munkanélkülieket és rendszeres szociális segélyben részesülőket foglalkoztatnak. A belvárosban először a közterüle­ten lévő gazos részeket kapálták fel, ezeket még ősszel újrafüvesí­tik. A fák közül azokat vágják ki, melyek betegek, az aszály miatt nem hajtottak ki, vagy kártevők által fertőzöttek. A Kossuth utcá­ban sok korábban lecsonkolt törzs nem hajtott ki, csúfítják az utcaképet - most ezeket is eltávo­lítják. Néhány fának pedig az a bűne a Szent János utcában, hogy takarja a közvilágítást. Per­sze ültetnek is növényeket. Talán még ősszel, de legkésőbb tavasz- szal pótolják a kivágott fákat új csemetékkel - tudatta lapunkkal Zalántai Endre polgármester. ■ Élesre töltött fegyver Kecskemét Egy élesre töltött pisztolyt talál­tak a rendőrök kedden este iga­zoltatáskor egy soproni férfi au­tójában Kecskeméten. A járőrök egy Volkswagen Golf személy­autót állítottak meg ellenőrzésre a Koháry körúton. A járművet vezető 40 éves soproni férfi iga­zoltatása után az autót is átvizs­gálták és a hátsó ülésén egy en­gedély nélkül tartott 6,35 milli­méteres Browning típusú pisz­tolyt találtak, amely élesre volt töltve. A férfi ellen visszaélés lőfegy­verrel és lőszerrel bűncselek­mény gyanúja miatt indult eljá­rás. A rendőrség vizsgálja, hogy a gyanúsított hogyan juthatott hoz­zá illegálisan a fegyverhez és ter­mészetesen azt is, hogy mire akarta használni azt. ■ Kunbaracs kát, alapvetően a szabadidő köz­------------------------------------------ pont továbbépítéséről van szó. Kunbaracson elkészült a tele- Vagyis lesz kosárlabda-, röplab- pülés egészét átfogó egészség- da- és erdei tornapálya a hozzá- terv, amely megvalósulni lát- való sporteszközökkel együtt, szik. Már ez év őszén megkezdik azt a felvilágosító előadás-sorozatot is, Ugyanis erre a Szociális és Csa- amelyben minden korosztály ládügyi Minisztérium 2 millió érintett lesz. Szó lesz majd a bio- 878 ezer forint pályázati pénzt gazdálkodásról is. Szerveznek juttat a kis községnek. A megyei sokakat megmozgató testedzése- ÁNTSZ és a helyi civil szervező- két, a nőknek pedig kondi-, illet- dések támogatásával született ve ducitornát. A pénzből jut arra meg az önkormányzat sikeres pá- is, hogy az iskolás gyerekeket lyázata. Mint arról Tóth Ferenc Kecskemétre utaztatják úszások- polgármester tájékoztatta lapun- tatásra. ______ p.s. f Kad a Elek Közgazdasági Szakközépiskola 6000 Kecskemét, Katona József tér 4. Tel.: 76/320-106, 481-620 Fax: 481-767 e-mail: keksz@kada-kkt.sulinet.hu OM azonosító: 027969 Iskolánk a 2003/2004-es tanévben a következő akkreditált felsőfokú szakképzéseket indítja iskolarendszerű nappali, esti és levelező tagozaton: PÉNZÜGYI SZAKÜGYINTÉZŐ (55 3436 02,2 éves) Az itt végzettek a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán (Budapest) folytathatják tanulmányaikat! A kreditrendszer alap ján a főiskolán egy év tanulmányi előnyt élvezhetnek. Érdeklődni és jelentkezni az iskola titkárságán a 76/320-106 telefonszámon, vagy a Kecskemét, Katona József tér 4. szám alatt leheti1 \

Next

/
Thumbnails
Contents