Petőfi Népe, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-14 / 189. szám
Űrhajósok folyosója A Kecskeméti Repülőkórház megalapításának 50. évfordulóját ünnepli. A hírős város nem kevésbé hírős katonai kórháza a mai napig nem csak arról nevezetes, hogy itt válogatták ki annak idején az első magyar űrhajós- jelölteket, s az első magyar önkéntes világ- ürjáró-jelöltet - Anettkát - is itt vizsgálták, de arról is, hogy itt szűrik évről évre az ország valamennyi harci pilótáját, pilótajelöltjét, katonai ejtőernyősét, búvárját, valamint a repüléseket kiszolgáló és biztosító földi állományt, neves művészeket és közéleti személyiségeket. A város és a térség egyik kiemelkedő gyógyító intézményeként él az emberek tudatában a repülőkórház. A nevezetes barokamrában pilóták ülnek a székeken. Perceken belül kezdődik a „felszállás”. Bezáródik a zsilipajtó.- Néhány napja azokat a fiatalokat vizsgáltuk, akik Kanadába repülnek, hogy ott már az új Gripen vadászgépekre képezzék ki őket - mondják az orvosok. Néhány éve még jószerivel két különálló intézmény működött If ^ 7 77 7 7 Foldon jar a repulokorhaz itt: a Kecskeméti Honvédkórház és a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézet. Az egyesüléssel páratlan egészségügyi központ jött létre: folyosóin nem ritkán a környékbeli betegek mellett harci pilóták, búvárok, ejtőernyősök, és olykor űrhajósjelöltek, űrhajósok is feltűnnek. A katonaorvosok az évtizedek alatt hírnevet szereztek maguknak a városban, és térségben. A honvédség átalakítása során mindenki ragaszkodott ahhoz, hogy Kecskeméten megmaradhasson a civil lakosság gyógykezelésének lehetősége. Jó ez az orvosnak, és a betegnek egyaránt.- Tagadhatatlan, hogy nehéz időszakot élünk mostanság is - kezdi a beszélgetést dr. Pozsgai Attila -orvos-ezredes, a kórház főigazgatója. - Az ötvenedik évforduló ünnepségeire, a csapatzászló adományozása közben kell sajnos kitalálnunk, hogyan hajtsuk végre a drasztikus létszámcsökkentési parancsot az intézményben. A kórház és az itt dolgozók számára is a legjobb megoldást próbáljuk kialakítani, de ez nagyon keserves döntéseket igényel. Szóval zajlik az élet.-A repiilőkórház műidig különleges intézmény volt.- A kezdetek óta arról is ismertek vagyunk, hogy ide járnak szűrővizsgálatokra a hírességek. Sok olyan neves művésszel, televíziós személyiséggel, politikussal találkozhattak az intézet folyosóin a kecskemétiek, akiket egyébként ritkán láthattak volna „emberközelből”. Jelenleg mi végezzük a Magyar Honvédség teljes vezetésének, vezérkarának és kiemelt parancsnoki állományának szűrő- vizsgálatait is.- A repülőkórház nemcsak a repülőorvostan egyik fellegvára Magyarországon, hanem tudvalévőén az űrkutatásé is. Folyik mostanság is ezzel kapcsolatos kutatás.I- Igen. Pályázati alapon részt KECSKEMÉT, Szolnokihegy 63. (a volt békéscsabai út, a reptérrel szemben) Telefon: 76/402-552 Nyitva tartás: H-P: 9-18, Sz: 9-12 a. CsászTátlí Kjt éútorűzkteiüení 179.688 helyett 60.944. helyett 36.125. helyett Glórla.áav komplett 30.298.- helyett | 248.750 helvetu 58.625. helyett 12.476. helyett 5.344,helyettj 10.305. helyett 3.600.helvett 37.375. helyett 3.875.- « helyett * helyett RENAULT MEGANE Mindenben támogatjuk Rendkívül kedvező finanszírozási feltételek és használtautó-beszámítás! Renault Crédit A vezető ajánlat Vásároljon új Renault Mégane Berline-t, vagy Coupé-t augusztus 1. és szeptember 30. között, és amennyiben a rendkívül kedvező Renault Crédit finanszírozást választja, 200 000 forint értékű használtautó-beszámítási támogatásban is részesül. További részletekkel várjuk márkakereskedésünkben! www.renault.hu Fogyasztás liter/100 km: Vegyes: 4,3- 8,4; Városi: 5,4-11,8; Országúti: 4,4- 6,5; Q^-kibocsátás g/km: 120- 201 (változattól függően) FORMONT AUTÓ KFT Kecskemét Külső Szegedi út 53. Tel: 76/ 503 700