Petőfi Népe, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-09 / 185. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYE K Ö R K E P VÉLEMÉNYEK 2003. Augusztus 9., szombat Nézőpont Barta Zsolt ____________ T önkretehető-e egy kisváros? A pécsiek is lobbiznak a tüzérlaktanya megmentéséért, csakúgy, mint a mieink a szabadszállási bázis megmaradásáért. Valamelyik baranyai politikus azzal indokolta a helyi dandár fenntartásának szükségességét, hogy az erősíti a polgárok biztonságérzetét. Ez igaz, de a dolog Szabadszálláson sokkal prózaibb, amiről vajmi kevés szó esett az elmúlt hetekben. Minden egyes laktanya olyan, mint egy jól fizető cég. Ráadásul a honvédség nem függ a mindenkori gazdasági recessziótól, igaz a politikusok hülyesége ellen védtelen. Szabadszálláson csaknem 500 ember dolgozik. A tisztek és tiszthelyettesek fizetését az elmúlt ciklusban helyre tették. A szakma presztízse megnőtt azzal, hogy a reálbérük jelentősen megemelkedett. A városban és a térségben ez talán a legjobban fizető munkahely, ahol katonás pontossággal érkezik az átutalási számlákra az illetmény. Becslésem szerint kb. nettó 600- 800 millió forintot - de az is lehet, hogy többet - kapnak az itt,szol- gálatot teljesítők éves szinten. Ennek egy jelentős részét a városban költik el. Belőlük él részben az óvoda, az iskola, a boltok, és a benzinkútnál nem probléma, ha kattanásig tölti a kutas a tankot, a családi költségvetés sem omlik össze, amikor a hónap elején beesnek rezsiszámlák. Ha tehát bezárják a bázist, akkor ez a pénzforrás elapad. A településen kevesebb boltra, fodrászra, orvosra, óvónőre, tanárra, kocsmára lesz szükség. A hetipiac forgalma visszaesik. Kevesebb személyi jövedelemadóból gazdálkodik majd az önkormányzat. Katasztrofális helyzetbe kerülhetnek azok a vállalkozók, akik léte szorosan kapcsolódik a bázis életéhez. Gondolják csak végig: melyik fiatal akar majd egy ilyen városba beköltözni, vagy családot alapítani? Szabadszálláson nagyon jól látják, hogy mi vár rájuk. Az, ami a környező településekre. A Felső-Kiskunság városai és falvai a rendszerváltás óta küszködnek a munka- nélküliséggel, a befektetők elkerülik a környéket, az ingatlanok elértéktelenedtek. Szabadszállás is lecsúszhat a nagyra nőtt, jelentéktelen falvak szintjére. A laktanya megmentéséért össze kell mindenkinek fognia, különben a kormány döntése tönkreteheti a kisvárost. A befektetők elkerülik a környéket Kevés a madár, sok a róka Gulipánt egyet sem láttak az idén a Kiskunságban A szárazság furcsaságokat művel az élővilágban. Az idén eddig több mint 110 rókát lőttek le a vadászok csak a Kelemen-szék környékén. Gólyatöcs csak az eldugott Sárkánytó környékén kísérelt meg fészkelni ebben az évben, de a 21 pár próbálkozásából csak kettő lett sikeres a nagy meleg miatt. Gulipánt nem láttak az idén a Kiskunságban. KNP, Kecskemét- Csapadékos esztendőkben 100-140 pár gulipán és gólyatöcs fészkelését is meg lehet figyelni a Kiskunságban, az idén viszont a száraz években szokásos 6-10 pár sem tudott családot alapítani - tudtuk meg Vajda Zoltántól, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi osztályának vezetőjétől, akinél a hosszú szárazság következményei felől érdeklődtünk. Az osztályvezető elmondta, hogy vonulásuk során még a földön fészkelő madarak is a vizek közelében keresnek maguknak helyet, hogy egyszerűbb legyen a táplálkozásuk. A téli nagy hó és a rákövetkező gyors meleg furcsa jelenségeket produkált a Kelemen-szék környékén. A tó közepén lévő védett szigeten kora tavasszal mintegy 1000-1200 pár dankasirály, valamint néhány pár szerecsensirály rakott fészket, de az állomány teljes szaporulata elpusztult a hirtelen jött meleg és a rókák miatt. A meleg olyan sekélyre apasztotta a vizet, hogy a rókák át tudtak gázolni rajta és így terített asztal várt rájuk a szigeten tojásokból és kikelt fiókákból. Mielőtt a madárfiókák megtanultak volna repülni, valamennyien a rókák áldozatául estek. A természetvédelmi Gémfélékkel, gulipánnal és gólyatöccsel alig találkoztak a természetvédelmi őrök a Kiskunságban. Bal oldali felvételünkön egy selyemgém látható, amely kedvező időben szintén gyakran költ itt. Jobbra dankasirálytojások, amelyek a rókák martalékává lettek. hogyan mutatják meg a kölykeiknek a szigetre vezető gázlót, és így a könnyű préda megszerzésének módját. A rókák elszaporodásának okát Vajda Zoltán abban is látja, hogy az utóbbi három évben ezek a ragadozók helikopterről kapnak veszettség ellen védő szert élelembe csomagolva, és ez az akció a szükségesnél is jobban feljavította az állomány egészségi állapotát. Tavaly 150 rókát lőttek ki a vadászok a Kelemen-szék környékén. Ez a szám az idén már meghaladja a 110-et. Bíbic, piroslábú cankó és nagy goda is jóval kevesebb van az idén a szokásosnál, a különlegességnek számító gulipán és gólyatöcs pedig szinte eltűnt a Kiskunságról. A Kelemen-szék és a Zabszék környékén nem is próbáltak fészkelni ezek a madarak, csak a kicsiny Sárkány-tó mentén próbált meg családot alapítani 21 pár gólyatöcs. A nagy melegből adódó táplálkozási nehézségek miatt azonban mindössze két pár tudta felnevelni őrök megfigyelték, hogy az idősebb rókák a fiókáit. A nagy meleg miatt a gólyák is kevesebb tojást raktak az idén. A fiókák száma páronként három körül van, jobb években ez a szám megközelíti az ötöt is. Jót tett viszont a szárazság a túzokoknak, amelyekből 400-450 egyed él vidáman a Kiskunságban. A növények közül főleg az orchideafélék sínylették meg a meleget, a szokásosnál kevesebb virágzott és hajtott termést az idén. A nagy forróság egyik pozitívuma, hogy még a fejlett gyökérzetű gyomnövényt, az Észak-Amerikából átszármazott selyemkó- rót, más néven vaddohányt is megviselte. A szokásosnak csak mintegy 10 százaléka virágzott és hozott magot az idén. A vízhiány várhatóan megviseli az Észak-Eprópából dél felé vonuló vándormadarakat is, mert nem találnak elegendő leszálló- és pihenőhelyet, ezért sok elhullik majd a hosszú úton.- Ha még két-három ilyen száraz év jön enyhe tél mellett, akkor számítani kell a sáskák elszaporodására - magyarázta a várható természeti jelenségeket Vajda Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi osztályának vezetője. BÁLÁI F. ISTVÁN ÁLLÁST KÍNÁL »Kozmetikustanulót felveszek. 76/356- 736. *394170LAJ0SMIZSEI temető józan életű, jogosítványnyal rendelkező munkavállalót keres. I: 76/455-369 *394666* REGI0-GUARD Kft. felvételt hirdet biztonsági őrök részére. Jelentkezés: m.időben a 76/504-169 telefonszámon. *394390* RÖNKSZÁLLÍTÓ tgk.-ra sofőrt keresek, kméti telephelyre. 30/97-27-462.-391320* SZENNWÍZSZÁLLÍTÁSBAN jártas sofőrt és gépkezelőt felveszek. 06-30/9-686-374. •394454* »Tanyára jószággondozót felveszek, lehet gyermektelen házaspár is. 30/559-83-70. *394732* VÁLLALKOZÁSUNK felvételre keres ADR-vizs- gás sofőrt. Feltétel: kecskeméti lakhely. Fizetés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet hétköznap, a 30/625-92-87 telefonszámon. *394389* VÍZ-GÁZ szerelőket felveszek. Jó kereseti lehetőség! 30/953-88-12. •394719* ÁLLÁST KERES IDŐS hölgy gondozását, felügyeletét vállalnám Kecskeméten és környékén. Keresztény szellemiségű. Ottlakás szükséges. Tel.: 06-30/380- 6244, egész nap •394405* 24 ÉVES fiú műszaki informatikai végzettség, CAD-kezelői oklevéllel, B kát. jogosítvánnyal, alapfokú angolnyelv-tudással munkát keres. T.: 20/540-19-17 •394196_______ADÁSVÉTEL_______ A CÉL vázszerkezet (új, de hiányos) 10x22 m műhely-raktár stb. építéséhez eladó. Érd.: 77/481-176,06-20/9267-323. *391968* Halfőző és gulyás BOGRÁCSOK kiárusítása! Natúr, réz, rozsdamentes is!«j Agroker Mezőgazdasági Áruház I Kecskemét, Halasi út 29. 76/516-198.^ AKCIÓS tűzifa eladó. Tel.: 06-30/9120-770 •394240* ELADÓ: rekamié, 2 fotel, hajszárító bura, Energo aut. mosógép, 3 fiókos kis fagyasztó- szekrény. Érd.: Kecskemét, 76/414-087, este 8 és 9 óra között vagy reggel 7-ig. *394136* ELADÓ tégla, cserép, léc, deszka, horogfa, gerenda, ajtó, ablak, szerszámoskamra, faház, vasszín, vas tetőszerkezetek, vasajtó, dróthálós vasajtó, kovácsoltvas kapu, öntöttvas oszlop, detektívrács, fenyő tűzifa, 380-as hegesztő, márványlépcső, régiségek, üvegház, fél tégla: 5 Ft, egyéb bontási anyagok. Kecskemét, Koós K. út vége. Tel.: 06-30/9259-885. *388857* ELADÓ tetőcserép: szalag, hódfarkú, bonn, kúp; nyílászárók. T.: 20/222-1043 *394182* BURGONYAZSÁK CSAK 20 Ft-tól 2000 db felett további engedmény. Agroker Mezőgazdasági Áruház 3 Kecskemét, Halasi út 29. 76/516-198.8 ELEKTROMOS meghajtású rokkantkocsi eladó. Érd.: 76/456-257. •392021* FAGYASZTÓLÁDA 400 I toló- és üvegtetös alig használt állapotban eladó. 30/50-80-319. *391896* FÜGGŐLEGES marógép 300 E Ft, tűzoltó tömlők szezon végi áron eladók. 70/2-922-655. —------------*392024* H ŐLÉGFÚVÓS gázkazán eladó. 76/371-627. *394496* 8 Költözés miatt sürgősen eladók kedvező áron boroshordók (50-től 200 l-ig), 40 l-es szőlőprés, daráló, 300 kg-ig mérő mázsa súlyokkal és kombinált hűtőszekrény. 76/499- 537. •394128* LŐCSÖS lovas kocsi eladó. 77/400-153. *394254* MŰANYAG hordók több méretben: 78/420- 938. •394193* 8 Pénztárgép eladó. 77/454-250. •394688* PIANÍNÓ, régi olcsón eladó. 77/400-153. *394256* 8 Rózsatobozt vásárolnék; tuják, fenyők eladók. 30/2379-925. *394526* SÉRÜLÉSMENTES Jamina-95-ös sötétbarna, mázas cserép eladó. 30/903-61-06. •394212* SZALAGCSERÉP, kúpcserép és 30 db 62x55 cm-es műkő lap bontásból, sürgősen eladó. 76/493-518. *394618* ÚJ BETONKEVERŐ, 2001 eladó. 76/322-877. *394330* 8 Új fa WC eladó, 15 E Ft. 30/546-89-84 *388860* VASKERÍTÉS, 63 m reklámáron eladó. Érd.: 70/2-922-655. *392023* VENNÉK 3,5 t pótkocsira szüretelőtepsit, használt is érdekel. Simson eladó. 20/2347- 142. •394320* 500 l-es hidraulikus prés, 45 hl szüretelő vaskád, 500 I ászokhordók eladók. T.: 78/421- 939 •394160* 60 HL-ES műa. tartály 10 Ft/I: 30/2295-526------------------—----«394070* Á LLAT CAGIVA SXT 125 cm3 motor eladó. Irányár: 125 E Ft. 30/303-2256. *394650* 8 Csivava felnőtt, miniméretű szukák eladók. 30/384-5443.-------*394507* E LADÓK berni pásztor kiskutyák tk.-vel spitz kisk. tk. nélkül. 79/353-074, 30/502-8697,--------—*394079* E LADÓ 135 cm-es Wales pónipej, mén. T.: 30/245-7070, Orgovány. Irányár: 155 E Ft. •394249* 8 Gyönyörű westi kiskutyák eladók. 29/382- 146. *394271* KAUKÁZUSI juhászkölykök fajtiszták, kétszer oltva: 10 E Ft/db eladók. 20/9586-466. *394620* KUVASZ kiskutyákat vennék 8 E Ft-ig. 30/303- 22-56. *394650* LIPICAI mén 4 éves eladó. 20/9582-449. *394659* MAGYAR vizsla kölykök eladók. 20/492-8836. *394354* 8 Német juhász törzskönyvezett kölykök eladók. 76/352-610,20/231-0091.-------,-----*394613* N ÉMET juhászkutya kölykök törzskönyv nélkül eladók, T.: 20/9935-606 *394698* PUMI terelőkutyakölykök tk.-vel eladók. 06- 30/9-438-891. *391342* TÖRPE Schnauzer kisfiúk tkv. nélkül ezüst-feketék eladók. 70/337-1737. •394704* 81 db 5 éves kanca és 1 db 1 éves kancacsikó eladó. 06-70/333-95-06. •385985* 2 DB 150 kg-os MT. bika eladó. Érdeklődni: 06-79/466-413,19 óra után. *391690* 20 DB éves toklyó és 15 db anyabirka eladó. T.: 30/345-58-66 •3J1302* 3 DB magyarszürkebika vágóárban eladó. 30/2575-935. •388478* 3 DB vegyes ivarú szopós borjú eladó Tiszakécskén. Érd.: 06-30/501-5645. *394300* BÚTOR FEKETE, nagyméretű antik faragott szekrény eladó. 70/266-5200. *392014* SZOLGÁLTATÁS CSALÁDI házak, ipari és mg.-i épületek kivitelezése! 30/389-15-34. •394421* Megállás nélkül elhajtott SZALKSZENTMÁRTON Balesetet okozott, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről egy teherautó vezetője szerdán az 51-es főúton Szalkszentmár- ton közelében. Az ismeretlen személy által vezetett, ismeretlen rendszámú, feltehetően Volkswagen tehergépkocsi Solt irányába tartott az 51-es főúton. A 66-os kilométerszelvénynél indokolatlanul áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba és ott érintőlegesen összeütközött a szemből szabályosan érkező, egy ürömi férfi vezette Fiat Ducato kisteherautóval. A balesetet okozó sofőr megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A vétlen jármű vezetője nem sérült meg, autójában viszont több tízezer forintos kár keletkezett. A rendőrség kéri, hogy aki a balesettel kapcsolatban információval rendelkezik, jelezze a Kecskeméti Rendőrkapitányságon, vagy a 76/484-684-es telefonszámon. OBJEKTÍV Rács mögött a keréktolvaj Kecskemét Lopás gyanújával vett őrizetbe a rendőrség egy 18 éves ballószö- gi fiút, aki még januárban fosztott meg egy autót a kerekeitől és üzemanyagától. A 18 éves fiú a gyanú szerint társával Kecskeméten a Pákozdi csata utcában egy parkoló autó alumínium felnivel felszerelt kerekeit lopta el, valamint lefeszítette a benzintank takaró lemezét és a tankból 20 liter üzemanyagot is eltulajdonított. A lopással 165 ezer forint kárt okozott. A rendőröknek csütörtökön sikerült elfogni, és őrizetbe venni a tolvajt. ______■ E ltűnt egy Kiskunhalas Körözést rendelt el a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a 13 éves kiskunhalasi Rostás Ferenc megtalálása érdekében. A gyermek eltűnt, amit az édesapja jelentett be. Elmondása szerint a fiú augusztus 7-ére virradó éjszaka a lakásukról ismeretlen helyre távozott. Az adatok szerint a kiskunhalasi vasútállomáson a hajnali 2 óra 50 perckor Budapest felé közlekedő vonatra váltott jegyet. Otthonról a fiú jelentős értékű készpénzt vitt magával. Rostás Ferenc személyleírása: vékony testalkatú, 165-170 cm magas, haja rövid, tüskés, sötétbarna színű, szeme kék, vékony keretes szemüveget visel, különös ismertető jegye nincs. Eltűnésékor világosbarna farmer- nadrág, kockás barnás rövid ujjú 13 éves ing és sötétbar-' na zárt félcipő volt rajta. Nála volt egy nagyobb méretű sporttáska, amelyen fekete alapon fehér csíkok látszanak Adidas felirattal. A gyermek távozását ismert konfliktus nem előzteTneg, családjával jó kapcsolatot tartott. Baráti köre nincs, csendes, visszahúzódó. Komoly érdeklődést mutatott egyes vallások iránt, ezért megjelenése elsősorban ilyen helyeken várható. A rendőrség kéri a lakosság segítségét. Aki tud a fiú hollétéről, vagy róla más érdemi információval rendelkezik, az hívja a kiskunhalasi rendőrkapitányságot, de bejelentéseit megteheti bármely más rendőri szervnél is. ■ +50% KÉNYELEM Miért nem utazik 1. osztályon 2. osztályú menetjegy áráért? Ehhez csak annyit kell tennie, hogy teljesárú, menettérti InterCity jegyét legalább 10 nappal a tervezett utazás előtt megváltja. További részletek információs szolgálatainknál, az (1) 461 54 OO telefonszámon és a www.may.hu honlapon. Akciós menet- és helyjegyet - pénteki és vasárnapi járataink kivételével - 2003. augusztus 3!~tQ. a készlet erejéig vásáromat. Kényelmének érdekében, vegyen jegyet idejében!