Petőfi Népe, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-23 / 170. szám
Petőfi Népe 2003. Július 23., szerda Félegyháza, Kécske és környéke Szerkeszti: Szász András Hírek JÁTÉK A KÖNYVTÁRBAN. Állatos társasjátékokon vehetnek részt a gyerekek ma délelőtt 10 órától a tiszakécskei városi könyvtárban. Előtte fél 10- től mesesarok várja a kicsiket. KONCERT. Július 25-én, pénteken este fél 9-kor az Idestova együttes tart koncertet a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ belső udvarán. TŐSERDŐ SZÉPE. Nyolcadik alkalommal rendezik meg szombaton a népszerű Tőserdő Szépe versenyt. Idén - eddig - huszonnégy ifjú hölgy jelentkezett a hagyományos szépség- versenyre. A fiatal lányok ma, a Lakitelek Népfőiskolán találkoznak, ahol a szombati versenyig a színpadi koreográfiát sajátítják el, ahol előbb fürdő-, majd estélyi ruhában kell bemutatkozniuk a zsűri és a közönség előtt. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a Holt- Tisza partján szépnek ítélt lányok az országos versenyeken is megállták helyüket. Pénteken az úgynevezett tinilányok szépségversenyt tartják. A 12-15 éves lányok csak alkalmi ruhában lépnek színpadra. A kiegészítő programok között szerepel többek között Tőserdő legerősebb embere, az Életjel Mentőcsoport bemutatója, sörivó verseny. Fellép: Maksa Zoltán, David Merlini, a Novus, a Fresh, az Irigy Hónaljmirigy, este a diszkóban pedig a Desperado együttes. A szervezők jó idő esetén több ezer nézőre számítanak. MEGEMLÉKEZÉS. Petőfi Sándor halálának 154. évfordulójára emlékeznek július 31-én, csütörtökön Kiskunfélegyházán. Az ünnepség este 6 órakor Fekete János helytörténésznek, a város díszpolgárának a köszöntőjével kezdődik a főtéri Petőfi-szobornál. Közreműködik Tóth Ákos tárogatón és a Petőfi Sándor Gépészeti Szak- középiskola diákjai. A megemlékezés koszorúzással zárul a nagy költő Blaha Lujza téri mellszobránál. ■ Kiskun TV Minden nap: 07.00-07.30 az előző napi Régiónk hírei és A nap témája ismétlése. 19.00-19.15 Régiónk hírei, 19.15-19.30 A nap témája, 19.30-20.00 Hírháló, 20.30- 20.45 Régiónk hírei ism., 20.45-21.00 A nap témája ism., 21.00- 00.00 Játékfilm. Minden kedden: 20.00-20.30 Sportvarázs magazin. Szerda: 07.30-08.00 Sportvarázs - magazin ism. Vasárnap: 09.00-09.30 Sportvarázs - magazin ism. Páros héten. Szerda: 18.00-18.30 Életadók - környezetvédelmi magazin, 20.00- 20.30 Életadók - környezetvédelmi magazin ism., Vasárnap: 08.30-09.00 Életadók - környezetvédelmi magazin ism. Péntek: 18.00-19.00 Csendül a nóta..., Vasárnap: 12.30-13.30 Csendül a nóta ism. Páratlan héten: Szerda: 18.00-18.30 Iparkodunk - gazdasági és kereskedelmi magazin, 20.00-20.30 Iparkodunk - gazdasági és kereskedelmi magazin ism., Vasárnap: 08.30- 09.00 Iparkodunk - gazdasági és kereskedelmi magazin ism. Minden szombaton: 08.00- 08.15 Régiónk hírei ism., 08.15- 08.30 A nap témája ism. Minden vasárnap. 08.00-08.30 Heti hírösszefoglaló. Hétfő: 07.00-07.30 Heti hírösszefoglaló ism. AKCIÓS ÁRON! Csatornázás, bádogozás, horganyzott csatornák szerelése. Anyagárral együtt: 950 Ft/fm s T.: 20/9231-719; 76/441-610 8 Javítani a betegek körülményein Beszélgetés a rendelőintézet új igazgató-főorvosával Június közepétől dr. Móczár Emőke radiológus, röntgenfőorvos vezeti a kiskunfélegyházi városi kórház rendelőintézetét. Az új igazgatónőt a jelenlegi helyzetről, illetve jövőbeli elképzeléseiről kérdeztük. Interjú- Ön egy hónapja került a rendelőintézet élére, ám előtte megbízott igazgatóként már részt vett az intézmény irányításában. Mit emelne ki az elmúlt időszak eredményei közül?- Aktív munka folyik a rendelőintézetben, most, a nyári szabadságolások idején is. Rendkívül jól képzett, együttműködő orvoscsapattal vagyok körülvéve, akikkel nem nehéz együtt dolgozni. Több újítást is bevezettünk a rendelőintézet betegellátásában. Az audiológián március óta felírunk hallókészüléket a betegeknek. Nem csak megrendelhetik és kipróbálhatják, de még az elemcseréért sem kell Kecskemétre utazniuk. Bevezettük a rendszeres hallásszűrést is, amely akár csecsemőkortól kérhető. A tüdőgondozó osztályon fokoztuk az allergiások vizsgálatát. Három hét után újra működik a csontsűrűség-vizsgáló készülék, és sikerült megszerveznünk, hogy a pszichiátriai gondozó orvosai rendszeresen látogassák - vidéken is - a krízis- helyzetben lévő betegeket. Azokat, akik súlyos családi problémával küzdenek, avagy volt már öngyilkossági kísérletük. Nagy eredménynek tartom, hogy sikerült átszerveznünk a laboratóriumot. A vérvételt immár több helyen végezzük, besegít a diabetoló- giai-, a bőrgyógyászati és az ideggyógyászati oszDR. MÓCZÁR EMŐKE röntgenfőorvos, radiológus. 1949-ben született Kiskunfélegyházán. 1973-ban diplomázott a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán. Azóta a kiskunfélegyházi kórház radiológiai osztály Férjezett, két gyermeke Van. tály is. Ezzel jelentősen lecsökkentettük a betegek várakozási idejét.- Tervez-e a közeljövőben további átszervezéseket, változtatásokat?- Minél előbb szeretnénk megszüntetni a kartonrendszert, mivel minden osztályon van számítógépes adatrögzítés. A kartonozó a jövőben információszolgáltató helyiségként szolgálna, és továbbra is innen irányítanák át a betegeket a különböző szakrendelésekre. Terveink között szerepel a kardiológiai ambulancia átköltöztetése a rendelőintézetbe. A kórházban ugyanis jelenleg túlzsúfolt a várakozóhelyiség. A rendelőintézetben ugyanazt az ellátást sokkal kényelmesebb körülményeket tudnánk biztosítani a betegek számára, és hely is lenne rá. A jó időt kihasználva több külső-belső festési munkálatot, illetve az udvarrendezést is igyekszünk megoldani az épületben. Apró lépésekkel haladunk előre. Naponta évszaktól függetlenül csaknem ezer beteget látunk el. Az a célunk, hogy minél jobb körülményeket teremtsünk a számukra. búcsú adrienn Jelvények, vállapok, egyenruhák Kiskunfélegyháza Mintegy négyszáz magyar rendőrségi karjelvény, ugyanennyi rendfokozati jelzés Magyarország fegyveres szerveitől, nyolc egyenruha és csaknem negyven sapka - Varga Ottó ritka gyűjteményének darabjai. A fiatal rendőrzászlós 1992-ben kezdett el foglalkozni a relikviák gyűjtésével.- Az első darabokat egy falumbe- li ismerőstől kaptam, aki, miután másodéves lett a Határőrtiszti Főiskolán, nekem adta az elsőéves korában használt váll-lapjait. A gyűjtőszenvedélyem azonban igazából három évvel később bontakozott ki: ekkor jelentkeztem rendőrnek, és végeztem el a rendőrtiszthelyettes-képzőt. 1999-ben megalakult a Magyar Rendőrrelikvia-gyűjtők Egyesülete, melynek elnökségi tagja és kelet-magyarországi régióvezetője lettem. Ez az egyesület fogja ösz- sze Magyarországon azokat, akik kifejezetten ilyen relikviákat gyűjtenek. Nem csak gyűjtök, tervezek is karjelvényeket. A legújabb félegyházi rendőrségi jelvény például az én ötletem alapján készült.- Több mint 400 karjelvény és váll-lap található a gyűjteményében, közülük több igazi különlegességnek számít. Hogyan jutott hozzájuk?- „Kincseim” többségét csere útján szereztem. Egy idő után az ember már olyan ismertségekre is szert tesz ebben a körben, hogy tudják, mit gyűjt, és attól kezdve érkeznek különböző felajánlások. Közvetlen és távoli kollégáktól is, a csere ugyanis külföldiekkel is folyik. Az egyesületnek nemcsak rendőr, hanem valamennyi fegyveres szervet képviselő, de még civil tagjai is vannak. Gyűjteményemben van persze olyan darab is, amiért fizetnem kellett, amit csak boltban lehet kapni. De többnyire eszmei értéket képviselnek. Például van olyan sapkám, amelyet egy korsó sörért kaptam. A gyűjtemény egyik ritka darabja. A tekintélyes kollekcióban a rendőrség mellett a honvédség, határőrség, vám- és pénzügyőrség, tűzoltóság és a büntetés-végrehajtási intézetek váll-lapjainak különböző változatai szerepelnek.- Meddig fokozható ez a gyűjtő- szenvedély?- A végtelenségig, de sajnos a világ összes karjelvényét például nem lehet megszerezni. Fáj is a szívem, amikor azt hallom, hogy az Egyesült Államokban hatvankétezer féle létezik belőlük. Bács- Kiskun megyében minden kapitányságnak van saját karjelvénye, másutt nemigen. Minden darabot képtelenség összegyűjteni, viszont ha az emberben megvan az ambíció és a türelem, bármeddig csinálhatja. Én már lekorlátoztam magam a magyar rendőrség és a fegyveres szervek relikviáira. Több mint háromszáz külföldi rendfokozati jelzésem is volt, ám azoknak a gyűjtésével leálltam, elcseréltem őket. A sapkák és az egyenruhák terén azonban nyitottam egy kicsit a világra: több német, belga, orosz, ukrán tányérsapka, illetve öltözék is van közöttük. Sőt, nemrégiben kaptam egy különleges boby sapkát is, melynek értéke több, mint 50 ezer forint. A karjelvényeim többsége eredeti, sok a kézzel varrt, hímzett, gyönyörűen kidolgozva. De akad közöttük olyan is, amelyet csak hamisítvány vagy másolat formájában tudtam megszerezni. Ez azonban nem számít. Egy-egy ilyen darab ugyanúgy gazdagítja a gyűjteményemet._____________b.a. KIÁLLÍTÁS. Eszik Alajos, Félegyházáról elszármazott, jelenleg Budapesten élő képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás az elmúlt hét végén a Kiskun Múzeumban. ___________________ fotó: b. a. N őtt a város ____Kiskunfélegyháza_____ A z év első felében mintegy ötvenmillió forinttal nőtt a helyi adókból származó bevétel Kiskunfélegyházán. A kétszázalékos helyi iparűzési adót, közel félmilliárd forintot június 30-ig az adózók 90 százaléka fizette be. Az iparűzési adóbevétel mintegy 19 millió forinttal több, mint az előző évben volt. adóbevétele Emelkedett az építményadóból származó bevétel is. A vállalkozók kommunális adója 1800 forint személyenként, amit 8632 fő után kellett befizetni városi szinten. A késedelmi kamat, a hátralékok, valamint a második félévben esedékes adók együttes ösz- szege közel 400 millió forint. Ebből a felszámolás alatt álló vállalkozásoktól több mint 32 millió forintot vár Kiskunfélegyháza ön- kormányzata.______________a.a-p. An yakönyvi hírek Születtek: Barna Nikolett (anyja neve: Góg Annamária), Mihálykó Benedek (Bense Márta Terézia), Szólya Miklós Zsigmond (Holló- Szabó Erzsébet Agnes), Juhász László Kristóf (Palotás Éva), Réczi Alexander (Homoki-Szabó Éva Irén), Nemcsok Dávid (Török Ildikó), Hegyi Boglárka Gréta (Bálint Erzsébet Anna). Házasságot kötöttek: Antal Katalin - György László, Tószegi Edina - Holló Attila, Tóth Éva Erika - Keserű Pál, Virág Melinda - Jureczky Bálint Péter. Meghaltak: Marton Lajosné Trubgel-Nagy Katalin, Zsubori János, Pap Sándor, Dongó János, Tóth Jánosné Pallagi Margit, Szurmó András, Boros Márton - Kiskunfélegyháza, Czakó Jánosné Juhász Erzsébet Veronika - Petőfiszállás, Bakó Ferenc - Kunszállás, Czitrovszky Józsefné Kis Erzsébet Mária - Tiszaalpár, Va- kulya Imre - Bugac.____________■ H ANGVERSENY. David DiFiore orgonaművész adott koncertet a múlt héten a kiskunfélegyházi Ótemplomban (is). Az egyesült államokbeli Seattle-ből idelátogató zenész hét művet adott elő, melyekről a legfontosabb tudnivalókat Rákász Gergely orgonaművész tol- mácsolta a közönségnek._______________________ fotó: búcsú adrienn Á RVERÉSI FELHÍVÁS Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat árverés útján értékesíti az alábbi ingatlanait. 1. 1151. hrsz. ingatlan, „lakóház, udvara Hunyadi u. 45. sz. alatt" Kikiáltási ár: 2.000.000 Ft 2. 870. hrsz. ingatlan, „lakóház, udvar és gazdasági épület Szabadság utca 29. sz. alatt" Kikiáltási ár: 1.700.000 Ft 3. 061/3. hrsz. külterületi ingatlan, „tanya és szántó Újmajor krz. 2. szám alatt” 1/2 része Kikiáltási ár: 110.000 Ft Az árverés helye és ideje: Polgármesteri Hivatal 6066 Tiszaalpár, Árpád tér 1. 2003. augusztus 1. (péntek) 9 óra. Az árverésre jelentkezni az árverés kezdő időpontja előtt 1 órával lehet a Polgármesteri Hivatal pénztárába történő 5.000 Ft biztosíték befizetése mellett. Az ingatlanról munkaidőben felvilágosítás kérhető a Polgármesteri Hivatalban. (Tel.: 76/424-133) Az árverésen a legmagasabb árajánlatot tevő pályázó nyer.Polgármesteri Hivatal 390699 Tiszaalpár