Petőfi Népe, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-19 / 167. szám

8. OLDAL G A Z D A S A G I TÜKÖR 2003. Július 19., szombat Vezetékes helyett mobil A modern telefonos alközpontoktól meg­szokott adottságok, de hagyományos al­központ nélkül. Ezt kínálja a Pannon GSM vállalati mobilhálózata, amelyben a veze­tékes vállalati rendszert egy virtuális GSM alközpont és az ehhez „csatlakozó” mobil- készülékek váltják fel. A kötöttségektől és vezetékektől mentes szolgáltatás két válto­zatban elérhető, így nagy cégek, valamint kis- és közepes vállalkozások egyaránt eredményesen használhatják - mondta el a többi között lapunknak König Róbert, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese. Budapest- A magyarországi mobilpiac - kis túlzással - már telítődött. A Pannon mint a második legnagyobb szolgáltató, merre lát még növe­kedési lehetőséget?- Az igaz, hogy a telefonkészülékek két­harmada már mobil, de a forgalomnak csak egyharmada bonyolódik le mobilhálózaton. Ez az arány várhatóan kiegyenlítődik, ám szeretnénk a folyamatot felgyorsítani, s mi­nél több beszédidőt átterelni mobilra. Ennek szellemében hoztuk létre a vezetékes rend­szert kiváltó Pannon Vállalati Mobilháló­zatot (PVM) - először a nagy cégek számára, majd ez év márciusában a MobiTrendet a kis- és közepes vállalkozásoknak.- Milyen a MobiTrend fogadtatása?- Az elmúlt három hónapban dinamiku­san emelkedett a szerződők és az érdeklő­dők száma. Tisztában vagyunk azzal, hogy tudati váltásnak is be kell következnie ak­kor, amikor egy megbízhatóan működő cég elhatározza, hogy felszámolja a vezetékes hálózatát, s mostantól kezdve a mobilitás érdekében úgy kezdődnek a számai, hogy 06-20... Sokan ragaszkodnak a megszokott eszközökhöz. Egyik partnerünk például őszintén megmondta: szeretnének áttérni a mobilra, de van három olyan vezető, aki nem akar lemondani az asztalán lévő ele­gáns, villogó dobozokról, a titkárnős kap­csolásról... szóval olyan váltásról van szó, amihez idő kell. Az átállás azonban gyor­san is megvalósítható. Mi például a Pan­nonnál szinte teljesen áttértünk a mobil- hálózatra, s ezzel ném borult fel a vállalati hierarchia. A hívások beállíthatók, megold­ható, hogy egy vezetőhöz a titkárnőn vagy az asszisztensen keresztül jussanak el a hí­vások; különféle jogosultsági szinteket le­het létrehozni; el lehet dönteni, hogy valaki a nap bármely szakában vagy csak korláto­zottan kereshető; mód van azonnali hívás- továbbításra... és így tovább.- Eljutottunk oda, hogyan is működik a vállalati mobilhálózat.- A munkavállalóknak csupán egy mobil- telefont kell biztosítani, s a rendszer máris képes a szokásos alközponti szolgáltatások­ra. A munkatársak rövidített, négyjegyű hívószámokon érhetik el egymást. A vállala­ti és a magáncélú hívások számlázása be­állítható illetve elválasztható.- A költségek bizonyára fontos szempontot jelentenek a mobilhálózat felállításánál. A potenciális vásárlók nem vetik fel, hogy vezetékesen az alközponti mellékek egymás közötti hívásáért nem kell forgalmi díjat fizetni?- Az alközponti hívások korántsem ingye­nesek. A központ, a kábelezés, a készülé­kek, a karbantartás és az amortizáció - ha összeadjuk - jelentős összeget tesznek ki. Mobilhálózat esetében nincs szükség sem alközpontra, sem vezetékekre; a cég növeke­désével vagy új telephelyek belépésekor nem kell bonyolult és költséges fejlesztése­ket végezni, s költözéskor is tovább műkö­dik a rendszer. Számításaink szerint a válla­lati mobilhálózat alkalmazásával legalább 20-25 százalékos megtakarítás érhető el; ennek mértéke természetesen függ a telefo­nálási szokásoktól.- Mi történik, ha egy cég átáll a mobilra: kidobhatja a szemétbe a vezetékes rendszert összes felszerelésével együtt?- A vezetékes rendszereknek létezik second hand piaca. De tudtunk olyan tárgya­lást is folytatni, amelynek során bekalkulál­tuk a meglévő rendszer kiváltását, s talál­tunk olyan megoldást, hogy mindkét fél jól járt. Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy a mobilra áttérő cég környezetvédelmi okból nem dobja ki a vezetékes felszerelést, ha­nem továbbadja valakinek.- Az eddigi tapasztalatok alapján merre fejlődik, hová „tendál” a MobiTrend? König Róbert vezérigazgató-helyettes- A napokban vezettünk be egy olyan szolgáltatást, hogy ki lehet választani vala­mely körzetet. Miután a kis- és középvállal­kozások többségére jellemző, hogy minden üzlet elsősorban helyi jellegű, a Pannon Régió szolgáltatással megteremtjük annak a lehetőségét, hogy egy megválasztott körzet­ben jóval olcsóbban tudjanak beszélni az adott cég munkatársai, mint azon kívül. Törekvésünk az, hogy minél jobban segítsük a helyi üzletmenetet, és minél gazdaságo­sabbá tegyük a felhasználók számára - akár úgy is, hogy a kedvezményezettek körébe bevonjuk üzleti partnereiket is. . ____________.7,_____________ EUROPRESS T érítés aszályra, fagyra A kormány az ország egész területét aszálykárosnak tekinti, és a ter­melők kárainak enyhítésére 50 plusz 10 milliárd forintot biztosít. - Az elmúlt tíz esztendő legnagyobb mértékű kártérítéséről szóló rendele­tet írtam alá - mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesz­tési miniszter pénteken. Szerinte az 50 plusz 10 milliárd forintos cso­mag, amelyet a kormányzat e célra hagyott jóvá, nagy segítség a gaz­dálkodóknak. A károsultak már augusztusban hozzájuthatnak a visz- sza nem térítendő támogatási előlegekhez és a hitelek első feléhez. Kártérítés Kártérítésre azok jogosultak, akik regisztráltatták magukat a megyei földművelésügyi hivatalokban, s ár­bevételüknek legalább 50 százalé­ka mezőgazdasági tevékenységből származik. Az tekinthető károsultnak, aki egy termény esetében 25 százalék felet­ti, a gazdaság egészét tekintve pe­dig 15 százalék feletti elemi kárt szenvedett. A fagy-, illetve az aszály­kár miatti hozamkiesés és kárösz- szeg kiszámításánál az intervenciós ár tonnánként az étkezési búzánál 23 ezer forint, takarmánykukoricá­nál 21 ezer forint. A többi növénynél az idei tényleges értékesítési árat, ennek hiányában a szerződéses árat kell figyelembe venni. Végleges kárenyhítő támogatásra az a termelő jogosult, akinél a szán­tóföldi növényeknél - beleértve a zöldségféléket is - , a szőlő- és gyü­mölcskultúrákban, az erdősítések­ben, valamint a halastavakban meg­állapított fagy-, illetve aszálykár együttesen eléri a 30 százalékot. A végleges kárenyhítő támogatás mértéke a 30 százalék feletti kár­összeg 30 százaléka. A végleges kárenyhítő támogatás összegére november 30-ig kell be­nyújtani a területileg illetékes me­gyei földművelésügyi hivatalokhoz az igényeket, s azokat az agrárkor­mányzat december 5-ig összegzi. Ha az összesített igény mértéke meghaladja a rendelkezésre álló 10 milliárd forintot, az agrárkormányzat arányosan visszaosztja a pénzt. Az elemi kárt szenvedett termelők a támogatási összeghez az adó­hatóságnál juthatnak hozzá. Ez az összeg december 11-15. között igé­nyelhető. Azok a termelők, akiknél a nyári betakarítású termékek eseté­ben a kár eléri vagy meghaladja a 30 százalékot, támogatási előleget kaphatnak hektáronként 3 ezer, zöldség és gyümölcs esetében 6 ezer forintot. Az előlegre augusztus 20-ig lehet a megyei FM-hivataloknál benyújtani az igényt. A hivatal a támogatási elő­legről igazolást állít ki, és az elemi kárt szenvedett termelőhöz 15 na­pon belül, de legkésőbb augusztus 31-ig eljuttatja ezt. Kedvezményes hitel Kedvezményes hitelre az a mező- gazdasági termelő jogosult, aki át­lagban 20 százalékos fagy-, illetve aszálykárt szenvedett. A középlejá­ratú hitelekre az állam 60 százalé­kos készfizető kezességet vállal, il­letve 70 százalékos kamattámoga­tást ad. Ez utóbbi alapja a jegybanki alapkamat. A kedvezményes hitel futamideje öt év egyéves türelmi idő­vel. Egy termelő legfeljebb 250 mil­lió forintos hitelt vehet fel. Az igénye­ket folyamatosan, de legkésőbb de­cember 31-ig be lehet nyújtani. A hi­telkérelmeket a megyei FM-hiva- talok záradékolják, és csak így lehet a bankokhoz benyújtani. A hitel ka­mata a jegybanki alapkamatot legfel­jebb 3 százalékkal haladhatja meg. Azért, hogy a kisebb termelők is hozzájuthassanak a kedvezményes hitelhez, az úgynevezett integrá­torok is igényelhetik ezt a kedvez- ményes hitelfajtát. _____un De vizaárfolyamok Cseh korona 8,35 Euró 266,30 Japán jen (100) 199,60 Lengyel zloty 59,51 Svájci frank 173,31 Szlovák korona 6,36 USA-dollár 237,49 700 milliós megállapodás 3 éves szerződést kötött a Matáv és a Tak-Invest Kft. hétszázmil­lió forint értékben. A szerződés szerint a Matáv 50 takarékszö­vetkezet több mint 300 fiókjá­nak adatátviteli összeköttetését biztosítja. A megoldás az egyes takarékszövetkezetek kirendelt­ségei és központjai között csil­lagpontos bérelt vonali hálózat kialakítását és Cisco aktív háló­zati eszközök értékesítését je­lenti. A Matáv ezzel a szerződés­sel, figyelembe véve az ugyan­csak kisbanki szoftverekkel fog­lalkozó cégekkel kötött szerző­déseit, a takarékszövetkezeti piac 75-80 százalékát szolgálja ki komplex távközlési, informa­tikai megoldásokkal^ europbess Bioélelmiszer Az ország első bioélelmiszer­ipari üzemének építését kezdi meg augusztus elején a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Petneházán a nyírkércsi Master Good Kft. - jelentette be Bárány László, a családi vállalkozásként működő cég tulajdonosa. A két ütemben, együttesen 1,5 mil­liárd forintos befektetéssel meg­valósuló üzem hagyományos biotartással - antibiotikumok és táptakarmányok nélkül - te­nyésztett csirkét és pulykát dol­goz majd fel grillalapanyagok- nak, félkész- és késztermékek­nek. A jövő évtől termelő üzem összesen mintegy 200 dolgozót foglalkoztat. _______mti A Színész - Újságíró labdarúgó összecsapás egykoron legalább annyira teltházat vonzott mint egy-egy Fradi-Újpest rangadó. A SZÚR nemes hagyományt most a SPORT1 éleszti újjá, méghozzá egy egész napos fesztivál és Wellness - szezonnyitó keretében. Szeptember hatodikén 15 órától a Parlament válogatottja mérkőzik a Popzenész válogatottal, majd délután négytől a '80-as évek válogatottja csap össze a SPORT1 All Stars-szal. A főmérkőzés, a színészek és újságírók találkozója pedig 18 órától veszi majd kezdetét. A remek futballélményt követően pedig fergeteges koncertek várják a nézőket, amelynek záróakkordjaként hat év után először lép színpadra az Első Emelet együttes! Tőzsdei hírek GABONAPIAC A Budapesti Árutőzsde gabona­piacán a huszonkilencedik héten 584 határidős és 20 opciós kont­raktus cserélt gazdát 2,02 mil­liárd forint értékben. A kukorica novemberre 560 forintos növeke­déssel 31560 forinton, míg a ke­nyérnek való augusztusra 2010 forintos emelkedéssel 34640 fo­rinton fejezte be a hetet. A takar­mányárpa 1600-1900, míg a repce 800 forintos erősödéssel zárt. A napraforgó két határidőre 1020, illetve 1000 forinttal csökkent. A búza opciós piacán a 33 000 fo­rintos küszöbárú decemberi el­adási opciót 600 forintért adták. PÉNZPIAC A Budapesti Árutőzsde pénz­piacán a heti forgalom 33150 kontraktus és 8,9 milliárd fo­rint lett. A héten a legnépsze­rűbb ismét az euró volt. A fo­rint gyengélkedésének hatásá­ra a hét végére emelkedtek az árak. A dollár szeptemberre 5,50 forinttal 240,00 forintra, míg az euró 0,75 forinttal emel­kedve 266,75 forint lett. A ja­pán jen 2,20, míg a svájci frank jegyzései 2,00-7,70 forinttal magasabban zártak. A kereszt­kontraktusokra összesen 10 kontraktusra született üzlet. Biztonságnövelő Budapest Évről évre több és több gondot okoz a gazdaságoknak az aszály. Tehetetlenül kell-e nézni, hogy a sok fáradság és munka után a vártnál jóval kisebb lesz a termés?- Nem kell tehetetlenül elviselni az elemi károk okozta vesztesé­geket - mondja Hinorn Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium főosztály- vezetője. - A gazdák ki­számíthatóbbá tehetik tevékenységüket. Szerinte három alap­vető dolgot kell szem előtt tartani. Az első, hogy piacra kell termel­ni. Á most oly sok gon­dot okozó túlsúlyos ser­tések kétharmada nincs leszerződve például. A termelési szerkezetnek az adott ökológiai adottsághoz igazítása a második. A szárazságtűrő növényeket például az aszály kevésbé sújtja. Ausztriában is szárazság volt és van. Ennek ellenére azt tapasztal­ta, hogy ott a termés megfelelő, több helyütt jobb, mint nálunk, az aszály okozta kár a mienknél sokkal ldsebb. Ez abból adódik, hogy agrotechnológia tekinteté­ben mindent megadtak az adott növényeknek. Nagyon fontos, hogy milyen időpontban vetnek, mikor és milyen mértékben mű­trágyáznak, idejében végzik-e el a növényvédelmi munkákat, mi­lyen fajta vetőmagot vetnek és milyen talajba. Á harmadik követelmény a termékváltás. Vetéskor remény­kedni, aratáskor csalódni, állami támogatással éppen hogy csak fenntartani a gazdaságunkat nem célravezető. Csak azo­kon a területeken ter­meljünk, ahol a mun­kánk eredményes és jö­vedelmező lesz. A főosztályvezető el­engedhetetlennek tartja egy olyan felvilágosító, tanács­adó szolgálat létrehozását, amely az ország minden pontjá­ról viszonylag könnyen és hamar elérhető. S amíg ez létrejöhet, ad­dig az érintett egyetemek és fő­iskolák, valamint azok kihelye­zett intézményei láthatnák el ezt a fontos feladatot. koós tamás

Next

/
Thumbnails
Contents