Petőfi Népe, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-19 / 167. szám

I 4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2003. Július 19., szombat MMB Nézőpont Szász András _________ A színtelen, szagtalan arany A fürdő szinte egyidős az emberiséggel. A rómaiak idejében már sza­bályos gyógyturizmus működött Európa-szerte, így Magyarországon is. A föld mélyéből feltörő gőzölgő, füstölgő, esetenként fortyogó vi­zek kiválóan gyógyították a legkülönfélébb betegségeket, egyes kró­nikaírók szerint még a bélpoklot is. A gyógyvíz-források köré fürdő­telepek épültek, és a természeti kincs a környékbeliek boldogulásá­nak anyagi forrásává vált. Néhány kivételtől eltekintve az Alföld sokáig nem bővelkedett fürdő­helyekben. A változást az 1970-es években kirobbant világméretű kőolajválság hozta meg, melynek következtében a Duna-Tisza kö­zén is elkezdődött a lázas kutatás olaj és gáz után. Ám a geológusok, olajbányászok nagy meglepetésére a próbafúrások nyomán gyakran nem a remélt szénlüdrogén, hanem termálvíz tört a felszínre. S ha már a forrás adott volt, ügyesen fürdőt is építettek fö­léje és a régiek mellett egyre több új fürdőhely jelent meg Magyarország térképén. Ju­tott belőlük Bács-Kiskun me­gyébe is. Az új fürdőknek gyorsan híre ment, forgalmuk fellendült, főleg ha még gyógyhatásúk is bebizonyosodott. A kerekdombi termálfürdő nát- rium-hidrogénkarbonátos, sok metakovasavat is tartalmazó vizét a napokban minősítették gyógyvízzé. Hivatalosan. A bélpoklot ugyan nem gyógyítja, annál inkább a különböző, úgynevezett ko- pásos térd- és csípőízületi, illetve gerincbántalmakat. Erről egyéb­ként a régi fürdővendégek már évekkel ezelőtt megbizonyosodtak. Olyannyira, hogy néhányan el is adták fővárosi vagy dunántúli há­zaikat és Kerekdombra költöztek, hogy egész évben az áldott hatá­sú víz közelében lehessenek. A gyógyvízzé minősítés hatalmas lehetőséget jelenthet Kerekdomb számára. Egyfelől a fürdő részben mentesül a 2005-től kötelező víz­forgató rendszer beépítése alól. Ám még ennél is fontosabb, hogy a minősítés lehetővé teszi az úgynevezett gyógyturizmus és az erre épülő kórházi és egyéb egészségügyi háttér kiépítését. A fejlesztés sokba kerül, de pályázaton szerezhető pénz hozzá. Viszont a kerek­dombi üdülők felértékelődnek, a gyógyvíz és a helybeliek életrevaló­sága pedig hamarosan talpra állíthatja a ma esélytelennek tűnő, el­öregedő településrészt. Olaj helyett termálvizet találtak KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MÓL Rt. 2003. július 22-én, reggel 6.00 órától délelőtt 10.00 óráig Pálmonostora települést érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a zavartalan visszakapcsolás érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. A MÓL Rt. és a DÉGÁZ Rt. munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zavartalan gázellátást mielőbb helyreállítsák. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Délalföldi Gázszolgáltató Részvénytársaság 377608 hirös-áp A Hirös-Ép Építőipari Kft. azonnali belépéssel keres pénzügyi ügyintézőt Elvárások:- könyvelési ismeretek- 3-5 éves pénzügyi területen szerzett gyakorlat- számítógépes ismeretek (Word, Excel)- precíz, pontos és gyors munkavégzés Előny: - Infosys könyvelőprogram ismerete Kérjük, kézzel írott önéletrajzát fényképpel, bizonyítványmásolatokkal és a fizetési igény megjelölésével az alábbi címre elküldeni: T TÜV Hirös-Ép Kft. 6000 Kecskemét, Bajnok u. 3. (A borítékra feltüntetve: „pénzügyi ügyintéző”.) A lelki ember teljes életet él Nyári beszélgetés dr. Bábel Balázzsal, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érsekével Bács-Kiskun lakosságának egy része ma­napság a poros aszályban a tűző napon - a mezőgazdasági munkák legszívósabb frontján - a földeken fuldokol. Mások ép­pen most keresik a pihenés, a megérde­melt üdülés lehetőségeit. Bántó ellent­mondás vagy normális kettősség ez? - kérdezem dr. Bábel Balázs érsektől, a Ka­locsa-Kecskeméti Főegyházmegye első papjától. Interjú- Magam is falun éltem évtizedekig. Szüleim kertjében segítgetek is egy kicsit, ha tudok. Jól tudom, hogy ma is kemény szolgálat a parasztemberé, Jézus maga is kétkezi mun­kás volt, az apostolok szintén. Nem lehet szembe állítani a kétféle igyekezetei. Az egyháznak a robotosoknak és az üdülőknek is van mondandója.- Van-e nyári szünet a pasztorációban, a plébániák életében?- A folyamatosság nem szakadhat meg. A lelki ember teljes életet él. Tehát nem lehet elhagyni az imádságot, a vasárnapi szentmi­sét. Isten törvényei egész életre szólóak. A hitoktatás persze iskolai szinten szünetel, de vannak helyette programok: táborok, ki­rándulások, zarándoklatok. Furcsa módon ma már többségükben nyárra tevődnek át a házasságkötések. A felkészülés része a je­gyesoktatás.- A papok nem mennek szabadságra?- A kánon jog biztosítja a pihenésre szánt időt. Ez persze azt jelenti, ha az egyik szol­gáló testvér elmegy, a társának vagy a he­lyettesének duplán kell dolgoznia. Nincse­nek kispadon várakozó kollégák. A pihenés is lelki feladat, kötelesség. Az Úr Jézus is el­ment keresni egy csöndes helyet. Igaz, nem is hagyták sokáig nyugodni, mert fölkeres­ték, de a szándék egyértelmű volt.- A tíz parancsolat is említi a pihenés megszentelését.- Azért vannak e téren is rutinszerű be­idegződések. Még a hitbuzgó embereknél is sok esetben azt jelenti ez, hogy vasárnap el­megyek a szentmisére. Pedig valójában többről van szó. Ez a parancs olyan felada­toknak az elvégzését jelenti, amelyekre egyébként munkanap nem kerülhet sor. Jé­zus úgy hangsúlyozza üzenete jelentőségét, hogy maga is gyógyít szombaton. A nyuga­lomnak az ember megszabadítását és a Te­remtő dicsőségének ünneplését kell kifeje­zésre juttatnia. Meglátogatni egy jó ismerős barátot, fölkeresni egy beteget, megvendé­gelni a családot. És benne van a mértéktartó szórakozás is.- A nyár a katolikus hívek számára rémü­let is. Közeledik augusztus, az áthelyezések ideje, vajon a papunkat elviszik-e? A Kalo­csa-Kecskeméti Főegyházmegyében sok plé­bánia érintett; és ezeket a diszpozíciókat Ön írja alá. dr. Bábel Balázs.- Az egyházkormányzás nem könnyű feladat. Ha rendelkezem, mindig az egy­házmegye reális szükségleteit tartom szem előtt. És - sajnos - azt is, hogy egy­re kevesebb a hadra fogható lelkipásztor. Egy stabil, több éve szolgáló plébánost, csak úgy, nem szoktam elhelyezni. Na­gyon nyomós oknak kell lenni, hogy in­tézkedjek. Még a káplánok esetében is mindig egy előzetes megbeszélés után író­dik a diszpozíció.- Az indoklás azonban nem mindig vilá­gos a hívek számára.- Ha teszem azt, meghal valaki egy na­gyobb helyen, akkor én oda nem tehetek egy új misést! Oda egy olyan embert kell tenni, akinek már van valamilyen gyakorla­ta. Tehát annak a helyébe is kell valakit kül­deni, meg annak a helyére is. Érvényesül a dominó elv. A káplánok esetében fontos, hogy gyarapodjanak tapasztalatban. A jó pap holtig tanul. Tehát önállósodni nem cél­szerű úgy, hogy valaki egy helyen van egy életen át.- Konkrétan tudna-e olyan településeket említeni, amelyeket érint majd az idei intéz­kedéssor?- Kecskeméten új plébánost kap a piaris­ta templom. Tóth Géza testvérünk helyére P. Fórián-Szabó Zoltán piarista atya kap meg­bízást. A főplébániára küldtem káplánnak Fekete Szabolcsot Kiskunfélegyházáról. A Szent Miklós (Barátok) templom igazgató­ja, Bárkányi Ernő atya mellé - mert az utóbbi időben megsokasodott a munkája- kisegítőnek rendelem Kosik Sándort, Jávorka Lajos plébános úr egy intenzív - két hónapos - lelkigyakorlatra megy kül­földre. Kosik atya a Széchenyivárosban is segít. Tiszakécskén a kilencvenhárom éves plébánost most már éppen ideje volt elengedni nyugdíjba. Oda az egyházme­gye egyik legfelkészültebb papját küldöm, Menyhárt Sándor mélykúti plébános sze­mélyében. Tudom, hogy hiányozni fog a Bácskában, de a híveknek azt is látni kell: ha a katolikus egyházban nincs engedel­I messég, akkor anarchia van.-• - Én azt hallottam, hogy időnként nincs I engedelmesség.- Van ilyen is. De azért előbb-utóbb I rendeződnek a dolgok, mert a papok lát- I ják a kárát annak, ha az egyházi vezetők­kel szembe helyezkednek. Elfogy a hite­lük a saját közösségükben. Hogy inti jóra ' a híveit, ha elfeledkezik a fogadalmáról?- Persze mondjuk meg őszintén, van­nak olyan papok is, akikkel elégedetlen­kednek a hívek.- Van ilyen eset is. És nem csak a maga­tartás vagy a munkatempó az irányadó. Van, ahol csak egyszerűen nem tudott megfelelő­en kommunikálni egymással a plébánia hí­vő népe és a lelkipásztor. Én nem szeretem az aláírásgyűjtéses tiltakozó hadjáratokat, de azt sem mondom, hogy nem veszek ró­luk tudomást.- Ilyen kérdésekben van kommunikáció a hívek és az érsek között?- Van. Időnként persze túlzások is van­nak. Szinte mindig folyik valami vita. Tehát, kritikusok írogatnak. Áztán fogadom őket. Itt szoktak ülni az irodámban, panaszkodnak. Egyik esetben azért, hogy elviszik a lelki- pásztort, a másikban,Tiogy vigyük el. Szóval ezek roppant összetett dolgok. Nem tartozik a munkám hálás területei közé. Nem üdvös, ha egy hajónak több kapitánya is van. Mert egy rossz vezető is célszerűbben irányítja a járművet, mint két nagyon jó kapitány, akik viszont ellenkeznek egymással - vélekedik dr. Bábel Balázs érsek. FARKAS P. JÓZSEF „Dolgoznak” a tolvajok Baja Nem csak szívélyes mosoly fogadja a kül­földi turistákat Baján. Egy holland férfi azért jelentkezett szerdán a rendőrségen, mert meglopták. A sértett a Petőfi-szigeti Sugovica Kempingben nyaral tár­fényképezőgépet és pénzt tulajdonítottak el. A bűncselekménnyel okozott összes kár kö­zel 400 ezer forint. Aznap biciklit is lop­tak Baján. A déli órák­ban tett feljelentést egy nő, miszerint belvárosi lakóházának udvarából eltulajdonították a ke­saival. Az ismeretlen tettesek sát- rékpárját ismeretlen tettesek. A rukból discmant, CD-lemezeket, lopással okozott kár körülbelül mobiltelefont, game-boy játékot, 13 ezer forint. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ- a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium és a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanács megállapodása alapján ­pályázatot hirdet közhasznú munkavégzés támogatására. A pályázatok benyújtásának határideje: 2003. augusztus 10. A pályázatok elbírálása a benyújtási határidőt követő 30 napon belül megtörténik. A részletes pályázati kiírásért, valamint bővebb felvilágosításért a BácsKiskun Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeihez, valamint a munkaügyi központ munkaerőpiaci programok és elemzések osztályához lehet fordulni. A pályázati kiírás letölthető a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ honlapjáról (http: //www. bacsmmk. hu). Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Munkaerő-piaci Programok és Elemzések Osztálya dr. Rózsa Attila 6000 Kecskemét, Balaton u. 24. Tel.: 76/478-207 (159-es mellék) http://www.bacsmmk.hu 8 e-mail: mkozp@mail.datanet.hu | Toborzó és légiósok a fürdőfesztiválon Kiskunmajsa Hetedik alkalommal várják a ven­dégeket a kiskunmajsai termál­strandon megrendezésre kerülő sör-fürdő fesztiválra. Az augusz­tus 1. és 3. között sorra kerülő rendezvénysorozat mindhárom napján toborzót tart a Magyar Honvédség. A katonák hadi él­ményekről is gondoskodnak: harceszköz- és harcjármű-bemu­tatókat is tartanak. A római biro­dalom harcosait is megismerhe­tik a vendégek, mert a korhű ru­hákba öltözött Savaria Légió is tá­bort ver Majsán. A légionáriusok harci szekerekkel érkeznek a für­dővárosba. A könnyűzenei kon­certek közül kiemelkedik a TNT együttes, Szikora Robi és az R-Go élő koncertje. A fesztivál utolsó napján megválasztják a fürdő szépét is. _____________________■ + 50% KENYELEM Miért nem utazik 1. osztályon 2. osztályú menetjegy áráért? Ehhez csak annyit kell tennie, hogy teljesárú, menettérti InterCity jegyét legalább 10 nappal a tervezett utazás előtt megváltja. További részletek információs szolgálatainknál, az (1) 461 54 00 telefonszámon és a www.mav.hu honlapon. Akciós menet- és helyjegyet - pénteki ée vasárnapi Járataink kivételével - 2003. augusztus 31 *ig. a késztet erejéig vásárolhat. Kényelmének érdekében, vegyen jegyet idejébenl

Next

/
Thumbnails
Contents