Petőfi Népe, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-16 / 164. szám
Petőfi Népe ■ B 2003. Július 16., Szerda és környéke Szerkeszti: Géczy Zsolt VIE. Baiai Halászléfőző Népünnepély Baja és a halászlé neve már Európában is szinte egyet jelent: a Duna-parti város páratlan gasztronómiai és turisztikai értékét. Azt idei év mottója: „Európa asztalánál”. Ez azt is jelenti, hogy Baja a minden évben július második szombatján megrendezendő halászléfőző népünnepélyét viszi hozományul az Európai Unióba. Európa asztalára került szombaton is jelképesen a bajai halászlé, tésztával, ahogy azt a régi halászemberektől tanulták. A főteret és a belváros utcáit megtöltő asztalok mellé ezúttal is családok, baráti társaságok ültek le, hogy a finom étek és a jó bor mellett kellemes órákat töltsenek el együtt, jó hangulatban. Idén is több mint 60 ezren gyűltek össze a városban, megteltek a szállodák, teltház volt a kempingben is. A programok nyolchektámyi területen zajlottak, négy színpadon váltották egymást a színes, szórakoztató produkciók. Szokás szerint este 6 órakor, jeladásra gyulladt meg a bográcsok alatt a tűz. Lobogtak a lángok, Totyogott a finom étek. Halfőző mesterek az ország minden tájáról érkeztek, így valamennyi tájegység különlegességei szerepeltek a kínálatban. Az asztalsorok között hömpölygött a kíváncsi és éhes tömeg, a Szentháromság tér pedig sűrű füstbe burkolózott. A tűzgyújtás után egy órával már minden asztalnál tálalták az étkeket. A jó hangulat sem hiányzott, a vendégek zömét az sem zavarta, hogy fél 11 körül eleredt az eső, és egy órán át nem állt el. Éjfélkor félórás zenés tűzijáték és lézershow kápráztatta el a nézősereget. Aki még bírta szusz- szál, hajnalig mulathatott a zenés-szórakoztató programokon, szöveg, géczy zsolt, fotóig lőrinczi csaba Bajai rádió A Bajai Rádió műsora reggel 6-tól este 10-ig a 89,8-as MHz-en, óránként hírek, helyi hírek-információk, reklámok, friss zenék, apróhirdetések. Az apróhird. levélcíme: 6501 Baja, Pf. 322. e-mail: radio@baja.hu tel.: 79/32-32-32. Hétfő: 6.00 Jó reggelt kívánok! (információk, félóránként hírek, lapszemle, állásajánlat, közlekedési hírek, BBC Világhíradó), 11.00 Fogadóóra (vendégünk a polgármester, kéthetente, a páros héten), 16.03 Őszikék (nyugdíjasoknak, szerk.-műsorvezető: Albert Sándomé), 18.05 Meseeste (a Danu- bia Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak közreműködésével). Kedd: 6.00 Jó reggelt kívánok! 18.05 Meseeste. Szerda: 6.00 Jó reggelt kívánok! 18.05 Meseeste, 18.16 Új mappa. Csütörtök: 6.00 Jó reggelt kívánok! 16.03 Hrvatski odjeci (horvát nyelvű magazin, szerk.: Gorjánácz József), 18.05 Meseeste. Péntek: 6.00 Jó reggelt kívánok! 9.03 Adóhíradó, 10.03 Szóról szóra (Géczy Zsolt és Marton Péter hírháttérmű- sora), 18.05 Meseeste. Szombat: 6.00 Jó reggelt kívánok! 18.05 Meseeste. Vasárnap: 6.00 Jó reggelt kívánok! 7.35 Ütindító (vallási műsor), 9.03 4 évtized rocktörténete (szerk.- műsorvezető: Peller Pál), 10.03 Szóról szóra (a pénteki adás ismétlése), 18.05 Meseeste. A népünnepély nyertesei Tombola A halászléfőző népünnepélyen, a Délhús színpadán tartott tombolasorsolás szerencsés nyertesei a nyereményeket július 25-ig, naponta 9-től 14 óráig vehetik át. Megtehetik ezt a regisztrációs füzetben található tombolaszelvény felmutatásával a József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház (Baja, Árpád tér 1.) harmadik emeletén. íme a nyertes számok: J94, D153, P74, B210, RI, D23, J4, P6, J26, P170, D65, F79, B44, C45, G39, F41, H3, D116, D119, H106, D2 J67, F65, H5, A13, B184/A, B211, E72, B49, F124, C56, B4,154, H98, B166, J66, G87, C108, CX3, Hl, B63, H40, D207. ■ Pontosan céloztak Lövészet Kiválóan szerepeltek a Vízügyi Lövészklub (Baja) sportolói az Aqua Kupa Nemzetközi és Országos meghívásos lövészversenyen. Nyílt irányzékú légpuska számban a serdülő fiú korcsoportban 2. lett Forner László 166 köregységgel. Ifjúsági fiú korcsoportban Tüske Szilárd 163 köregységgel 8., felnőtt női korcsoportban - a harmadik helyezettel holtversenyben - Karsay Jolán 4., felnőtt férfi korcsoportban Kovács Zsolt 174 köregységgel 7. és Gál Sándor 158 köregységgel 13. lett. Légpisztolyban ifjúsági korcsoportban 4. Tüske Szilárd 148 köregységgel (a 3. helyezettel holtversenyben) 4., Forner László 9., felnőtt nő korcsoportban Majoros Ildikó 6. helyezett. Felnőtt férfi korcsoportban Gál Sándor 161 köregységgel 6. és Kovács Zsolt 150 köregységgel 9. helyezett lett. Sportpisztoly kategóriában, ifjúsági korcsoportban Tüske Szilárd 5., felnőtt nő korcsoportban Majoros Ildikó 7. helyezést ért el. A felnőtt férfi korcsoportban Kovács Zsolt 170 köregységgel a 6., Gál Sándor a 13. lett. Kispuska versenyszámban: ifjúsági fiú korcsoportban Tüske Szilárd 168 köregységgel 8. helyezett, felnőtt férfi korcsoportban Kovács Zsolt 179 köregységgel 5., Gál Sándor 171 köregységgel a 7. lett. A felnőtt nő korcsoportban Karsay Jolán 184 köregységgel 3., Majoros Ildikó 181 köregységgel a 4. lett, tájékoztatta la- punkat Karsay Lehelné, rabrita PETŐFI NÉPE BAJA BÁCSALMÁS HIRDETÉSÁrpád tér 6. Tel./Fax: Szt. János u. 9. Tel./Fax: FELVETEL 79/323-974 79/341-225 Megvannak a Al-Duna Mohácson építik, de a bajai, illetve környékbeli, vízi barátok is örömmel fogadják a Dunára tervezett vízimalmot. Támogatónak jelentkezett a Duna-Dráva Nemzeti Park is. Sikerült a Dunára tervezett vízimalom utolsó, eddig hiányzó műszaki leírását is megszerezni. Ahhoz, hogy a munkát szervező egyesület pályázni tudjon a kivitelezésre, már csak a mohácsi ön- kormányzat engedélye hiányzik a kikötéshez. Átestek a szükséges kezelésen, sőt már száradnak azok a tölgyfarönkök, amelyek egyszer a tervezett vízimalom alapanyagai lehetnek. - Sikerült végre megszerezni a malomkerék műszaki leírását is, így most már az építéshez szükséges minden dokumentációnak és műszaki paraméternek a birtokában vagyunk - mondta Mórócz Sándor, a malom megálmodója, és a kivitelezés köré szerveződött egyesület malom rajzai vezetője. - Most már csak a város vezetésének engedélyére van szükségünk, hogy a hajót a jachtkikötő felett elhelyezhessük. A malom tervezett helyéről már többször tárgyaltak az érintettek. írásos anyagra azért van szükség, mert ennek híján az egyesület nem nyújthatja be azokat a pályázatokat, amelyek nélkül a tízmilliós nagyságrendű beruházásra esély sincs. A támogatók táborának bővítése egyik fontos célja a .civil szervezetnek, a szervezők mögé legutóbb a Duna-Dráva Nemzeti Park sorakozott fel. - Fontosnak tartjuk, hogy felépüljön a malom, hiszen komoly vonzerő lehet, és az Al-Du- na egykori életéhez szervesen hozzátartoztak az ilyen építmények - mondta Omacht Zoltán, a nemzeti park Béda-karapancsai tájegységvezetője. - Ha kell, támogató nyilatkozattal segítjük az egyesületet, s ha csak állami szervek vehetnek részt egy ilyen témájú pályázaton, akkor is számíthatnak ránk. ■