Petőfi Népe, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-12 / 161. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2003. Július 12., szombat Nézőpont Mihályka Gyula Pénzért vett szabadság Miért mindig csak a szemetet vesszük át nyugatról? Ezt a kérdést la­punk sms-posta rovatában tette fel egy olvasónk a júliustól beveze­tett óvadékkal kapcsolatban. Évtizedeken át valóban csak tévében, moziban láttuk ezt a különle­ges intézményt. Amikor a nyomozónak földbe gyökerezik a lába a törvényszék előtt. Az elgördülő limuzinból pedig gúnyos mosollyal, ujjai között füstölgő szivarral (be) int neki a hétpróbás keresztapa. A zsaru meg majdnem elsírja magát a tehetetlen dühtől, hiszen éve­ken át dolgozott a bűnöző rács mögé juttatásán, akinek persze nem gond az egymillió dolcsis óvadék kicsengetése. Magyarországon azért még prózaibb a helyzet. A hazai 15 millió forintos rekordóvadékot nem tudja kifizetni a kecske­méti gyanúsított. Ugyanakkor az országban már több helyen voltak sikeres szabadulások, lényegesen kisebb összege­kért. Rengeteg megválaszolat­lan kérdés merül fel az óvadékkal kapcsolatban. Annyi biztos: az ál­lamnak jó üzlet. Nem kell szállást, kosztot adni az előzetesben lévő gyanúsítottnak. A privát hitelhiénák - a maguk rablókamataival - ug­rásra készen is állnak, hogy „segítsenek” a bajba jutottaknak. Közü­lük hány lesz, aki a szabadságért cserébe adósságcsapdába esik, amiből csak újabb bűncselekmény elkövetése árán szabadulhat? Kü­lön gond, hogy a bűncselekmény súlyától függetlenül alkalmazha­tó az óvadék intézménye. Vagyis egy első fokon életfogytigra ítélt is szabadulhat az előzetesből, teszem azt hárommillió forintért. Biz­tos, hogy jól van ez így? Az új büntetőjogi szabályozást bírálók úgy vélik, hogy az óvadék a gazdagok kiváltsága lesz. A másik oldal szerint ez nem így van. Ugyanis az óvadék összegét a bíró a gyanúsított tényleges anyagi helyzete alapján állapítja meg. Igen ám, de így egy emberölési kísér­lettel vádolt hajléktalan teszem azt 25 ezer forintért is szabadlábra kerülhet. Ugyanis egy elesett embernek ez a pénz ténylegesen töb­bet jelenthet, mint másnak hárommillió forint. Azzal egyetértek: tűr­hetetlen volt az előzetes letartóztatás eddigi alkalmazása. Egyesek viszonylag kis ügyekben éveket voltak rács mögött. Mások meg mil­liárdos síbolás gyanúja esetén is szabadlábon maradtak. Az én gya­núm meg az, hogy ez utóbbi ezután sem fog változni. Az óvadék a gazdagok kiváltsága? Árpád-kori sírok a belvárosban Nagyon szegényes, keresztény rítusú te­metkezési helyre bukkant Kalocsán Nagy Dániel régész a Belvárosi Általános Isko­la leendő tornatermének helyén. Egyelő­re hat sírt és két árkot tártak fel. Kalocsa A 170 centiméter széles, 10 méteres hosz- szúságú, 2,22 méter mély kutatóárok fene­kén eddig hat Árpád-kori sírt találtak, legel­ső nap például egy gyermeki csontvázra bukkantak. Mivel a kutatóárok végén egy kelta korból származó sáncárok nyomaira leltek, jó esély van arra, hogy a közelben ko­rabeli építmények romjait rejti a föld. A ré­gész arra számít, hogy a temető közelében egy templomot is rejt a föld gyomra, hiszen az írásos emlékek szerint a szóban forgó te­rületen állt egykoron a Belvárosi Plébánia- templom, melynek sem kora, sem építési ideje nem ismert. Csupán annyit lehet bizto­san tudni, hogy egy XIII. századi dokumen­tum már említi az 1879-ben lebontott temp­lomot. A próbafeltárás egyelőre csupán az épülő tornacsarnok helyén zajlik, ezért Romsics Imre múzeumigazgató szerint „ta­lány, hogy a templom a telek mely részén helyezkedett el, s egyáltalán beleesik-e a le­endő csarnok nyomvonalába. Kérdés továb­bá, hogy sikerül-e anyagi fedezetet szerezni a további feltárásokhoz.” (A témára még visszatérünk.) miklós imre A próbafeltárás egy közel 2,5 méter mély árokban zajlik. FOTÓ: M. I. A mosdóban bújt meg a tolvaj Gyógyszerfelírás Egészségügy Ezután minden hónapban vala­mennyi háziorvos megkapja a kimutatást arról, hány forintért írt fel gyógyszert a betegeinek, il­letve megismerheti az országos adatokat korcsoportonként és nemenként is. Az egészségbizto­sító így akarja ösztönözni a házi­orvosokat arra, hogy ésszerűb- ben írják fel a gyógyszereket. ■ KÖZLEMÉNY Az MB-AUTO Magyarország Kft., mint a Mercedes-Benz márkájú gépjárművek hivatalos importőre és a DaimlerChrysler AG (Stuttgart) magyarországi vezérképviselete, ezúton ismételten felhívja tisztelt ügyfelei és a Mercedes-Benz iránt érdeklődők figyelmét, hogy a Birizdó Kft. (6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 28.) márkakereskedői és márkaszerviz­jogosultsága 2002. december 31. napjával megszűnt. 2003. január 1-től a Birizdó Kft. a Mercedes-Benz márkájú járműveken jótállási idő alatt a kötelező karbantartást és a jótállási körbe eső javításokat sem jogosult elvégezni, ilyen jogellenes beavatkozás a jótállási jogosultság elvesztését vonhatja maga után. 1133 Budapest, Kárpát u. 21. A szerződéses jogviszony megszűnésére figyelemmel ezen időponttól a DaimlerChrysler AG megvonta a Birizdó Kft.-től védjegyeinek használati jogát is, a Fővárosi Bíróság pedig l.P.22.648/2003 sz. végzésével eltiltotta a Birizdó Kft.-t a körbe foglalt háromágú csillagábra, a Mercedes és Mercedes-Benz védjegyek használatától. Mercedes-Benz MB-AUTO Magyarország Kft., a DaimlerChrysler AG magyarországi Mercedes-Benz vezérképviselete _________Kecskemét________ V endégként ment be csütörtökö: este Kecskeméten, a Kristály tél Mini Presszóba egy tolvaj. Eg óvatlan pillanatban bezárkózol a férfi WC-be. Záróra után elf jött, átkutatta a helyiséget, ahc egy szekrényben 100 ezer forir tot talált. Magához vette, de al kor rájött, hogy a kívülről bezái épületből nem tud kijutni. Újr< bezárkózott, mert azt remélte hogy nyitás után feltűnés nélkü távozhat majd. De hiba csúszot a számításába. Tegnap 6 órako a takarítónő nyitotta ki a presz szót, és feltűnt neki, hogy belül ről kulcsra van zárva a férfi WC ezért értesítette a rendőrséget. / járőr bekopogott és felszólította; tolvajt, hogy nyissa ki az ajtót j nemi raoe- izélés után ki- ött a helyiség­ből és megad- a magát, így negtérült a cár is. A 28 íves, szegedi érfit lopás ’yanújával dőállították.

Next

/
Thumbnails
Contents