Petőfi Népe, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-11 / 160. szám
etőfi Népe 2003. JŰIIUS 11. Rivalda Beszélj, hogy segíthessünk! Van valahol egy szoba, benne egy telefonkészülék, amelynek a csöngése nem örömteli híreket ígér, hanem gondot, bajt, segélykiáltást közvetít. A készülékben megszólaló hangok gazdái végső elkeseredésükben hívták ezt a számot. A kis szobában pedig ott ül a Tizennégyes, a Negyvenes, esetleg a Negyvenegyes, és vár. Amikor pedig megszólal a kagylóban a segélykérő, figyel a hívó gondjaira, bajára, s megpróbál segíteni. Olykor csak azzal, hogy meghallgatja a másikat, már életet ment. Ez a szoba a kecskeméti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat székhelye, itt beszélgettünk - miközben az esti ügyeletesek már gyülekeztek - a szolgálat szakmai vezetőjével, Farkas Éva pszichológussal.- Mikor alakult meg a jelenlegi telefonos lelki segély- szolgálat „őse"?- Ha jól tudom, egy anglikán lelkész a mi szolgálatunk elődjének „feltalálója”. Ez a férfit nem tudott abba belenyugodni, hogy az emberek elkeseredésükben maguk ellen fordulnak. Egy fiatal lány temetése után kis cédulákat ragasztott a fák törzsére, ezekre ráírta a telefonszámát és arra biztatta az embereket, hogy forduljanak hozzá bizalommal a megoldatlannak vélt problémákkal. Olyan sok telefont kapott, hogy végül be kellett szerveznie a barátait is, mert egyedül már nem győzte. Az ötlet híre más országokba is eljutott. Ma már két nemzetközi szövetség is létezik. Kecskeméten 1987-ben alakult meg a szolgálat, jelenleg az Egészségügyi Alapellátási Intézmények Igazgatóságához tartozunk.- Hogyan lesz valakiből „ügyelő” a telefonos szolgálatnál?- Tanfolyamokat hirdetünk, újság- hirdetésben, toborzással keresünk munkatársakat. Most elég kicsi a létszám, nehezen tudjuk összeállítani az ügyeleti rendet. így aztán nem tudunk minden éjjel ügyelni, csak szerdán, pénteken és szombaton este hattól reggel hatig hívható ingyenes zöldszámunk, a 80/505-511-es.- Mi alapján választják ki a munkatársakat?- Két alapkövetelménynek kell megfelelnie egy ügyelőnek: 30-35 év feletti életkor és legalább érettségi végzettség. Az első interjú után különféle teszteket töltenek ki a jelentkezők, majd az önismereti csoportban, készségfejlesztő tréningen, elméleti szemináriumon vesznek részt. Anyagi lehetőségeinktől függően meg szoktunk hívni külső előadókat is: Buda Béla többször tartott már nálunk előadást. Fontos, hogy a foglalkozások fejlesszék, növeljék az „ügyelőjelölt” empátiás készségét. Újabb tesztek következnek, közben kéthetente részt vesznek a már dolgozókkal együtt az úgynevezett „stábon” - ez kötelező mind- annyiuknak -, amely tulajdonképpen mentálhigiénés és személyiségfejlesztő „karbantartás”. Ezután kezdenek dolgozni.- Mikor nyúl valaki a telefonkagylóért?- Az emberek nehezen nyílnak meg egymás előtt, nem bíznak egymásban, el sem jutnak egy beszélgetésig. Őrzik a problémáikat: a családdal, a gyerekneveléssel adódnak gondjaik, ismerősökkel, barátokkal, házastárssal, főnökkel, kollégával kerülnek ösz- szeütközésbe, ha magányosak, társtalanok, gyűlik bennük a harag, a gyűlölet, a veszteségélmény, a betegségek - ez mind „átjön” a telefonon. Hívnak bennünket akkor is, amikor már odáig jutottak, hogy kezet emelnek magukra.- Itt senki nem mutatkozik be...- Teljes az anonimitás, sem a hívó, sem az ügyelők nem mondanak nevet, a munkatársainknak csak egy száma van, pl. 41-es. Ez egyébként nem sorszám. Amikor beosztottuk a kollégákat, mindenki húzott egy kalapból egy számot, s attól kezdve ő lett mondjuk a 41-es. Amikor csörög a készülék, bejelentkezünk, de mindenki csak a számát mondja.- Hét közben dolgozunk, nem foglalkozunk talán annyit azzal, mi bánt bennünket. De hétvégére felgyülemlik a sok gond, esetleg egyedül ülünk a lakásban. Ilyenkor több a hívó?- Létezik az úgynevezett hétvégi neurózis, de ez a hét elején csapódik le. Ezért lenne jó, ha hétfőn is tudnánk ügyelni, de arra sajnos nincs elég emberünk. Az üzenetrögzítőnk természetesen hétfőn is üzemel, rajta annak a társszolgálatnak a telefonszáma, amelyik ebben az időpontban ügyeletet tart.- Tudják az itt dolgozók, hogy hány életet mentettek meg?- Nem számoljuk, ez a dolgunk. Nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki visszajelez. A beszélgetés során már lehet érezni, hogy megkönnyebbült-e a hívó, hogy túljutott-e a holtponton, talált-e egy új szempontot, ami már egy fénysugárt jelent a számára, esetleg fel tudta dolgozni azt, amivel addig küzdött. Nem tanácsokat osztogatunk, hanem ahhoz próbálunk segítséget adni, hogy a hívó maga találja meg a megfelelő megoldást, és önmagán kezdjen „munkálkodni”. M. M. müsorajánlata Július 14. hétfő: 18.30: Mozaik 1. rész. 19:0: Hírős Hírek. 19:30: Hirblokk: Erdőjáró magazin. 20:00 Mozaik 2. rész. 20.30: Hírős Hírek ism. 21:00: Vadócba rózsát. 15. kedd: 18:00: Népi játékok 2. rész. 18:30: Színrejtő - telefonos játék - 481-816. 18:45: Gyógyforrás. 19:00: Hírős Hírek. 19:15: Háttér. 19:30: Gazdasági Hírmagazin: Business-mix magazin. 20:00: Sportmagazin. 20:30: Hírős Hírek ism. 20:45: Háttér ism. 21:00: Trópusi hőség. 22.00: Berv ce-show. 16. szerda: 17.30: Egészség-környezet hírek: Egészségmagazin. 18:30: Színrejtő - telefonos játék (481-816). 18:45: Nyomvonal. 19.00: Hírős Hírek. 19:30: Egészség-környezet hírek: Akarj élni! 20:00: A Magyar Fotográfiai Múzeum Kecskeméten. 21:00: Nemzetközi díjugrató lovasverseny. 17. csütörtök: 18:30: Kecskeméti arcok ism. Or. Szolnoky Győző. 19:00: Hírős Hírek. 19:15 Háttér. 19:30: Ármádia - honvédségi magazin. 20:00: Kisfilmek a KTV műhelyéből: A parádi tábor - A falakon túl - film az autistákról. 20:30: Hírős Hírek ism. 20:45 Háttér ism. 21:00: Poirot. 18. péntek: 18:00: Kisfilmek a KTV műhelyéből ism. 18:30: TopZone. 19:00: Hírős Hírek. 19:30: Itthon otthon van-turisztikai műsor. 20:00: Hírős Múzsa. 20:30: Hírős Hírek ism. 21:00: Don Juan kalandjai. 19. szombat: 18.30: Hírős Múzsa ism. 19:00: A HÉT - válogatás a Hírős Hírekből. 19:30: 0TT0 Mobil - autós magazin. 20:00: Trópusi hőség Szívrablók. 21:00: Poirot. 20. vasárnap: 17:00: Itthon otthon van - turisztikai magazin. 19:00: A HÉT - válogatás a Hírős HP rekből. 19:30: Virágzó Magyarország: városról városra: Balatonvilágos. 20:00: Amikor utoljára láttam Párizst. Kiskun TV Minden nap: 07.00-07.20: Régiónk hírei - nap témája, 07.204)7.30: Klipp. 07.30-16.00: Képújság. 16.00-19.00: Hálózat. 19.00-19.10: Régiónk hírei. 19.10-19.20: Nap témája. 19.20- 19.30: Klipp. 19.20-20,30: Hálózat. 20.30- 20.40: Régiónk hírei (ism:). 20.40-20.50: Nap témája (ism.). 20.50-21.00: Klipp. 21.00- 24.00: Hálózat. Minden kedden: 18.30-19.00: Sportmozaik. Szerdán: 072008.00: Sportmozaik (ism.). Vasárnap: 09.0009.30: Sportmozaik (ism.). Minden csütörtök: 18.0019.00: Minden hónap első csütörtökén - Egy pohár bor mellett (politikai beszélgetés). Páros héten pénteken: 18.0018.30: Életadók környezetvédelmi magazin. 20.0020.30: Életadók - környezetvédelmi magazin (ism.). Vasárnap: 08.3009.00: Életadók környezetvédelmi magazin (ism.). Páratlan héten pénteken: 18.00 18.30: Iparkodunk - gazdasági és kereskedelmi magazin. 20.0020.30: Iparkodunk - gazdasági és kereskedelmi magazin (ism.). Vasárnap: 08,3009.00: Iparkodunk - gazdasági és kereskedelmi magazin (ism.). Minden szombaton: 08.0008.10: Régiónk hírei (ism.). 08.10 08.20: Nap témája (ism ). Minden vasárnap. 08.0008.30: Heti hírösszefoglaló. Hétfőn: 07.0007.30: Heti hírösszefoglaló (ism.). 11.00 12.00: Csendül a nóta... (minden páros héten) • Halas TV Július 14., hétfő, 17.00: Pénzháló. 18.00:Aha- lasi csipke Amerikában. 18.30: Tíz éve történt. 19.00: Önarckép (portréfilm Zag László testnevelőről). 19.30: Erdőjáró magazin. 21.00: Vadócba rózsát (beszélgetés Béres Józseffel). 15., kedd, 18.30: Kultúr Kép. 19.00: Híradó, sport. 19.30: Business-mix. 21.00: Film. Trópusi hőség. 22.00: Bencze-show. 16., szerda, 19.30: Akarj élni (környezetvédelmi magazin). 20.00: Híradó, sport. 21.00: Nemzetközi díjugrató lovasverseny Kiskunhalason. 17., csütörtök, 18.00: Tíz éve történt. 18.30: Kultúr Kép. 19.30: Ármádia (honvédségi magazin). 21.00: Film. Poirot. 22.30: Operettfesztivál Makón. 18., péntek, 17.30:33. nemzetközi díjugrató lovasverseny. 19,30: Forog az idegen. 21.00: Film. Don Juan kalandjai. 19., szombat 11.00: Akarj élni. 17.00: Pénzháló. 19.30: Kapolcs előtt - Kapolcs után. 20.00: Film. Trópusi hőség. 21.00: Film. Poirot. 22.00: Kávéházi kabaré. 20., vasárnap, 11.00: Különjárat (zenei magazin). 17.00: Forog az idegen. 18.30: Kultúr Kép. 19.30: Virágzó Magyarország. 20.00: Film. Amikor utoljára láttam Párizst. 22.30: Bencze-show. Kiskőrös tv Július 11., péntek-12., szombat Heti Hírösszefoglaló. Paca (válogatás) - ifjúsági magazin. Músorajánló: Vendégváró + Filmajánló. Nyári ízek - főzőcske magazin. Hírmagazin - Hídava- tás - Átadták a Szent László hidat - Brüsszeli tanulmányúton járt Fűlöp Erika könyvtáros - Programajánló. 13., vasárnap: 14 órától hétfői adás ismétlése. Lelátó - sporthíradó. Műsor- ajánló: Paks + Filmajánló. Archív sporthíradó. Nyáresti filmej: Kosztolányi Dezső Édes Anna. 16 órától szerdai adás ismétlése. Szín-Tér - kulturális magazin. Fórum Akasztón a Paksi Atomerőmű meghibásodásáról. Tabányi Mihály harmonikaművész keceli koncertje. Városi Napok 2003. - Az én városon Kiskőrös című rajzkiálli- tás megnyitója - A Szellőrózsa Foltvarró Kör kiállításának megnyitója. 18 órától pénteki adás ismétlése. 14., hétfő-15., kedd: Lelátó - sporthíradó 15. Archív Sporthiradó. Nyári film: Déry Tibor: Szerelem, ff. magyar dráma. 16., szer- da-17., csütörtök: Szín-Tér - kulturális magazin. Tabányi Mihály koncertje az arató- és harmonikaversenyről. Vendégváró (élő, egyenes, telefonos). Vendégek: Font Sándor és Mártái Péter országgyűlési képviselő. Téma: Külföldi vendégmunkások idénymunkára történő alkat mazása. Hivható telefonszám: 78/414-010, műsorajánló HOLLYWOOD MULTIPLEX KECSKEMÉT, Pólus Róna, Dunaföldvári u. 2. Július 11., péntek 14.30, 16.45, 18.45 és 21.00 órakor - CHARLIE ANGYALAI: TELJES GÁZZAL; 18.00 és 20.30 órakor - ÁLOMCSAPDA; 15.45 órakor - KI NEVEL A VÉGÉN; 13.45 órakor - TULIPÁNOS FANFAN: 18.30 és 21.30 órakor - MÁTRIX - ÚJRATÖLTVE; 15.00. 17.15 és 19.45 órakor - HALÁLOSABB IRAMBAN; 14.00 és 16.15 órakor - LONDONI CSAPÁS: 22.00 órakor - VESZETT VAD: 14.00,16.30,19.15 és 21.45 órakor - HULK. Július 12., szombat 13., vasárnap 12.15.14.30.16.45.18.45 és 21.00 órakor- CHARLIE ANGYALAI: TELJES GÁZZAL; 18.00 és 20.30 órakor - ÁLOMCSAPDA; 15.45 órakor - KI NEVEL A VÉGÉN; 11.45 és 13.45 órakor - TULIPÁNOS FANFAN; 11.30.14.00. 16.30.19.15 és 21.45 órakor- HULK; 18.30 és 21.30 órakor - MÁTRIX - ÚJRATÖLTVE; 12.45, 15.00, 17.15 és 19.45 órakor - HALÁLOSABB IRAMBAN; 11.45, 14.00és 16.15órakor - LONDONI CSAPÁS; 22.00 órakor - VESZETT VAD. Július 14., hétfő 14.30, 16.45, 18.45 és 21.00 órakor CHARLIE ANGYALAI: TELJES GÁZZAL; 18.00 és 20.30 órakor - ÁLOMCSAPDA; 15.45 órakor - KI NEVEL A VÉGÉN; 13.45 Órakor - TULIPÁNOS FANFAN: 18.30 és 21.30 órakor - MÁTRIX - ÚJRATÖLTVE; 15.00, 17.15 és 19.45 órakor - HALÁLOSABB IRAMBAN; 14.00 és 16.15 órakor - LONDONI CSAPÁS: 22.00 órakor - VESZETT VAD; 14.00,16.30,19.15 és 21.45 órakor - HULK. Július 15., kedd; 16., szerda 14.30, 16.45, 18.45 és 21.00 órakor - CHARLIE ANGYALAI: TELJES GÁZZAL; 18.00 és 20.30 órakor - ÁLOMCSAPDA; 15.45 órakor - KI NEVEL A VÉGÉN; 14.00, 16.30, 19.15 és 21.45 órakor - HULK; 18.30 és 21.30 órakor - MÁTRIX - ÚJRATÖLTVE; 15.00,17.15 és 19.45 órakor - HALÁLOSABB IRAMBAN; 14.00 és 16.15 órakor - LONDONI CSAPÁS; 22.00 órakor - VESZETT VAD. Kecskemét, Otthon mozi Július 11., 14.00 - DÍNÓ; 12-13„ 17.00 - 8 MÉRFÖLD; 14-15., 19.00 - MINDEN VAGY SEMMI; 17-18., 19.00 - BÁBOK. Baja Uránia mo7i Július 11-16., 17.45 - SZAKÍTÓPRÓBA; 20.00 -VÉGSŐ ÁLLOMÁS 2. Kalocsa, Otthon mozi Július 12-13., 18.00 - MALACKA. A HŐS; 11-13., 20.00 - BÖLCSŐD LESZ A KOPORSÓD; 16., 20.00 - FEMME FATALE. Kiskörös, Autós mozi Július 11-12^ 21.30 - JOHNNY ENGLISH; 13-14., 21.30 - A NAP KÖNNYEI; 15., 21.30 - ASTERIX ÉS OBELIX: A KLE0PÁT- RA-KÜLDETÉS; 16-17., 21.30 - DONNIE DARKO. Kiskunfélegyháza, Petőfi mozi Július 10-16., csütörtöktőPszerdáig, 17.00; 19.00 és 21.00 órakor - HOGYAN VESZÍTSÜNK EL EGY PASIT 10 NAP ALATT; 1016., csütörtöktőFvasárnapig, 17.30 és 19.30 órakor, hétfőtőFszerdáíg, 17.30 órakor - A CSENDES AMERIKAI; 10-16., csü- törtöktői-vasárnapig, 21.30 órakor hétfőtőF szerdáig, 19.30 és 21.30 órakor - BECSÜLETKÓDEX. ■ Kiskunhalas, VArosi filmszínház Július 11-16., 18.00 és 20.00 - MÁTRIX - ÚJRATÖLTVE Kiskunmajsa, MOvelóoési Központ Július 11-12., 20.00 - KÉT HÉT MÚLVA ÖRÖKKÉ; 13., 20.00 - VÉGSŐ ÁLLOMÁS 2. Lajosmizse, VArosi mozi Július 11., 20.00 - A MUSKÉTÁS; 12-13., 20.00 - FEMME FATALE. Tiszakécske, Arany JAnos Müv. HAz Július 11., 19.00 - TÖKÖS CSAJ: 12-13., 19.00 - EMIL ÉS A DETEKTÍVEK; 15-16., 19.00 -VÉGSŐ ÁLLOMÁS 2. TÖRÖKORSZÁG repülővel, ALL INCLUSIVE július 22-étől: 115.000 Ft EXTRA Utazásközvetítő Iroda Kecskemét, Atrany J. u. 3. Tel.:76/479-467 Egyvégtében Nem kell mást tennie a kedves tévénézőnek, mint kedden este fél kilenckor leülni a készülék elé. kevésbé fiatalok nosztalgiázhatnak, az ifjú filmrajongóknak pedig „kötelező” látnivaló mindkét filmajánlat. Először a Cha-cha-cha, amin annyit lehet röhögni, hogy az hihetetlen. A zseniális Hol- lósy Frigyes által játszott tánc- és illemtanárt nem lehet elfelejteni, vagy mondjuk Uszticsot és Rudolf Pétert, ahogy fűzik a csajpokat a tánciskolában. Utána viszont - szünetben - erősítsük meg a I lelkünket, mert következik Wajda Hamu és gyémánt-ja, Zbigniew Cybulskival. Sok filmben játszott, remekül, mielőtt a vonat örökre elvitte, de ez az alakítása mindenekfelett való.- - mn TUNÉZIA repülővel, félpanzióval július 29., 31., aug.:5.,7., 12., 14., 19., 21.; 86.900 Ft EXTRA Utazásközvetítő Iroda Kecskemét, Atrany J. u. 3. Tel.:76/479-467 KORFU repülővel, apartmanban július 15., 22., (7 éj): 49.900 Ft ’ EXTRA Utazásközvetítő Iroda Kecskemét, Atrany J. u. 3. Tel.:76/479-467 HA EDDIG HIÁBA KERESTE... aJkcnés émm mummmmsimm r^Wi Kecskemét, Kumczkrt. 8. \ (Baumax udvar) Hélfötölpéntekig: 8 00-16.00 óráig / Tel.: 76/417-732,30/94-36-519 ITÉ '96 Bt. www.venusz-irodabutorJiu Tipp Top szolgáltatói hirdetések felvétele: Kecskemét, Szabadság tér 1/A Tóthné Nagy Erzsébet, tel.: 76/518-236 PLANETARIUM Július 12. 15 óra Napocska és társai 16 óra Az űrkutatás története Július 19. 15 óra Csillagmese, igazmese 16 óra Az ősrobbanástól a relativisztikus kozmológiáig CSOPORTOKAT (ELŐZETES EGYEZTETÉS ALAPJÁN) BÁRMIKOR FOGADNAK, BÁRMILYEN MŰSORRA. Tel.: (76) 50-50-75 A zenés ébresztőtől a tűzijátékig A kunpeszéri önkormányzat holnap nagyszabású falunapra hívja a település polgárait és minden érdeklődőt. Reggel 7 órakor zenés ébresztő lesz, majd 10.30 órától a községháza előtti téren ünnepi műsor kezdődik. Az óvodások köszöntője után Sipos Gyuláné polgár- mester mond beszédet, majd az általános iskolások lépnek a színpadra. Ezután átadják a Kun- peszérért díjat. A kultúrházban 11.30 órától látható Bubelényi László festőművész, valamint Csáki Ildikó szalmafonó népművész alkotásai. Az óvodában ásvány- és kézimunkakiállítást rendeztek, s ugyanitt bemutatkozik a kerámiaszakkör. Ebéd után a szórakoztató programban - amely 14 órától iesz - közreműködik a táborfalvai Tormási vonószenekar, a kunszentmiklósi néptánc- együttes, a NOVUS. Fellép Dömsödi F. Bálint nótaénekes, Kalmár Magda operaénekes, de láthatnak az érdeklődők mo- derntánc-bemutatót és hallhatják, milyen szépen játszik tárogatóján Rónai Lajos. A tűzijátékban 22 órától lehet gyönyörködni, majd utcabállal fejeződik be a falunap. Legyen Kerekegyháza vendége! Mától három napon át érdemes Kerekegyházára látogatni. A kulturális, lovas- és nemzetiségi napok minden korosztálynak kínálnak programot. Ma 15 órától a városházán bemutatják a „Kerekegyország” Kerekegyháza és térsége című könyvet. Ezt követően 16 órakor átadják a Szent István tér 4. szám alatti helytörténeti gyűjteményt. Holnap 14 órakor nyitják meg a nemzetiségek napját és a juliálist. Előtte persze már érdemes a mesterségek utcáján sétálni. A délutáni programban számos együttes lép színpadra. Közülük csak néhány: bátmonos- tori Tambura Zenekar, az ELTE tánccsoportja, a Szivárvány Táncegyüttes, a Pirgos görög hagyományőrző csoport. Este koncertek lesznek, majd sramli- bál a sátor alatt. Ma, holnap és vasárnap a lovaspálya kínál látnivalót. Ugyanis Kerekegyháza ad otthont a Magyar Köztársaság 40. jubileumi fogathajtó derby versenyének. A rajtolók között jól ismert, sikeres fogathajtók is lesznek. Aszfaltbetyárok randevúznak Holnap és holnapután rendezik meg a kalocsai reptéren a hagyományos motoros szuper- hétvégét, melynek keretében gyorsasági és szupermotor-ver- senyek zajlanak. A szervező Kaloring Motorsport Egyesület idén is több ezer résztvevőre számít. Felvételünk a tavalyi rendezvényen készült.