Petőfi Népe, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-07 / 132. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI K Ö R K É P VÉLEMÉNYEK 2003. JÚNIUS 7., SZOMBAT Nézőpont Pnlai Sára_________________ Hétköznapi és pünkösdi királyok A királysággal nem feltétlenül jár együtt a korona. Már gyermekkoromban is sokat hallottam anyai nagyanyámmal összefüggésben: királyi a Király mamád. Édesanyánk is az volt. Nemcsak vezetéknevük hordozta e szép hangzású szót, hanem tetteikkel, életmódjukkal érdemelték ki a jelzőt. E napokban szintén sokan érezhetik magukat királynak. Ugyanis a többnapos ünnep révén sok helyütt lesz pün- kösdikirály-választás. Része ez a színes programoknak, amelyeken bárki - kortól és nemtől függetlenül - lehet szereplő meg néző is. Kinek mihez lesz kedve. Az biztos, hogy mindenki igyekszik kitenni magáért. A hagyományok felelevenítése mellett megannyi kiállításon is megmutatják alkotóképességüket, ügyességüket. A hogyanok persze sajátosak. Hiszen másképpen élnek és Hagyományokat KSiÄt ^ ^ , szállásiak mindennapjai is elOlZOy SCLJCLlOS térőek a Soltiakétól. De hoszszán sorolhatnánk a települéDirodalmak * ahol ma holnap és hétfőn összejönnek a családok, a barátok, a közösségek, hogy pünkösd alkalmából ünnepeljenek. Az ünnep pedig jó alkalom a környezet szépítésére s a lehetséges gyarapításra. Lesznek, akik elismeréseket is kapnak ezért. Akár királyian is kihúzhatják magukat például a tegnap A Szebb Kunadacsért Díjat kapottak. De a helyi szokásokat, hagyományokat felelevenítő szereplőknek éppúgy kijár a láthatatlan korona, mint akik „csak úgy” érezték: a falu ünnepén ott a helyem. 4 Mint az egyik településen láttam, az idősek is vették a fáradságot s odacsoszogtak - hogy egyikőjüket idézzem - a „mi gyerekeink” közé. Pedig a megfáradt kezek alig bírták tartani a sajnos csak árnyékul szolgáló esernyőt. Hunyorgó szemük meg csillogott az örömtől, amelynek okát megosztották velem: „Mit tetszik szólni a falunkhoz? Ugye nem kell szégyenkeznünk? Büszkék vagyunk az utánunk jövő He. Nézzen szét! Küzd itt mindenki a megélhetésért. Mert nagyon nehéz a paraszti élet! Itt nemigen van más lehetőség. De aki ebben a szárazságban is tud kenyérrevalót termelni, le a kalappal előtte! Ők is megérdemelnék a királyi koronát.” ÁjCISBÍJÍ i .-9X2 «iílWöOíil ß /íÜÍJjiiiiöi A pünkösdikirály-választás hétfőn véget ér. A mindennapok sajátos küzdelme - ha nem is a koronáért - folytatódik. APRÓ LAJOSMIZSE környékéről kozmetikustanulót keresek. Érd.: 76/356-736.---------------------------------------------------------------*367898* KECSKEMÉTI munkahelyre fémipari CNC-gép kezelésére érettségizett fiatal munkaerőt vagy szakmunkást felveszünk. 30/945-7935.---------------------------------------------------------------*370165* Kereskedelmi eladónak (iparcikk- és vegyiáru-eladáshoz) felveszünk fiatal, szakképzett férfiakat Lakiteleken a 44-es út mellett újonnan épült GAZDA ÁRU HÁZ-unkba. Feltétel: kereskedelmi szakképesítés (érettségi, kertész végzettség, zöldkönyves tanfolyam, targoncakezelői kezelői jogosítvány előnyös). Jelentkezés kézzel írottt önéletrajzzal: Farkas Gyuláné FitoMedicina Kft. Időpont-egyeztetés: 76/548-013, 30/351-444‘J. .mm. KLÍMASZERELŐKET felveszünk villanyszerelői, háztartásigép-szerelői, géplakatos, illetve általános gépszerelői végzettséggel. Érdeklődni: 76/506-533, 506-534.---------------------------------------------------------------•370148’ KM ÉTI faipari üzembe karbantartó lakatost keresünk. Folyamatos műszak. 30/945-7935.------------------ •370165' OTTHONRÓL végezhető fő-, ill. mellékállások, szellemi és papírmunkák az ország egész területén. Válaszborítékért ingyen tájékoztatom. Török Hajnalka 6454 Bácsborsód, József Attila u. 9. —----------------------------------------------------------*370334* SZABADSZÁLLÁSI varroda azonnali belépéssel felvesz könnyű kezű varrónőket, szabászt, férfifehérnemű varrására. 06-30/9416-612.--------------------------------------------------------------•367756* SZAKKÉPZETT fiatal virágkötőt felveszek. Pályakezdők előnyben! 76/493-032.---------------------------------------------------------------*370416* ÜGYFELEKKEL jól kommunikáló autószerelőt felveszünk. Kmét, Szt. László krt. 35. B&B Sportmobil Kft., 20/977-9013; 76/506-758.---------------------------------------------------------------»370078* Motorfeliíjító cég kecskeméti telephelyre forgácsoló szakembert keres. Érd.: munkaidőben, 8-16 óráig. Tel.: 06-30/279-7240 *370019' SZENNYFOGÓ szőnyegeket ipari elfáradás elleni ergonómiai szőnyegeket, mosdóhigiéniai termékeket importáló és forgalmazó vállalkozás területi képviselőt viszonteladót keres: Varga- Márfy Kft. 8000 Székesfehérvár, Zsámoly u. 63. www.varga-marfy.hu Tel./fax: 22/ 502-612 rOBSZAKOBVOSTl ikeresünk külföldi pacientúrával I rendelkező gyón rendelőbe. * TERMÉKELÓADÓ mellé asszisztenst keresek. Sok utazással hétfőtől péntekig (szállás, utazás biztosítva) jó kereseti lehetőséggel. Feltételek: érettségi, megbízhatóság, rugalmasság, dinamizmus, kreativitás, jó kommunikációs és problémamegoldó készség, fényképes önéletrajz. Jel.: 16-21 h-ig, 70/20-33-443.---------------------------------------------------------------*370384* TRAKTOROST keresek kecskeméti gyümölcsösbe folyamatos munkára. 20/3659-055.------------------------------L--------------------------------*365889* ÁLLÁST KERES MÉRLEGKÉPES könyvelői, tb-ügyintézői végzettséggel könyvelői és munkaügyi gyakorlattal középkoré hölgy állást keres. ‘Hosszú távú együttműködés" jeligére a kiadóba.-------------------------------- ---------------*370409* SZAKKÉPZETT festékbolti eladó állást keres, lehetőleg festékboltban. 30/214-21-65.--------------------------------------------------------------*370405* 22 ÉVES kméti hölgy ECDL és alapfokú német C b'p. nyelvvizsgával adminisztrátor jellegű munkát keres Kméten. Érd.: 76/705-718 este, 20/524-1719.---------'----------------------------------------------------*370307* ADÁSVÉTEL ALCATEL 512 eladó. 20/333-4010.---------------------------------------------------------------*370195* BILIÁRDASZTAL (karambolos és amerikai) eladó. Érd.: 30/9-675-082. BONTOTT cserép 25 Ft/db eladó. 30/438-4544---------------------------------------------------------------*370154* ELADÓ színes TV 50 cm-es: 13 E Ft; gyerekkerékpár: 1000 Ft és 3 ajtós tükrös fekete szekrény. Tel.: 30/9437-652---------------------------------------------------------------*370348* ELADÓ gőzborotva WAP 3 fázis (mot., fűtés OK.) kis hibával 45 E Ft; '92. Passat kombi bontásra, gumi 90%-os 185/70-es 14”-os. Tel.: 30/9437-652------------------------------i--------------------------------*370348* FAGYLALTFAGYASZTÓ, tárolópult: 30/9675- 082---------------------------------------------------------------*367568* A Szentlélek az embereken keresztül hat Beszélgetés dr. Bábel Balázs kalocsai érsek-metropolitával Egyház A pünkösd - a görög pentekosztész szó nyomán - azt jelenti, hogy az esemény a húsvét utáni ötvenedik napra esik. A jeles nap tárgya fokozatosan fejlődött: kezdetben a mezei népeké, aztán a szövetségkötés történelmi tényének emléknapja. Végül a lélek ajándékainak, az Újszövetség születésének ünnepévé válik.- Sokak szerint a lélek adományai titkosak és félelmetesek. Maga az intézményes egyház is zavarban van, ha „levitációról", a nyelveken szólás adományairól vagy a csodás gyógyulásokról kérdezik. Egyes szektákban pedig „már kiszaladt a lélek a palackból”...- A Szenüélekben hívő ember nem föltétlenül üyen extra dolgokban nyilvánul meg, mint a földről való fölemelkedés vagy a nyelveken való szólás, a csodás gyógyítás. Fontosabb, hogy a pünkösdi lélek hatására a békét és a jót keressük fáradhatatlanul. Töretlen a szellemi idealizmusunk. Hiszünk, remélünk és lelkesítünk. Talán nem véletlen, hogy ezzel szemben az anyagiasság világára a depresszió, a lelki terheltség, az örömtelenség és a frusztráció a jellemző.- Egyes nemzetközi kutatások szerint a magyar ember például kifejezetten hajlamos ezekre a betegségekre...- Újkori karakterizálás ez. És csodálkozhatunk-e ezen a múlt században átélt események nyomán? Lehet-e csodálkozni, hogy évtizedekig vezettük az öngyilkossági statisztikákat? Egyszer egy református lelkész kereste az okát annak, hogy miért több a reformátusok között az öngyilkos. Szerinte az egyik ok, hogy a katolikus egyház nagyon szigorúan ítélte, ítéli meg az Öngyilkosságot. A másik ok - szerinte - az, hogy református testvéreinknél nincs gyónás, nincs egy hely, egy fórum a bűnöktől való megszabadulásra. A föloldozásra. Újabban egyébként már náluk is van valamiféle módja ennek.- Jöjj, Szentlélek Úristen... - éneklik majd vasárnap a templomokban. De teljesül-e majd a kérés?- Én nem tudok erre a kérdésre válaszolni. A Szentlélek az embereken keresztül hat. Tehát, amikor valami történt az egyházban - gondolok itt Szent Ferenc az egyházat megújító mozgalmára, vagy amikor Dél-Amerikában az indiánok között a jezsuiták nagyon eredményesen tudtak téríteni -, ott a Szentlélek emberek által vitte végbe hatalmas tetteit. Most is erről van szó, hogy ha valahol valami változás történik, az olyan emberek által megy végbe, akik hajlandók szolgálni, akik hajlandók az önös érdekeikről lemondani, akik vállalják, hogy a Szendéteknek mintegy kinyitják az ajtót, mivel hogy az ember a Szentlélek temploma. Ma is meg- A karácsony és a húsvét a polgári hagyományba is beépült. A harmadik nagy keresztény ünnep - amelyet holnap köszöntének a hívő közösségek - miért értelmezhető nehezebben? - kezdjük a beszélgetést dr. Bábel Balázzsal, a Kalocsa-kecskeméti Katolikus Főegyházmegye érsekével.- Materiális korban élünk. Az emberek többsége csak a fogható dolgokat értékeli. A mintaadó médiák pedig, termékeik eladhatóságára koncentrálva, az igénytelenség versenyét hirdetik. Az étet minden területén hiányzik az emelkedettség, a szellem, az intellektus. Kevesen vannak, akik időt és energiát szánnak egy ilyen bonyolult fogalom értelmezésére, mint a Szentlélek. Közhasznú, mindennapos kifejezések: lelkes, lelketlen és az ehhez hasonlók. Nem megfejthetetlen dologról szól hát a pünkösdünk, de ezt nem tudta még fölhasználni a marketing. Aki ugyanis tényleg találkozni akar a harmadik isteni személlyel, annak készülni kell, tanulni, elmélyülni és hasonulni is. KERESEK használt 18.4-30AS külső gumit. Tel.: 06-20/58-56-695---------------------------------------------------------------*364768* KOMPLETT cukrászfelszerelés eladó. T.: 0630/3719-508---------------------------------------------------------------*370024* LÁGYFAGYULTGÉP eladó. 30/9-675-082.------------------------------------------------------------—*367568* NOKIA 6610 új független eladó. 20/9339666 TEXTIMA gyorsvarrógépek eladók. Arany (alig használt) 65 E, zöld 35 E. 20/327-37-04 L0CS0L0T0ML0K MŰSZAKI TÖMLŐK egyes típusok akciós áron! Agroker Mezőgazdasági Áruház Kecskemét. Halasi út 29. 76/516-191. VÁGOTT akác és tölgy tűzifa eladó: 1300 Ft/q. Nagykőrös, Csokonai u. 1. 30/9358-362.---------------------------------------------------------------*364530* VASKÁD 20 hl és 10 hl, 1 kis abrikter, Deust dízelmotor 7,5 LE eladó. T.: 78/420-140---------------------------------------------------------------*369853* ZEPTER 2-es, 15 cm átmérőjű a legmagasabb orvosi szintű gyógyításra is alkalmas és 3-as fényterápiás Bioptron lámpa, originál eladó. 2 db ára: 463.894 Ft (a kicsi ráadás). 76/413- 224.---------------------------------------------------------- *354076* 20 KW dízel áramfejlesztő eladó. 06-30/261- 37-78.---------------------------------------------------------------*370427* 5 M vásározói sátor ponyvás, 3 db szétnyitható asztal olcsón eladó. 76/495-225.---------------------------------------------------------------*370254* * 8 __________ÁLLAT__________ DALMATA kiskutyák eladók. 76/495-225.----------------------------- *370252* a Frissfejős és borjas tehenek eladók. 78/454-505.---------------------------------------------------------------*370323* FT 8 hetes bikaborjak eladók. 30/385-6066.------------------------------ *370349* 8 Igen jó hajtó és mérges pulikutyák eladók. 76/377-713. — -----------------------------------------------------------*370291* KÖZÉP- v. óriás schnautzer kiskutyát keresek. 78/456-057. — -----------------------------------------------------------*370181* 8 Mt. szopós borjúk eladók. 30/516-4628.---------------------------- *370125* STRUCC-CSIBÉK eladók. Ugyanitt 8-12 hónapos növendék madarak is. Terményt beszámítok (zab, búza, árpa). Érdeklődni lehet: 20/591-0726. — -----------------------------------------------------------*370240* TÖRPETACSKÓ 6 hetes, fajtiszta fekete-rajzos fiú kiskutya eladó. 30/619-1327.-------------- *370219* TYŰKVÁSÁR Kecskeméten! Ratal, barna tollas: 280 Ft/db. Érdeklődni lehet: 30/9557-051.----------’---------------------------------------------------*370071* 8 Vemhes, pottyanós, ellett üszők, tehenek és borjak eladók. 06-20/355-1023.--------------------------------------------------------------*370257* 100 db anyabirka eladó. Érd.: 78/443-050.---------------------------------------------------------------*370157* Az egyházban pünkösd idején bérmálják a fiatalokat. FOTÓ: PN-ARCHÍV vannak a Szemléteknek az őrtüzei, a jelei ebben a világban. Gondolok itt II. János Pál pápára, aki betegséget, nyavalyát, kort, öregséget legyűrve megy és szolgál. Ugyanakkor lehet gondolni azokra is, akik a nagy elvilági- asodásban szembe mernek úszni az árral.- Vannak, akik azt állítják, hogy a katolikus egyház nagy- nagy intézménye megöli a lelket...- Való igaz, hogy az „intézményesítés” lelketlenné tehet egy közösséget. De azért a jót is el lehet képzelni, mert ott, ahol nincs semmiféle váz, ott kezdődik el a szektásodás, ott mindenki azt mond, amit akar.-Haa televíziós istentiszteleteket nézem, mégis arra következtethetek: valahogy a szektás-kariz- matikusok élettelibb, tömegesebb, fiatalosabb, lelkesültebb egyházképet kínálnak.- De azok, akik ezeket a látványos hites showműsorokat szervezik, tartanak fönn iskolákat, szociális otthonokat, kórházakat? Nem a dolgok köny- nyebbik részét vállalják? Kifizetik a sportcsarnok díját, összeszedik a hívek adományait, aztán gyerünk tovább. Rövid ideig könnyű lelkesedni... Majd ha tesz ugyanakkora múltjuk, akkor lehet valamit szólni. Tehát ez majdnem olyan, mint amikor a fiatal leány vagy fiú megrója az idős szülőt vagy nagyszülőt, hogy meglassúdott, már nem olyan ügyes, gyors, találékony, mint régen. Mert miért kell azzal a dologgal „piszmogni”, amikor gyorsan is meg lehetne tenni? Csakhogy az idős ember már bizonyított egy élet folyamán. Őneki, a fiatalnak meg most vannak ilyen lángeszű ösztönzései, rövid időre.- Ma, a harmadik évezred legelején mit ajánl az érsek úr, hogyan hívhaló ide a lélek?- Nem új gyakorlatokat ajánlanék, hanem azt: tanuljunk az apostoloktól. Akik - Szűz Máriával együtt - imádkoztak. Kialakították közösségeiket. Akkor már nem azon járt az eszük, hogy ki a nagyobb közöttük. Akiben benne van ez az áldozatvállalásra való készség, és a cselekedeteket is vállalja, az biztos, hogy kap olyan kegyelmet, ami számára bizonyíték, hogy ő őrzi a lélek delejét.- A Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegyében tud-e említeni olyan gyakorlatot, valódi közösséget, amelyben megtapasztalható a lelki öröm? Természetesen. Hosszan lehetne sorolni az élő, alkotó, örömteli csoportjainkat. Sok esetben persze inkább a csendes helytállás, mint a hangos üdvrivalgás a jellemző rájuk. Őrzők ők, akik vigyáznak a ^strázsán. Jóllehet, ide, hozzánk, az érsekségre mindig a negatívumok jönnek be előbb. Tehát a panasz, mert az emberi természet az ilyen. De közben azért érkezik dicséret is. Amikor el akarnék helyezni egy papot, és azt a hívek megneszelik - jön a delegáció: ne bántsuk azt az áldott embert! Pedig addig általában csak kritizálták.- Aki fölvállalja a lelkek építésének szolgálatát, az nagyon nehéz keresztet vesz a hátára...- Jézus nem diadalmenetet ígért, hanem harcot, gondot és szenvedést. „Aki követni akar engem, vegye fel a keresztjét.” Persze azt is ígérte, hogy „veletek teszek mindennap, a világ végezetéig”. FARKAS P. JÓZSEF A BÁCS-KISKUN MEGYEI FEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY 2003-ban is meghirdeti pályázati felhívását A pályázaton részt vehetnek a megyei munkahelyen dolgozó, illetve a megyében lakó 40 év alatti diplomás szakemberek. A pályázat célia: támogatni kívánjuk azokat a megyei fiatal diplomásokat, akik a tudományos, kutatási, fejlesztési, ismeretfeldolgozási tevékenységükkel elsősorban a megye társadalmi, gazdasági fejlődését szolgálják vagy tevékenységük országos jelentőségű. A pályázat tudományterülete, témaköre kötetlen. A pályamű jellege lehet: befejezett kutatási, tudományos tevékenységet bemutató pályamű vagy 2004. szeptember 1-jéig elkészülő pályamű feladatleírása (nem lehet diplomadolgozat, szakdolgozat). A pályázatnak tartalmaznia kell a hiánytalanul kitöltött pályázati űrlapot. Az űrlapot a kuratórium titkárától levélben, email üzenetben vagy faxon lehet igényelni június 10-étől július 11-éig. A pályázati űrlap tartalmazza a részletes pályázati feltételeket. A pályázatok benyújtási határideje: 2003. szeptember 1. A pályázatokat a kuratórium titkára nevének megjelölésével, a KF GAMF Kar címére kérjük postán eljuttatni vagy neki személyesen átadni. A Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Alapítvány Kuratórium titkára Dr. Madarász László Levélcím: KF GAMF Kar 6000 Kecskemét, Izsáki út 10. Telefon: 76/516-440 Fax: 76/516-399 email: madarasz.laszlo@gamf.kefo.hu