Petőfi Népe, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-26 / 147. szám

12. oldal - Petőfi Népe S P 0 R T 2003. Június 26., csütörtök ^||| Kikapott és kiesett Tenisz A világranglistán 57. Mandula Pet­ra tegnap a női egyes második fordulójában két játszmában ve­reséget szenvedett (6:3, 6:4) az üzbég Tuljaganovától (41.), így egyesben kiesett a wimbledoni te­niszbajnokságon. Az első szett­ben öt játékon keresztül mindkét játékos hozta saját adogatását, majd a hatodikban Tuljaganova elvette a bizonytalankodó Man­dula szerváját, s mint később ki­derült ez el is döntötte a játszma sorsát. Öt-hármas üzbég előnynél ugyan Mandulának lett volna le­hetősége visszakapaszkodni, de ismét hibázott. A második - s egyben utolsó - szettben 2:2-ig fej-fej mellett haladt a két teni­szező, ám a sokat rontó Mandula újra vezetéshez juttatta ellenfe­lét. Pontos és erős alapvonaljáték­kal sikerült egyenlítenie, de ez­után ismét elveszítette a szervá­ját, s ezzel meg is pecsételődött a sorsa. A találkozón Tuljaganova 5 ki nem kényszerített hibát vétett, míg Mandula 25-öt (!).________■ Kosárjam Kecskemét Nemrégiben immár har­madszor rendezték meg Kecskeméten a hagyo­mánnyá vált kosárjam-et. A rendezvényen - mely este 7-től hajnali 1 óráig tartott - villanyfényes ta­lálkozókra is sor került. A játékra 34 csapat jelentke­zett Hoffer Zoltán szerve­zőnél, a küzdelmek pedig 5 kategóriában, négy pa­lánkon folytak. Több aktív kosárlabdázót fedezhet­tek fel az érdeklődők az aszfalton. Legmesszebb- ről a GySEV Ringa játéko­sa, az exkecskeméti kor- osztályos válogatott Tor- dasi Petra érkezett, míg az elmúlt három évben Sze­geden játszó, ám a következő idénytől Dombóváron szereplő bedobó Deák Attila a vegyes kategóriában indult. Hajdú Gergely, az Univer if­jú titánja „Csodacsapatával” megvédte tavalyi elsőségét a ’82-ben illet­ve annak idősebbek versenyében. A mintegy 100 versenyzőt felvonul­tató rendezvényen 60 mérkőzést játszottak. A kosárlabda szerelme­sei most is az ország több pontjáról - Sopronból, Szombathelyről, Szolnokról, Szegedről, Bajáról, Kiskunhalasról, Lajosmizséről, Félegyházáról - érkeztek, s jövőre, villanyfényes mérkőzések kereté- ben, újra megküzdhetnek egymással Kecskeméten. ________■ RENAULT thcdloL Társ a családi nyaraláshoz? Thalia Príma most 1 999 000 Ft-ért! RKwwiT Randevú assist anc£L Folytatódik a Renault Randevú: az 1.4-cs Thalia Príma limitált szériát még ked­vezőbb áron kínáljuk. 1.4 75 I.E motor és vonzó felszereltség: dupla légzsák, dupla optikás fényszórók, indltásgátló és SRP biztonsági övfeszítő rendszer. Mindez most 1 999 OOO Ft-os verhetetlen áron az Öné lehet! Találja meg őn is a társát a Renault Randevún. Várjuk márkakereskedéseinkben! wvzw-ren^Lhu A/, j&tió!&)}«* w'wtryrÁ. Pegyasttfe firis/IUO km; 7.1; o/ktn; 1f>8. FORMONT AUTÓ KFT Kecskemét, Külső Szegedi út 53. Tel: 76/ 503 700 A kosaraslányok sem kellenek? A hírős városi gárda, a Kecskeméti KC - 15 győ- dent megtesz annak érdekében, hogy a hírős vá­zelemmel és 9 vereséggel - az ötödik helyen rosi női kosárlabda klub, Magyarország egyik zárta az NB I. B-csoportos bajnokságot. Folya- legjobb utánpótlásbázisa továbbra is virágozzék, matos jó teljesítményükkel érték el mindezt. A Annak ellenére, hogy sportág női csapatát a végjátékban az elmúlt idényben többször sike- város kitaszította a kiemelt sportágak közül, te­rült nyerniük, sok szoros csatában összpontosí- hetetlenné téve ezzel a klub helyzetét. A kérdés tottak jobban elleníelüknél. ezek után kézenfekvő: szüksége van-e a város­nak a női kosárlabdára, mely nagy hagyomá- Kecskemét nyokkal rendelkezik, s mint említettem, utánpót­lás-nevelő bázisként is jól működik. A remélhető- A klub feje fölött viharfelhők kezdtek gyülekezni, leg igenlő válasz megadására nincs sok idő. A Mint ismeretes, a csapat főszponzora menet köz- bajnoki évadra való nevezéseket ugyanis július ben kilépett a támogatói körből (a várostól nem 15-éig kell megküldeni a szövetségnek, kapta meg az ígért tehetőségeket), így anyagi ne- Ha a városházán nemmel felelnek, úgy a hézségek közepette fejezte be a bajnokságot a KKC a továbbiakban szégyenszemre diáksport- Kecskeméti KC. ként funkcionál egy-két megmaradt, illetve A következő szezonban való indulás így jelen újabb szponzor, valamint a szülők segítségére pillanatban bizonytalan, bár a vezetőség min- is számítva. v.t. Hírek NEM DOPPINGOLT. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fegyelmi bi­zottsága arra a megállapításra jutott, hogy Hegedűs Róbert - akinek a szer­vezetében egy április 1-jén levett minta elemzése során szteroid nyo­maira bukkantak - nem doppingolt, ugyanakkor orvosi kezelésével ösz- szefüggésben elmulasztotta a beje­lentési kötelezettségét. Ezért a testü­let 2003. július 12-ig eltiltotta a sport- tevékenységtől. FÉL ÉV SZÜNET. Várhatóan féléves pihenőre kényszerül Vitalij Klicsko, akit sérülés miatt léptettek le vasár­nap, a Lennox Lewis elleni profi ököl­vívó világbajnoki címmeccsen. Egy Los Angeles-i plaszükai sebész véle­ménye szerint az ukrán kihívó szeme körüli sebek 60-90 nap alatt gyógyul­nak be. Prágában döntenek az olimpiáról Csehország Jövő szerdán 17.30-kor Prágá­ban jelenti be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy 2010- ben hol lesz a téli olimpia. A NOB 115. ülésének ünnepélyes megnyitóját egy nappal korábban rendezik. Már az első munkana­pon döntés születik a 2010-es já­tékok helyszínéről, három város maradt versenyben: Vancouver, Salzburg és a dél-koreai Pjong- csang. Salzburg, Mozart városa ugyan nagyon bizakodik, ám jó­zan megfontolás alapján Torino (2006) után minden bizonnyal Európán kívülre kerül a téli olim­pia. Kanada reprezentánsa, Van­couver fejtett infrastruktúrával, a téli sport világában ismert színhe­lyekkel pályázik, míg Pjongcsang rendkívüli állami támogatással, fokozott környezetvédelemmel, a lillehammerihez hasonló szerény játékokat készül rendezni. A NOB-ülés másik nagy érdeklődés­sel várt eseménye a tisztújítás. A jelenlegi egyik alelnök, az ausztrál Kevan Gosper, valamint a vb-tag kínai Ho Cseng-liang megbízatása tejár. Az alelnöki tisztségre Ger­hard Heiberg, a lillehammeri olimpia főrendezője, a marketing­bizottság vezetője pályázik a leg­nagyobb eséllyel. A vb-tagságra több jelölt is van, a favorit Jü Cej- csing kínai sportminiszter-helyet­tes, a Kínai Olimpiai Bizottság al- elnöke, hiszen 2008-ban Peking rendezi a 29. nyári olimpiát. A már kijelölt ötkarikás házigazdák, Athén, Torino és Peking tájékozta­tója mellett a bizottságok vezetői tartanak beszámolót Prágában, így Schmitt Pál is a kömyezetvé- delmi bizottság vezetőjeként, m Megszűnik a nyomozócsoport BŰNÜGY / LABDARÚGÁS Csütörtökön befejezi munkáját az a nyomozócsoport, amelyet Bu­dapest rendőrfőkapitánya hozott létre a május 30-ai FTC-Debrecen labdarúgó-mérkőzést követő szurkolói rendbontás kivizsgálá­sára - értesült az MTI rendőrségi forrásból, szerdán. A rendbontók felkutatására létrehozott csoport­ban 25 rendőr dolgozott, Pál Jó­zsef alezredes vezetésével. A nyo­mozócsoport - a mérkőzésről ké­szített filmfelvétetek alapján - ed­digi tevékenysége alatt 25 embert fogott el, akik elten eljárást indí­tott csoportosan elkövetett garáz­daság miatt. Egy ember ellen or­szágos körözést adott ki, mert a gyanú szerint bántalmazta az egyik biztonsági őrt. Az MTI ma­gát megnevezni nem kívánó rend­őrségi forrásból úgy értesült, hogy a nyomozócsoport megszünteté­sét csütörtökön jelentik be. VISSZATÉRHET. Lehet, hogy ismét szerződteti az orosz Marija Sztyepa- novát a bajnok MiZo-Pécsi VSK női kosárlabdacsapata, miután eldőlt, hogy a brazil Erika Cristina de Souza az ősszel nem áll rendelkezésre. A baranyai klub már megkezdte a tár­gyalásokat az Európa-bajnoki ezüst­érmes, 202 centis csillaggal. Sztyepa- nova - aki januárban szült - 2002 ta­vaszán 21 napig játszott a PVSK szí­neiben: 6 mérkőzésen 173 percet töl­tött a pályán, s 81 pontot szerzett. A tavaly érkezett Erika a következő hó­napokban hazája junior, majd felnőtt válogatottjával turnézik, s jövő janu­árban csatiakozhatna a pécsiekhez. UEFA-INTERTOTÓKUPA 1. Ethnikosz-Győr X, 1 2. Marek Dupnica-Videoton 2 3. C. Tbiliszi-Pasching 1, X 4. Örgryte-Zalgiris 1 5. Akureyri-Szlovoda Tuzla . x.2 6. Pobeda-Tmava 1 7. NK Zagreb-Koper 1 8. Hibemians-Allianssi x, 2 9.0. Nicosia-Dubnica x, 2 10. Trans Narva-OFK Beograd 2 11. Shamrock Rovers-O. Wodzislaw 1 12. C. Piatra Neamt-Tampere M 13. Wil-DiMburg 1 +1: R. Huelva-Mallorca 2 Tudósítóink jelentik • Tudósítóink jelentik • Tudósítóink jelentik Diákolimpiái bajnok bajai kenus KAJAK-KENU Országos diákolimpia, Velencei­tó. A bajai kenusok eredményei, C-l 1000 m, 8. korcsoport: 9. Hellenpárth András. 4. kcs.: 1. Rácz Balázs. C-2 1000 m, 4. kcs.: 2. Baja (Papp Gergő-Vida Soma), 6. kcs.: 7. Baja (Goretity Milán- Vida Péter), 7. kcs.: 2. Baja (Zsi­linszky Szabolcs-Csordás Árpád). C-l 500 m, 4. kcs.: 2. Rácz Balázs, 8. Szalontai Dávid. C-2 500 m, 6. kcs.: 8. Baja (Vida Péter-Goretity Müán), 7. kcs.: 4. Baja (Csordás Árpád-Zsilinszky Szabolcs), 4. kcs.: 4. Baja (Papp Gergő-Vida So­ma). C-l 2000 m, 3. kcs.: 3. Kaiser Adrián, 4. Vörös Balázs, 9. Kaiser Jonathan. PC-2 2000 m, 2. kcs.: 4. Baja (Nagy Bence-Goretity Péter). ATLÉTIKA Hegyen-völgyön veterán futó­verseny, Tardos. A bajai sporto­lók közül a 14 km-es távon Hec- kenberger Aliz a 3. helyet szerezte meg, míg Töreki Jenő a középme­zőnyben végzett. Márkus Gyön­gyi a 4 km-es távon 3. tett. 5. Hegyek Királya futóver­seny, Tarján. Az indulóknak a ne­héz terepen 99 kilométert kel­tett teljesíteniük a háromnapos megméretteté­sen: az első na­pon 33, a máso­dikon 44, a har­madikon 22 km várt a verseny­zőkre. Az első két napon rek- kenő hőség, a harmadikon pe­dig eső utáni „dagonyázás” nehezítette a versenyzők dol­gát. Á bajai Heckenberger Aliz - aki ezúttal a Tatabányai Sprint Futóklub színeiben állt rajt­hoz - korcsoportjában első tett és emellett megkapta a legjobb sprintesnek járó díjat is. BIRKÓZÁS Veterán szabadfogású magyar bajnokság, Orosháza. A Bajai Birkózó Club sportolóinak ered­ményei, 69 kg: 1. Schwarcz János, 75 kg: 1. Katcz Lajos, 97 kg: 3. Jagicza Zsolt, 4. Szőke István. Szabadfogású junior magyar bajnokság, Budapest. 96 kg: 6. Csatalinácz István (Bajai Birkózó Club, edzője: Jagicza László). LABDARÚGÁS Városi szabadtéri kispályás bajnokság, Baja. 12. forduló, I. osztály: Dunafa-PM Elektro 3-2, Speed-Beher Trade 0-1, Paraolym- piakosz-Sugovica 2-3, Maxi Gáz- Standox Kansasok 0-2, Precep- tum-Esztétika 3-2, R+M-Autó Jásó 1-0. II. osztály: CBA-Panaco 3-2, Red Bull-Admirál 0-2, Teszo- Virgonc 5-1, Hal KMT-Démász 0- 6, ITV Bonbon-Danubiusbeton 2- 5, Hellas-Roma FC 4-5. III. osztály: Grund-Mammut 0-1, Nerthus- Profil 4-6, Rowing Boys-Turmix 1- 1, Manchestery Black-Emitel 4-0, Italszaküzlet-Belvárosi RC 2-2, R4 Lux-Mátrix 2-2. IV. osztály: Emih- Energie Kisbusz 2-3, Zsibbadtak­Alibi 3-1, Fish Cosmos-Bácska Bau 0-3, Bajax-Kápolnás 2-2, T- boy-„K”rémés 2-1, Locosped- Atletico Margit 7-2, Lehütők- Bokafogó 6-2._____________■ Kóstolóval egybekötött akciós áron kapható Dr. Erős Pralinetti 2003. június 27-én! Újdonság: c> Bio jégkrémek (tej-, cukor-, tojás-, tartósitószermentes) o Natúr tönkölypelyva párnák Szójakészítmények kaphatók és megrendelhetők Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat. H-Szo: 8-20; V: 9-18 óráig. TESCO Kecskemét, Talfája u. 1. Tel.: 76/451-376 AZ ÖTÖSLOTTÓ VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNYE:

Next

/
Thumbnails
Contents