Petőfi Népe, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-07 / 105. szám

2003. Május 7., szerda PETŐFI N E P E Petőfi Népe - 11. oldal Töretlen lendületben a Vakond Kft. A napokban adják át a 4-es főút Törökszentmiklósi elkerülő szakaszát A Vakond Kft. tizenkét éves dinamikus fejlődésének ered­ményeként mára kiemelkedő pozícióba került a honi útépítéssel foglalkozó vállalatok között. Az 1991-ben alapított tiszakécskei székhelyű cég - amelyet Szíjj László és Varga Károly alapított - éves forgalma tavaly elérte az ötmilliárd forintot, ezzel a térség egyik legismertebb, legjelentősebb magyar tulajdonban lévő vállalatává vált. A társaság - kon­zorciumvezetőként - jelenleg a 4-es főút Törökszentmiklóst elkerülő szakaszának végső simítási munkálatain dolgozik. Az elvégzett munka is bizonyítja: nem véletlenül lett a cég a négymilliárd forintos állami beruházás tendergyőztese. A 9,1 kilométer hosszú elkerülő szakasz - a hozzá tartozó felüljáró műtárgyakkal - jóval a május 31-ei hivatalos befejezési határidő előtt elkészült. A tél beállta előtt minden nagy munkával végeztek, a kivitele­zés 90-92 százalékos készültségi szintet ért el. Perge László, a Va­kond Kft. építési igazgatója úgy véli: az elkerülő utat célszerű lenne még a hivatalos átadás előtt megnyitni a forgalom előtt. Már egy hét is sokat jelenthet a törökszentmiklósiak számára, ugyanis az új nyomvonal mint­egy hatvan-hetven százalékban lecsökkenti a városon áthaladó hatalmas tranzitforgalmat. En­nek pedig nemcsak komoly köz­lekedésbiztonsági és környezet- védelmi kihatása lehet, de végre a törökszentmiklósiak is felléle­gezhetnek. Perge László elmondta: ápril­isban elkezdődött a nemesített mrt r'- ­. r* _____t«. *■$?•» A törökszentmiklósi elkerülő szakaszhoz kér felüljáró műtárgy is tartozik. I padka építése. Ehhez fehér szí­nű zúzott követ használtak a nyomvonal teljes hosszában. A napokban minden hátralévő be­fejezési munkához hozzálátnak. Nagy volt a mozgás az út két végén, ahol ki kellett építeni a csatlakozásokat a régi és az új szakaszok között. Amikor olyan szintig jutottak el a munkálatok­ban, ami már jelentősen befolyá­solta a 4-es főút forgalmát, se­bességkorlátozást tartottak szükségesnek életbe léptetni, mivel az ott folyó építőmunka miatt fokozott körültekintés és óvatosság szükségeltetett a gép- járművezetők részéről is. A ti- szapüspöki felüljáró befejező munkálatai több lépcsőben zaj­lottak, ezek több napot vettek igénybe. A főpályát érintően áp­rilis közepétől kezdték el a még hiányzó aszfaltréteg leterítését. A burkolati jelek festése és a jel­zőtáblák elhelyezése már húsvét után meg is történt. Az építési igazgató elmondta: a Vakond Kft. végezte, végzi a tiszakécskei csator­naépítési munkála­tokat is. Ennek kap­csán az igazgató fontosnak érzi, hogy megköszönje a kécskeieknek azt a türelmet, toleranciát, melyet a sok kényel­metlenséggel járó munkálatok idején tanúsítottak. Az igaz­gató leszögezte: örül, hogy a kécskeiek többsége megértette: ha a Vakond Kft. m i emberei meg­jelennek vala­hol, ott konkrét fela­datuk van. A vállalat eddigi tevé­kenységével, felszereltségé­vel kapcso­latosan el­mondta: a Va­kond Kft.-nek a tiszakécskei mellett Fel- sőpalkonyban is működik egy korszerű üzeme, ahol egy UM 160 típusú, órán­ként 160 tonna névleges kapacitású mobil asz- faltkevevrő gépük működik A cég saját tulaj­donában működteti gyöngyöstar­jányi kőbányáját, de folya­matosan fejleszti közel száz építő gépből álló gépparkját is. A Vakond Kft. minden aszfal­tozáshoz, közműépítéshez szükséges eszközzel, beren­dezéssel rendelkezik, így nem­csak Bács-Kiskun megyében, hanem - mint azt a törökszent­miklósi elkerülő út is igazolja - az országos közutakon is meghatározó kivitelezőként tartják számon. Például a szom­szédos Jász-Nagykun-Szolnok megyében is számos jelentős munkájuk volt. Ezek közül - volumenét és felkészültségi igé­nyét tekintve egyaránt - kima­gasló beruházás a már említett, Törökszentmiklóst elkerülő út Az újonan megépült elkerülő szakasz így néz ki madártávlatból. megépítése jelentette a legna­gyobb szakmai kihívást. Ugyanakkor nagy szerepe volt abban is, hogy a vállalat 2002. évi forgalma meghaladta az ötmilliárd forintot. Perge László hangsúlyozta: a Vakond Kft. életében tapasztal­ható egyre nagyobb mértékű for­galom szükségessé tette a cégen belüli szervezeti reformot. A ha­tékonyabb tevékenység érdeké­ben „erősítettek” a kivitelezés te­rületén. A kft. eddigi szentkirá­lyi úti telephelye teljes egészé­ben termelési egység lett, ahol Varga Antal főmérnök irányítja a kivitelezési munkákat. A Vá? kond Kft. cégvezetése pedig be* költözött Tiszakécske városköz­pontjába, a Béke útra. A Vakond kft. eddigi története során is dinamikus fejlődéséről, előretekintő szemléletéről volt ismert. Ennek jegyében az elmúlt hónapban új irodát avat­tak Békéscsabán is, ahol saját al­kalmazottakkal dolgoznak. VAKOND KFT. 606Í Tiszakécske, Pf. 57 Tel.: 06-76/441-314; 06-76/440-953; 06-76/440-930 MINŐSÍTETT HATÓ BQS/ Kedves Gábor és Imre! A válasz az Önök által felvetett kérdésre: a BASF teljes körű szőlővédelmi technológia. A Discus DF + Polyram DF kombináció ideális választás Önöknek és azoknak, akik biztonságos védekezést szeretnének a szőlőt veszé­lyeztető három legfontosabb betegség, a lisztharmat, a peronoszpóra és a szürkepenész ellen. Ha virágzástól kezdve a Discus DF + Polyram DF kombinációt három­szor alkalmazzák, megszakítva egy Polyram DF + felszí­vódó azol hatóanyagú készítménnyel bogyókötődéskor, akkor ez a technológia nem csak a gombák ellen véd, hanem emellett erőteljesen zöldíti a lombot, és segíti a tápanyagok beépülését a fürtökbe. A Cascade 5 EC a szőlőmolyok első nemzedéke és az at­kák ellen egyszerre véd, a Nomolt 15 SC pedig olyan, a szölőmolyok második nemzedéke elleni, hosszú hatás­tartamú szer. amit a bogyónövekedéskor javaslok kiper­metezni. A technológia használatáról részletes információt kap­hatnak az Önökhöz legközelebbi gazdaboltban vagy a körzetükben dolgozó növényvédelmi szakmérnöktől. •X« Sikeres gazdálkodást kíván Önöknek János bá a BASF növényvédelmi tanácsadója ■ BASF technológia: hatékony, gazdaságos, környezetkímélő, megbízható Kedves György! A válasz az Ön által felvetett kérdésre az idei év újdonsága: a Tango Star. Az új hatóanyag ré­vén a szer hatékonyabb és kíméletesebb, mint elődje, a Tango. A hatóanyagok felszívódása gyors, eloszlásuk tökéletes. A szer hűvös, ned­ves időben is biztosan hat. A Tango Starral vég­zett permetezés optimális időpontja a kalászo- iás elejére esik. A Tango Star nem csak megbízható, 4-6 hétig tartó védelmet nyújt a kalászosok gombabetegségei ellen, hanem több éve tartó országos kísérleteink eredményei alapján haszná­latával többlettermést és minőségi javulást is elérhet. A szer pontos felhasználásáról és áráról részletes információt kaphat az Önhöz legközelebbi gazdaboltban vagy a körzetében dolgozó növény- védelmi szakmérnöktől. Sikeres gazdálkodást kíván Önnek János bá a BASF növényvédelmi tanácsadója f *% v % w- "V./v I __■______i

Next

/
Thumbnails
Contents