Petőfi Népe, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-05 / 103. szám
2003. Május 5., hétfő Petőfi Népe - 5. oldal MEGYEI KORKÉP Égett erdő, ház, autó Bács-Kiskun Minden jel szerint egy működő elektromos tojáskeltető miatt gyulladt ki egy lakóház pénteken délután Lajosmi- zsén. A kár több millió forint. A tűz a Lajosmizse-közös 29. számú tanyán ütött ki. A 80 négyzetméteres, palafedésű tanyaépület teljes terjedelmében égett, amikor a kecskeméti és a lajosmizsei tűzoltók a helyszínre értek. A tüzet elektromos áram okozhatta, mivel éppen akkor a ház egyik szobájában egy tojáskeltető gép üzemelt. A ház lakhatatlanná vált, és a gép is megsemmisült. A kár meghaladja a 3,5 millió forintot. Kigyulladt egy melléképület péntekre virradó éjjel Bácsalmáson, a tetőszerkezete teljesen megsemmisült. A riasztás hajnali fél háromkor érkezett a bácsalmási tűzoltóság ügyeletére, hogy az Árpád vezér utcában ég egy épület. A 60 négyzetméteres melléképület cserép tetőszerkezete akkorra már teljes terjedelmében égett. Szerencsére senki sem sérült meg. Az anyagi kár az elsődleges becslések szerint mintegy félmillió forint. Bácsszőlősön is riadalmat okozott egy tűz, amely nagy füsttel égett és már messziről látszódott a településsel szomszédos erdőből. Amikor a bácsalmási tűzoltók kivonultak, akkor derült ki, hogy a kitermelt erdőrészen a munkások a levágott gallyakat és nyesedékeket égetik. A beavatkozásra szükség volt, mert a viharos szélben a tűz már éppen kezdett elharapózni. Valódi erdőtűz volt viszont Kömpöc külterületén, ahol a Csengelei út menti területen mintegy 2 hektáron égett az erdő aljnövényzete. A kiskunhalasi, a kiskunfélegyházi és a szegedi tűzoltók több mint másfél órán át dolgoztak a lángok megfékezésén. A tűzben az erdő közepén álló romos, lakatlan tanya is leégett. Vasárnap reggel Kecskemét- Szarkásban kigyulladt egy Volkswagen motortere. A becsült kár mintegy 300 ezer forint, a tüzet feltehetően elektromos zárlat okozta. Senki sem sérült meg. A hétvégén két sze- métteleptűzhöz is ki kellett vonulniuk a tűzoltóknak. Az egyik Kecelen történt, a másik pedig Vaskúton. Egymillió forint kár keletkezett abban a tűzben, amely egy soltvadkerti családi házban pusztított. A Bercsényi utcai épület egyik szobája s a benne lévő bútorok váltak a tűz martalékává, feltehetően szintén elektromos hiba miatt, objektív Olvasóink szavaztak az interneten Hol/hogyan tölti Ön a majálist? I A városi rendezvényre megyek el. Sör és virsli mellett ünnepelek. Elutazom egy csendes helyre pihenni. Otthon, tévé előtt töltöm a szabadnapot. Nem tudom még, a családomon/barátokon múlik, mit csinálunk. Sajnos még ezen a napon is dolgozni fogok. Aktuális kérdésünk: Vesz-e kecskeméti színházbérletet A KÖVETKEZŐ ÉVADRA? Gazdasarok Gyomtalanítási tanácsok Mielőtt még elvégeznénk a vetőágyak előkészítését, tervezzük meg a gyomirtás módját! A legtöbb szántóföldön termesztett takarmánynövény esetében a gyo- mosodás okozza a legfőbb gondot. A kártékony rovarok és rágcsálók, valamint a tömegesen csak ritkán támadó gombás, vírusos és baktériumos megbetegedések ugyanis kisebb terméskiesést okoznak. Különösen a cirokfélék és a fénymag, valamint a köles, a mohar és a takarmányrozs gyomirtására kell odafigyelnünk. A legtöbb vegyszert az említett növények esetében postemergens módon, tehát kelés után kell kijuttatni. Kivételt képez a vetőmag előállítására szánt cirok. Aki már termesztett cirkot, illetve cirokfélét, az jól tudja, hogy a ciroktáblák gyomnövényzete nagyon változatos. Dominálnak a magról kelő T4-es melegigényes gyomok, esetenként az évelők is előfordulnak. Az egyszikű gyomfajok közül nagy valószínűséggel a kakas- lábfű fertőzhet. A kétszikű gyomok közül az évelő mezei acat megjelenése a legvalószínűbb. Egyébként a kétszikű magról kelő gyomok közül a könnyen irtható disznóparéfélék és a libatop mellett egyre jelentősebb gondot okoz a csattanó maszlag, a szerbtövis és a selyemmályva. Mivel a cirok a kukoricánál kevésbé jól tűri a herbicideket (gyomirtó szereket), az alkalmazott vegyszerekből 10-20 százalékkal kevesebbet (kisebb dózist) célszerű kijuttatni. Preemergens vagyis kelés előtti szerek esetében kombinált gyomirtók ajánlatosak közvetlenül a vetés után. Előfordulhat, hogy a jelenlegi, különösen száraz tavaszi időjárás miatt a vetés után közvetlenül kijuttatott gyomirtók hatása nem lesz megfelelő. így a cirokkal együtt kelő gyomokat posztemer- gensen kell elpusztítani, ami már nagyon komoly szakértelmet igényel. Fénymagnál sok gondot okoz a vadzab és a ragadós galaj. Meg kell találni a legmegfelelőbb gyomirtót, mert a gyommagvakkal szennyezett fénymagot vető- magként nem veszik át. ______■ M AJÁLIS A NYÍRI ERDŐBEN. Szombaton tartották Kecskemét-Hetényegyházán a Hetedhét Magyarország országismereti közösségi játék zárórendezvényét. A szervezők számos programmal kedveskedtek a kilátogatóknak. A gyerekek kipróbálhatták többek között a fafaragást, pz agyagsípkészítést, a körmön- fonást, amíg szüleiknek a Hegedűs és a Maskarás Együttes húzta a talpalávalót. fotó: Sebestyén hajnalka Templomfelújítás, új Mária-szobor Minden kormány munkájában az ér a legtöbbet, ami felébreszti és megerősíti az emberekben a tenni akarást - mondta szombaton Kunszentmiklóson Orbán Viktor. A volt kormányfő a református templomtorony és a gyülekezeti ház felújítása alkalmából tartott hálaadó ünnepségen vett részt. Szentkúton a hétvégén Mária-szobrot szenteltek. Kunszentmiklós - Petőfiszállás Orbán Viktor szerint a kunszentmiklósi felújítás csaknem 100 millió forintból úgy valósulhatott meg, hogy az általa vezetett kormány több tízmillió forintnyi támogatása mellett a csaknem 800 tagú gyülekezet adakozott a nemes célra és ugyanakkor több ezer óra társadalmi munkát is végzett. A volt kormányfő elődeink azon bölcsességét dicsérve, hogy minden városban és faluban a település közepére építették a templomot, kiemelte: most is szükségünk van középpontra, viszonyítási pontra. Orbán Viktor szerint előfordul az is, hogy egy közösség téveszt utat, ekkor azt teszi a legjobban, „ha felemeli a fejét” és élete természetes középpontját megkeresi. Úgy vélte, Magyarország számára az út arra vezet előre, „amerre együtt tudunk menni, nem pedig külön-külön, vagy arra, ahol a legnagyobb hasznot reméljük”. A csaknem tízezer lakosú Kunszentmiklós református hívőinek gyülekezeti otthona a régi gimnázium helyén épült fel, annak eredeti formájában. Köztéri Mária-szobrot avattak a Petőfiszállás- hoz tartozó Szentkúton szombaton délben, a kegytemplomban tartott ünnepi szentmise után. Az égetett agyagból készült szobor, amely az ivókút tetejére került, Tóth Sándor szécsényi képzőművész alkotása. Az egész alakos domborművet a kecskeméti székhelyű nemzetközi kerámiastúdió ajándékozta a kegyhelynek. Az ivókút forrásához számos emlék és legenda kapcsolódik.- A törökök elől ennél a forrásnál rejtették el a környékbeliek a lerombolt templomból kimenekített oltári szentséget és e forráshoz úgy jártak annak idején imádkozni, mint a templomba - számolt be a sajtónak Temesvári Benedek pálos rendi plébános. Elmondta, hogy a legenda szerint a XVIII. században a forrásnál egy pásztornak megjelent Mária, és innentől kezdve csodás gyógyulásokról, betegek felépüléséről, vakok újralátásáról szólnak a feljegyzések. A plébános szólt arról is, hogy a szent kútnál a mintegy 1700 lakosú község lélekszámúnál jóval többen fordulnak meg a két nagy búcsún. Hozzátette: évente összességében több mint harmincezren keresik fel a 200 esztendő óta ismert zarándokhelyet. ■ Tóth Liána (15 éves) Baranya megye - Pécs Új játékra várjuk 14 és 35 közötti csinos lányok, asszonyok jelentkezését. A hölgyek minimum 4, maximum 12 darab fotóval nevezhetnek, melyek közül egyet közlünk lapunkban, a többi pedig bekerül internetes albumunkba. A látogatók szavazatai alapján minden hónap végén megválasztjuk és ajándékkal jutalmazzuk a hónap legNETtebb hölgyét. A havi győztes jutalma egy 15 ezer forint értékű fotócsomag. A legszebb 3 NETt hölgy részt vehet a Kárpátmedence Szépe verseny országos elődöntőjén is. „... Szavazzon <u interneten! További képek: wwwBpetofinepe.hu Elfogott sírrongáló Baja - Bácsbokod A bajai rendőrök őrizetbe vették a bácsbokodi sírrongálót. Az ittas férfi a temetőben 15 síremléket döntött le, amivel több mint 250 ezer forint kárt okozott. A 35 éves bácsbokodi ember azzal indokolta tettét, hogy korábban az ő édesanyjának a síremlékét is ledöntötte valaki, ezt akarta tettével megbosszulni. _______■ R endőrre támadt ____Kerekegyháza_______ R endőrre támadt egy 22 éves fiatal. Hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelnie a 22 éves kerekegyházi férfinek, aki május 1-jén éjfél körül a helyi sportpályán az intézkedő rendőrre támadt. L. T. fellökte, majd nyakkendőjénél megragadta és zubbonyánál fogva rángatta a rendőrt, így akadályozván őt az intézkedésben. A fiatalembert őrizetbe vették. ■ Kályhával rontott volna rá a nőre Kecskemét Életveszélyesen megszúrta részegen randalírozó élettársát egy 40 éves kecskeméti nő. A 25 éves férfi szombaton egész nap italozott. Este hazatérve kötekedni kezdett a családjával, a nőt többször is megütötte, megrugdosta és hozzá akarta vágni az olajkályhát. A veszekedést a három gyermeküknek, köztük a legkisebb, másfél éves apróságnak is végig kellett néznie. Az asszony megelégelte élettársa kegyetlenkedéseit, felkapott egy konyhakést és megszúrta a randalírozót. A szúrás a bal oldali bordaív alatt hatolt be a mellkasába, a férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba. A nő beismerő vallomást tett a rendőröknek. Elmondta azt is, hogy élettársa, ha ittas állapotban volt, korábban is rendszeresen bántalmazta a családot. A kecskeméti nő ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság eljárást indított. OBJEKTÍV iM«L Új ADSL DÍJCSOMAGOK <4g|emífel május i-tőli Itt az idő, hogy meggyőződjön az ADSL előnyeiről! O nagy sebességű Internet-elérés, alacsony költségek - korlátlan forgalom, e-mail cím, WEB tárterület, Viva vírusvédelem ADSL csomagok magán előfizetők részére (nettó Ft) Szerződés időtartama Belépési díj Havidíj Szolgáltatás tartalma ADSL ALAP magán határozatlan idejű 30 000.15.192.384kbpsí 64kbps, dinamikus IP cím, 1 db e-mail. Viva vírusvédelem 2 éves szerződés 10.000,9.592.3 éves szerződés 0,-* 9 592.ADSL magán 1. határozatlan ideiű 30.000,18.000.512kbps/ 64kbps, dinamikus IP cím, 4db e-mail, Viva vírusvédelem, 2MB web terület 1 éves szerződés 10.000,15.000.ADSL csomagok üzleti előfizetők részére nettó Ft) Szerződés időtartama Belépési díj Havid íj Szolgáltatás tartalma ADSL ALAP üzleti határozatlan ideiü 30.000,19.990.384kbps/ 64kbps, dinamikus IP cím. 2<jb e-mail, Viva vírusvédelem 2 éves szerződés 10.000.14.990.3 éves szerződés 0.-* 14.990.ADSL üzleti 1. határozatlan idem 30.000,24.990.512kbps/ 64kbps, dinamikus IP cím, 8db e-mail, Viva vírusvédelem. 4MB web tértijét 1 éves szerződés 10.000.19.990,*A szolgáltatás pontos feltételeiről ügyfélszolgálatunk nyújt felvilágosítást. Áraink a 25 % ÁFA-t nem tartalmazzák. Ki szeretné próbálni az EMITEL ADSL szolgáltatást, mielőtt megrendelné? Keresse fel mielőbb ügyfélszolgálati irodánkat! A szolgáltatás megrendelhető irodáinkban és üzletkötőinknél. További információ: 184-es, ingyenes hívószámon. E-mail: adslinfo@emitel.hu Szenttóton legendák kötődnek az ivókút forrásához. fotó: szAsz andrás