Petőfi Népe, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-16 / 113. szám
2003. Május 16., péntek S P 0 R T Petőfi Népe - 7. oldal Hírek FOGATHAJTÁS. E hét végén a Londonhoz közeli Windsorban zajlik a szigetország idei legrangosabb lovasversenye. A négynapos programban díjlovagló-, díjugrató- és fogathajtóversenyek szerepelnek. A Windsori kastély parkjában 13 ország hatvanhat fogathajtója állt rajthoz. A világbajnokokkal tűzdelt ket- tesfogat-hajtó mezőnyben ott van Szabó Erika, az Izsáki Sárfehér SE sportolója is. Az első szám a díjhajtás volt, melyben az izsáki versenyző a második lett. A maratonhajtást szombaton, az akadályhajtást vasárnap rendezik. LABDARÚGÁS. Megyei II. Va- riens csoport, a 29. fordulóból előrehozott mérkőzés: Tabdi- Bugac 3-0 (3-0), gólszerzők: Faragó, Fábián, Supka. SAKK. Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Sakkozó Magyarok Világtalálkozóját a Lakitelek Népfőiskolán. Az augusztus 13- 20. között sorra kerülő eseményre hét országból már 127 versenyző küldte el nevezését. KÉZILABDA. Farkas Ágnes második lett a World Handball című szaklap által szervezett szavazáson, amelyen a 2002-es év legjobb kézilabdázóját választották meg. Az FTC átlövőjét a kínai Csao Zsaj (Chao Zhai) előzte meg, a harmadik helyen az osztrák Ausra Fridrikas végzett. Utóbbi a dán Slagelse együttesét erősíti, amely a Dunaferr ellenfele az EHF Kupadöntőjében. Ide tartozik, hogy az osztrák Hypo Niederösterreich klub menedzsere bejelentette: csapata indulni szeretne a női NB 1.2003/04-es idényében. Az elképzelés szerint az élvonalban a Hypo mellett 11 hazai csapat szerepelne, s a rájátszásban a külföldi együttes már nem lépne pályára. ÖKÖLVÍVÁS. A Pécsett zajló női EB-n Kovács Máriának (86 kg) csak 3 másodpercet kellett a ringben töltenie. Az elődöntőben a világbajnok Kovács ellenfele, a román Hossu az elszenvedett ütések után azonnal feladta. Döntőbe jutott Ducza Anita is (75) , aki szintén román riválist vert meg. Két súlycsoportban hazai bronzérem született: Simon Nikolett (46) a román Negreától, Csejtei Csilla (66) az ukrán Kozlantól szenvedett pontozásos vereséget a 4 között. FOCITÁBOR. A kecskeméti Tóth L. Ált. Iskola Sportköre június utolsó két hetében napközis focitábort szervez 8-11 éves fiúknak. A foglalkozásokat az iskola műfüves pályáján naponta 8-16 óra között tartják. Jelentkezni Torbavecz Józsefnél lehet a 70/509-1963 vagy a 76/508- 453-as telefonon. ■ ___________________________Hétvége a sportpályákon___________________________ A usztriában a Forma-1 mezőnye PÉNTEK KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzés: Rinya- menti KC-Kalocsa, 19.30-kor. KOSÁRLABDA NB I-es junior férfimérkőzés a legjobb 4 közé jutásért, visszavágó: Bajai KK-Albacomp. Baja, MNÁMK-sportcsarnok, 18 óra. Szombat CSELGÁNCS Diák B-korcsoportos diákolimpia országos döntő: Baja, MNAMK-sportcsarnok, 10.30. DUATLON Duatlon és triatlon KIÉ Kupa: Kiskőrös, strandfürdő, 9 órakor. A versenyt a helyi Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) rendezi Kiskőrös újratelepítésének évfordulóján. A versenyszámok: mini duatlon 7-10 éveseknek, a táv: 1500 m kerékpározás, 500 m futás. Duatlon, négy korcsoportban, a táv: 4000 m kerékpározás, 1500 m futás. Triatlon, 11-12 és 13-14 éveseknek a táv: 100 m úszás, 4000 m kerékpározás, 1500 m futás. Ifjúsági és felnőtt kát., táv: 300 m úszás, 4000 m kerékpározás, 1500 m futás. Nevezni a helyszínen lehet. KICKBOX Kick-box és thai boksz gála: Kecskemét, Katona József Színház, 19 órakor. Részletek, program a Tipp-Top mellékletünkben. KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzés: Tiszaföldvár-Kiskőrösi KSK, 18 óra. NB I/B-s női mérkőzés: Tiszaújváros-Kecskeméti NKSE, 18 órakor. NB Il-es férfimérkőzések: Mizse KC-Tököl, Miklós KC-Kis- kunmajsa, Kecel-Albertirsa, Kis- kunhalas-Szigetszentmiklós, 18 órakor. NB Il-es női mérkőzés: XVII. kér. Lakóhely SE-Soltvadkerti TE. Budapest, 14 órakor. Megyei férfibajnokság, rájátszás az 1-3. helyért: Soltvadkert, városi sportcsarnok. STE-Dávod, 9.30-kor. Dávod-Tiszakécske, 11 óra. STE-Tiszakécske, 12.30-kor. LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Újpest- Ferencváros, 14.45-kor. Kispest Honvéd-Sopron, Békéscsaba-Vi- deoton, Zalaegerszeg-Dunaferr, 18 órakor. Siófok-Debrecen, MTK- Győr, 19 órakor. NB I/B-s mérkőzés: Kecskeméti FC-Tatabánya, 19.30-kor. Először játszik hazai pályán esti mérkőzést a kecskeméti együttes. NB II. Winner-csoport: Sorok- sár-Kiskunhalasi FC, 17 órakor. Armagnyac megyei I. osztályú bajnokság: KTK-Szakmár, Kerekegyháza-Mélykút, 17 óra. Megyei II. osztály, Variens- csoport: Pálmonostora-Ladány- bene, Bugac-Tiszakécske, 17 óra. Megyei II. osztály, Kiskunsági Bánya-csoport: Dunaszent- benedek-Bácsalmás, Bajaszent- istván-Bácsbokod, 17 órakor. Megyei III. osztály, Keleticsoport: Harkakötöny-Imrehegy, Jászszentlászló-Vadkert FC, 17 óra. Északi-csoport: Helvécia-Fü- löpháza, Kiskunfélegyházi VSK- Tiszaug, 17 órakor. Megyei női bajnokság: Nagy- kőrös-Dunapataj, Dusnok-Katy- már, Kelebia-Jászszentlászló, Gé- derlak-Sükösd, 16 órakor. RÖGBI NB I-es mérkőzés: Kecskeméti Atlétika és Rugby Club-Budpest Exiles RFC. Kecskemét, Széktói stadion 4-es pálya, 11 órakor. Pályaválasztói jogot felcserélve Budapest helyett Kecskeméten mérkőzik meg egymással a két csapat. A fővárosi alakulat a bajnokság üde színfoltjának számít, lévén játékosaikat zömében külföldi „multik” és követségek alkalmazottai alkotják. Soraikban francia, új-zélandi és angol játékos éppúgy megtalálható, mint skót, amerikai vagy ausztrál. Jelenleg sereghajtó a bajnokságban, míg a KARC bronzérmes helyezését kívánja „fényesíteni”, amihez a hátralévő két mérkőzést hozni kell. Lányi Zoltán edző: - Az elmúlt két héten a technika mellett főleg az erőnléttel foglalkoztunk, mert a hátralévő mérkőzéseken döntő lehet, hogy ki bírja jobban a nagy meleget. Szombaton csak a győzelem az elfogadható. VÍZILABDA OB Il-es férfimérkőzések az 1-6. helyért, tatabányai forduló: Kecskeméti VSC Il-Szeged, 13 órakor. KVSC Il.-Vuk Miskolc, 16 órakor. Országos gyermek bajnokság: Villanó Fókák Kecskemétire. Kecskemét, fedett uszoda, 16.30- kor. Országos serdülő bajnokság: Villanó Fókák Kecskemét-FTC, 17.30- kor. A két kecskeméti utánpótláscsapat másnap Szolnokon játszik bajnoki mérkőzést. Vasárnap AUTÓSPORT Forma-1, Osztrák Nagydíj: 14 órakor. Egy kör 4.326 km, a versenytáv 71 kör, 307.146 km. A spielbergi pályán kerül sor az 54. Forma-1-es autós gyorsasági vb hatodik futamára, az Osztrák Nagydíjra, amely jövőre már nem szerepel a versenynaptárban. Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú irányítója januárban jelentette be, hogy - a 2006-ig szóló szerződés ellenére - idén utoljára rendeznek futamot Ausztriában. A törlés oka az, hogy a kormány beleegyezett a sportág számára komoly bevételt jelentő dohány- reklámok betiltásába. A pontverseny állása, pilóták (élmezőny): 1. Ráikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 32 pont, 2. M. Schumacher (német, Ferrari) 28, 3. Alonso (spanyol, Renault) 25,4. Barrichello (brazil, Ferrari) 20, 5. Coulthard (skót, McLaren- Mercedes) 19, 6. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 17. ASZTALITENISZ Megyei férfibajnokság: Turmix I. Baja-Kalocsa, Félegyháza II.-Turmix Hi Net Baja, Kerek- egyháza-Interszőnyeg Lakitelek, Madaras-Hardt STEII., Turmix II. Baja-Köszolg II. Kiskunhalas, Jánoshalma-Virtus Kiskőrös, 10 órakor. CSELGÁNCS VII. Axiál Kupa nemzetközi serdülő verseny: Baja, MNÁMK- sportcsarnok, 10.30-kor. KÉZILABDA NB I/B-s női mérkőzés: Ceg- léd-Kiskunhalasi NKSE, 16 óra. NB Il-es női mérkőzések: Kutas-Hercegszántó, 13 órakor. Bácsbokod-Taksony, 13.30-kor. Abony-Majsa, 17 órakor. KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos férfi rájátszás a 9-12. helyért: Szedeák- Univer KSE. Szeged, 16.30-kor. NB I/B. II. csoportos férfi rájátszás: Debreceni Egyetem-Bajai KK. Debrecen, sportcsarnok, 18 órakor. LABDARÚGÁS NB III. Dráva-csoport: Bajai LSE-Letenye, 17 órakor. NB III. Alföld-csoport: Hód- mezővásárhely-Harta, 17 órakor. Armagnyac megyei I. osztályú bajnokság: Jánoshalma-Sza- badszállás, Solt-Tompa, Kalocsa- Hetényegyháza, Akasztó-Kiskun- majsa, Sükösd-Izsák, Dusnok- Nemesnádudvar, 17 órakor. Megyei II. osztály, Variens- csoport: Csólyopálos-Tiszaalpár, Helvécia-Nyárlőrinc, Lakitelek- Kunszentmiklós.Tabdi-Kunszá- llás, 17 órakor. Megyei II. osztály, Kiskunsági Bánya-csoport: Bátmonostor- Nagybaracska, Bácsborsód-Solt- vadkert, Kunbaja-Fajsz, Vaskút- Kiskunhalasi Sp., Hajós-Érsek- csanád, Kelebia-Kecel, 17 órakor. Megyei III. osztály, Nyugaticsoport: Méhecskék-Homokmégy, 16 óra. Dunatetétlen-Miske, Ordas-Császártöltés, Újtelek- Foktő, Dunapataj-Uszód, Öreg- csertő-Géderlak, Dunavecse- Apostag, Bátya-Dunaegyháza, 17 órakor. Keleti-csoport: Tázlár- Szank, Soltszentimre-Kunfehértó, Kiskőrös-Izsák II., Fülöpszállás- Kaskantyú, 17 órakor. Északi-csoport: Kunbaras-Városföld, Kuna- dacs-Ballószögi KSK, Fülöpjakab- Ágasegyháza, Jakabszállás-Tass, 17 órakor. Déli-csoport: Gara- Dávod, Borota-Szeremle, Tatahá- za-Rém, Katymár-Kisszállás, Csá- voly-Hercegszántó, 17 órakor. GIRO D’ITALIA. Öt szakaszon van túl a profi kerékpáros körverseny mezőnye. Összetettben az olasz Petacchi vezet honfitársai, Garzelli és Casagrande előtt. A 3 hetes verseny ma a Maddaloni-Avezzano kö- zötti 218 kilométeres etappal folytatódik. epa-fotó A Honvéd nyerni akar VÍZILABDA Ma és holnap Genovában rendezik meg a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának négyes döntőjét. A Honvéd Dominó a tavalyi második hely után az idén meg akarja nyerni a Final Fourt.- Nagyon kemény, nehéz mérkőzésekre számítok, de a célunk egyértelmű: győzni szeretnénk - mondta Kovács István, a Honvéd vezetőedzője. - A csapat sokat erősödött, fejlődött, de a többiek- ről ugyanez mondható el. Pénteken a Spandau ellen kezdünk, s nagyon bízom abban, hogy sikerrel vesszük az első akadályt, aztán a szombati fináléban, nagy valószínűséggel a helyi kedvenc Pro Recco következhet. Azt hiszem, ezzel érzékeltettem, milyen nehéz a feladat. De megoldjuk! Tavaly a Margit-szigeten két góllal kaptunk ki a görögöktől a döntőben, remélem, most Genovában diadalmaskodunk, bárki legyen is az ellenfél. Az olimpiai bajnok Benedek Tibort is a soraiban tudó, kétszeres BL-győztes olasz együttes is áhítozik a sikerre. Ezzel kárpótolni szeretné szurkolóit az elmúlt héten elvesztett bajnoki címért, amelyet - aranygóllal - a Brescia, története során először szerzett meg. A döntő további résztvevői közül a horvát Mladost Zagreb hétszer nyerte meg az európai bajnokok kupáját, míg a német Spandau négyszer. A program, péntek: Pro Recco- Mladost Zagreb, 18 óra. Honvéd- Spandau 04, 19.15-kor. Szombat: mérkőzés a 3. helyért 16.30-kor, döntő 17.45-kor. ■ Bajaiak Ukrajnában Karate EB Három bajai sportoló vesz részt a hétvégén Ukrajnában megrendezendő kyokushin karate Európa- bajnokságon. A Jis Sen Dojo karatékái közül Balogh Enikő és Paksi Lóránt nehézsúlyban, Gróf András könnyűsúlyban képviseli hazánkat. Kern Róbert, a bajaiak klubvezető-mestere, a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség alelnöke tegnap utazott el tanítványaival a kárpátaljai Ungvárra. Érdekesség, hogy Paksi Lóránt, aki az elmúlt hónapban lett 18 éves, azért utazhat, mert a napokban felnőtt magyar bajnoki címet nyert Szentesen. Kern Róbert elmondta: a szülés után a versenysporthoz visszatért Róka Györgyi is indulhatott volna az ukrajnai Európa- bajnokságon. Ám végül a szövetségi kapitánnyal közösen úgy döntöttek, hogy a jövő hónapi világbajnokság miatt tanítványa nem lesz ott az Eb-n. Az ok prózai: a biztos csapattag Róka Györgyinek fogynia kell a világ legjobbjaival való találkozóig. Ugyanis a június 21-én és 22-én New Yorkban megrendezendő kyokushin karate világbajnokságon az eddig megszokottnál egy súlycsoporttal lejjebb, középsúly helyett könnyűsúlyban fog verse- nyezni. _____________________■ M agyar tesztpilóta! _______Forma-1 B aumgartner Zsolt, a Forma- 3000-es nemzetközi bajnokságban szereplő Coloni Motorsport versenyzője a Forma-l-es Jordan- Ford tesztpilótája lett. A szenzációs bejelentés azon a tegnapi sajtótájékoztatón hangzott el, amelyen részt vett Eddie Jordan csapatfőnök is. Az autósport elitkategóriájában még sohasem jutott ilyen lehetőséghez magyar pilóta. Baumgartner júliusban utazik Silverstone-ba, ahol üléspróbát vesznek róla és „rászabják” az autót. Az augusztusi Német és Magyar Nagydíjon részt vesz az istálló pénteki két-két órás tesztjén, amelyen még a Renault, a Minnardi-Cosworth és a Jaguar-Cosworth szerepel. m OLASZ DÖNTŐ. A Milan után a Juventus jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája május 28-i fináléjába. A torinói csapat az elődöntő visszavágóján 3-1-re nyert a Real Madrid ellen (összesítésben 4-3). Képün- kön a győztesek: Birindelli, Trezeguet és Del Piero. ________epa-fotó ~ Z. s www.vwh.hu Minőségét megőrzi! Tartós minőség, Volkswagen megbízhatóság, fantasztikus munkabírás -1950 óta. A kényelmes Transporter kedvező áron, már nettó 3 191 OOO forinttól várja önt. Amíg a készlet tart! Volkswagen Transporter. Kompromisszumok nélkül. Haszonjárművek Schmidt és Társa Kft. 6500 Baja, Ipartelepi út Tel.: 79/421-945 Fax: 79/422-543 E-mail: vwtffischmídtauto.hu