Petőfi Népe, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-15 / 112. szám

Petőfi "épe Kecskemét 2003. Május 15., csütörtök és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula Tudatos poloskakeresés vagy csak vezetékcsere? Kecskemét Tegnapi számunkban foglal­koztunk azzal a kérdéssel, vannak vagy voltak-e titkos lehallgatókészülékek dr. Szé- csi Gábor polgármester irodá­jában. Az ügy egyre rejtélye­sebbnek tűnik. A témáról először múlt héten je­lent meg híradás a helyi hetilap­ban, mely szerint a Fidesz orszá­gos vezérkarának ajánlására vé­gezték el a szakemberek a vizs­gálatot. Erre azért volt szükség, mert a titkosszolgálatok szocia­lista kézben vannak, Kecskemét polgármestere viszont fideszes. Négy poloskát jelzett a kereső­készülék a polgármesteri trak­tusban. A lap beszámolója sze­rint még 1990 előtt, a pártállami időkben kerülhettek a falba a ké­szülékek, amelyeket hatástalaní­tottak a szakemberek. Hétfőn és kedden Szécsi Gá­bor polgármester négy újságíró­nak nyilatkozta ugyanazt. A Pe­tőfi Népe, egy országos napilap és két bulvárlap munkatársának a következőket mondta el: Egyik ismerőse speciális poloskakereső készülékével szívességből átnéz­te a polgármester szobáját. A mű­szer két helyen jelzett. A szakem­ber úgy vélte, már nem működő­képesek a lehallgatók, s egyálta­lán nem is biztos, hogy poloská­kat jelez a kereső. Ha mégis, ak­kor azok még a pártállami idők­ből maradtak a falban. Ezért nem is foglalkoztak tovább az üggyel, s eszük ágában sem volt megke­resni a jelforrást, hiszen ahhoz meg kellett volna bontani a falat. Az utolsó újságíróval 15 óra 45 perckor közölte ezeket a polgár- mester. A Magyar Távirati Iroda 16 óra 39 perckor adta ki Szécsi Gábor •közleményét, ami váratlan for­dulatot hozott. A város első em­bere cáfolta, hogy az egyik barát­ja mérte be a lehallgatókészülé­keket. Szécsi Gábor ekkor már azt közölte: a polgármesteri hi­vatalban, így a dolgozószobájá­ban is elektromos vezetékeket cseréltek, akkor bukkantak rá valamire, ami esetleg működés- képtelen poloska is lehet a párt­állami időkből. Ez a villanyszerelő-verzió homlokegyenest ellentmond a négy újságírónak tett nyilatko­zatnak, melyben még tudatos poloskakeresést említett a pol­gármester. A következő megválaszolatlan kérdések merülnek fel az üggyel kapcsolatban: Miért nem jártak utána, hogy tényleg poloskák vannak-e a falakban? (Lapunk olyan, hitelesnek tűnő informá­ciókat is kapott ugyanis, hogy a polgármester és két alpolgár­mester irodájában aktív lehall­gatókészülékek voltak!) Egy ilyen, a polgármester beszámoló­ja szerint pitiáner ügyben miért adott Szécsi Gábor egy ponton más nyilatkozatot az MTI-nek, mint a másik négy újságírónak? Mi történhetett kedden 15 óra 45 perc után, amikortól a polgár- mester már cáfolta a tudatos po­loskakeresést is? ■ Kezdődik a limlomakció Kecskemét A hétvégén elkezdődik a kecske­méti limlomakció. A lapunkban megjelent hirdetmények tartal­mának megfelelően a várost két részre osztották. Az egyik fele ezen a hétvégén, a másik fele a következő hétvégén szabadulhat meg fölösleges kamatjaitól. Fon­tos tudni: a polgárok a ház előtti kukájuk mellé tehetik a lomo­kat, azokat nem kell elvinni a kijelölt gyűjtőhelyekre. A Város- gazdasági Kft. építési törmeléket és veszélyes hulladékot nem visz el. Az akciót bonyolító cég kéri, hogy szombaton, de legkésőbb vasárnap délig helyezzék ki a polgárok a limlomot a kukájuk mellé. Rangos kiállítások Kultúra A kecskeméti Erdei Ferenc Műve­lődési Központban ma 15 órakor lesz a Kecskeméti Paletta 2003 városi gyermek, ifjúsági képző- és iparművészeti kiállítás meg­nyitója. A Kortárs Galériában ma 17 órakor nyílik Budaházi Tibor és Somogyi György festőművé­szek közös kiállítása, amelyet jú­nius 15-ig láthatnak az érdeklő­dők. A Volksbank Kiállítóterem és Galéria ad helyet B. Mikii Fe­renc tárlatának, amelynek meg­nyitója ma 18 órakor lesz. „Az őrizve megújuló mester” címet viselő kiállítás június 17-ig lát­ható. Holnap 18 órakor a Forrás Galériában nyílik meg Madaras László és Kő Ferenc festőművé­szek közös kiállítása. ■ TÁLTOS PRÓBA. A Meseország királyának felhívására útnak indult bátrak közül a legeredményesebb tizenöt csapat találkozhatott a napokban a kecskeméti Katona József Könyvtárban. A táltos-csapatok kö­zös játékban vettek részt, majd bezárultak Meseország kapui. _____________________fotó, bahczik róbirt V an vagy nincs zöldfelület? A képviselő nem ért egyet a bírálattal Egy katonatelepi olvasónk a zöldfelületek teljes hiányát rója fel az önkormányzatnak. A körzet képviselője másként látja a város­részt. Kecskemét-Katonatelep A katonatelepi Varga Zsolt levélben kereste meg szerkesztőségünket. Leírta, hogy Katonatelepen folyamatosan értékesítik az önkormányzat tulaj­donában lévő telkeket, pedig a városrészben nincs sem park, sem játszótér, sem egy tísztessé- ges sportcélú létesítmény. Panasza szerint a kö­zelmúltban éppen a templom és az orvosi rende­lő közötti telket hirdették meg 7,5 millió forintért, pedig az egy zöldfelületnek ideális hely volna. A levélíró szerint Katonatelep térképén ugyan fel van tüntetve egy sportcélú közterület, ám azt fel­szántották, és mezőgazdasági termelést végez­nek rajta. A sportlétesítmény pedig mindössze egy füves területen elhelyezett két kapuból áll. Olvasónk nehezményezi, hogy a családoknak, gyerekeknek nincs hova menniük. Attól tart, hogy ha az önkormányzat mégis a zöldfelületek kialakítása mellett dönt, akkor majd drága pén­zen kell visszavásárolnia a telkeket. Az ügyben megkerestük Kohajda Lászlót, Ka­tonatelep önkormányzati képviselőjét, aki így nyilatkozott: - A településrészen több kialakított zöldfelület is van. A véderdőket folyamatosan gondozza a város, a bekerített játszóteret tavaly adtuk át. Terjedelmi okokból a levél egyéb tárgyi tévedéseit nem sorolom tovább. Ezzel párhuza­mosan - véleményem szerint - a problémák meg­oldására nem igazán hatékony az a módszer, hogy folyamatosan a sajtón keresztül szólít meg egy-egy polgár. Többet és gyorsabban tudok se­gíteni, ha az eddigi gyakorlatnak megfelelően, személyesen is felkeresnek. Ebben az esetben ezt azért is tartom különösen fontosnak, mert Varga Zsoltnak mint volt képviselőjelöltnek tud­nia kell, hogy közügyeket elintézni nem a közvé­lemény felbolygatásával kell, hanem érdemi munkával - mondta el Kohajda László.____tv. Siker az Akropolisz tövében Kecskemét - Athén Nagy népszerűségnek örvendett a kecskeméti Csík Zenekar az Athénban megrendezett Európa Napon. Súlyos balesete óta az elmúlt napokban vállalt először komoly fellépést Csík János, a kecskeméti zenekar vezetője. Ez a csapat képviselte ugyanis Ma­gyarországot a görög főváros­ban megrendezett Európa Na­pon. Az eseményre 25 európai uni­ós tag- és tagjelölt ország nép­zenei együtteseit hívták meg. A mintegy háromszáz zenész és táncos május 8-án és 9-én lépett fel. A rendezvény első napján mindegyik együttes külön kon­certet adott. A programokon vé­gig részt vett Athén polgármes­tere is. A következő napon há­rom nagy színpad állt az immár közösen koncertező művészek rendelkezésére. Csík János elmondta, hogy hi­hetetlen élmény volt az Akropo­lisz tövében elhelyezett színpa­doknak már a látványa is. A ma­gyarok fogadtatása pedig min­den várakozást felülmúlt. Még egyetlen taktus sem hangzott el, elegendő volt csak angolul be­mutatkozniuk, és a Magyaror­szág szó hallatára kitört a taps­vihar. A zenekarvezető szerint ez bizony óriási elismerés az or­szágnak. A hangulatot tovább fo­kozta, hogy a Csík Zenekar - a többi csapattól eltérően - tánco­sokat is vitt magával, így elő­adása még különlegesebb volt. Csík János egyébként a tavaly elszenvedett autóbalesete óta még mindig naponta jár keze­lésre. Sokáig bizonytalan volt, hogy el tudja-e kísérni a zene­kart, de az orvosok szerencsére nem tartották túl veszélyesnek az utazást. t. v. _____ Hírek__________ V ÁLASZTÁS. A Pedagógusok Szakszervezetének kecskeméti városi bizottsága a közelmúlt­ban tartott tagválasztásokat. En­nek eredményeképpen városi ütkárrá választották Kégel Tamásnét, helyettesének pedig Csák Juliannát. Intézőbizottsági tagok lettek: Bosznay Mária, Dabasiné Valkai Mária, Deák Mónika, Haralyi Katalin, Kal­már Pálné, Kulcsár Marianna és Probojáczné Túri Éva. ÉLETMÓDNAP. Egészség- és életmódnapot tartanak szomba­ton 10 és 18 óra között a kecs­keméti Erdei Ferenc Művelődé­si Központban. A programok között lesz kulturális műsor, gyermekdivat-bemutató, sőt gyermekszépségverseny is. A kicsiket többek között képes­ségfejlesztő játékokkal, egész­ségügyi totóval, activityvel vár­ják. Ezzel párhuzamosan az ér­deklődők számos előadást hall­hatnak a gyermeknevelésről, a családtervezésről, a családvé­delmi szolgálat munkájáról, illetve a gyermekkori asztmá­ról. AGRÁRFÓRUM. Térségi agrár­fórumot rendeznek a hétvégén Kunadacson. A május 16-án és 17-én sorra kerülő rendezvény célja a térség alternatív haszno­sítási lehetőségeinek megismer­tetése, kiemelve a falusi lovas­turizmust. ELŐADÁS. Dr. Hegedűs Lóránt református püspök, egyetemi tanár, a Magyar Út Körök Moz­galom örökös díszelnöke „Euró­paiság és magyarság keresztény szemmel” címmel tart előadást Kecskeméten. A holnap 17 óra­kor, a Mezőgazdasági Szövetke­zetek Székházában (Szövetség tér 1.) kezdődő eseményre a MIÉP Ifjúsági Tagozat Kecske­méti Szervezete minden érdek­lődőt szeretettel vár. ÁPOLÓNŐK NAPJA. Az Ápo lónők Nemzetközi Napja alkal­mából holnap megrendezik meg Kecskeméten az V. Regio­nális Ápolási Konferenciát. A tanácskozáson hazai és külföl­di egészségügyi dolgozók tar­tanak előadásokat. Az egész napos konferenciát este fáklyás kerti partival zárják, ahol a ha­gyományokhoz híven bálki­rálynőt is választanak. Ezzel ' párhuzamosan díjat osztanak ki azoknak, akik a tanácskozá­son a legjobb előadásokat tar­tották. ÖSSZEFOGÁS. A kecskeméti Piarista Gimnáziumban ma 17 órától dr. Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár tart előadást, melynek címe: Kossuth Lajos és a nemzeti összefogás. ■ liven még nem volt! iskolák, végzős osztályok, FIGYELEM! A W=lssl«M MÁJUS 28-ÁN megjelenő mellékletében INGYEN KÖZLI MEGYÉNK VÉGZŐS DIÁKJAINAK NÉVSORÁT, OSZTÁLY- VAGY TABLÓKÉPÉT. KÉRJÜK AZ ÉRINTETTEKET: HA SZERETNÉNEK MEGJELENNI AZ ÚJSÁGBAN A NEVEKET ÉS A FOTÓKAT KÜLDJÉK EL MÁJUS 16-ÁIG CÍMÜNKRE: TEMPÓ, 6000 KECSKEMÉT, SZABADSÁG TÉR l/A

Next

/
Thumbnails
Contents