Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-05 / 80. szám
Petőfi Népe ',°n3. Április 5., szombat Félegyháza, és környéke Szerkeszti: Szász András ÚJ JÉG új jegyz téri hiv Tomb/ szédt kik, vezt ráb’ Ed k; T i egyei büu^o tetetlenséget állapul.. ivei az orvos vállalkozói szerződésben áll az önkormányzattal. Helyére, sorsolással Borsi Sándor került. Kiss Lajos és Borsi Sándor azonos voksot kapott a tavaly őszi helyhatósági szavazáson, ezért az idevonatkozó rendelkezések értelmében, sorsolással kellett eldönteni ki legyen a képviselő. A sorsolás Borsi Sándornak kedvezett, aki a legutóbbi testületi ülésen le is tette az esküt. KIÁLLÍTÁS. Karsai Ildikó rajztanár alkotásaiból nyílik kiállítás április 8-án, kedden délután 5 órakor a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ Galériájában. A tárlatot Endre Sándor, országgyűlési képviselő nyitja meg. ÚJJÁSZÜLETÉS címmel ren deznek kiállítást Nagy Zsuzsanna ikonjaiból április 10-én, csütörtökön délután 5 órakor Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában. A tárlatot dr. Benyik György teológia professzor nyitja meg. Közreműködik Vass Katalin. KÖLTÉSZET NAPJA. Kordás József festőművész, író életútját, munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők azon az íróolvasó találkozón, amelyet a Költészet Napja alkalmából rendeznek április 11-én, pénteken délután 4 órakor Jászszent- lászlón a községi könyvtárban. A fórumon, melynek Papp József polgármester lesz a házigazdája bemutatják többek között a művész Himnusz című alkotását, valamint Xola című új könyvét. MÉG TÖBB TŰZESET. Lénye gesen több tűzesethez kellett kivonulniuk a lánglovagoknak Félegyházán és környékén március utolsó felében, mint az azt megelőző hetekben. Az esetek száma az elmúlt időszakhoz képest 3-ról 26-ra nőtt, míg a műszaki mentéseket illetően nem történt nagy változás. A tűzesetek nagy része nádas- és avartűz volt. Félegyházán, Móricgáton, Jászszentlászlón, Gátéron és Tiszaalpáron is égett a növényzet, de meggyulladt több szeméttelep is a városban és környékéin ___________________■ Ál lásajánlatok A tiszakécskei munkaügyi központ a következő munkalehetőségeket ajánlja: bútorasztalos, szárazvirágkötő, szakács, ácsállványozó, kőműves, autószerelő, kézi anyagmozgató, me- denceőr-úszómester, üzletkötőreklámszervező, lakatos, hegesztő (CO minősítés), pultos- terminálkezelő, hegesztő-lángvágó, vas és fémszerkezeti lakatos, operátor, szerződéses katona, felszolgáló, juhász, fába- égető-festő, általános adminisztrátor, eladó-boltvezető. ■ Összefogás a bűnözők ellen . méreteket öltött az autó feltörés, a be- sos- és trükkös lopás az utóbbi hetek- kiteleken. A legtöbb bűncselekményt bűnözők hajtják végre. Ellenük csak a iág segítségével lehet hatásosan fellépni, ez azon a fórumon hangzott el, amelyet a ikban tartott a rendőrség a településen. Lakitelek Az elmúlt hetekben több alkalommal is tapasztalták a lakitelekiek, hogy a település bemenő útjain ellenőrzéseket tartott a rendőrség. Ennek oka az volt, hogy az utóbbi időben elszaporodtak a bűncselekmények a nagyközségben. Visz- szaszorításuk érdekében szervezett fórumot az önkormányzat és a tiszakécskei rendőrőrs közösen a közelmúltban. Kovács Béla őrsparancsnok elmondta, az utóbbi időben több lakásból is vittek el idegenek pénzt, és értéktárgyakat. Az elkövetők legtöbbször többen vannak, elterelik a figyelmet, és az adott pillanatban akcióba lépnek. Olyan is előfordult, hogy közszolgálati cég díjbeszedőjének adták ki magukat, s úgy próbáltak pénzt kicsalni, vagy meglesni, hol tárolják az értékeket. Az őrnagy arra kérte a jelenlévőket, hogy bármilyen különös eseményt észlelnek értesítsék a rendőrséget. Együtt ugyanis hatékonyabban tudnak fellépni az elkövetők ellen. Hozzátette: persze nem kell mindenkiben a bűnözőt keresni, de vannak olyan emberek, akikről lerí, hogy nem tisztességes a szándékuk. Kovács Béla felhívta a figyelmet arra is, hogy a helybeliek jobban figyeljen egymásra, főleg idősebb szomszédaikra. Aki teheti, építsen ki riasztórendszert lakásában. Ha viszont erre nincs lehetősége, tartsa zárva az ajtót napközben is. Az őrsparancsnok bízik abban, hogy az együttműködés hatásos lesz, már csak azért is, mert a rendőr nem ellenség, hanem társ - fogalmazott Kovács Béla. SZ.T. Ingyenes képzés felnőtteknek Kunszállás Száz kunszállási vehet részt azon az ingyenes tanfolyamon, ahol megtanulhatják a számítógép kezelését és az internet használatát. A közelmúltban ugyanis új számítógépteremmel gyarapodott a kunszállási Tóth Pál Általános Iskola. A beruházásra 4,5 millió forintot nyert a helyi önkormányzat a szaktárca Hálóra magyar című pályázatán - tudtuk meg Piroska István számítástechnika tanártól. Elmondta, ebből hét számítógépet, szervert és szoftvereket vásároltak. így tizennégyre bővült az iskola számítógépparkja. A pályázaton egyébként olyan kétezer lélekszám alatti települések vehettek részt, hol nincs tele- ház. A feltételek között szerepelt az is, hogy a számítógéptermet a falubeliek előtt is nyitottá kell tenni, illetve a felnőttek körében A diákok hetente kétszer tanulnak számítástechnikát. fotós v. p. tanfolyamot szervezni. Az iskola lepülés. A község költségvetésé- bővítéseként megépített termet bői 6,5 millió forintot különítettek saját forrásból finanszírozta a te- el erre a célra. _______________a Ö KOPARK. A napokban fejeződött be az az 5 millió forintos beruházás Lakiteleken, melynek keretében ökoparkot alakított ki az ön- kormányzat Tőserdőn. A park befejezéseként állították fel az úgynevezett Tőserdő kapuját, amely messziről csalogatja a kirándulni vágyókat.___________________________________________fotós sz. t. P énz és terv nélkül Nyárlőrinc Több mint háromszáz gazda közlekedési problémája oldódna meg, ha megépülne az úgynevezett mezőgazdasági út a település és a gyümölcsösök között. Egyelőre azonban még a tervek elkészítésére sincs elegendő pénze az önkormányzatnak. Ezért Pancza János polgár- mester a napokban megrendezett falugyűlésen az érintettek hozzájárulását kérte. Elmondta, az út megterveztetése azért is fontos, mert csak annak birtokában tud az önkormányzat pályázati támogatást igényelni a beruházásra. Hozzátette: a gazdák befektetése hosszútávon megtérül. Földjeik ugyanis többet érnek majd. Az üggyel kapcsolatban a napokban még összehív- ják a földtulajdonosokat. m Hatékony küzdelem a drog ellen Kiskunfélegyháza Hatékonyabb stratégiát fogadott el a drogok terjedésének visszaszorítására a kiskunfélegyházi képviselő-testület legutóbbi ülésén. A Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására elnevezésű országos program keretében jött létre 2001. áprilisában a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Félegyházán. Ennek munkacsoportjai gyűjtik össze a helyi drogproblémával kapcsolatos információkat, megállapítják a célkitűzéseket, illetve minden évben megfogalmazzák az újabb feladatokat. Felmérések alapján városunk egyre inkább veszélyeztetett. Tranzitútvonallá vált a drogok adás-vételében, első felvevőpiaca az új drogoknak is. A kábítószerfogyasztás egyre nő, a problémában érintett korosztály pedig egyre fiatalabb. Sürgős beavatkozásra van szükség, mert ha nem sikerül változást elérni a megelőzés terén, a drogot kíváncsiságból kipróbálókból könnyen fogyasztók lehetnek, az ellátórendszer hiányosságai miatt pedig nőhet a fogyasztók száma, illetve azoké, akik kezelésre, gondozásra szorulnak. A stratégiának vannak rövid távú, egy évre szóló, és hosszú távú, 2006-ig megvalósítandó céljai is. Még nagyobb hangsúlyt fektetnének a megelőzésre, különös tekintettel a családok és iskolák felvilágosítására. Szükség van a csoportos foglalkozások kiterjesztésére, a drogosokkal foglalkozó intézményrendszer fejlesztésére. Ezenkívül a kábítószer kínálat csökkentésére, és arra, hogy a drogok kevésbé legyenek hozzáférhetőek. Kulturált szórakozóhelyek, színes szabadidős tevékenységek, programok sokat segíthetnének, hogy a fiatalokból megtartó közösség formálódjon. BÚCSÚ ADRIENN Ifjú szónokok versenye Samu Zoltán, Borbélyné Szabó Katalin és Magony Beatrix. Kiskunfélegyháza Különdíjjal és egy dobogós helyezéssel tértek haza a Móra Ferenc Gimnázium diákjai a napokban Budapesten megrendezett országos szónoklatversenyről. A Kossuth Szövetség és az Országos Széchenyi Kör negyedik alkalommal meghirdetett versenyén ötven általános és középiskolás mérte Össze tudását. A szervezők célja: a fiatalok hazafias öntudatának, nemzetünk iránti felelősségérzetének erősítése. Fontosnak tartják, hogy a tehetséges fiatalok megtanuljanak mások előtt értelmesen, érzelmekre hatóan szónokolni. A Móra-gimnáziumot Magony Beatrix és Samu Zoltán képviselték. A kötelező és a szabadon választott mű előadásával Beatrix 2. helyezést ért el, Zoltán pedig a Honvédelmi Minisztérium kü- löndíját kapta. Mindkét diák tagja egyébként a gimnázium beszédművelő körének, amelyet felkészítő tanáruk Borbélyné Szabó Katalin vezet. ■ Emlékbizottság alakul Kiskunfélegyháza Két jeles Móra-évforduló is lesz jövőre. Az író 125 éve született, és éppen 70 éve lesz, hogy elhunyt. Móra Ferenc, Félegyháza neves szülötte, a helybeliek és szokásaik, a félegyházi kultúra meg- örökítője. Az író emlékének méltó megünneplésére Kiskunfélegyháza képviselő-testülete a múlt héten Móra Emlékbizottság felállításáról határozott. így szeretnék az író hagyatékát, szellemét továbbvinni. Feladatuk Móra Ferenccel kapcsolatos, számos rendezvény megszervezése lesz, az ismeretek gazdagítása, elmélyítése, illetve annak a szellemi örökségnek a széles körű elültetése, melyet az író és családja képviselt itt, Kiskunfélegyházán. A bizottság elnökévé Ficsór József polgár- mestert, társelnökévé Fekete János Móra-kutató helytörténészt, városunk díszpolgárát választották. Az emlékbizottság tagjai intézmények és szervezetek képviselői. _____________b.a. K etten lettek elsők ____ Szentkirály________ R endkívül szoros eredmény jellemezte az országos kreatív bajnokság döntőjét, amelyet a napokban rendeztek meg Szentkirályon. A versenyzők annyira magas teljesítményt nyújtottak, hogy a zsűri - kivételesen - két első helyet osztott ki. A két győztes: a kecskeméti Hunyadi János Általános Iskola Kőkölykök csapata, illetve a nyárlőrinci Búzás János Általános Iskola Nyomás csapata lett, azonos pontszámmal. Ez azt is jelenti, hogy május végén mindketten kiutazhatnak az egyesült államokbeli (USA) Aimesben megrendezendő világ- fesztiválra. A házigazdák is jól szerepeltek, ők a hatodik helyet szerezték meg. ______________■ K ÖZÖSEN KÖNNYEBB. A szülésre felkészítő tanfolyam keretében legutóbb a félegyházi kórház úgynevezett alternatív vajúdószobáját (felvételünkön) mutatta be Csősziné Juhász Ildikó osztályvezető szülésznő a leendő szülőknek. fotó: gy. a.