Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-03 / 78. szám

2003. ÁPRILIS 3„ CSÜTÖRTÖK Petőfi Népe és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula A plakát elcsúfítja a színházat? A történelmi belvároshoz méltatlan meg­oldással tájékoztatja a színház a nézőket - vélik sokan Kecskeméten. A teátrum előtti két kandeláber közé kifeszített vásznat egy olvasónk már szóvá is tette az SMS-rovatunkban. Kecskemét A színház 1986-os felújításáig a homlokzat két oldalán voltak kialakított reklámhe­lyek. A rekonstrukció során ezek a felüle­tek megszűntek. Lendvay Ferenc majd Illés István konzervatív direktorok voltak, bele­nyugodtak abba, hogy ez a reklámlehető­ségük megszűnt. Higgadtságuk érthető volt, hiszen akkor még több mint 12 ezer bérletese volt a teátrumnak, az épületre ki­aggatott hirdetések nélkül is. Azt követően azonban az igazgató közlésvágya megnőtt. Egyenes arányban azzal, ahogy zuhant a nézőszám. Bal József direktorsága alatt először a színház homlokzatán lévő ablak­ból lógatták le a szörnyűséges vásznat. A főtér áldatlan állapotait ábrázoló képripor­tunkban annak idején bemutattuk e rus- nyaságot a Petőfi Népében. Azt követően - napjainkig - a főbejárat előtt álló két kandeláber közé feszítették ki a vásznat. Igen ám, csak egyszer nagy szélvi­har kerekedett, a plakát vitorlaként viselke­dett és az egyik kandelábert ledöntötte. Sze­rencsére gyorsan eltüntették a pusztítás nyomait, hiszen közelgett az aktuális pol­gármesteri bál. Most egy kisebb technikai A közelmúltban lapunk SMS-rovatában egyik olvasónk azt tette szóvá: a kecskeméti Katona József Színház patinás épülete előtt egy oda nem illő reklám-plakát van kifeszít­ve. Bodolay Géza direktort arról kérdeztük: szerinte nem csúfítja-e el a színház épületét a két kandeláber között kifeszített reklám­plakát? Bodolay Géza a következőképp reagált; - A plakát nem reklámoz, hanem tájékoztat. Alapvetően a legfontosabb kérdésről, neve zetéseri: hogy mit játszunk. Mostanában éppen az Álszéntek összeesküvését. Ütóbb az Orfeusz az alvilágban című operettet. Ám, ha már a kedves szóvá tevő jóvoltából Az engedély nélkül felhelyezett plakát vitatott esztétikai élményt nyújt a műemléki területen. bravúrral próbálják elkerülni a lámpaosz­lop-borulást. A vászon négy pontján fém­karika van, ahhoz csatlakoznak a láncok, amelyek rugókba torkollnak. Végül a négy rugó van rögzítve a kandeláberekhez, így a szelet szépen megszelídítik. De mi van akkor, ha a példa ragadós lesz és hasonló vásznakat kötnek fel mindenütt a belvárosban vagy lógatnak le az épületek­ről? Olyan lesz a központ, mint vitorlás­magam is szólhatok, akkor ezúton is el­mondom: rendkívül szerencsés lehetne, ha a Szentháromság szobrot át tudnánk he­lyezni a kereszteződés közepére, mert ezál­tal valóban láthatóvá válna a színház épüle­te, valamint egy európai jellegű körforgal­mat szervezhetnénk a szobor köré, a mos­tani lámpa nélküli versenypálya helyére. Továbbá: ha a színház melletti benzinkutat valami kulturális célra átalakíthatnánk (pél­dául: nappal szervezési iroda, éjszaka ze­nés közönségtalálkozók klubja), akkor nem kellene attól tartanunk, hogy egy eltévedt baráti rakéta fölrobbantja az egész színhá­zat. idényben a Balaton? Mert ennyi erővel a lor­dok házáról, az Arany Homokról, a városhá: zárói vagy a templomokról is le lehetne ló­gatni ilyen reklámlepedőket. Nem kell eh­hez valamilyen engedély? Erről kérdeztük dr. Balázs Tímeát, a vá­rosháza jogi csoportjának munkatársát. El­mondta, hogy a plakát közterületen van, mégpedig műemléki területen. így közterü­let-használati engedély kell a kihelyezésé­hez, amivel a színház nem rendelkezik. Kedden beszéltek Bodolay Géza direktor­ral, aki arról számolt be, hogy elindítják az engedélyeztetést. Ahhoz azonban, hogy a kecskeméti polgármesteri hivatal jóváhagy­ja a közterület használatot, a színháznak előbb be kell szereznie a Kulturális Örök­ségvédelmi Hivatal hozzájárulását. Ameny- nyiben a városházáról kiadják az enge­délyt, kérelemre - részben vagy egészben - felmentést is adhatnak a színháznak a köz­területihasználati díj fizetése alól. Ugyanis a helyi rendelet szerint „ha a közterületet városi közérdeket szolgáló létesítménnyel kapcsolatosan veszik igénybe”, eltekinthet­nek a díj kivetésétől. Önként üldözik a bűnt Bűnmegelőzés Összesen 2,5 millió forinttal támogatja idén az önkor­mányzat a négy kecskeméti polgárőr egyesületet. Az idei költségvetésben Kecske­mét új célfeladatként jelölte meg a bűnmegelőzést. Elsősorban a társadalmi szervezetek program­jainak támogatására szánják az 5 millió forintos keretet. Á város Bűnmegelőzési Bizottsága úgy határozott, hogy a korábbi évek­hez hasonló mértékben kellene támogatni az itt tevékenykedő polgárőr egyesületeket. Tavaly egyébként még csak három ilyen egyesület működött, amelyek összesen 4 millió 760 ezer forin­tot kaptak a várostól. A támogatá­sokat egyébként az önkormány­zat indokoltnak tartja. Ugyanak­kor az idei szűkös költségvetés a tavalyi támogatásnál és az egye­sületek által idén kért összegnél jóval kisebb segítséget tesz lehe­tővé. Az egyesületek egyike a Kecs­keméti Polgárőrség, amely tavaly többek között öt elfogásban, ki­lenc tettenérésben, két körözött személy elfogásában, három bűnbanda felderítésében és két betörés meghiúsításában vett részt. A szervezet idén 3,9 millió forint önkormányzaü támogatás­POLGÁRŐRSÉGEK TÁMOGATÁSA Kecskeméti 1,5 M Ft Ménteleki 500 E Ft Hetény Vezér 250 E Ft Szeleifalui 250 E Ft Forrás: városháza sal számolt, azonban a város képviselő-testülete részükre 1,5 millió forintot hagyott jóvá. A ménteleki polgárőrség ará­nyaiban még ennél is rosszabbul járt. Ők idén mintegy 2,2 millió forintot kértek a várostól, ám a képviselők csak félmillió forintot szavaztak meg. A Hetény Vezér Polgárőr Egye­sület 800 ezer forintot kért és 250 ezer forintot kapott. A szervezet úgy végzi feladatát Hetényegyhá- zán és a környező tanyás térsé­gekben, hogy a működéshez a ta­gok járulnak hozzá anyagilag is. A közelmúltban alakult meg Szeleifalu-Kiskecskemét város­részben egy új polgárőr egyesü­let, amelynek tagjai tavaly még a Kecskeméti Polgárőrség csoport­jaként tevékenykedtek. Az ő szol­gálati területük Szeleifalu, Kis- kecskemét, belső Ballószög, Du- naföldvári út, Halasi út és a déli autópálya szakasz által határolt terület. Ők erre az évre 1,5 millió forint támogatást kértek, de ré­szükre a városatyák szintén 250 ezer forintot szavaztak meg, t. v. Nyereséges a Gong Rádió Média A kecskeméti Gong Rádió tavalyi mérlegéről tárgyaltak a tulajdo­nosok a rádió ügyvezető igazga­tójával a közelmúltban tartott taggyűlésükön. A városháza el- nölti fogadójában rendezett ülé­sen Tőzsér Judit ügyvezető be­számolt az elmúlt év munkájáról és sikereiről. A tulajdonosok mél­tatták az igazgatóasszony tevé­kenységét, majd a költségvetési mérleg elfogadása után döntöttek a nyereség szétosztásáról. A Gong Rádió tulajdonosai egyhan­gú szavazással öt évre ismét Tő­zsér Juditot választották meg a rádió ügyvezető igazgatójának.. Forgószínpad Kultúra Szombaton 14 órakor kezdődik a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban a Forgószínpad. A tíz fellépő di­ákcsoport legtöbbje táncpro­dukcióval lép fel, de lesz dráma- játék, paródia és musical is. m Buddháról Kecskemét Buddha és a 21. század címmel Lahucsky Péter tart előadást szombaton 16 órától a kecske­méti Erdei Ferenc Művelődési Központban.________ ■ Iskolai fórum Helvécia Helvécián a Feketeerdői Általá­nos Iskolában tavaly szeptem­ber óta folyik a Coménius 2000 minőségbiztosítási program I. partnerközpontú modell kiépí­tése, amely most ért a végéhez. Ezzel kapcsolatban tartanak holnap délután fél ötkor iskolai fórumot a tornacsarnokban. ■ Fogadóóra Kecskemét Dr. Szeberényi Gyula Tamás kecskeméti önkormányzati képviselő fogadóórát tart pénte­ken 17 órakor a Katona József tér 8. szám alatt. Minden ked­den reggel 7-8 óra között pedig a városházi büfében fogadja a választópolgárokat. Ego avar és raklapok Kecskemétről a német tévébe Kecskemét A kecskeméti tűzoltók kedden délután fél kettőkor kapták a ri­asztást, miszerint tűz van a Mindszenti körúton. Csaknem 200 ezer forint kár keletkezett a tűz miatt. Feltehetően avarégetés miatt kaptak lángra a területen lévő raklapok. A lánglovagok mellett a rendőröknek is volt munkájuk. Elfogtak egy 18 éves férfit, aki tavaly ellopott egy 40 ezer forintot érő betonkeverőt. Az egyik kecskeméti benzinkút­nál bukott le egy másik tolvaj. A 19 éves kunszentmiklósi fiatal­ember az egyik kisteherautóból akart elvinni egy telefont és rádi­ósmagnót, a tulajdonos azonban észrevette. Ismeretlen tolvajt is keresnek, aki az egyik kecskemé­ti áruházban eltett egy elhagyott pénztárcát. A tettes jól járt, mert 350 ezer forint volt a bukszában. Mi lesz a hetényi utakkal? Lakossági fórum Ma 17 órától dr. Nádasdi Miklós önkormányzati képviselő lakos­sági fórumot tart Hetényegy- házán a művelődési házban. A hetényi utak jelenéről és jövőjé­ről lesz szó. Meghívott vendég: dr. Szécsi Gábor polgármester és a városháza illetékes osztály- vezetője. PÁLYÁZAT. Lezárult a Coventry House Nyelviskola regionális nyel­vi pályázata, amelyen több száz versenyző vett részt. Minden kate­gória 1-2. helyezettje ingyenes nyelvtanfolyamot vagy nyelwizsgá- zási lehetőséget nyert. ____________________________________■ Ga briella szülőhelyét is képviseli a Big Brother-ben Stuttgart - Kecskemét Kecskeméti résztvevője van a német RTL2 televízió hétfőn kezdődött, negyedik Big Brother játékának. A 30 éves Prókai Gabriella ugyan tíz éve él Németországban, mégis büszkén vallja kecskeméti­nek magát. A magyar Nagy Testvér televíziós külsőségeihez képest szeré­nyebb, talán kevésbé látványos RTL2-es produkcióban nyolc játé­kos kapott helyet. Azok a kecske­métiek, akik véletlenül látták a német kereskedelmi csatornán rendezett hétfő esti bevonulást, bizony felkapták a fejüket az is­merősen csengő nevekre: Gabri­ella Prókai, Ungarn, Kecskemét. A Szimferopol tér 8. szám alatt és a környező széchenyi- városi házakban élő családok vi­szont - ha nem is ismerték fel - de talán még emlékeznek az 1973-ban született Gabriellára. Aki a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, majd a 607-es szakközépiskola elvégzését kö­vetően - akkor már a rendszer- váltás utáni éveket írtuk - követ­te Németországba már kitelepült bátyját. Meglepő módon, azon­ban a korábbi tanulmányaihoz képest egészen más területet vá­lasztva. Elvégzett ugyanis egy festőakadémiát, majd a sikerek következtek: absztrakt festmé­nyei németországi és svájci kiál­lítótermekbe kerültek. Négy éve lett Stuttgart melletti műtermé­ben főfoglalkozású festőművész, és azóta, ha csak teheti, minden szabadidejét ismét Kecskeméten Prókai Gabriellát 52 ezer jelentkező közül választották ki. tölti. Magyarországon volt akkor is 2002-ben, amikor a TV2 Big Brother játékára toboroztak részt­vevőket a szervezők. Gabi is je­lentkezett, majd ugyanezt tette a második játéknál is. Egyik alka­lommal sem jutott el azonban a beválogatásig. Nem vette kedvét a kudarc: Németországban is pró­bálkozott az RTL2-nél. Itt a ne­gyedik játékra - mint utóbb kide­rült - összesen 52 ezren jelent­keztek. Gabriella maga sem akar­ta hinni, amikor értesítették az eredményről, arról, hogy ő is ott lesz a nyolc játékos között. A dekoratív hölgy úgy gondol­ja, hogy ezzel a lehetőséggel Kecskemét is óriási publicitás­hoz jutott Németországban. Hi­szen a bulvárlapok megírták, a német televíziókban és rádió­adókon pedig egyre csak ismét­lik, hogy Gabriella Kecskemétről érkezett. A három hónapig tartó játékban persze nem csak győz­tesek lesznek. Prókai Gabi sze­retne a végsőkig maradni: ha azonban nem sikerül, akkor Kecskeméten piheni majd ki a já­tékot. Német élettársával ugyan­is nem rég egy tanyát vettek a vá­ros határában. A gépészmérnök Thomas azóta már vállalkozást is kezdett Kecskeméten. NOSZLOPY

Next

/
Thumbnails
Contents